A BEFAGYOTT VISZTULÁHOZ.

Eljött a tél s rossz napjaid,
Befagytál, szép folyó!
Jégláncz szorítja testedet
S fehér sírtakaró.

S kevélyen jár a gaz csoport
Szent árjaid felett,
Lábbal tiporva kínodat,
Felvágva kebledet.

Te némán állsz, s már hirdetik
Örök halálodat,
Már zsarnokid szined felett
Építik házukat.

De éjtszaka, ha némán áll
Az elhagyott határ,
Mozogni kezdnek habjaid.
Tavasz közelg-e már?

Közelg! Oh ébredj, nagy folyó!
Emeld hullámidat,
Im a mezõ már zölden áll,
Törd széjjel lánczidat.

És zúgj tovább örömtelin,
Gyõzelmed fényiben;
Nincs több, ki mostan merne még
Tiporni kebleden.

1838.