MOLNÁRLEÁNY.

Szép a tavasz, ha visszajõ,
  S mint régi jó barát,
Elmúlt idõket emleget,
  Ha új virágot ád.

És szép a rózsa, a piros,
  Virágzó teljében;
De szebb még a molnárleány
  A Tárcza völgyében.

S szép nyárban esti éneked,
  Te árva csalogány!
De szebben hangzik az öröm
  A lányka ajakán.

Hisz az ifjú molnárlegény
  Szerelmet esküszik,
Hogy õt szüretkor elveszi
  S hív leszen akkorig.

De ah, hitetlen a legény,
  Elhagyta kedvesét,
Eljött szüret s kiszûrte õ
  A szép szemek nedvét.

S bár holdvilág éjfél felé
  S a liliom halovány,
Százszorta haloványabb még
  Õszkor a szép leány.

S mikorra tél lett, húll a lomb,
  S a lombra húll a hó;
Fehér a tér, megállt a víz,
  A csermely s a folyó.

De ah! nem állt meg semmi úgy
  A Tárcza völgyében,
Mint a molnárleány szive
  Kihûlt hív keblében.

1839.