A LANTHOZ.

Zengj, oh lant, húrodon
Igézõ éneket,
Hangod szelíd legyen,
Olvasszon szíveket.

Fesd az ifjú kebel
Heves küzdéseit,
Egekre szárnyaló
Merész reményeit;

Az emberéletet,
Gyarló szép álmait,
A sírt, melynek vihar
Nem éri partjait.

Zengj bút, vigalmakat,
Az érzõ szív baját,
A lyányka kék szemét,
Tündöklõ szög haját;

S melyet virágival
Istenkéz hímezett,
Zengd a kies tavaszt,
A szép természetet.

S a merre kéklenek
Kárpát szirtormai,
A merre omlanak
Dunának árjai:

Gyulassz nyelv és haza
Iránt hõ kebleket,
Magyar szép ajkakon
Viszhangzzék éneked.

S ha vígalom derûl
Vidám dalodra majd,
S mély gyötrelmid felett
Mély gyötrelem sohajt:

Egy új Olympián
Ne kívánj pályabért:
A legszebb koszorút
Nyerted küzdésidért.