|
Száz csatán ezer
veszély közt
Vívtam éretted, hazám!
Ágyuvillámok dörögtek,
Szablyazápor omla rám;
Hol a harc lángvésze állt,
Ott kerestem a halált.
Dárdaélek közt
rohantam
Elfoglalt zászlóidért,
Arcom izzadt, hulla vérem,
Ínség, baj csoporttal ért;
Éltem gyakran percen állt,
De nem leltem a halált.
Nyertem
zsákmányt, és szereztem
Fényes gyõzödelmeket,
Ám nem irthatám ki végkép
Régi ellenségedet.
Rongált, dúlt az, szép hazám!
S sorsod búsan átkozám.
Átkozám, mert
balszerencséd
Kebledben tenyész vala,
Tartományid elhagyá az
Egyetértés angyala.
Pártviszály kiûzte õt,
A rend- s békehirdetõt.
Rajtad vérözönben
folyt el
Esztendõk hosszú sora,
Bünhödél: néped bünéért
Vert az égnek ostora.
S még feletted dörgenek
Vész-terhelte fellegek.
Itt állok most
õsz hajakkal,
Fegyvert nem bír már karom,
Elhúnyt lelkem lángja s lettem
Néptelen ház, puszta rom.
Tûnik, hamvad életem:
Isten hozzád, nemzetem!
Isten hozzád,
ifju hõsfi!
Nagyra indúlt sarjadék,
Kit nemzettem a hazának,
Gondsúlyok közt ápolék;
Bajnoknemzetség faja,
Szép remények bimbaja!
Kösd e kardot
oldaladra,
Vedd e zászlót, gyermekem!
Sokszor látták diadalmim
Ellenséges ezreken;
Hõstõl vedd emlékjelûl,
És apádtól örökûl.
Gyõztem én: de
diadalmim
Vég célt még nem értenek:
Menj te bátran, küzdj elõre,
Áldjanak meg istenek,
Kit veszély nem retteget,
Az nyer gyõzödelmeket.
A szabadság szép
virági
- Úgy akarták végzetek! -
Ész mindenható tüzében
S vérmezõkön termenek:
Int a pálya, ifju hõs!
Karddal, ésszel légy erõs.
|