|
Emléklap (1845.)
Sok új barátnak idvezlése közt
Vedd jó neven egy régi hívedét is,
Kit ifjúkorban szív és elvrokonság
Füzének hozzád oldhatatlanúl;
Hozzád, te szívnek s elvnek férfia,
Ki annyi évek változása közt
Nem változólag mindig egy valál
El nem feledni régi híveid.
Ki egyszerû vagy csillogók sorában,
S mint a mezõ maggal teljes kalásza,
Üres fejek között igénytelen;
Enyelgõ és derûlt vidám körökben,
Szelíd és engedékeny mindenütt,
De ott hajthatatlanúl kemény, hol ügy
Mellett elszánt csatára kelni kell;
Erõs legyõzni ésszel szenvedélyt,
S azon kevés jelesbek egyike,
Kik fény s tömjénnel nem kábíthatók;
Bátrak hatalmasoknak ellenében
Fölûlállók, ha kell, a nép kegyén,
Mert a hazához hûbbek mint magokhoz.
Légy idvez, s vedd baráti jobbomat,
Amely hizelgést írni nem tanult,
De nem remegni is, ha írni kelle,
Mit a meggyõzõdés igaznak ismert
Bármennyit tett kockára a betû.
Mert, hol nem ígér a beszéd sikert,
Lehet hallgatni: ám, ha szólni kell,
Mást nem szabad mint lelkünknek hitét.
Vedd jobbomat, mely rólad is valót ír,
Megvallva, hogy te vagy hazánknak
Kicsiny számú dicsõi közt egyik,
Kiben a közhit még meg nem csalódott,
S csalódni, úgy hiszem, nem fog soha,
Mert tetted és szavad erény vezérli,
S a legtisztúltabb lángu honfi-szív;
Nem változandó népkegy buboréka,
Nem a hírnév gyarló csillámai.
Oh férfiú, jeles mint egyik a
Nagy hírben élõ Róma fénykorából,
A végzettõl szép sors jutott neked:
Te bírod minden pártoknak bizalmát,
Kiket meggyõzõdés, nem bûn vezet.
Rád van függesztve a nemzet szeme,
Ezrek lesik szavad mint jósigét,
Irányadót ezrek mozgalminak.
Oh szólj, és tégy, és adj irányt nekik!
Gyújts fáklyát ez országos zûrzavarban,
Hol mindenik kormányzó és vezér,
Hol senki nem hallgat, mind szónokol;
Nem tudni, melyik a beteg s az orvos,
Ahány van, mindenik gyógyszert ajánl
De egyik sem fogadja más tanácsát;
Éretlen gyermek leckéz oktatót,
S kinek legharsányabb torok jutott,
És vakmerõség észerõ helyett,
Vezére a csoportnak, és vele
A bölcsek legbölcsebbikét lezúgja.
Õsz fürt, bár érdemekkel párosúlt,
Nem tárgya többé semmi tiszteletnek,
Az elmúlt sokkal mostohább idõkbõl
El van feledve a legszebb erény,
E ferde kornak kis munkái közt,
Mely nem hiszen, mivel nem tud nagyobbat
Saját parányi vergõdésinél.
Használd a jók benned vetett bizalmát,
S kezet fogván velök, légy rendezõ;
Központosítsd magad körûl az ész,
Erény és szív minden hatalmait,
S segéld elõ egy jobb kor támadását,
Neked, kihez oly kedvezõ az ég,
Adand e nagy munkában is szerencsét,
S bevégzended, mit mások nem birának.
Oh adjon hosszu életet s kitartást,
Hogy láthassad müved gyümölcseit,
S hallgasd, ha majd mondják az õsz apák
Szebb korra ébredt lelkesûlt fiaknak:
Im a nemzetnek egyik ritka dísze!
Kevély örömmel nézzetek reá,
Ki a hanyatlás gyáva korszakában,
Midõn erkölcs, erény és honfiság
Csak íge volt a kérkedésnek ajkán,
Oly sok kisértet s csábok ostromában,
Melyek levertek gyávák közt erõst is,
Erényiben törhetlenûl szilárd,
S magához mind végiglen hû maradt.
|