|
1851.
Embernek, ki földi pályán
Szépért és nagyért buzog,
Hol tenyészend a babér, mit
Érte érdemelni fog?
Égnek melyik csillagán lesz,
Annyi milliók között,
Majd jutalma, vétlenûl kit
Balszerencse üldözött?
E világnak kisszerû és,
Óriás mozgalmiról
A komoly történetírás
Ezred évek óta szól,
S tûkrözésiben mi gyéren
Látni gyõzedelmeket,
Melyekben csatát erény nyert
A gonoszság s bûn felett.
Így volt-e ez mindörökké,
S így lesz-e a földtekén?
S a gazság elõtt hajol meg
Erkölcs, jámborság, erény?
Nincs elégtét síron innen,
Nincsen túl, gyötrelmekért?
Még elismerésbe’ sem nyer
A nemes parányi bért?
Vétek, ármány szemvakító
Tisztelet fényében él,
Míg a jó vad tüskepályán
Ínséggel nyomort cserél?
Szent ügy vértanúja hulla,
Mely feledve porladoz,
Míg csalók és hitszegõkrõl
A hír kürte riadoz?
Vagy csupán játék ez élet
S szemvakító tünemény,
Melyet csalfa biztatással
Ámít sírig a remény?
S ott, felnyílván az enyészet
Semmisítõ ajtaja,
Egy örök nem-létbe sûlyed
E világ minden baja? -
Nem lehet, hogy alkotandott
A sors érzõ szíveket,
Ha torlatlanúl hagyná a
Méltatlan keserveket!
Lenni kell egy jobb világnak
Itt vagy más bolygó tekén:
Ébren alva ezt sugallja
Fájó szívnek a remény.
Képtelen, hogy a halálban
Eltünjék minden jövõ,
S üdvét meg ne nyerje a jó
És a vétlen szenvedõ.
Képtelen, hogy volna Isten
E nagy mindenség felett,
Aki csak gyötrelmûl adna
Érzõ lénynek életet.
Bízzál, elcsüggedt erényhõs,
Földi sérveid felett
Egy mindent sejtõ igazság
Hoz majd végitéletet:
S meglesz a jók méltatása,
És a vétek felzokog,
Ha a nagyszerû birószék
Harsonája zúgni fog.
|