|
Nézve part virányain
Ült a lyányka csendesen,
Szellõ s hullám szárnyain
Jött a csolnak sebesen:
Parthoz száll a jövevény
Ifju kellemében,
Báj s erõ szép termetén,
Láng lobog szemében.
«Szellõ s hullámszárnyakon
Hajtja a hõ szerelem.
Hozzád gyenge csolnakom,
Kedves lyányka, jer velem!
Túl ott a kék partokon
Hûs olajfák alján,
Békén áll csendes lakom,
S kéj virít homályán.»
Nem, hajós, én nem
megyek,
Itt szülõföldem vagyon,
Szebbek itt virány s hegyek
Mint kékellõ partidon.
Szebb, midõn feltûnedez
A tetõk koránya,
S édes bájjal zengedez
Kertem csalogánya.
«O lyány, a kék
partokon
Illatosb a rétvirány,
Ott a myrtusbokrokon
Szebben zeng a csalogány;
Szebb az alkony kék ege
Csendesen borúlva,
Szebb a hajnal fellege
Tengerbõl pirúlva.»
Ah de kunyhód
rejtekén
Oly szép élet nem virít,
Messzeparti jövevény,
Mint a csendes völgyben itt.
S halld mint zúg, üvölt a szél,
Tornyosúl a hullám,
Csolnakodba’ bús veszély,
Bús halál tekint rám.
«Lyányka, kunyhóm
rejtekén
Csendes élet csörgedez,
S gyönge szellõn viszlek én
Szép honom szellõihez.
Jer, kedves, ne félj, velem.
Zúgjon bár vész s hullám,
Kísér a hû szerelem,
S átvezérli sajkám.»
Mond, s ím
förgetegdagály
Kél a barna fellegen
Szél és villám zúgva száll
Déli tájról hirtelen;
A hab heggyé nõ legott,
Partját túldagadja,
És a gyönge csolnakot
Vész közé ragadja.
Küzd az ifju s
vissza még
Biztosan remélve néz,
Keblén hõ szerelme ég,
S esdekelve nyúl a kéz;
Ámde harcra keltenek
Szél s örvény körûle,
Még egy hullám s - istenek! -
Végkép elmerûle.
Ülve part
virányain
Néz a lyány keservesen,
Ámde szél s hab szárnyain
A hajós már nem jelen.
Messze a kék partokon
Nyugszik eltemetve.
S a hû csolnak egy fokon
Hullámtól kivetve.
«Jer, te kedves
csolnak, még,
Vígy magaddal engemet,
Mely e bús szemekben ég
Eltemetni könnyemet.
A kék parti hegytetõk
Szent fényben viradnak,
S ott örökké-zöld mezõk
Majd rózsákat adnak.»
|