|
Csendes völgy ölébe’ kit fed
E sötét kápolna itt?
Mért szemed kisírva, lyányka?
Mért ily búban arcaid?
«Nem fed, oh
jámbor zarándok,
Senkit e kápolna itt,
Én könyörgök: fedje béke
A kedvesnek hamvait.»
Hol van kedvesed,
leányka,
Mely sír halma rejti õt?
«Messze messze, hol virág nem
Illatozza a mezõt.
Puszta síkon zúg a szellõ,
Szem nem lél vándornyomat:
Ott van sírja, oh zarándok!
A forró fövény alatt.
Itt sohajtok, itt könyörgöm:
Légyen álma nyúgalom,
S majd ha könnyeim kisírtam,
Enyhûl tán a fájdalom.»
Lyányka, lyányka, e nehéz bú
Elhervasztja éltedet,
Csillapítsd el aggodalmid,
Szûntesd e gyászkönnyeket.
Él a szent kereszt vitéze
Aki húnytát könnyezed,
Nézz szemembe - rám nem ismersz ?
Én vagyok hû kedvesed.
Élek még, a vad pogánykar
El nem olta engemet,
Visszajöttem, visszahoztam
Néked hû szerelmemet. -
«Ég, nagy ég! te vagy, szerelmem?
Akit évtõl könnyezek,
Lelkem lelke! el nem olták
Élted a pogánykezek?
Ah mint dobban e szegény szív
Mint derûl fel bús szemem!
Fájdalom, ne ölj meg engem,
Itt van, itt van kedvesem!
Hála, néked a keresztfán,
Hála, hogy megóttad õt!
Szív! merûlj örömtengerbe,
Vissza, visszanyerted õt!»
|