VII. EGYESÜLET.

Szőke ifju s barna fürtü lyányka
Egymásért epedve lángolának,
Egy folyamba jártanak fürödni.
Tagjok egy lepelbe törledezték.
Esztendő múlt és még nem tudták meg;
Jött a más s szerelmök közbeszéd lön,
Közbeszéd lön a szülék között is,
S anyjaiknak ellenére volt az,
És egymástól őket elszakaszták. -
Csillagok lettek most hírvivőik.
«Halj meg, mond az ifju, e csillag által,
Halj meg szombat alkonyán, leányka!
Én vasárnap hajnalán halok meg.»
Úgy lőn mint a bús legény üzente.
Szombat estvén halt meg a leányka,
A legény reggel korán vasárnap.
Egymás mellé vannak eltemetve,
A hideg föld fogta őket egybe. -
Hónap múlt el, s ím az ifju sírján
Zöldelő sugár jegenyfa nőtt ki,
Egy pirúló rózsa a kedves lyányén.
A rózsát körűlfoná a szép jegenyfa,
Mint bokrétát a selyem fonalszál.