EMMA.

Volnék bár hegyeken lebegõ szél, messze röpûlnék,
   Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérci patak, lerohannék sziklatetõkrõl,
   S eltûnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
   Melyet hûtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
   Száradok én; a bú lassú halállal emészt.