AZ EST.

A nap leszállt, borúlnak az
Arany-felhõs egek,
Mezõkön a pásztorsipok
Elcsendesûltenek.

Homályos szürke pára leng
Ormok, völgyek felett;
Harangszózat köszönti a
Tünõ estünnepet.

Sírkertben új halom felett
Egy halavány ifju áll,
Ifjú, de arca hervadóbb
Az õsz viráginál.

Gyötrelmi közt elzsibbada
A gyászló gondolat,
Mely átjár, mint jégborzadás,
Velõt és csontokat.

Mi kedves és szivéltetõ
Földön teremtve volt
Számára, mind sírmartalék,
Lehervadt és kiholt.

Hallgass el, síró esti szél,
Ne rázd fák lombjait!
Siralmad felriasztja majd
Alvó mély kínjait.

Borítson inkább rá az éj
Öröknagy álmokat,
Ne lássa vérzõ bánatit
Többé naptámadat.