A SZÁMÜZÖTT.

Feléd, feléd,
Szelíden intõ messzeség,
Reszketve nyúlnak karjaim,
Reszketve hullnak könnyeim,
Egy pillanat reád.
Egy szent emlékezés
Elûsionnak hajnalából
Röpít lelkembe fényt.
Ha rózsacsillám
Dereng fölötted,
S az égi kegy
Szivárványod szinében
Mosolyg szelíden;
Vagy dörgve harsan
Az égi bosszú
Felhõd között,
S villám rohan
Kõszálidon:
Reszketve nyúlnak karjaim,
Reszketve hullnak könnyeim,
Mindig feléd csak,
Te messze szép világ!

   Kivûled semmi föld
Hazát nem adhat.
Virúlva nyíl fel
Egy bájos éden
Elõttem itt;
A kénykehelyt
Szelíd istenkezek

Nyújtják egekbõl:
De a nektári édbe
E szív gyászfellegének
Keserve csöppen.
S imádva, esdekelve
Rogynak le lábaim
Elõtte a
Titoklepelnek,
Könyörre bírni
A végzetet,
Mely messzeszórt
Tetõled
Dicsõ, dicsõ hon!

   Tekintetem
Bármerre száll
E föld mezõin,
Elébe gyászköd
Emelkedik,
S a boldoglét sugári
Csak a sejtés homályiból
Csillámlanak,
Mint õszi alkony
Szürkûletében
Egy hamvadó fény:
De ott tebenned,
Arany vidék,
Az idvezûlet
Forrása csörgedez.

   Reszketve nyúlnak karjaim,
Reszketve hullnak könnyeim,
Mindig feléd csak,
Te szép tündér világ!
Mi édes képek intenek
Belõled!
Mi égi kény
Mosolygja rám egét!
Vagy hajnalálom
Tündérei
Lengnek körûl?
Barnúltan omlik
Az éj homálya,
De intnek õk
Az édes képek,
S mindig felém csak
Távol mosolyogva.
Ti vagytok, oh ti vagytok
Szeretteim!
Meglel tekintetem
A messzeség homályiban:
Te ömledezsz felém,
Te hû baráti szív!
Felhõtlen homlokod,
Oh arc!
Mint a korányi csillag
Hajnal ködébõl
Ragyog nekem.
S te, oh szerelmeim
Láng-ideálja,
Feltûnsz lelkemnek;

S tekintetedre
Elõmbe olvad a menny,
S öröklét kéjei
Folynak körûl.
Ölelve téged, egy világ,
Mely senkié sem mint enyém,
Simúl szelíden
Karom közé.
S te szív, enyém vagy,
S te lélek, egy velem.
Oh pár! te a dicsõ
Teremtmény glóriája,
Kivûled nem virúl nekem kéj
Az istenek honában.

Nincs kéz, mely elszakasszon
Tõled, te oh hon.
E lélek idvezûlten
A boldoglét egébül is
Feléd lobog,
S nem lesz oly rózsalánc
A nagy teremtmény
Gyönyörvarázsi közt,
Mely fogva tartsa,
Hogy a szeráf ölébõl
Bár sírhalmok sötétein át
Hozzád ne szálljon,
Dicsõ, dicsõ hon!