FELLEGEKHEZ.

Ti a messze láthatáron
Elvonúló fellegek!
Kik reám itt hervadóra,
Vég bucsúval intetek
Merre nyúl boldog pályátok?
Tán van nektek is hazátok
Ott a nyugti ég alatt,
Merre szárnyatok halad?

Boldog! bár engem egy szél
Elfuvalna véletek
E gyászhonból, hol lekötve
Tartanak bús végzetek.
Túl a láthatlan mezõkön,
Zord pusztákon, szirttetõkön,
A nyugot szép tájihoz,
Merre lelkem vágyadoz.

Egy tündér világ mosolyg ott
A kedves karjai között,
Enyhét ott lelné föl e szív
E sok vésztõl üldözött.
Ott a boldoglét vidéke;
Szent örömkéj s égi béke,
Mint korány hint harmatot,
Hintve áldást lengnek ott.

Vajha el lehetne szállnom
A futó szél szárnyain,
Halni bár, de a leányka
Idvezítõ karjain.
Ott a honföld nyugtot adna,
Értem édes könny fakadna,
S rózsa közti sírorom
Õrzené nyugvó porom.

Szálljatok ti, égi pályán,
Boldoglétü fellegek!
Idvezelve a dicsõ hont,
Ha egébe értetek.
Vágy e szív - de nem találja
Merre nyílna békepálya
Éj-, köd-, örvénybõl elé
A sohajtott part felé.