EPEDÉS.

Könyûben, esti fény,
Mezõmre mért ragyogsz?
Fáim bús éjjelén
Oh szellõ, mért zokogsz?
Szántok, hogy itt ülök
S bú, fájdalom velem,
Hogy lyányka nem mosolyg
Szerelmet énnekem?

Ah lyányka nem mosolyg
Szerelmet énnekem,
S epedve, rózsaként
Elhervad életem.
Ki gyakran álmaim
Között enyelg velem,
Az égi szépet, ah
Sehol sem lelhetem.

Hol vagy te, lyányka, hol?
Kiért e szív hevûl;
Kit esdve kérek én
Hajnal s est fényibûl.
Jer, hozd el énnekem
A barna fürtöket,
Felhõtlen arcaid,
Mosolygó szép szemed.

E hárs alá ülünk,
Kéj s béke lesz velem,
Mosolygó szép szemed
Szerelmet int nekem;
S majd fáim éjjelén
A szellõ nem zokog,
S reám az esti fény
Örömkönyben ragyog.