|
BEVEZETÉS
Miután minden, európai telep alakítását célzó vállalat sikere mindenkor
tüzetes rendeletektől és utasításoktól, valamint az
előkészületektől és alapos műveletektől függ, amelyek az
illető ország ismeretének alapján foganatosíttatnak és az eléretni
szándékolt előnyökhöz arányosíttatnak, szükségesnek tartom elbeszélni ama
körülményeket, amelyek ezen országba való megérkezésemet megelőzték. E
körülmények be fogják bizonyítani, hogy azon nagyon csekély eszközök dacára,
amelyek rendelkezésemre bocsáttattak, sikerült barátsági és szövetségi
szerződést kötnöm e terjedelmes sziget lakóinak nagyobb részével és
következőleg, ha, amint bátran mondhatom, a miniszter nem hagyott volna el
teljesen, ami mindazon nyomorok, betegségek és halandóság forrása volt,
amelyeket nekem és embereimnek elszenvednünk kellett, Madagaszkár szigete, mint
Franciaország szövetségese oly hatalommá lett volna, amely képes lenne
támogatni az Isle de France és a Bourbon-szigeteken levő gyarmatokat,
megvédelmezni Franciaország indiai telepeit, valamint új kereskedelmi ágakat
biztosítani a királyságnak, amelyek óriási összegekkel gazdagították volna a
királyi kincstárt.
A legkönnyebben áttekinthető módon leírandó ama különböző
akadályokat, amelyekkel e szigetre való megérkezésem óta küzdenem kellett, és
kifejtendő azon eseményeket, amelyek gyors fordulatok által kedvező
előnyöket nyújtottak e telep megalapítására, elő fogom sorolni a
miniszter eredeti intézkedéseit, amelyekhez parancsom volt, műveleteimet
alkalmazni.
1772. szeptember 15-én De Boynes úr, a tengerészeti osztály államtitkára
közölte velem, hogy Őfelsége szándékozik jelentékeny vállalatot
megindítani Madagaszkár szigetén, és elhatározta ezen expedíciót az én
gondjaimra bízni. De Boynes úr ennek következtében értesített engem ezen
elhatározásokról, hogy leggyorsabban megtehessem a kellő intézkedéseket e
fontos és tisztes vállalat végrehajtására.
Miután a miniszternek köszönetet mondtam volna megtisztelő bizalmáért,
megjegyeztem, hogy miután, semmiféle ismereteim sincsenek Madagaszkárt
illetőleg, és semmiféle tudomással se bírok azon vállalatról, amellyel
Őfelsége engem megbízni óhajt, én magam nem szabályozhatom ily expedíció
mérveit; a vállalat sikere pedig ama rendeletektől és eszközöktől fog
függni, amelyekhez műveleteimet a legnagyobb pontossággal alkalmazandom.
A miniszter, miután arról biztosított volna, hogy semmi se fog hiányozni,
ami a megbízatásom sikeréhez szükséges, hozzátevé, hogy Őfelségének
szándéka Madagaszkáron egy telepet alapítani, amelynek érdekében később
terjedelmesebb terv lenne megvalósítható, ez ország királya, fejedelmei és
főemberei bizalmuknak oly mérvű megnyerése által, hogy szigetüket
Őfelsége védnöksége alá rendeljék. Erre megjegyeztem, hogy ily
természetű és fontosságú vállalat létesítésénél, oly távoli országban, amelynek
kedvezőtlen égalja a lakosok féltékenységével párosulva annyiszor
megzavarta és meghiúsította már a korábbi kísérleteket, a műveletek jól
kiszámított mérveket, jelentékeny erőket és folytonos anyagi segélyt
igényelnének, miután semmit se volna szabad a véletlenre bízni. A miniszter
helyeselte megjegyzéseimet, és megígérte, hogy gondoskodni fog mindenről,
fenntartván magának ama különböző részletek szabályozását, amelyeket
megbízatásom igényelhetne, és amelyeket a hónap végén szándékozott velem
megállapítani.
A miniszter néhány nappal később magához hívatott a palotájába és
értesített, hogy Őfelsége szándékozik engem megbízni egy tizenkétszáz
emberből álló csapat parancsnokságával, és hogy mialatt a legénység
felfogadásával leszek elfoglalva, gondja lesz rá, hogy semmi se hiányozzék ama
jelentékeny vállalat sikerének biztosítására, amelynek végrehajtására
felszólíttattam. Azt az ellenvetést tettem a miniszternek, hogy ezerkétszáz
ember nagyon is soknak látszik előttem oly vállalathoz, amelynél nem szándékoltatik
egyéb, mint a bennszülöttek bizalmának megnyerése, és kértem, hogy ama csapat,
amelynek rendeltetése lesz engem Madagaszkárba kísérni, ne álljon többől
háromszáz embernél. A miniszter ezt elfogadta.
1773. január 20-án az újoncok fel levén fogadva, értesítettem róla a
minisztert és kértem a parancsait, valamint utasításainak közlését ama
vállalatot illetőleg, amelyet Őfelségének reám bízni méltóztatott.
Azt felelte, hogy még nem volt képes azokat kidolgozni és hogy e teendőt
az első segédére bízta. Meglátogattam az utóbbit, és éppen a terv
elkészítésével találtam elfoglalva, de miután a munkája még nem volt készen,
nem nyerhettem tőle semmiféle tüzetes felvilágosítást.
Február elején a miniszter ismét értem küldött és kijelenté, hogy a segéde
által kidolgozott terv nem nyerte meg a tetszését, és rám bízza, hogy én magam
dolgozzam ki. Egyúttal meghagyta, hogy csatoljam hozzá követelésemet is,
misszióm végrehajtásáért, és azt mondta, hogy Őfelsége Madagaszkár
szigetén csupán egyszerű telepet akar alapítani, amelynek segélyével az
Isle de France és a Bourbon-sziget anyagi egzisztenciája biztosíttathassék vagy
új kereskedelmi ágak létesíttethessenek, és megélhetési módot találjon bizonyos
számú ember, akik Indiában szolgálhassanak, az esetleg kiütendő háborúban.
Figyelmeztetett, hogy e tervezetből semmit se hagyjak ki, ami annak
megvalósításához szükséges. A megbízatásomra vonatkozó részletek felől,
amelyeket a minisztertől hallottam, folytatólag tanácskoztam Audat úrral,
a miniszter első segédével, aki Madagaszkárt csupán a kereskedők
egymásnak ellentmondó jelentéseiből ismerte, amelyek alkalmasabbak voltak
arra, hogy a tárgyat összezavarják, mintsem hogy expedíciómra vonatkozólag
bármily csekély felvilágosítást nyújtsanak. Közölt velem néhány leírást, amely
Madagaszkárra vonatkozott. Közölte velem a sziget földabroszát is, amelyeknek,
valamint a Madagaszkárban több ízben megfordult Johannis hajóskapitány
részletes elbeszéléseinek alapján elkészítettem a következő tervezetet :
A MADAGASZKÁRI MŰVELETEIM
BIZTOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓLAG,
A MINISZTER ELÉ TERJESZTETT TERVEZET
I. CIKK
A miniszternek méltóztatni fog rendeletet kibocsátani, hogy önkénytes
csapatommal együtt elszállíttattassam az Isle de France-ra egy évre való
élelmiszerekkel és zsolddal ellátva.
II. CIKK
Méltóztatni fog elrendelni, hogy az Isle de France főhivatalnokai engem
ellássanak két hajóval, amelyek közül mindegyik százhúsz vagy százötven tonna
teherképességű legyen, és a csapatoknak és a szükséges élelmiszereknek
Madagaszkárba való átszállítására fog szolgálni. Az egyik hajónak az én
parancsom alatt kellene maradnia, hogy a sziget parti közlekedési szolgálatára
használtathassék, a másik pedig visszatérne Franciaországba, megvinni a
miniszternek a jelentést a vállalat helyzetéről és sikeréről és egyéb
körülményekről, amelyeknek közlése szükséges lesz.
III. CIKK
A miniszternek méltóztatni fog parancsot adni az Isle de France
főhivatalnokainak, hogy engem ellássanak kétszázezer livre értékű
árucikkekkel, megfelelő mennyiségű tüzérséggel és lőszerekkel,
kórházi kellékekkel és munkásokkal, akik szerszámokkal és műszerekkel
legyenek ellátva, az Őfelsége népe számára szükséges épületek
felépítésére.
IV. CIKK
Ama pusztításokat elkerülendő, amelyeket Madagaszkár égalja azon
idő alatt okozhatna, míg a helyszínén a kellő épületek elkészülnek, a
miniszternek méltóztatni fog elrendelni, hogy az Isle de France
főhivatalnokai ellássanak engem négy faházzal, amelyek közül az első
egyetemes raktárul, a második kórházul, a harmadik laktanyául, a negyedik pedig
az én saját lakásomul fog szolgálni.
V. CIKK
A miniszternek méltóztatni fog missziómhoz a pénzügyi és elszámolási ügyek
szervezésére és vezetésére a közigazgatásban működő egyéneket
kirendelni, akik egyidejűleg a kereskedelmi üzletekre is gondot fognak
viselni, míg én egész figyelmemet a telep alapítására fordítandom.
VI. CIKK
A miniszternek méltóztatni fog elrendelni, hogy az Isle de France
főhivatalnokai szükség esetén legénységgel, élelmiszerekkel,
lőszerekkel, kereskedelmi cikkekkel és a csapataim zsoldjának
kifizetéséhez megkívántató pénzzel a segítségemre legyenek.
VII. CIKK
A miniszternek méltóztatni fog az első évben százhúsz újoncot
kiküldeni, hogy a telepét fenntarthassam mindaddig, míg végleges utasításai a
kezemhez juthatnak.
Miután a miniszternek e hét cikkre redukált tervezetemet bemutattam,
biztosítottam őt, hogy sikerülni fog megnyerni a bennszülöttek bizalmát,
és megalapítani a létesíteni szándékolt telepet, ha kéréseim pontosan
teljesíttetnek; de miután ily természetű műveletek feltétlenül
követelik a hely részletes és alaposan tanulmányozott ismeretét, lesz
szerencsém neki egy terjedelmesebb és jobban kigondolt tervezetet,
körülményesebb részletek, az ország helyrajzi abroszai és a sziget szokásait,
törvényeit és kormányzatát illető értesítések kíséretében
előterjeszteni, valamint azon kívánságokat is szabatosan elsorolni,
amelyeknek teljesítése ily nagyszabású terv létesítéséhez okvetlenül
megkívántatik.
Miután a miniszter javaslataimat elolvasta volna, azokat helyben is hagyta
annyiban, hogy biztosított afelől, hogy jelentést fog tenni róluk
Őfelségének, és hogy számíthatok az egész dolognak teljes megelégedésem
szerint való elintézésére. A részletes tanácskozások, amelyeket február hó
folyamán De Boynes úrral és D'Aiguillon herceggel folytattam, mindinkább
meggyőztek arról, hogy expedícióm semmiben sem fog szűkölködni.
Március 19-én a miniszter értem küldvén, egy levelet kaptam, amely
Őfelsége szándékait tartalmazta a madagaszkári telep alapítására
vonatkozólag, és egyúttal megkaptam egy másik levél másolatát is, amely az Isle
de France főhivatalnokaihoz volt intézve. A miniszter egyidejűleg azt
ajánlotta, hogy összes embereimmel együtt utazzam el haladéktalanul a lorienti
kikötőbe, ahol meg fogom kapni parancsait az Isle de France-ra való
elutazásomat illetőleg.
Ekkor láttam be, hogy misszióm bizonyos tekintetben a sziget parancsnokainak
kényére volt bízva, és a legcsekélyebb hajlandósághiány vagy félreértés az
ő részükről képes volna műveleteimben nemcsak kárt okozni, hanem
azokat teljesen meg is hiúsítani. Eziránt észrevételeket tettem a miniszternek,
és egyúttal megkértem őt, változtatná meg a sziget főhivatalnokainak
szóló levél tartalmát, és intézkednék, hogy engem Franciaországból lássanak el
a legnélkülözhetetlenebb kellékekkel. A miniszter azt felelte, hogy már nincs
idő az intézkedések megváltoztatására, hogy ő teljesen meg van
győződve az Isle de France főhivatalnokainak jó hajlamai és
buzgalma felől, akik bizonyára nem fogják megengedni, hogy támogatásban
szűkölködjem, és végre, hogy miután a helyszínén leszek, mindent
megtehetek, amit a szolgálatra nézve előnyösnek fogok ítélni. Még azt is
hozzátette, hogy új rendelet által gondoskodni fog ama kellékekről,
amelyeket a telep biztonsága igényel.
Dacára e határozott válasznak, megkísérlém még újabb észrevételeket tenni
ilyetén megállapodás hátrányai felől, de a miniszter legelső felelete
mellett maradt, és azt azzal toldotta meg, hogy miután Őfelségének az a
szándéka, hogy mielőbb megjelenjek az Isle de France-on, elutazásomat nem
siettethetem eléggé. Elbúcsúztam tehát tőle, és a lelkem tele volt ama
bajokkal és viszontagságokkal, amelyeket én és csapatom kénytelenek leszünk
elszenvedni. Ezeknek elkerülése céljából D'Aiguillon herceghez fordultam,
közölvén vele a miniszter rendeleteit és intézkedéseit missziómat
illetőleg, és kifejtvén alapos félelmemet, amelyet ezen utóbbiak
támasztottak bennem, vállalatom sikere iránt. A herceg megvigasztalt azzal az
ígérettel, hogy tanácskozni fog De Boynes úrral, és csak legyek nyugodt, mert a
dolgok minden bizonnyal meg fognak változni.
Másnap Audat úr, a tengerészeti hivatal első segéde meglátogatott, és
értesített, hogy a miniszter fontos és sürgős ügyekkel levén elfoglalva, e
percben nem értekezhetik velem a misszióm felől, de őt azért küldte
hozzám, hogy biztosítson afelől, hogy minden a legnagyobb megelégedésemre
fog elintéztetni. Elhatározta megváltoztatni az Isle de France
főhatóságainak szóló levelet, sőt még a kívánságaimon túl is menni.
Megnyugtatott aziránt, hogy azonnal elutazhatom a nevezett szigetre, mert a
Franciaországból azonnal elindítandó segély csakhamar utol fog érni,
időközben pedig az Isle de France főhatóságai a nekik küldött
rendeletek értelmében mindennel el fognak látni, amire szükségem lehet ama
kellékek megérkezéséig, amelyeket közvetlenül Madagaszkárban fogok megkapni, és
amelyek jövőre nézve oly helyzetbe fognak juttatni, hogy az Isle de
France-ról mindennemű segélyt nélkülözhessek. Végül biztosított aziránt
is, hogy a sziget főhatóságaihoz intézett levél leglényegesebb részei oly
értelemben módosíttattak, hogy az illetőknek értésükre adatott, miszerint
teljesen ura vagyok a saját műveleteimnek, és nekik nincs egyéb közük a
missziómhoz, mint hogy ellássanak a nélkülözhetetlen segéllyel, amelyre esetleg
szükségem lehetne.
Az első segéd e kijelentései engem annál inkább kielégítettek, mivel
ama kellemes reményt merítettem belőlük, hogy becsülettel fogok
megfelelhetni ama fontos küldetésnek, amellyel Őfelségének méltóztatott
engem megbízni.
Március 22-én búcsúkihallgatáson levén, szerencsém volt e hírnek
megerősítését hallani a miniszter szájából, aki a leveleket és
utasításokat, amelyek a jelen kötethez csatolva vannak, a kezembe adta a
következő szókkal: "Teljesíteni fogom minden kívánságát, és oka lesz
velem elégedettnek lenni." A minisztertől elbocsáttatván, elutaztam
Lorient-ba, ahol a "Marquise de Marbeuf" nevű hajóra szálltam.
Szeptember 22-én megérkeztem az Isle de France-ra, ahol csapatom egy
szakaszát találtam, amely előttem érkezett ide; a többi Lorient-ban
maradt, és hajókra várt. Mikor e gyarmaton kikötöttem, De Ternay úr, a
kormányzó távol volt, és nem is várták vissza október előtt. Maillart úr
vonakodván a kormányzó hazaérkezése előtt velem a missziómról értekezni,
be kellett várnom ezt az időpontot, s akkor aztán négy napi időt
kértem, hogy elrendezzem velük ügyemet, a Madagaszkárba való elutazásomat
illetőleg. Ezen urak erre azt felelték, hogy hatáskörük különböző
levén, csakis egyenkint, külön-külön akarnak velem tanácskozni. Ennélfogva 22-én
meglátogattam De Ternay urat, és miután utasításaimat közöltem volna vele,
kértem tőle a műveleteimhez szükséges kellékeket és pénzbeli segélyt.
De a kormányzó azt felelte, hogy semmiféle külön rendeletet se kapott
missziómra vonatkozólag, a miniszter általános levele pedig inkább Maillart
urat illeti, mint őt, miután a felszerelés és a pénzbeli segély, amelyre
szükségem van, a kincstár ügye, amellyel ő nem foglalkozik. Ami őt
magát illeti, ő meg fogja tenni a kötelességét a csapatom megalakítása
tárgyában, és rendelkezésemre fogja bocsátani Őfelsége
"Postillon" nevű postahajóját, amelyet az udvar a misszióm
szolgálatára küldött, minden egyéb azonban az intendáns dolga.
Ezen értekezlet után meglátogattam Maillart urat, akivel szintén közöltem a
miniszter rendeleteit, és elősoroltam ama kellékekre és pénzbeli segélyre
való követeléseimet, amelyek feladatom végrehajtásához szükségesek voltak, s
egyúttal e feladat körülményeit is részletesen előterjesztettem,
előadván a véleményem szerint legmeggyőzőbb érveket arra nézve,
hogy őt rábírjam minden lehető dolog elkövetésére, amellyel ez
alkalommal a szolgálat javát előmozdíthatná. De mily nagy volt a
meglepetésem, mikor afelett való csodálkozását fejezte ki, hogy az udvar ily
expedícióra vállalkozott, amely az lsle de France-ra nézve annyira hátrányos,
miután valamennyi itteni kereskedő tönkre fog jutni, ha a madagaszkári
telepítés sikerül, ahol előnyös kereskedést teremtettek, amelyet a
miniszter egyszerű levelével nem lehet törvényesen betiltani. Mindazonáltal
meg fogja látni, mit lehet tenni addig is, míg az udvar tüzetes parancsai
megérkeznek; azonban kénytelen lesz figyelmeztetni az udvart, hogy e terv
kivihetetlen, mert a madagaszkári nép, amely százötven év óta Franciaország
valamennyi ilynemű kísérletét visszautasította, nem fogja magát megadni a
jelen pillanatban, mikor egy erős kormány alatt egyesült, amelyet ő
maga alakított.
A gyarmat második főhivatalnokának e válasza még inkább
megerősítette azon félelmeket, amelyek már Versailles-ben feltámadtak bennem,
hogy tudniillik engem egy féltékeny párt kényének dobtak oda, amely, mint
különböző jelentésekből értesültem, nem tartózkodott nyilvánosan is a
madagaszkári telepítés ellen nyilatkozni, és máris elkezdte rámérni a
legelső csapásokat, amelyek, mint később látni fogjuk, a telepet a
legszerencsétlenebb helyzetbe juttatták.
De Maisonville úr, akit a miniszter albiztosi és raktárfelügyelői
minőségben rendelt alám, kijelenté, hogy nem megy el Madagaszkárba. Erre
Maillart úr október 28-án helyére egy Vahis nevű és rossz jelleméről
ismeretes írnokot nevezett ki, aki köztudomású csalásai következtében méltatlan
volt ezen állomásra, amely nem csekélyebb becsületességet, mint képességet
igényelt. E tárgyban előterjesztéseket tettem Maillart úrnak, és kijelentettem
neki, hogy sohase fogok semmiféle összeköttetésbe lépni egy becstelen emberrel,
és hogy azonnal más és ily állásra méltóbb egyént kell kiszemelnie. Maillart úr
csupán azt felelte, hogy Vahis úr is elég jó Madagaszkárba, ahova nem akar
érdemesebb embert küldeni, mert anélkül is biztos vesztébe küldené. A
megbotránkozás, amelyet e válasz megérdemlett, a legóvatosabb lépést sugallta
nekem. Hátat fordítottam Maillart úrnak.
Ugyanezen hónap 24-én ismételve és bővebben tanácskoztam De Ternay
úrral a misszióm felől, és megható képét ecseteltem előtte annak a
szerencsétlen helyzetnek, amelybe a csapatom fog jutni, és a szenvedéseknek,
amelyek embereimre várnak, ha továbbra is megtagadja tőlem a kívánt
segélyt. De semmire sem bírtam menni a kormányzóval, aki nyíltan kijelentette,
hogy a madagaszkári telepítés nem sikerülhet, mert a miniszter oly indiszkrét
volt, hogy nem kért tanácsot az Isle de France főhatóságaitól, az
alkalmazandó eszközök iránt.
Másfelől Maillart úr folyvást azt ismételte, hogy a miniszternek ezt az
expedíciót kizárólag az Isle de France főhivatalnokaira kellett volna
bíznia, akik, ez esetben személyesen levén érdekelve, gondoskodtak volna minden
szükségesnek mutatkozható segélyről. Ehelyett azonban a miniszternek a
kellékekre és segélyre vonatkozó rendeletei homályosak és kétértelműek,
következőleg nekik nincs hajlandóságuk azokat teljesíteni.
Beláttam ennélfogva, hogy nem tehetek egyebet, mint siettetni Madagaszkárba
való elutazásomat, ha mindjárt azt kockáztatom is, hogy a legvégső nyomorba
jutok és a legkegyetlenebb módon el leszek hagyatva mindaddig, míg közvetlenül
Franciaországból megérkezik a segély, amelyet a minisztertől vártam. Ezen
elhatározás, bár erőszakos volt, legjobban megfelelt kötelezettségeimnek
és becsületérzékemnek. Eltekintettem tehát minden kellemetlenségtől, és
parancsot adtam, hogy a "Postillon" nevű postahajó harminc
emberből álló szakasszal útnak induljon. Utasításul adtam tudakozódni a
lakosok szokásai és hadereje felől, hogy képesítve legyek
műveleteimet ama parancsoknak megfelelőleg intézni, amelyekkel
Őfelsége megtisztelt.
December 7-én Saunier fregatt-hadnagy és a "Postillon" parancsnoka
felvonatta a vitorlákat, és ugyanaz nap elindult embereimmel Madagaszkár felé.
Útközben levelet írt, amelyben tudatta velem, hogy Maillart úr, dacára a
szolgálat érdekében előadott követeléseimnek és azon ismételt ígéreteinek,
hogy azokat teljesíteni fogja, csupán jelentéktelen tárgyakra nézve adott
rendeleteket, amelyek teljesen elégtelenek voltak a törzsfőnököknek szánt
szokásos ajándékokra. Arról is értesített, hogy Maillart úr megtagadta
tőle az embereim számára szükséges égettbort, minélfogva azt a saját
készleteiből kénytelen kiszolgáltatni.
Jogosan meg levén lepetve mindezeknek hallatára, felkerestem Maillart urat,
és magyarázatot kértem e körülmények felől, de ő csak annyit felelt,
hogy az udvar a Madagaszkárra vonatkozó dolgainak elintézését teljesen a
tetszésére bízta, ennélfogva szükségtelen lenne jövőben e tárgyat
illetőleg hozzá fordulnom.
A következő hét nap alatt néhányszor értekeztem De Ternay úrral, és
felkértem, bírná rá Maillart urat, hogy teljesítse kötelességét missziómat
illetőleg, s egyúttal tudassa a kereskedőkkel, akik a madagaszkári
partokat meg szokták látogatni, hogy a miniszter újabb rendeleteinek megérkezéséig
függesszék fel a kereskedésüket, mert csak ily módon juthatok tudomására a
visszaéléseknek és juttathatom a kereskedelmet a közönség és főleg a telep
előnyére nézve alkalmasabb helyzetbe. A kormányzó beleegyezett e
kívánságba, amikor azonban meghallottam, hogy csak megírta a rendeletet, de nem
tette azt egyszersmind közzé, ismételtem panaszaimat, és nagy megaláztatásomra
azt a feleletet kellett hallanom Maillart úrtól, hogy nagyon különösnek tartja
alkalmatlankodásomat oly ügyben, amely nem tartozik reám, miután oly
kereskedelmi viszonyokra vonatkozik, amelyek jogosultak levén, a miniszter
egyszerű levele által be nem tilthatók és még kevésbé eltörülhetők.
Miután 22-ig a csapatom fegyverei még nem érkeztek meg Franciaországból, és
kénytelen voltam embereimet kölcsönvett fegyverekkel begyakorolni, De Ternay
úrtól, az Isle de France fegyvertárnokától kértem puskákat, amelyeket
többrendbeli tagadó válasz után meg is kapván, felfegyvereztem csapatomat
kellőleg, minekután gondoskodtam volna arról, hogy a fegyverek legnagyobb
része kijavíttassék.
25-én megtudtam, hogy egy magánhajó indulóban van Madagaszkárba. Fel akartam
használni ezen alkalmat, elküldeni rendeleteimet Saunier és D'Esteruby uraknak,
magamhoz hívattam tehát Vahis urat, aki még mindig a raktárfelügyelői
teendőket teljesítette, és kérdéseket intéztem hozzá az expedícióm
felszerelésének mibenléte felől. Erre ő azt felelte, hogy csupán
Maillart úrnak tartozik róla számolni, nekem pedig éppen nem, és hogy nem áll
kötelességében akár csak legcsekélyebb utasításaimat is teljesíteni. Ez a
válasz egy embertől, aki a szolgálat természeténél fogva az én parancsom
alatt állt, arra indított, hogy panaszt emeljek Maillart úr előtt; de
Maillart úr hidegen azt felelte, hogy Vahis úr az utasításai értelmében
cselekedett, és egyebet ne is várjak tőle.
28-án ismét meglátogattam De Ternay urat, és felkértem, hogy értekezzék
Maillart úrral az expedíció által szükségelt kellékek iránt, de azt felelte,
hogy miután a miniszter egyenesen Maillart úrhoz intézte a rendeletét, ennek
végrehajtásával egyedül ez az utóbbi van megbízva. Ennélfogva őrnagyom és
egy csapatombeli százados kíséretében felkerestem az intendánst, a
legsürgetőbb előterjesztéseket tettem neki, megjegyezvén, hogy
követeléseim Őfelsége rendeletein alapulnak, amelyeket a miniszter közölt
vele, és hogy ama tárgyakat, amelyeket műveleteim múlhatlanul igényelnek,
nem tagadhatja meg kötelességmulasztás nélkül. De a felelet olyan volt,
amilyent egy közhivatalnoktól nem várhattam. A legilletlenebb megjegyzéseket
engedte meg magának missziómra vonatkozólag, és elég arcátlan volt azt mondani,
hogy ha De Ternay úr az ő tanácsát követné, megakadályozná az egész
expedíciómat, mert az udvar nem fontolta meg e tervet, amelyet egy
egyszerű kalandor gondolt ki, és habár a miniszter a leghatározottabb
rendeleteket küldené is neki, inkább odahagyná a hivatalát, hogysem ily fonákul
kieszelt terv megvalósításánál közreműködjék. Ez az illetlen válasz arra
kényszerített, hogy szó nélkül távozzam. Elhatároztam a legelső hajó
elindulását Franciaországba arra felhasználni, hogy a minisztert értesítsem
mindazokról, amik köztem és az Isle de France főhivatalnokai közt
történtek.
December hó elején csapatom hátralevő része megérkezett az Isle de
France-ra a "Laverdi" nevű hajón. Siettetni óhajtván
Madagaszkárba való elutazásomat, a sziget főhivatalnokaitól hajókat kértem
az átkelésre és egyidejűleg átadtam nekik a legnélkülözhetlenebb tárgyak
jegyzékét, amelyek közt legelső helyen álltak a szerszámok, gyógyszerek és
főleg tizenkét hordó ecet és három vízszűrő-készülék. Különösen
hangsúlyoztam e két utóbbi tárgyat, mivel teljesen értesülve voltam a
madagaszkári vizek rossz minősége felől. Madagaszkárban a víz részint
iszapos, részint érces anyagokat tartalmaz, vízszűrő-kövek és ecet
használata az egyedüli mód, amellyel ártalmatlanná lehet tenni, amint ez több
európai helyőrségnél nagy sikerrel bebizonyíttatott.
December 11-én Maillart úr meghívott értekezletre akár a saját, akár De
Ternay úr házánál. Én az előbbit választottam, és Maillart úr De Ternay és
a Bourbon-sziget egykori parancsnoka De Bellecombe urak jelenlétében bocsánatot
kért előbbi magaviseletéért, barátságomért folyamodott, és biztosított
afelől, hogy a fátyol, amely missziómat illetőleg eddig a szemeit
elfödte, most már eltávolíttatott, miután tudja, hogy a miniszternek különös
okai voltak engem a madagaszkári telepnél alkalmazni, amelynek
előmunkálatait kész velem megosztani, amennyiben ez az általa
kiszolgáltatandó kellékektől függ. Kért, hogy feledjem el a történteket,
és ajándékozzam meg őt barátságommal. A feleletem felett nem kellett
gondolkoznom. Az intendáns érezni látszott magaviseletének helytelenségét, és
késznek nyilatkozott mindent elkövetni vállalatom sikerének biztosítására. Én
erre kijelentettem, hogy nagyrabecsülésem és barátságom mindig karöltve járnak,
és hogy e pillanattól fogva ő mind a kettőt bírja. E kijelentés
részemről annál őszintébb volt, mivel nem képzelhettem, hogy ily
bizalmi állásban levő ember ennyi csalárdságra és kétszínűségre
legyen képes, de a következmények mutatták, hogy az intendáns nem ismert efféle
skrupulusokat.
17-én De Ternay úr kiszolgáltatta azon ágyúkat és lőszereket, amelyekre
szükségem volt, hogy elutazhassam, és én komolyan elkezdtem embereim egy
részével a tüzérségi gyakorlatokat, amelyeknél nagyon meg voltam velük
elégedve. Maillart úr elvette a pénztár kezelését Vahistól, és Senaut úrra
bízta, akit nem ismertem. Néhány nappal később a főhivatalnokok
értesítettek, hogy átszállításunkra a "Des Forges" nevű hajót
szemelték ki, amelynek megérkezését a Bourbon-szigetről mindennap várták;
de Maillart úr megjegyezte, hogy e hajóval csak az árucikkek nagyon csekély
részét küldheti el; hogy a raktárakban egy csöpp ecet sincs, és nem tudja, hova
lettek a vízszűrő-készülékek, de ezeket okvetlenül utánam fogja
küldeni a legelső hajóval, ha mindjárt készpénzért kellene is
bevásárolnia. Ugyanezen hó utolsó napján felkértem De Ternay urat, hogy
Maillart úr kíséretében tartson szemlét a csapatom fölött. Embereimet új
ruhákkal láttattam el, mert azok, amelyeket küldtek, nagyon hiányosaknak
bizonyultak.
1774. január 1-én. Madagaszkárból jelentést kaptam, amely arról értesített,
hogy a "Postillon"-ról kiszolgáltatott élelmiszerek csekély
mennyiségénél fogva embereimnek alig van három hónapra való eleségük, és hogy
jelenlétem múlhatlanul szükséges, mivel néhány bennszülött főnök máris
megkezdte az ellenségeskedéseket. Ennélfogva azzal a kéréssel fordultam De
Ternay és Maillart urakhoz, hogy mielőbb adjanak hajót, amely a rendeltetésem
helyére szállítson. De miután ezek az urak azt felelték, hogy e hónap folyamán
nem adhatnak hajót, mert a rendelkezésükre állók valamennyien a gyarmat
szolgálatában vannak alkalmazva, elhatároztam, hogy magam bérlek ki egyet, és
segélyt és erősítéseket viszek embereimnek. De ebben megakadályozott De
Ternay úr azon ígérete, hogy január hó vége előtt megkapom a hajót.
Ennélfogva előkészítettem embereimet az indulásra, hanem azon jelentés
következtében, hogy hatvanhárom ember a kórházban van, elhatároztam őket
Maring alezredesem parancsnoksága és De Sanglier százados vezénylete alatt
teljes felgyógyulásukig hátrahagyni, amikor aztán haladék nélkül át fognak
szállíttatni Madagaszkárba. Egyidejűleg megtudtam, hogy csapataim egy
részét más ezredbeliek elcsábították, néhány önkénytesem máris megszökött és az
expedícióra vonatkozó kedvezőtlen megjegyzések oly rosszakaratúlag és
sikeresen elterjesztettek, hogy a tisztjeim egy része betegséget színlelt,
Madagaszkárba való elindulásukat késleltetendők. Hasonlóképp azt is megtudtam,
hogy az Isle de France kormányzói emisszáriusokat küldtek Madagaszkárba Hiavi
királyhoz és más főnökökhöz, azon figyelmeztetéssel, hogy én a
szabadságuktól akarom őket megfosztani és nincs egyéb célom, mint az egész
szigetet a rabszolgaság igájába hajtani.
E szerencsétlen helyzetben, attól félvén, hogy Őfelsége szolgálata
jelentékenyen szenvedhetne e borzasztó előítélet miatt, beszédet tartottam
csapataimhoz és főleg tisztjeimhez, akik ezen érvelés és saját
becsületérzékük hatalma előtt meghódoltak, visszatértek kötelességükhöz,
és örömmel készültek engem követni. Ekkor nyilvánosságra hoztam Madagaszkárba
való elindulásomat, és közhírré tettem, hogy mindazon önkénytesek, főleg
munkások, akik hajlandók engem követni, tudathatják velem a feltételeiket. Nagy
számmal voltak a jelentkezők, de miután nem tudtam, vajon szabadok-e, és
kerülni akartam a legcsekélyebb félreértést is, De Ternay és Maillart urakhoz
fordultam ez ügyben. Az előbbi azt felelte, hogy senkinek sem adhat
engedélyt a sziget elhagyására; Maillart úr pedig azt mondta és nyilvánosan is
ismételte, hogy nyíltan ellene fog szegülni minden egyes ember elutazásának,
aki engem netalán Madagaszkárba akarna követni, mert ha nem tenné, annyi volna,
mint az embereket a mészárszékre küldeni. Azt állította, hogy híreket kapott,
amelyek szerint néhány sereg fegyveres bennszülött csak a megérkezésemet várja,
hogy a csapatomat megtámadja. Az intendáns annyira ment, hogy megkísérlé
elcsábítani egyik főtisztemet, és rábeszélni, hogy minden kínálkozó alkalommal
küldjön neki kimerítő jelentést műveleteimről. Így iparkodott ez
a főhivatalnok teljesíteni a miniszter rendeleteit.
22-én felhasználtam Őfelsége "La Triquaire" nevű
hajójának elindulását arra, hogy jelentéseimet elküldjem az udvarhoz. A
következő napokon csapatom holmijának berakodásával voltam elfoglalva, és
megnyugodtam, miután Maillart úr biztosított, hogy gondja lesz mindazon tárgyak
kiszolgáltatására, amelyekre nézve rendeletet kapott, hogy Madagaszkár számára
átengedtessenek. Búcsúlátogatásaim és a viszontlátogatások megtörténvén,
február 2-án mulatságot rendeztem a Grande Rivière partján a fiam születésének
évfordulója alkalmából, aztán parancsot adtam, hogy csapataim kibontott
lobogókkal a kikötő felé induljanak. Itt azonnal hajóra szálltak, és én
végre részesültem azon rég óhajtott örömben, hogy este hat órakor útra
kelhettem Madagaszkár felé.
5-én az éjszaki szelek kényszerítettek bennünket horgonyt vetni
Bourbon-szigetnél, ahonnét 7-én indultunk el és végre az antongili öbölbe
értünk, ahol február 14-én vetettünk horgonyt.
Minthogy az imént elbeszélt tények az alább elbeszélendőkkel csakis ama
különféle szerencsétlen következményeknél fogva állnak összeköttetésben,
amelyeket előidéztek, és amelyeknek okát az Isle de France kormányzóinak
jóindulathiányában, vagy mondhatnám irigykedéseiben kell keresni, e tények csak
mintegy bevezetésül tekintendők a Madagaszkárban általam alapított telep
történetéhez.
|