AZ EGYHÁZI FŐSZEMÉLYEK VÉGRENDELKEZŐ JOGÁRÓL.

A KK. és RR. 1834. julius 4-dikén tartott kerületi ülésében, melyben a végrendeletekről tanácskoztak, Széll Imre, Vasmegye követe, indítványt tett, hogy az egyházi főszemélyek végrendelkező szabadsága világosan elintéztessék.

DEÁK FERENCZ: Azt, a mit Vasmegye követe felhozott, valósággal ellátást kivánó nevezetes törvényhiánynak vallja. Törvényes historiáját adja az egyházi főrend végrendelkezési szabadságának; megmutatja, miként állott ez fenn Árpád házabeli királyaink alatt hazánk más polgáraihoz hasonlólag teljes épségében; megemlíti, mint hozatott az később homályba, s mint tartott ezen kétség és viszálykodás egész 1702-ikig, midőn Kolonich az egyházi főrendtől fel nem hatalmazva, egyességet kötött a fiscussal, mely az elhíresült Conventio Kolonichiana név alatt ismeretes. Ezen conventió tehát az egyházi főrend végintézkedési szabadsága tárgyában törvényes ellátásnak nem tekinthető, a mint hogy azzal maga az egyházi rend sem volt megelégedve, sőt ellenmondása következtében az 1715-ki diaeta e tárgyban commisiót is rendelt, mely azonban 120 év óta sem adta be jelentését, s így alkalmasint soha sem is fogja beadni. De továbbá azt sem lehet mondani, hogy a Kolonich conventióján épülő százados szokás tesz e részben törvényerejű szabályt, mert Mária Terézia 1776. febr. 16-án kelt parancsolata által magát azon conventiót is igen sokakban megváltoztatta, úgy hogy jelenleg a dúsgazdag jövedelmű főpapok végrendelkezési szabadsága valósággal egyoldalú kormányparancson épülő törvénykívüli állapotban van. Szükség tehát ezen rendszeres törvényalkotás alkalmával felőlök is, úgy mint a haza többi polgárai felől, meghatározni, hogy szerzeményeikről minő mértékben rendelkezhetnek. A mi a szónok véleményét illeti, ő azt tartja, hogy azon javak, melyek az egyházi rend kezénél vannak, a status javai, következőleg, miként fordíttassanak a vallás kiszolgáltatásának, a népnevelésnek s más egyebeknek fedezésére, szóval minő czélokra fordíttassanak? azt elintézni a status jussa, a mint e részben annak idejében elő fogja adni küldői kivánságát. Annyi mindazáltal bizonyos, hogy a mit a törvényhozó hatalom mind ezen just, mind ezen czélokat szem előtt tartva, egyenesen az egyházi férfiak élelmére kirendel, a mit ők életökben elkölthettek volna, az minden kétségen kívül az ő tulajdonjok; s hogy midőn el nem költötték, arról szabadon ne rendelkezhessenek, hanem megkimélt szerzeményök egyrészét a fiscusnak hagyni kényteleníttessenek, mi pedig még csak azt se tudjuk, hogy az mire fordíttatik: ez valóságos igazságtalanság, annyival inkább, mert bár valaki az egyházi rendbe lépett is, nem szünt meg a hon polgára lenni, következőleg a minden honpolgárokkal közös rendelkezési szabadságtól meg sem is fosztathatik.