A HITBIZOMÁNYOKRÓL.

I.

A KK. és RR. 1834. julius 12-én tartott kerületi ülésének napi rendjén volt: az 1827-ik évi országos választmány javaslata a majoratusokról és senioratusokról. A javaslat a majoratusok eltörlése mellett szóló okok fölsorolása után azt ajánlotta, hogy a szabad rendelkezés elvének, s némely nemzetségek föntartásának tekintetéből a hitrebizás joga továbbá is föntartassék ugyan, mindazáltal jövőre 500 telekre szoríttassék.

DEÁK FERENCZ: A fidei commissumok kérdése oly fontos kérdés, hogy azt a nyilvánosság tekintetéből is szükséges minden oldalról kifejteni, mielőtt szavazáshoz kezdenénk. Hiszen, ha csupán azért, mert utasításaink vannak, a legnagyobb tárgyakat is minden részről való felvilágosítás nélkül puszta szavazás által akarjuk eldönteni, a nélkül eldönteni, hogy a hozandó törvénynek okait és alapját kifejtenénk, akkor valóban időnyerés tekintetéből jobb lenne utasításainkat asztalra rakni, s az előlülőket megkérni, hogy azokból a többséget számlálják ki. Az ily törvényhozás azonban szomorú törvényhozás volna. Hazánkban a nyilvánosságnak legbiztosb, sőt csaknem egyetlen egy eszköze az országgyűlési tanácskozás; az itt világosságra hozott igazság elterjed a hazának minden részeiben, s a tapasztalás bizonyítja, hogy mire a többség egyik országgyűlésen elhatározva nem vala, azt a másik országgyűlésen csaknem közakarat állapította meg; sőt nem egy példát hozhatnék fel, hogy a kerületi tanácskozásban előhozott okok és kifejtett körülmények országos űlésig sok megye vélekedését jobbra változtatták. Ily fontos tárgyat tehát puszta szavazás által kifejtés és megvizsgálás nélkül eldönteni annyi volna, mint a nyilvánosságot csorbítani. A mi már a tárgyat illeti, az országos küldöttség két okkal támogatja azon véleményt, hogy a fidei commissumok tovább is fentartassanak. Egyik: a szabad rendelkezés; a másik: némely nemzetségek fentartásának tekintete. A szabad rendelkezést én is nem csak fentartani, sőt tágítani óhajtom; de az oda nem terjedhet, hogy a rendelkező még a sirban is örök törvényt szabjon az élőknek, és századokon keresztül oly törvényt, mely az ő hiuságának a haza virágzását, az egész nemzet emelkedését, szóval a közboldogságot alája vesse. Már őseink szükségesnek látták a szabad rendelkezést a nemzet közügyének tekintetéből korlátolni, és midőn tapasztalák, hogy sok javak az egyházi rendnek és más moralis testületeknek kezére kerülnek, onnan pedig sem az ország lakósaira, sem a királyi fiscusra vissza nem jutnak, már I. Lajos alatt megalkoták az amortisatió törvényét, mely által leginkább a királyi fiscusnak örökösödése biztosíttatott. És vajjon a fidei commissumok nem szintén holt kezek-e a nemzetre nézve? s nem kötelességünk tehát azon intézetet, mely később idegen földről, hazánknak a tapasztalás bizonysága szerint naponkint súlyosodó kárával behozatott, törvényeinkből ismét kitörölni? A nemzetségek fentartásának tekintete sem ajánlhatja ezen káros intézetnek fenmaradását, mert a nemzet kincse nem a nemzetségek régi nevének megtartásából, nem az értéknek egynéhány kezekre halmozásából áll. Hazánk hajdani virágzásának korában fidei commissumok nem valának. 1687-ben I. Leopold hozta be azokat, a magyar oligarchianak ajándékul; a külföld feudalismusából eredett ezen intézetet adta főrendeinknek cserébe az aranybulla utolsó záradékáért, melyet mint veszedelmest akkor eltörlöttek. De a csere nemzetünkre nem sok hasznot hajtott, mert előbb belső háboruk, azóta ezen intézeteknek lassú mérge rontotta meg hazánk lehető virágzását. Hajdan, midőn a főurak banderiumai tették legnagyobb erejét a haza védelmére kiállított seregnek, mert azok közönségesen számosabbak és rendesebbek valának, mint a megyéknek hamarjában gyüjtött rendetlen seregei, még talán menthetőbb volt arról gondoskodni, hogy az egyes nemzetségek fénye és halmozott értéke megmaradjon; de mióta hazánk védelmének rendszere megváltozott; mióta ezen védelem ereje nem egyesek felette nagy gazdagságán, hanem inkább azon alapszik, hogy a hazának minél több polgára legyen önérdekei által is a hon közügyeihez csatolva; mióta sok régi hatalmas nemzetségek gazdag örökösei a hazát védő harczok veszélyeit, a hazát emelő közmunkásságot kerűlve, hogy Berzsenyivel szóljak «sybaritismusba merült, letépte fényes nemzeti bélyegét s hazája feldúlt védfalából rak palotát heverő helyének»; mióta a hajdan kornak körülményeivel a fényes nemzetségek hajdani fontossága is elenyészett: nem látom okát, miért kelljen a puszta névnek hazánk kifejlődését, a nemzet belső ereje és élete emelkedését, a hitelt, a nemzeti közérdeket szükség nélkül feláldozni? s azért a természet rendével és igazsággal ellenkező, hazánkra káros fidei commissumok eltörlésére szavazok.

II.

A követek egy része a majoratusokat egész kiterjedésükben, vagy az intézmény kiváltságának elvét nem sértő csekélyebb korlátolásokkal, fönn kivánta tartani; mások a majoratusokat átalánosan és végkép el akarták törölni; voltak végre, kik a nemzetségek tagjainak örökösödési sorára nézve meg akarták ugyan tartani, de az ily javaknak semmi privilegiális természetet nem kivántak adni, hanem azokat más ősi javakkal tökéletesen egy kategoriába óhajtották helyezni, úgy hogy a hitelezők adósság fejében azokat minden késedelem nélkül exequaltathassák, sőt a majoresco a javakat, úgy mint más ősi jószágot, el is adhassa.

Az átalános vita julius 15-dikén befejeztetvén, az elnök azon kérdésére, «megálljon-e az országos küldöttségi szerkezet vagy nem»? 13 megye igennel felelt, 35 megye és a sz. kerületek nemmel feleltek. A második kérdés ez volt: «eltöröltessenek-e átalában a majoratusok»? 22 megye a majoratusok megtartása mellett, 25 megye és két kerület ellene szavazván, az elnök zajos éljen kiáltások közt így mondotta ki a végzést: «a majoratusok és senioratusok örök időkre eltöröltetnek».

A kerületi űlés továbbá kimondván, hogy «a mostan birtokban levő majorescok és seniorok halálukig hitrebizottsági javaikban mint usufructuariusok bennmaradnak, haláluk után a majoresco gyermekei egyiránt osztoznak, a senioratusok azonban az egész nemzetség tulajdonának tekintethetvén, törzsök és ágankint az egész nemzetség közt osztályra menjenek», az a kérdés vettetett föl, «vajjon a mostani birtokosok életében a hitrebizott javak megtartják-e azon kiváltságolt természetüket, hogy adósságért foglalás alá nem vétethetnek, vagy ha e természetüket elvesztenék, fog-e ez értetődni az illető majorescok és seniorok eddigi adósságaira nézve is, vagy pedig csak azokra, melyeket a jelen törvény kihirdetése után vesznek föl»? Deák Ferencz azon indítványát, hogy «ámbár a jelenleg birtokban levő majorescok és seniorok bennmaradnak is hitrebizott javaikban: ezek mindazáltal nyomban az eltörlő törvény közhirré tételével kiváltságolt állapotjukat veszítsék el, s az ezentúl csinálandó adósságokért foglalás alá vétethessenek», Nagy Pál igazságosnak ismerte el, de emlékeztette a KK.-at és RR.-et, hogy «a törvényt nem csak maguk hozzák; a törvényhozásban is kell bizonyos politikát követni, s a jelen tárgyban azon kell törekedni, hogy a törvény elfogadhatóvá tétessék, s annak érdekébe a másik táblának mentül több tagja bevonassék. Ennélfogva ellenezte a tett indítványt.»

DEÁK FERENCZ: Sopron vármegye követe indítványomnak igazságát elismeré; ha elismeri, miért kivánja a politikának alávetni, holott előbb maga is alája vetette a politikát az igazságnak, midőn megegyezett, hogy a mostani birtokostól el ne vegyük a jószágokat, pedig a politika azt kivánta volna, hogy azonnali osztályt rendeljünk, mert így vontunk volna legtöbbeket a törvény érdekébe. De kinek is árt az én indítványom, midőn a multat hagyom az eddigi törvény állapotában, s csak azt kivánom, hogy a most hozott törvény közhirré tétele napjától legyen kötelező? Ez senkinek jussát el nem veszi, hacsak jusnak nem akarná valaki nevezni, hogy ezentúl is szabad legyen csalni, azaz adósságot tenni, és nem fizetni. Emlékezzünk, hogy az volt egyik főoka a majoratusok eltörlésének, hogy teszem ha 100 milliót érnek a magyarországi majoratusok, ezen 100 millió érték ki van véve a nemzeti hitel hypothekájának massájából. Teljességgel nincs ok, a mely kivánhatná, hogy ezen kártékony állapot még 40-50 évig fentartassék.