A VÉGRENDELETILEG OSZTATLANNAK HATÁROZOTT
BIRTOK FÖLOSZTHATÁSÁRÓL.

I.

A KK. és RR. 1834. augusztus 6-dikán tartott kerületi ülésében Reviczky József, mint a kinek megyéjében feküdt az Árva vármegye 22/24 részét tevő, s Thurzó végrendelete következtében leányági tömérdek örökösök által osztatlanul bírt árvai uradalom, a majoratusok iránt hozott végzés következtében inditványba hozta az ily osztatlan javak föloszthatását. Augusztus 7-dikén tárgyaltatván az inditvány, Marczibányi Antal, Trencsénmegye követe, ki nem akart annak vitatásába bocsátkozni, hasznos-e a majoratusok eltörlése, nem pártolta az inditványt, s az árvai urodalomra nézve úgy vélekedett, hogy érvényben kell maradni a birtok első szerzője végrendeletében kiszabott föltételnek. A birtokok közös igazgatása ellen fölhozott érvekre azt felelte, a körülményektől függ, czélszerűbb-e a birtokok magános vagy közös igazgatása?

DEÁK FERENCZ: Szintén nem kiván ereszkedni annak vitatásába, vajjon jó és hasznos-e a majoratusok eltörlése, vagy sem; annyit tud, hogy a többség végzett, s Trencsénnek egyik követe utasításánál fogva is egyik legmelegebb védője volt a végzésnek, sőt a substitutio haeredis eltörlésére Trencsén vármegye rendei figyelmezteték a hazát, a miért a szónok nekik köszönettel is tartozik. Hogy az ily osztatlan birtok tulajdona bizonyos feltételhez van kötve, igaz; de hiszen a majoratusok is végrendelési privilegialt feltételeken épültek, s mégis szükségesnek vélték a RR. azokat eltörülni. Kik az ősi javakra is kiterjeszteni kivánták a végrendelkezési szabadságot, nem kivánták azt oly korlátlanúl, a hogy a status javával össze nem férhet. A végrendelés felől átalában a szónok e principiis juris universalis úgy vélekedik, hogy az nem más, mint az élet utolsó pillanatjában kinyilatkoztatott akarat, hogy kinek kivánja valaki javait általadni, s így mintegy substitutiója az általadásnak; a kinek tehát általadni lehetetlen, annak testálni sem lehet, s azért képtelenség az, midőn valaki századok mulva születendő ivadékok birtokát kivánja végrendelése által a sirból kormányozni. A közös administratió hasznos voltát az embereknek csak két neme védelmezheti; az egyik, mely a közösből más kárával igazságtalan hasznot húz; a másik, kinek személyes iparkodása kisebb, mint a közös administratióé. De a más kárával boldogulni nem akaró, s az igazság mezején önerejével előrehaladni szerető emberek a közös administratiót nem védelmezhetik. A regale beneficium kiszakíthatlanságától vett erősséget szintén súly nélkülinek találja. Vannak dolgok, melyekben természeti osztály lehetetlen, azokban tehát ily osztályt kivánni is képtelenség. Így p. o. az örökösödésben maradt egyetlen egy lónak két örökös között kétfelé vágását csak a balgatagság védelmezhetné, és ha e részben elegendő törvényes ellátással nem dicsekedhetünk, pótolnunk kellene a törvényhiányt, s világosan eltiltanunk, hogy ha van oly balgatag ember, (mert vannak a világon balgatag emberek), ki egy malom osztályánál a malom kerekét két felé vágatni kivánná, azt ne kivánhassa. Ezekből azonban épen nem következik, hogy mivel a regale beneficiumot természetben kihasítani, a lovat vagy malmot két felé vágni nem lehet, a közös jószág birtokosainak is örökre meg legyen kezök egy természet és status elleni végrendelés által kötve, s a tulajdonos soha sajátjának birtokába ne léphessen. Az indítványt tehát pártolja oly értelemben: hogy aki osztályt kiván, annak rátája kihasíttassék; a többiek birják, ha nekik úgy tetszik, közösen. Megvallja azonban, hogy minden vélemény között a javaslott középút, t. i. az osztályosok többsége akaratától felfüggesztés az, melyet a legalaptalanabbnak tart. Vagy áll az osztatlanságot rendelő végrendelés, vagy nem áll. Ha áll, úgy kell neki 99 közbirtokost egy ellen, mint egyet 99 ellen védelmezni; ha pedig nem áll, úgy egyes embernek tulajdonosi jussát mások akaratjának subordinálni nem lehet.

II.

Marczibányi sértve érezte magát Deák észrevételei által, a mennyiben neki is vannak közösen igazgatott javai, s így alkalmazhatók volnának reá azok, miket Deák a közös igazgatást védelmezőkről mondott.

DEÁK FERENCZ: A fölfedezett magánkörülményekről semmit sem tudott, távolról sem kivánt sérteni, s ha Trencsén követe magát mégis megsértettnek vélné, mind a becsület szabályainál, mind itteni állásánál fogva kötelességének tartja tőle bocsánatot kérni.