AZ IRTVÁNYOK VISSZAVÁLTÁSÁRÓL.

A KK. és RR. 1834. szeptember 10-dikén tartott kerületi ülésének napi rendjén volt az urbéri tárgyban alkotandó törvényekre nézve augusztus 28-dikán kelt kir. leirat. A III. t. cz. 1. §-át illetőleg, mely az irtásokról szólt, ő felsége azt kivánta, hogy az irtások visszaválthatására nézve az 1807-ik esztendő határoztassék elválasztó időszaknak oly módon, hogy a most nevezett esztendő előtt tett irtásokat visszaváltani, s a jobbágyoktól elvenni egyátalában szabad ne legyen, az 1807 utániakat pedig csak azon esetben, ha «post fundualitatem haud sunt ingressa, aut originarie uniceque pro subsistentia subditorum haud destinata».

DEÁK FERENCZ: E tárgyban két főtekintetet kell a törvényhozásnak szem előtt tartania. Először, hogy minden irtás a földesúrnak valóságos tulajdona; másodszor, hogy az irtásoknak általános visszaváltása sok ezer munkás háznépet élelmének egyetlen egy forrásától megfosztva, az inség örvényébe taszítna, s a tulajdonosi jusnak korlátlan használása hazánk boldogságát veszélyeztetné. Ezen második tekintet koránsem példa nélküli a magyar törvényhozás történeteiben, mert őseink gondos figyelme kiterjedt arra mindenkor, hogy a földesurak tulajdonosi jussának korlátlan használása hazánk népének legszámosabb és leghasznosabb osztályát, a szegény adózó népet, nemzetünk közkárával inségre ne juttassa, s alig van a jobbágyi adózásoknak valamely neme, melynek időnkinti szoros meghatározását törvényeinkben ne lelnénk. Így az 1514-ben és 1548-ban 52 napra határozott robot 1553-ban 40 napra szállíttatott. Így a füstpénz 1514-ben, a kilenczed 1492-től kezdve számtalan törvényekben, sőt 1715-ben maga az úrbéri adózások közé nem számítható hegyvám is hol meghatároztatott, hol megszoríttatott; de a mi több, 1715-ben a CI. czikkelyben a jobbágyok fizetetlen jobbágyi adózásaiknak fele része alól is felmentettek. Mindezek és még számtalan törvények, maga az urbarium és a puszták népesítését parancsoló 1723: XVIII. czikkely is, nem egyéb lévén, mint a sajátsági jusnak megszorítása, nyilván mutatják, hogy őseink soha sem késtek a korlátlan használhatásnak gátot vetni, valamikor azt a szegény adózónak sorsával szorosan összeszőtt nemzeti közboldogság szükségessé tette. Most sem az a kérdés tehát: van-e jussunk őseink nyomdokát e részben követni; hanem csak az, ha jelen körülményeink között az irtások visszaváltásának átalános megengedése nem szűl-e veszélyes következéseket honunkra? Mert midőn honunk boldogságának sülyedesétől félhetünk, a támadható rossznak törvények által gátot vetni, nem annyira jussunk, mint kötelességünk. Ezeknek előrebocsátásával rövid rajzát adja a tárgy felett folyt országos tanácskozásoknak; ismétli akkor senki által sem pártolt utasításának tartalmát, mely szerint nem regulázott helyeken, a visszaváltandó irtások negyedrészének, sőt szükség esetében felének, sőt többnek is, a lakósok közt kiosztatni kellene. Megemlíti, hogy akkor Vasmegye követe is tett egy indítványt, oly értelműt, hogy a jobbágyok élelmére szükséges irtások visszaválthatók ne legyenek, melyre, midőn a szállítványok (colonisatiók) is szóba jöttek, a vasmegyei indítványon alapítva, született azon országos határozat, hogy az eredetileg és egyedül a jobbágyok élelmére szánt irtásokat visszaváltani ne lehessen; mely végzés azonban az alapnak felvett vasi indítvány lelkétől annyira eltávozott, hogy igazán reá illenek a római költőnek ama szavai: Amphora coepit institui, currente rota sed urceus exit. Vas követe az élelemre szükséges (necessariis) irtásokat kivánta visszaválthatatlanoknak nyilatkoztatni; a végzés azokat vette ki: melyek élelemre szánvák (destinata). Ha ennek értelme csak az irtványokra telepített egész szállítványokat foglalja magában - mint némelyek magyarázzák - akkor czél nem éretik, mert hazánkban sok helység találtatik, melyben az úrbér behozatalakor 3-4 telek volt csak, most azonban ugyanazon helységben csupán irtásokon sokszor több, gyakran egy pár száz szorgalmatos háznép találja élelmét. Ezen háznépek nem egészen szállítványok; ha tehát tőlök az irtások elvétetnek, sok ezeren élelem nélkül, éhséggel, inséggel lesznek kénytelenek küzdeni, a legnépesebb faluk elpusztulnak, s hazánk a közjót előmozdító számos iparkodó polgár helyett ugyanannyi nyomorulttal terheltetik, mert ahhoz kevés reményünk lehet, hogy ők a gazdag alföld termékeny térmezején földet nyerjenek. Ha pedig szóról-szóra véve magyaráztatik az országos végzés, akkor nem lesz irtás, melyet visszaváltani lehessen, mert nincs oly föld a hazában, melyet a jobbágy nem azért irtott eredetileg, nem azért irtott egyedül, hogy rajta élelmet találjon. Az országos szerkezet tehát kétszeresen káros, mert kétes értelme a kormányszékek önkényére nyit útat, s ezen önkénytől függeszti föl úgy a földesúrak értéket, mint a jobbágyok sorsát, pedig valamint legnagyobb áldás a világos, a határozott törvény, úgy a legnagyobb átok bármely nemzeten a biróságok önkényét megállapító kétes rendelkezés. Ha az foglaltatnék a végzésben, hogy az irtásokra telepített szállítványoktól az irtásokat elvenni ne lehessen, mert ezeknél az irtások birtoka mintegy természetes feltétele a telepítésnek; hogy továbbá azon egyes jobbágyok, kik telekföldet nem birván, egyedül irtásokból élnek, azoktól meg ne fosztassanak, különben élelem nélkül maradván, honunk közkárával, sőt talán a polgári társaság főczéljainak koczkáztatásával inségre jutnának; azoktól ellenben kik telekföldet birnak, és így az irtások élelmökre nem elkerülhetlenül szükségesek, a földesúr minden irtást visszaválthasson, mivel itt semmi győzhetetlen főbb tekintet a tulajdonosi jusból származó szabad használhatás korlátolását nem parancsolja: kész volna a szónok elfogadni e javaslatot, s ha remélhetné, hogy a RR. ezen országos állapodásnak határozott és biztosító magyarázatot fognak adni, bizonyosan nem nyulna a resolutió által javaslott epochához. De a jelen körülmények között inkább elfogadja az epochát az originarie uniceque szavak kihagyásával, mintsem hogy az önkényt erős lábra állító homályos értelmű országos javaslatban megnyugodjék. Igaz, hogy egy részben az epocha is önkényen épül, de azt a törvény fogja egyes kimondásban gyakorolni, és ha meghozatik a törvény, annak rendelése többé nem önkény, hanem állandó bizonyos zsinórmérték; az országos javaslat ellenben az önkényt a végrehajtó és biráskodó főbb hatalom kezébe adja, mely azt minden egyes esetnél különösen ismételné, és hol igazságtalan kedvezéssel, hol fájdalmas sujtással gyakorolhatja; pedig mintsem hogy a birónak és főbb hatalomnak szenvedhetetlen önkényét megállapítsa, inkább eltüri azt, melylyel más biztos alap hiányában a törvény valamit elhatároz, jól tudván, hogy efféléknél az önkényt tökéletesen elkerülni épen nem is lehet. P. o. a hatalmaskodás dija miért épen 100 frt? a tőke törvényes kamatja miért 6 frt száztól és nem 7 vagy épen 12, mint Rómában? a tökéletes kor miért épen 24 esztendő? Mindezek első megállapításukkor némileg önkényen épültek. És így, addig, míg elüttetett első utasítása helyébe küldőitől mást venne, az 1807-ki epochát, mely legalább az ezen esztendő utáni irtások visszaválthatását a földesuraknak is megmenti, s a jobbágyot is inkább biztosítja, ezennel elfogadja.