|
A FÖLDESÚRI HATÓSÁGRÓL ÉS AZ ÚRBÉRI
PERRŐL.
I.
A KK. és RR. 1834. deczember 3-dikán tartott kerületi
ülésükben tanácskoztak a főrendek válaszáról, az úrbér tárgyában kelt kir.
leirat iránt hozzájuk küldött üzenetre. A KK. és RR. «a földesúri
törvényhatóságról és az úrbéri perről» szóló VII. t.-cz. 5. §-a 2.
pontjában azt javasolták, hogy az úrbéri rendeletet átalhágó jobbágy, jelesen
pedig, a ki magát földesura vagy ennek embere parancsának vakmerően ellene
szegezi, a szolgabiró vagy esküdt által 1-3 napi árestommal büntettethetik; ha
pedig méltatlansággal, vagy személyes sértéssel illeti a földesurat vagy ennek
emberét, törvényszéki megbirálás alá fog tartozni, a nemes jobbágy ellen ez
esetben csak a törvény utjának lehetvén helye. A 3. pont d) kikezdése
pedig azt mondotta, «hogy ha a földesúr tesz kárt jobbágyának, a szolgabiró
sommás úton fog a jobbágynak kárpótlást eszközölni». A főrendek
válaszüzenetükben e két pontot együvé foglalván, azt mondották, hogy «valóban
elrémültek a polgári sorsnak ekként javalt változtatásán».
DEÁK FERENCZ: Figyelmeztetésül előrebocsátván, hogy a d)
pontban kártételről, a 2. pontban pedig személyes bántásokról van szó, és
így a két pont együvé nem hasonlítható, csodálkozik rajta, hogy a főrendek
elrémültenek. Nem hiszi azonban, hogy ama különbség elkerülte volna
figyelmüket, s így kétségen kívül más oka van ama mondásuknak. Mert ha
csakugyan egyenvonatot huzunk azon bántások között, melyeket a jobbágy úra
ellen, ez viszont jobbágya ellen elkövet, meglehet ugyan, hogy nincs a
kettő közt reciprocitas, de bizonynyal a jobbágy kárára nincs. Ugyanis a
realis sérelmekre, vagyis kártételekre nézve a földesúr rögtönös elégtételt
szolgáltat magának, még pedig a maga hatalmával; a jobbágy ellenben szolgabiróhoz
kénytelen folyamodni. A személyes sértésekben pedig a földesúr ugyan már nem
maga hatalmával, hanem magistratualis hatósággal kap elégtételt, de rögtön,
sommás úton, a jobbágy ellenben hosszas pörrel kénytelen földesúra ellen a
törvény rendes útjára fakadni. Ezeknél fogva tehát a főrendek szörnyű
elrémülésének épen nincs oka, s a szerkezet helyesen megállhat.
II.
Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. Klauzál G.
ugyanis azon nézetét fejezte ki, hogy a főrendek elrémülélésökkel a RR-et
depopularisálni akarják, s az urbarialis excessusokra nézve nézeteiknek
kedvező utasításokat kívánnak kieszközölni, mert egyes emberekből
állanak a testületek, egyes emberek közt pedig gyengék is akadnak, és a gyenge
emberek előtt nagy indok lehet az, ha egy ily méltóságos testület elrémül.
Péchy J. megengedte, hogy egyes ember talán nem fontolja meg valamely
dolognak okait, de egész törvényhatóságról ilyesmit föltenni nem szabad.
DEÁK FERENCZ: Úgy hiszi, hogy Csongrád követe nem a jurisdictiókat
vádolta, hanem szólott egyes emberekről, kikre bizonnyal hatással lehet,
hogy egy ily díszes testület, mint a főrendek táblája, rémülést kiált.
Midőn egy nagy tekintetű ember elkiáltja magát: itt a kisértet! nem
egy, de száz gyáva akad, a ki utána kiált: kisértet! kisértet! s ha kérdezik,
mutatná meg, hol van? azt feleli én ugyan nem látom, de ott kell neki lenni,
mert ő mondja. No már a főrendek elkiáltották: hogy itt a kisértet,
annál fogva habár nem is az üzenetben, mert ott az okokból ki fog tetszeni,
hogy nincs, de bizonynyal itt nyilvánosan kimondani szükség, hogy kár volt
elrémülniök. Egyébiránt Fehér követét emlékezteti, hogy a földesúrat más is
megsértheti, nem csak jobbágya, de azért maga sem akarja, hogy azt is nyomban
bezárathassa önnön hatalmával: ne kivánja tehát azt a jobbágy ellen se, mert az
indulat nem kevésbbé megvesztegetett biró, mint a haszon keresése.
|