VÁLASZ
A FERDINAND KIRÁLY KORMÁNYRA
LÉPTÉT TUDATÓ KIR. LEIRATRA.
I.
A KK. és RR. 1835. márczius 10-dikén tartott kerületi
ülésében a tanácskozás tárgya volt: Ferdinand királynak kormányra léptét
tudató királyi leirata. Ghyczy Ráfael, Komárommegye követe,
indítványozta, hogy a RR. válaszul «csupán a dicsőült fejedelem halála
fölötti fájdalmukat, ő fensége kormányra lépte iránt pedig hódolással
teljes örvendezésöket fejezzék ki».
DEÁK FERENCZ: A dolgot ezzel kimerítve lenni nem gondolja. Az 1830-diki
országgyűlése ő fenségének koronázásakor nyilván kikötötte, hogy
kormányra lépte után hat hónap alatt az ország rendei mulhatatlanul
összehivassanak. Ezen hat hónap alatt összehivatni nyilván kikötött
országgyűlésének rendeltetése minden bizonynyal nem állott volna csupán és
egyedül abban, hogy boldog emlékezetű királyunk halála felett fájdalmát
kijelentse, s új fejedelmünk kormányra léptéhez szerencsét kivánjon; hanem
kétségen kívül hivatásában lett volna, az ország boldogságára szünet nélkül
ügyelve, megtenni a szükséges lépéseket, hogy nemzetünknek régi súlyos sérelmei
orvosoltassanak s igazságos kivánati teljesíttessenek. Im ő fensége
uralkodásának kezdete az ország rendeit egybengyűlten találja s ennél
fogva összehívatásukra sincs szükség; de nekünk kétségkívül kötelességünkben
áll, mindazt teljesíteni, a mit, ha egybegyűlve nem lennénk, a hat hónapok
alatt összehívandó diaetának teljesítenie kellene. Különben is a kir.
rescriptumra választ készítvén, annak minden részére válaszolnunk kell; pedig
abban b. eml. volt királyunk halálának fájdalmas jelentésén, s koronás
fejedelmünk kormányra lépésének hírül adásán kívül egyebek is foglaltatnak. Ott
van, hogy e diaetát megszakadás nélkül folytattatni kivánja; ott van az, hogy
jussaink és szabadságink felől biztosíttatunk, és ott van az: hogy bölcs
törvények alkotásával fogunk leghelyesebben dicsőült uralkodónk
emlékezetének áldozhatni. Mindezekre felelni kell, s a feleletet puszta fájdalmi
és puszta örvendési nyilatkozással ki nem meríthetjük. Úgy vélekedik tehát,
hogy mindenekben a királyi leirat fonalát követve kellene a válasznak
megkészülnie. Első lenne e szerint annak kijelentése, hogy fenséges
urunknak fájdalmában teljes mértékkel osztozunk. Itt azonban épen az érzés
őszintesége hozza magával, hogy hosszas beszédekre ne fakadjunk; mert
midőn ő fensége azt nyilatkoztatja, hogy fájdalma szavakban ki nem
fejezhető, ha mi hosszas beszédre fakadnánk, annak adnánk jelét, hogy a mi
fájdalmunk szavakkal igen is kifejezhető, és így sokkal kisebb az ő
fájdalmánál, melyben osztozni mondjuk magunkat. Megmondhatjuk azonban, hogy
annyival inkább sajnosan veszszük b. e. királyunknak halálát, mivel ő
benne - a kir. rescriptum szavai szerint - egy bölcs és igazságos fejedelmet
veszítettünk el, és így legméltóbban vártuk, hogy ezen bölcs fejedelem azokat,
miket a hű magyar nemzet boldogságának eszközei gyanánt elébe
terjesztgettünk, minden órán teljesíteni, s ezen igazságos uralkodó
nemzetünknek sebeit és sérelmeit már-már orvosolni s törvényes kivánatit be
fogja tölteni. Utána kell tennünk azonban, hogy nyugtató vigasztalást nyújt új
királyunknak kir. rescriptuma, hogy eme reményeink füstbe nem mennek,
midőn mind a coronationalis hitlevélre hivatkozik, mind különben is
törvényeink, jussaink és szabadságink felől bennünket önként biztosít. Itt
tehát ki kell őszintén, hódoló bizodalommal azon erős reményünket
fejeznünk, hogy ő felsége ezen kegyes biztosítása következtében is
sérelminket orvosolni, törvényes kivánatinkat teljesíteni fogja. Megmondhatjuk
továbbá, az ország javának - bölcs törvények alkotásával - előmozdítása
végett szakadatlan munkálkodásra lett felszólíttatásunkra: hogy mi ezen
felszólításnak úgy fogunk legbizonyosabban megfelelhetni, ha mindazok, mik
többszöri felterjesztéseink szerint sikeres előhaladásunkhan akadályul
szolgálnak, t. i. az országos sérelmek, el fognak háríttatni; mert csak akkor s
csak így lehetünk sikeresen munkásak oly bölcs törvények alkotásában, melyek
által ismét ő fenségének tulajdon szavai szerint: dicsőült királyunk
emlékezetének legméltóbban áldozhatunk.
II.
Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott, válaszolván
azokra, mik indítványa ellen fölhozattak.
DEÁK FERENCZ: Valának, kik inditványát a decorummal ellenkezőnek
vélték. Különböző lehet a szokásbeli decorum feletti értelem; de ő
úgy tartja, hogy még a magános levelezés példája sem mutat semmit ellene; mert
habár egy magános tisztviselőnek jelentjük is ki fájdalmunkat és örömünket
- a mi magában ugyan furcsa keverék - ha egyúttal kijelentjük, hogy mit a
megholttól vártunk, reméllettünk, azt most tőle várjuk és reméljük: nem
csak nem sértjük az illedelmet, sőt a bizodalomnak őszinte
kijelentésével a legfőbb illedelmet teljesítjük. Azzal sem érthet egyet,
hogy sérelmeinkről itt említést ne tegyünk, hanem majd külön feliratba
foglaljuk terjedékenyen azokat. Ezen nézetnek ellene áll az, hogy a dolog ki
van merítve, s újat abban alig mondhatnánk; most egy pár szóval az egészet
elvégezhetjük s nehézségre is alig fogunk találni; amúgy ellenben a dolog
számtalan akadályokba és sok drága idő vesztegetésébe kerülne; inkább
ragaszkodik tehát a bizodalomnak rövid őszinte szózatjához. És így Gömör
követének azon javaslatát sem fogadja el, mely szerint azt kivánja kifejeztetni,
hogy majd fel fogjuk terjeszteni, mit a haza javára jónak találunk. A szónok
azt tartja, nem fogjuk ezt felterjeszteni, hanem már felterjesztettük; s ha
csak jövendő felterjesztésünkre utalnók ő felségét, ez annyit tenne,
mintha eddigi repraesentatióinkra már választ sem kivánnánk. Ezen tekintetekhez
járul a szóló követnek azon kötelessége, mely szerint a sérelmek orvoslásán
minden pillanatban munkálkodni tartozik. Mondják ugyan, «hogy most csak a
fájdalom nyilatkozásának s a hódolatnak lehet helye»; a szónok magáról szól s
azt mondja, hogy keblében eme fájdalom, eme hódolat érzete elválaszthatatlan
kapcsolatban áll azon érzelemmel párosulva, hogy koronás fejedelmünktől
sérelmeink orvoslását, honunk javára czélzó igazságos kivánatink teljesítését
méltán kérhetjük, sőt kivánhatjuk, s erre helyesebbnek és az illedelemmel
is egyezőbbnek véli jelenleg a bizodalomnak reményteljes szózatját, mint
később a hátratartóztatott panaszoknak terjedékeny kifakadását.
III.
Az 1835. márczius 14-dikén tartott kerületi ülésben
fölolvastatott a válaszfölirat javaslata Ferdinandnak kormányra léptét
tudató leiratára. A javaslatnak egyik pontja a RR. fájdalmának adván kifejezést
I. Ferencz elhunyta fölött, megemlíti, hogy a boldogult mint szerzette és
tartotta fön a békét haláláig. «Szivök fájdalmát a RR. is, valamint ő
felsége sokkal mélyebben érzik, mintsem szavakkal kifejezni tudnák», s a
javaslat utána teszi, hogy «43 éves uralkodásának történeteire a RR. ki nem
ereszkednek, melyek különben is az idők évkönyvei tulajdonává váltak».
DEÁK FERENCZ: Úgy vélekedik, hogy egyrészről fájdalmunkat
szavakkal ki nem fejezhetőnek vallani, másrészről a lefolyt
időszak viszontagságaira, az elhunyt felség pacificatori érdemeire
hosszasan kiereszkedni, s még a 43 esztendős kormány történetit is
említésbe hozni, s a historiára is hivatkozni, - a mi magában különben is
kétértelmű dicséret - sem az előrebocsátott vallomással nem egyezik,
sem a fájdalom mélységével össze nem fér, régi mondás lévén az, hogy curae
leves loquuntur, ingentes silent.
IV.
A javaslatnak egy másik pontja így szólott: «annyival
inkább fájlaljuk az elhunyt király halálát, mert biztosan reménylettük, hogy
már fölterjesztett minden törvényes kivánságaink, s hazánk java
elővitelére elibe adott egyéb czélirányos javallataink ő felsége
által ohajtott teljesedésbe hozatnak».
DEÁK FERENCZ: Föntartván jogát, hogy a mult kerületi űlésben
elvetett azon indítványát: tétessék a föliratba, hogy «annyival inkább
fájlaljuk az elhunyt király halálát, mert biztosan reménylettük, hogy a sérelmeket
minden órán orvosolni fogja», az országos űlésben megújíthassa, most
ekkint kivánta a fönnebbi sorok módosítását: «biztosan reménylettük, hogy
mindazok, a miket hazánk igazainak és boldogságának tekintetéből
fölterjesztettünk, ő felsége által teljesedésbe hozatnak». Módosításának
okául adta, hogy a RR. nem akarták ugyan a «sérelem» szót említeni, hanem oly
átalános szóval mégis akartak élni, mely alatt sérelmeink is értethessenek: e
végre pedig a «törvényes kivánságaink» kifejezés nem alkalmatos, mert ez a bevett
diplomatiai irásmód szerint csak postulatumokat jelent, s majd azon magyarázat
adatnék föliratunknak, mintha mi sérelmeink orvoslását nem is vártuk volna.
V.
Az 1835. márczius 17-dikén tartott országos ülésnek napi
rendjén volt: a kerületileg szerkesztett válaszfölirat javaslata Ferdinand királynak
kormányra léptét tudató kir. leiratára. A javaslat kifejezést ad az I. Ferencz
király elhunyta fölött érzett fájdalomnak, melynek sulyát azonban enyhíti V.
Ferdinand király biztosítása, hogy Magyarország törvényeit, szokásait, igazait
és szabadságait teljes épségökben sértetlenül fön fogja tartani, s ennélfogva
hiszi, hogy ő felsége a jelen országgyűlés szakadatlan folytatását, e
törvényes biztosítása tettleges valósítása végett rendelte el. Ezen bizalomtól
és reménytől lelkesítve ismétli az ő felsége megkoronázásakor
teljesített alattvalói hű és buzgó hódolást.
DEÁK FERENCZ: Ezen felirat tartalma, a készítésében lefolyt
tanácskozások s a szomorú ok, mely reá alkalmat szolgáltatott, egyiránt
meggyőznek róla, hogy a mit a feliratban a KK. és RR. mondani
szándékoznak, nem puszta tisztelkedés, hanem valódi érzelemnek kifejezése,
melyet keblökben táplálnak. Midőn ezen érzelemben én magam is részt
veszek, egyszersmind ama hűség, melylyel küldőimnek tartozom, s ama
kötelesség, melylyel követi állásomban hazám javának minden időben és
minden alkalommal előmozdításához magamat csatoltatnak érezem,
mellőzhetetlen tisztemmé teszik, hogy a felirat tartalmáról őszintén
előadjam véleményemet. Elhunyt királyunk halála feletti fájdalmunkat
kifejezik a feliratnak szavai, és kifejezik a hódolást, melylyel koronás
fejedelmünk iránt tartozunk; tesznek emlékezetet a bizodalomról, melylyel
iránta viselkedünk és a reményekről is, melyeket királyi biztositása
következésében is kormányának igazságába vetünk; de nem fejezik ki eme
reményeket oly őszintén, mint a nemzet képviselőihez illik, mint ama
bizodalom kivánja, mint a kezünkre bizott nemzeti jussok sérthetetlenségének
tekintete parancsolja. Hazánknak halomra nevekedett sérelmeit, melyeknek
orvoslását oly sokszor siker nélkül szorgalmazánk, egyenkint és részletesen
elszámlálni, sem hely, sem idő, sem alkalom nem engedik; de teljesen is
meg vagyok győződve, hogy sokkal mélyebben be vannak azok a KK. és
RR. kebelébe vésve, mintsem hogy irántuk a részvét felébresztése végett
szavaimra szükség lenne. És ezen sérelmek, nemzetünknek eme súlyos sebei azok,
melyeknek orvoslását koronás királyunktól teljesen erős bizodalommal
reménylem, és ezen remény az, melyet a törvényhozó testhez illőleg,
őszintén kifejeztetni kivánok. Az őszinte, nyilt bizodalom az, mely
az érzelemnek leghivebb tolmácsa; a bizodalom az, mely a mi érzelmünket is
hozzánk s királyunkhoz méltólag, kifejezni képes, és nem a tisztelkedés puszta
hangjai: őszinteség nélkül pedig a bizodalom sértés inkább mint
tisztelkedés. Im itt az első szó, melylyel nemzetünk nevében királyunkhoz
járulunk, s kivánhatunk-e bizodalmat részéről, kecsegtethetjük e
bizodalommal részünkről, ha legelső felszólamlásunkból hibázni fognak
az őszinteség szavai; ha ki nem mondjuk azt, a mi szívünkhöz legközelebben
áll és nem éreztetjük vele teljes mértékét ama reményeknek, melyeket kormánya
felől táplál keblében nemzetünk? De megmondottuk mi, megmondották már
sokszor előttünk az ország rendei, hogy nemzetünk sérelmeiben feküsznek
hazánk boldogságának legbokrosabb akadályai, s ezekben vannak a közjó
előmenetelének legterhesebb gátjai, melyeknek elhárítása nélkül a
legüdvösségesebb intézeteknek sem lehetne sikert magok után húzniok. Ezen meggyőződésben
lévén az ország rendei, hogy lehet a közboldogság előmozdítására ennyire
késznek nyilatkozó fejedelmükhez intézett első felszólamlásukban
elhallgatniok ama reményeket, melyeket a kártékony gátak elhárítása felől
kebelökben táplálnak? Ez a remény az, tettes RR., melyet én őszintén
kifejeztetni, s annak kifejezésében nyilván és egyenesen a «sérelem» szót
használtatni kivánom, s kivánnom is kell, ha csak koronás fejedelmem iránt
bizodalomra korántsem mutató tartozkodással élni, ha csak annak, a mi legforróbban
van szívünkhöz kapcsolva, törvényes értelmét, súlyát és tekintetét is
megcsorbitani nem akarom. Nem is gondolhatom én, hogy ezen szó világos
használatának a fenforgó körülmények ellentállhatnának. Midőn egy nemzet
vigasztalódva néz a jövendőnek elébe s koronás fejedelméhez szólva,
nyilván kijelenti, hogy tőle várja reményli mindazt, mi a közboldogság
eszközlésére vezérelhet, és mindannak elhárítását, mi a közboldogságot
akadályozza, akkor szól legnagyobb bizodalommal; pedig ismét mondom, hogy az őszinte,
bizodalmas szó a legnagyobb tisztelkedés. Mindezeknél, de a nemzeti sérelmek
orvoslásán való törekvésnek küldőim által hűségemre bizott
kötelességemnél fogva is, a feliratban nyilván kitétetni kivánom, hogy
sérelmeink orvoslását ő felségétől teljes bizodalommal reményeljük,
és meg vagyok győződve, hogy ezen őszinte bizodalom lesz a
legerősebb kapcsolat, melylyel a nemzetet ő hozzá s őt a
nemzethez kapcsoljuk.
|