A BOLTNYÍTÁSRÓL.

A KK. és RR. az 1835. junius 5-dikén tartott országos ülésükben tárgyalták az urbéri királyi válasz iránt érkezett főrendi első viszonüzenetnek a III. t. cz. 7. §-ára vonatkozó részét. A főrendek, a kir. leirattal megegyezőleg, ellenezték a korlátlan boltnyitás megengedését és figyelmeztettek arra, hogy mivel minden kereskedésnek virágzása főkép a hitelen alapul, nem azon kell igyekezni, hogy mindenki megkülönböztetés nélkül boltbeli kereskedést űzhessen, hanem hogy a kereskedés csak az annak folytatására megkivántató személyes tulajdonokkal és elegendő vagyonnal biróknak engedtessék meg. E föladat megfejtését a kereskedési rendszeres munkába tartozónak vélték. A KK. és RR.-nek azon javaslatára pedig, hogy a jobbágy a boltért földesurának három osztályozatban megállapított taksát fizessen, a főrendek megjegyezték, hogy a földesúri haszonvételt, mint a törvényhozás által meg nem sérthető tulajdon természetéből folyó igazat, puszta önkényen épült határozattal megszoríthatónak nem hiszik. Az elnök a főrendek javaslatának elfogadását ajánlotta, mert «a kereskedés divatoztatását a KK. és RR. javaslata épen nem eszközli, a mennyiben a kereskedőnek nem csak boltnyithatási szabadság, de az ő alkalmas volta és vagyon is szükséges a kereskedés hasznos gyakorlatára». Szluha Imre, Fehérmegye követe, ünnepélyesen ellene mondott a KK. és RR. javaslata 2. pontja ezen szavainak «a boltbeli jus eddig sem törvény, sem a közönséges gyakorlat által a földesúri jussok közé nem számíttatott», azt tartván, hogy mindazon jussok és igazak, melyek a jobbágyoknak első befogadásuk alkalmával a földesurak által világos kitétel mellett által nem engedtettek, egyedül a földesurat illetik. De ha e jog - kérdezte - nem földesúri jog, miként egyeztethető össze a KK. és RR. kimondott elvével, hogy a jobbágyokon a földesurak igazainak korlátozásával is akarnak segíteni, hogy most a taksák meghatározása által egy új jus, mely a szerkezet szerint sem törvényben, sem gyakorlatban eddig nem divatozott, állapíttatik meg?

DEÁK FERENCZ: A KK. és RR. végzését semmiből sem lehet kevesebb erővel ostromlani, mint épen a kereskedés tekintetéből. A personalis egyetértőleg a főrendekkel vagyont és tudományt kiván feltételül a kereskedés üzéséhez. Lehet-e ezen feltételeknek helyet adni? arról majd a commercialéban tanácskozhatunk; de a szónok előre is ki meri azt az elvet mondani, hogy a mely törvényhozás a kereskedés virágoztatásáról akarván gondoskodni, a polgárok értékét fillérekre számítgatja, s a tudományt bizonyos értelemmérő (scala) fokai szerint méregeti; szóval a kereskedésbe igen sok törvényczikkel beavatkozik: az ily törvényhozás épen azt dönti meg, a mit építeni akar, t. i. a kereskedést. A gyakorlati életnek tettleges tapasztalása bizonyítja, hogy nem annyira materialis érték, mint hitel a kereskedés élénk folyamának legerősebb rugója; de hitelt, magános hitelt, törvény által parancsolni nem lehet, mert az személyhez kötve leginkább személyességen alapul, s a fölvállalt kötelezések teljesítésében bizonyított szilárd pontosság tapasztalásán erősödik, annyival inkább, mivel a kereskedésbe fektetett vagyon nem fekvő értékben áll, s a reményelt nyereség józan felszámítása nem oly kézzel fogható jószág, mely összeirható vagyonkint a közhatóság által örökös evidentiában tartathatnék. Akárminő lett légyen pedig hazánk különféle vidékein a boltnyitás szabadsága felől a gyakorlat, annyi mindenesetre általánosan igaz, hogy a mely jobbágy kereskedésre marhát, bort, gabonát akart vásárlani, ezt tennie ekkorig is szabad volt, a nélkül, hogy földesurának tartozott volna először értékéről számolni. Ha tehát a privilegiumoknak, monopoliumoknak, s azokból forrásozó szorongatásoknak eddigi divatja mellett sem jutott eszébe senkinek, a marhával és termesztményekkel kereskedni akaró jobbágytól előlegesen értéki garantiát kivánni, ne jusson az eszébe a bolt nyitásnál való kis kereskedésnél, hol a benforgó érték csekélyebb volta szerint a veszteség félelme is csekélyebb. A mi pedig a tudományt illeti, az ügyetlenség sehol sem bünteti meg önön magát annyira, mint ép a kereskedésben; az ügyetlen tisztviselő a közönségnek, az ügyetlen biró az igazságnak ostora; de az ügyetlen kereskedő csak saját magának. Azonban ha megmondanák a főrendek és megmondaná az előlülő, melyek legyenek azon tudományi tulajdonok, melyek a kereskedésre megkivántatnak, és birót rendelnének annak megitélésére, olyat, a ki ért a dologhoz, a szónok ugyan soha sem egyeznék meg velök az elvre nézve, de legalább nem tagadná, hogy véleményöket némi systemába foglalják. Miként áll azonban a dolog? Keresve keresik a főrendek az alkalmat mentől gyakrabban kimondani, hogy a boltnyitás földesuri jus, melylyel ő az 1.-ső rész 9-dik czíme szerint seu justis suis - a mint mondják - «juribus libere uti frui potest». Midőn tehát arról van a szó, hogy a földesúr a maga boltját bérbe adja, - a bérlőtől se tudományt, se értéket nem kivánnak a főrendek. A ki a földesúr boltját kiveszi, az lehet koldus, lehet értéktelen, ostoba, ügyetlen, sőt csalárd rossz lelkü is lehet; ez mind nem veszedelmes: csak az árendát fizesse. Mikor azonban arról van szó, hogy a szegény jobbágy üzzön egy kis kereskedést, vagy hogy boltját subárendálja, már ide érték, már tudomány, már isten tudja minő feltételek kivántatnak és kivántatik, hogy mindezeket a földesúr itélje meg, s a szerint adja vagy tagadja meg a nemzeti szorgalom lenyomására önkényleg forgatható engedelmét; mert hiszen a földesúrnak már természet szerint a kereskedési tudományt jól kell érteni. Hagyjunk fel az egyoldaluság anomaliáival, s higyjük el, nem szükség törvénynyel tilalmazni, hogy a kinek se pénze, se ügyessége, az ne kereskedjék. Mi a taksát illeti, nem az első eset, hogy bizonyos taksák alá szorítjuk a földesuri just, s nem látja a szóló a Fehér vármegye követe által érintett inconsequentiát, mert nem azt mondja ezen szerkezet, hogy a boltbéli jus nem földesuri jus, hanem csak azt, hogy az oly jus, mely sem a törvényben nem alapul, mert törvényünk reá nincsen, sem átalános gyakorlatban nem volt, mert Ungh, Trencsén és több vármegyék jelentették, hogy megyéjökben ezen boltbeli jus nem volt kizáró jussa a földesúrnak. Ez res facti, s így nem mondunk mást, mint mi úgy van, t. i. hogy ezen jus sem törvényben, sem átalános szokásban nem alapult, s e szerint azt mondjuk, hogy a hol eddig ususban volt, fizettessék a taksa: annál fogva a kerületi szerkezet mellett nyilatkozik. Egyébiránt ismétli a kerületi űlésben tett indítványát, miszerint a büntető törvényhozás philosophiájával megegyezőnek nem látja, hogy a ki egyszer vétett, ha magát meg is javítja, minden kereset módjától megfosztva legyen, melyet, ha pártolást nem nyerne, a jegyzőkönyvbe feljegyeztetni kiván.