AZ ELNÖK INTŐ JOGÁRÓL.

I.

A KK. és RR. 1835. junius 22-dikén tartott országos űlésében tárgyaltatott a Wesselényi személyében megsértett szólás szabadsága ügyében kerületileg készült üzenet javaslata. Balogh János, barsi követ, azt tartotta, hogy a nemzet képviselői a kormánynak a szólás szabadsága ellen intézett törekvéseit jobban meg nem czáfolhatják, mintha maguk minden féltékeny tartózkodás nélkül szabadon szólanak. Élni akarván tehát törvényes és alkotmányos szabadságával, kimondotta, hogy «azt, a mit Wesselényi a szathmári gyűlésen mondott, nem csak nem kárhoztatja, nem csak hűtlenséget boszuló per tárgyának nem tartja, hanem talán akkor se vétene, ha az általa mondottakat helybenhagyná, avagy az általa kifejtett elveket magáéivá tenné». «Valamint az, ki egy alkotmányos országban a status ellen habár csak egy varró- vagy egy kötőtűt is fölemel, szigoru büntetést érdemel, úgy a szabadon szóló, vagy a kormány hibáit bár élénkebben is fejtegető, soha semmiféle fenyítés alá nem vonathatik». Erre az elnök kijelentette, hogy «a Barsmegye követe által mondottakat nem csak helyben nem hagyhatja, hanem szabadosságnak tartja». Kétség támadván a RR. közt a «szabadosság» értelmére nézve, az elnök kimondotta, hogy «licentiá»-t értett. Marczibányi Antal kérdésére, a «szabadosság» kifejezéssel Barsmegye követét vagy pedig Wesselényit kivánta-e illetni, az elnök azt felelte, hogy «nem Wesselényi beszédét értette, mert arról nem itél, nem is itélhet, minthogy nem is olvasta, hanem szólott Barsmegye követéről, s a mit erre nézve mondott, az egyes véleménye, mely mellett megmarad.

DEÁK FERENCZ: Figyelemmel hallgattam én is a mélt. elnök úrnak azon magános, vagyis egyes véleményét, melyet Barsmegye érdemes követének kijelentésére válaszul előadott; de világosan nem érthettem, ha vajjon b. Wesselényinek a szathmári közgyűlésen mondott beszédét, vagy pedig a barsi követnek mostani kijelentését nevezte-e szabadosságnak? Most azonban, miután Trencsén érdemes követének kérdésére a mltgos elnök úr önmaga kinyilatkoztatá, hogy ő nem b. Wesselényinek említett beszédjét, melyről nem itél, nem is itélhet, minthogy azt nem olvasta, hanem a barsi követnek kijelentését mondotta szabadosságnak, kénytelen vagyok megvallani, hogy ebben az összefüggést én legalább nem érthetem. Ugyanis Barsmegyének követe azt állította, hogy ő b. Wesselényinek a szatmári gyűlésen tartott beszédét, melyet olvasott, hibásnak nem találja, s talán nem vétkezne, ha azokat, mik ott mondva valának, magáéivá tenné. Erre a mltgos úr azt feleli, hogy a Wesselényi beszédjéről nem itél, nem is itélhet, mert azt nem olvasta; azt azonban, hogy Barsnak követe ezen beszédet, melyet a mltgos úr nem olvasott, hibásnak nem tartja, sőt talán magáévá tenni sem vélné véteknek, mégis szabadosságnak nyilatkoztatja. Ez pedig mikép állhat meg együtt, én valóban be nem láthatom. (Átalános harsány kaczaj.) Vagy ha talán a mltgos úr Barsmegye követének kijelentését csak azért mondá szabadosságnak, mert b. Wesselényinek említett beszédét a kormány is kárhoztatja, akkor ezen elnöki kijelentést szó nélkül nem hagyhatom, s kötelességemnek vélem küldőim nevében is kinyilatkoztatni, hogy a kormánynak helybenhagyását vagy helyben nem hagyását olyan zsinórmértéknek, melylyel ellenkező véleményét a követ valamely tettről nyilván ki ne mondhassa, soha el nem ismerem. (Több szó: Mindnyájan! Mindnyájan!) Mert ha ez állana, akkor tanácskozásink megszünnének, sőt még sérelmet sem lehetne a kormány tettei ellen soha felhoznunk, ez pedig csakugyan kétségbe nem vett jussa, sőt egyik főrendeltetése az országgyűlésnek. Egyébkint a mi a fenforgó tárgy érdemét illeti, a feliratnak minden okai ki vannak fejtve a kerületi üzenetben; sérelmünk világos és nem is tartom szükségesnek e tárgyat bővebben fejtegetni; csak azt jegyzem meg, hogy a szólás szabadságát a törvények rendeletén túl, sőt azok ellenére korlátolni s a szóló ellen önkényesen olyan büntetést kérni, melyet törvényeink más vétkekre szabtanak, s így a törvényeket megszegni, önkényesen magyarázni és másra vonni: a végrehajtó hatalomnak jussa nem lehet. Ezt tette a kormány a kérdés alatti pörnek megrendelésével, s ez a valóságos sérelem, melynek orvoslását kivánván, a kerületi üzenetre szavazok. Az elnök kijelentésére pedig fennebbi megjegyzésemet s ellenkezésemet a jegyzőkönyvbe igtattatni kérem. (Mindnyájan! Mindnyájan!)

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. Ragályi Tamás ugyanis nem tartotta helyesen kimondhatónak azt, hogy a Wesselényi ellen törvény utján megindított kereset valóságos sérelem. «És ha bár százszor oly hatással tudna is szólani, mint Deák F., nem merné azt az elvet átalánosan fölállitani, hogy közgyűlekezetben mondott beszéd vád alá nem eshetik. Mert ha ezt mondva, bármi hatással szólana is, elfojtaná beszédét s megczáfolná állitását ama számos szerencsétleneknek a sírból felhangzó sóhajtása, kik hasonló történetekért pallos által vérzettek, s ő borzadna azok számát szaporítani».

DEÁK FERENCZ: Hogy sok áldozatai hullottak a szabad szólás és egyebek miatti üldözéseknek hazánkban is, az igaz; de hogy ezeknek sóhajtásai megczáfolnák állításomat, mely szerint törvényeinkre támaszkodva állítom: hogy közgyűlésben mondott beszédért hűtlenségi per alá vonatni nem lehet, vagy hogy ezen állítás ama sohajtásokat szaporíthatná: be nem láthatom. Sőt azt tartom, kötelességünk: alkotmányos úton provideálni, hogy azon áldozatokhoz mások sóhajtási ne csatoltassanak. Ha oly gyáva lesz a nemzet, hogy ezen törvényes gondoskodásunkban minket elhagy, s ennek következésében a fölirást annak ellenzői ellen ki nem fogjuk vívhatni; ha oly gondatlan lesz, hogy jussait kezéből kiragadtatni engedi, arról mi nem tehetünk. De fegyvert legalább ne adjunk a maradék ellen az önkénynek kezébe; ne tegyünk oly lépést, melynél fogva azt mondhassák jövendőben: im szeme előtt történt az 1835-ki diaetának, hogy gyűlésben mondott beszédért nota infidelitatis kereset rendeltetett, s ezt az országgyűlése sérelemnek sem tekintette! Óvjon meg az isten, hogy ezen szemrehányásra alkalmat szolgáltassunk. Minket legrosszabb esetben is meg fog nyugtatni azon érzés, hogy kötelességünknek megfeleltünk, s a maradék jussait meg nem sértettük. De én bizom nemzetemben, hogy be fogja látni, mi nagy tekintetű légyen, nem egyes polgárnak, nem báró Wesselényinek, hanem a hazának eme közügye. Adja isten, hogy felséges fejedelmünket is meggyőzhessük, mennyire igazságos sérelmünk; én ezt teljes hiedelemmel reménylem, s azért előbbi véleményemnél maradok.