A MAGYARORSZÁG ÉS AUSZTRIA KÖZÖTTI KAPCSOLATRÓL.

A KK. és RR. 1835. szeptember 4-dikén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak ő felségének a kir. czím iránt augusztus 31-dikén kelt válaszáról. Ő felsége ebben kijelenti: Az «I. Ferdinand Ausztria császára» czím mely méltóságot boldog emlékű atyjától öröklé - nem vonatkozik Magyarország és kapcsolt részei királyának amaz után következű czímére, sem nem sérti az országnak - melyben az 1723. I. és II. szerint az örökösödés ugyanazon fejedelmet illeti, kit a Németországban vagy azon kívül fekvő többi örökös országokban és tartományokban, s ki az örökösödés rendje szerint országait és tartományait föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul birja - azon jogait és alaptörvényeit, a melyek szerint, különösen az 1790/1 X. értelmében, annak saját consistentiája és alkotmánya van, és semmi más országnak vagy népnek alá nem vetett; s ő felsége mind koronázó hitlevelében, mind azzal egyezőleg a rendekhez márczius 2-dikán intézett nyilatkozatában ismételten kijelenté, hogy ezeket épségükben föntartani állandóul, királyi tisztének ismeri. Ő felsége tehát a rendek augusztus 19-diki fölterjesztésére kijelenteni parancsolta, hogy az «I. Ferdinand Ausztria császára» czím nem ellenkezik azzal, ha Magyarország királyának hozzá kapcsolt czíménél megemlíttetik azon sorrend is, melyben ugyanazon nevet viselt dicső elődei, mint magyar királyok, után következik. Egyébiránt végül ismétli, hogy az «I. Ferdinand Ausztria császára» czím használata mellett ő felsége az ország ősi jogait és törvényes függetlenségét épségben fönn kivánja tartani.

DEÁK FERENCZ: Abban talál legfőképen aggodalomra okot, a mit megnyugtatásunkra akar ezen kir. válasz mondani. Érti ezen záradékot «prædicti regni, in quo successio eundem, quem in reliquis regnis et ditionibus hæreditariis, in et extra Germaniam sitis, juxta stabilitum articulo I. et II. 1723 successionis ordinem inseparabiliter ac indivisibiliter possidendis principem concernit». Van ezen záradéknak egy helyes és törvényes értelme, melyet senki kétségbe nem vesz, t. i. hogy jelenleg, valamint a III. Károly, I. József, I. Leopold királyok egyenes maradékinak magvaszakadtáig, Magyarországnak törvényes királya ugyanazon fejedelem, a ki egyszersmind Ausztriának is uralkodója; ez benne van a pracmatica sanctióban, s ezt kétségbe senki nem veszi. De ha az idézett záradékot a kir. válasznak egyéb tartalmával egybevetjük, vagy azt kell mondani, hogy nem látjuk, mi végre szolgáljon a jelen kérdésben ezen emlékeztetés; vagy pedig nem csak homályosnak kell azt hinnünk, sőt kénytelenek vagyunk gyanítani, hogy ő felsége az inseparabiliter et indivisibiliter szavaknak oly értelmet kivánna tulajdonítani, mintha Magyarország más nemzet vagy tartomány iránt nem kötelezett, független ugyan, hanem mégis egészítő része lenne az 1804-ben alkotott ausztriai császárságnak. Ezt pedig a szónok és mindenki, a ki magát magyarnak vallja, örökön örökké kereken fogja tagadni. Hogy ilyes valamit akar a kir. válasz érteni, csak abból is hihető, mert elismeri ugyan hazánknak függetlenségét, de azért törvényes kivánatunkat el nem fogadja; azt hiszi tehát, hogy más valamely viszonynál fogva oka van ezt el nem fogadni, s ezen viszonyt az inseparabiliter et indivisibiliter kifejezésben látszatik keresni. Ez fonák, bal s hazánk önállásával teljességgel össze nem illeszthető magyarázat. Az, hogy Magyarország más tartományoktól független, még nem fejezi ki azon önállást, melylyel hazánk az ausztriai ház örökös tartományainak ellenében bir, s birnia is kell. Csehország is független Ausztriától, Ausztria is független Lombardiától, és viszont; de azért mindnyáján egészítő részei az ausztriai. császárságnak, sőt ezen egymástól független tartományok összesége teszi az ausztriai császárságot. De mi magyarok nem csak függetlenek vagyunk a nevezett és a többi örökös tartományoktól, hanem része sem vagyunk az ausztriai császárságnak, még pedig semmi tekintetben. Szükségesnek tartá itt a szónok kifejteni, mi az inseparábilis és indivisibilis szavaknak eredeti értelme? Az t. i. hogy az ausztriai ház uralkodása alatt levő tartományok fel ne osztassanak, s ekkint az a «securitas contra vim externam», mely a pragmatica sanctió elfogadásának alkalmasint főbb indító oka volt, ne gyengíttessék. Ezen értelem bővebb kifejtése végett emlékezetébe hozza a rendeknek amaz önkény s erőszak szülte balvéleményét a sötét századoknak, miszerint a nemzeteket és országokat úgy tekintették volt a fejedelmek, mint sajátjokat, mikkel, mint valami majorsági birtokkal, tetszésök szerint rendelkezhetnek, s osztály alá is bocsáthatják. Ily osztálynak nyomát látjuk a habsburgi anyaág történetében is, midőn V. Károly Ferdinanddal osztozván, Spanyolországot kapta. De ezen balvéleményt napról napra gyengíté a nemzeti jussok fejleménye és gyengíté a fejedelmeknek saját érdeke, úgy hogy a pragmatica sanctió behozatalakor már közönségesen elhatalmazott Európában azon idea, hogy a tartományokat felosztani nem lehet, elhatalmazott pedig a fejedelmek közt is, még pedig, a mint gondolható, nem a nemzetek jussainak respectusából, hanem mert érezék, hogy csak úgy tarthatják fel házaik hatalmát, ha tartományaikat osztályra nem bocsátják gyermekeik között. A magyar nemzettel kötött pragmatica sanctióban tehát ezen szavak: «inseparabiliter et indivisibiliter» azt teszik, hogy mi ugyan a habsburgi ház leányágára is kiterjesztjük az örökösödést; de oly föltétel alatt, hogy mivel vis unita fortior contra externam vim, az örökös tartományokat felosztani szabad ne legyen, hanem azok elválaszthatatlanok, s feloszthatatlanok legyenek. Ez az inseparabilitásnak valóságos értelme, mely az örökös tartományok feloszthatatlanságát garantirozza. Midőn tehát a szónok a resolutió ellen s a felirat és a tettleges gyakorlat mellett szavaz, egyszersmind ünnepélyesen kijelenti, hogy Magyarország nem csak független, de semmi tekintetben sem része az ausztriai császárságnak. Jól tudja ugyan a szónok, hogy van érdeke a miniszteriumnak azon gondosan ápolt s elhatalmazni engedett balvéleményt fentartogatni, mintha hazánk az ausztriai monarchiának integrans része lenne. De tudja ellenben azt is, hogy a magyar nemzetnek is van érdeke, ezt örökké tagadni és soha meg nem engedni. A mint nem is kételkedik, hogy ezen véleményben a KK. és RR. is közértelműleg osztoznak.