|
A
KATONASÁG ÉLELMEZÉSÉRŐL.
I.
A KK. és RR. 1835.
október 16-dikán tartott országos űlésének napi rendjén volt: az «azon
közterhekről, melyeket a jobbágyföldeket használó nemesek ezen
használattól viselni tartoznak» szóló törvényjavaslat. Ennek 6. §-a a
következő volt: «a bennfekvő és átutazó katonaságnak élésházi
táplálásához oly móddal, mint a többi jobbágyok járulni fognak». Piller
László, Sárosmegye követe, a logika ellen valónak látta annak kimondását,
hogy «a jobbágyok telkén lakó nemesek is oly móddal járuljanak a katonaságnak
élésházi táplálásához, mint a többi jobbágyok, mielőtt a rendek
elhatároznák, mikép járuljanak hozzá a többi jobbágyok. Ugyanazért az
alimentatióról rendelkező t. cz. megalkotásáig a tárgyalt 6. §.
fölfüggesztését indítványozta. Almásy Károly, Hevesmegye követe, a 6.
§-t a jobbágytelken lakó nemesekre igen súlyosnak, igazságtalannak és
inpolitikusnak mondotta, s azért kihagyását kérte.
DEÁK FERENCZ: Nem akar ezen
törvényczikkelyben a nemes és nem nemes között az alimentatióra nézve különbséget
tenni, hanem azt kivánja, hogy a deperditák terhétől egyik úgy mint a
másik mentessék fel. Ugyanis akkor, mikor a regulamentális ár meghatároztatott,
az az ország legnagyobb részére, nézve jelentékeny volt, de az időnek
változásai, a kereskedésnek előhaladása és a népesedésnek szaporodása oda
vitték a dolgot, hogy már most ezen ár főkép némely megyékre igen terhes
és felette káros, mit a nemzet tovább el nem nézhet. Akkor, mikor ezen
országgyűlés elején tanácskozni kezdettünk a sorozatról, nem épen
megvetendő kisebb szám volt az, mely sürgette, hogy oly munka vétessék
fel, mely az egész hazára nézve egyformán hasznos. Ilyennek mondatott a
kereskedési munkálat, mert sokan voltak, kik attól tartottak, hogy a kormány
egyedül a földesúr költségén fog segíteni akarni az adózón, a többi túlnyomó
terheket pedig, melyeket még súlyosabban érez a jobbágyság, de a melyek iránt a
kormánynak kellene engedményeket adni, nem hárítandja el. Erre akkor azt mondá
a RR. többsége, hogy ez nem fog megtörténhetni, és mindenekelőtt szükség
figyelemmel lenni az adózó nép iránt, mely számosabb, és főleg érzi a
nyomasztó terhek súlyát. Ezen okok oly fontosak valának, hogy a többség az
úrbért első helyre tette, s ennek folytában nem volt egy eset is, midőn
a kormány engedményt kivánt a jobbágyokra nézve, hogy a KK. és RR. közűl
az számos pártolókra ne talált volna, sőt a többség többnyire elfogadta,
mert szükségesnek látta, hogy az adózón segíttessék. Már most nem vonná-e a
kormány azon vádat magára, hogy a jobbágyon más költségén akar segíteni, ha a
deperditák úgy mint eddig létben maradnának? Ha ezen teher első állásától
fogva nem helyes, nem törvényes, törekednünk kell azon, hogy alóla az adózót
felmentsük. Mennyi nyomorgással és keserűséggel van az összekötve, ezt
előszámlálni nem szükséges, mert tudjuk, hogy minden közterhek között,
melyek az adózót nyomják, a földesuri adózásokat és a közadót is ide számítva,
súlyosabb és igazságtalanabb teher nincsen, mint a deperditák terhe.
Kötelességének tartja a szóló azon végzésnél fogva, mely szerint némely
tárgyaknak kiszakasztásképeni felvétele elhatároztatott, minthogy az adó
biztosságbeli munkálat a maga egész kiterjedésében fel nem vétethetik, ezen
deperditák kérdését mindenekelőtt sürgetni, s a tanácskozás alatti törvényczikkelylyel
szorosan összekötni, mert az hiszi, hogy ha átalában kimondatik, hogy az
alimentatióra úgy fog adózni a nemes, mint a nem nemes, ezzel kimondatik, hogy
a deperditák terhét is fogja viselni, ezt pedig kimondani nem akarná. Azért a
mostani szerkezetbe inkább azt látja szükségesnek tenni, mit Sáros vármegyének
követe előhozott, hogy t. i. utaljunk azon törvényczikkelyre, melyet
készítendők leszünk, azt mondván, hogy a katonaság élésére épen oly módon,
mint egyéb jobbágyok fognak a jobbágytelken lakó nemesek hozzá járulni, azon
törvényczikkelyt pedig, mihelyt ezt elvégeztük, tüstént vegyük tanácskozásba, s
minthogy úgyis az a végzésük a rendeknek, hogy az excerptákat egyszerre fogjuk
felküldeni, kössük ezen kérdést szorosan és elválaszthatatlanul össze ama
törvényczikkelylyel, t. i. hogy valamint ezen törvényczikkely nélkül urbariumot
sanctionálni nem lehet; úgy a deperditák elhatározása nélkül ez se
sanctiónáltassék. Előre kimondá itt küldői abbeli akaratát is, mely
szerint ők azt óhajtják, hogy miután a katonaélelmezés a regulamentális ár
csekélysége miatt az adózóra nézve igen terhes, ez átalában megszüntessék s
elhatároztassék, hogy a kormány arról maga gondoskodjék, a nélkül, hogy
alimentatióval tartozzék az adózó; vagy a mennyiben ez meg nem történhetnék, a
termesztményeket a kormány egyenesen piaczi áron tartozzék megtéríteni. Ezt
világos törvény által meghatároztatni s elválaszthatatlanul a jelen
törvényczikkelylyel öszszekapcsoltatni kívánván, újabban is határozottsággal
azt nyilatkoztatja ki, hogy a nemes és nem nemes jobbágy között ezen szakaszban
különbéget tenni nem kiván.
II.
Bárczay József, Tornamegye követe, a
következő szöveget ajánlotta «a bennfekvő katonaság élelmezése
jövőre megszüntetvén, az átutazó katonaság élelmezéséhez a nem nemes telkeket
birtokló nemesek is tartoznak hozzájárulni a kir. kincstár által a folyó piaczi
árak szerinti megtérítés mellett». Fáy András, Pestmegye követe,
illőnek tartotta, hogy midőn a tárgyalt «törvényczikkelylyel sok ezer
holdat toldunk az adózói fundushoz, s így szépen adunk vele a kormánynak, a
kormány is viszont a deperditák tárgyában adjon nekünk». Marczibányi Antal a
kerületi szerkezetet pártolta, mert elég igazságtalanul fizette már ekkoráig is
a szegény nemtelen jobbágy az adót a telkeket biró nemesek helyett. «Ha azon
számos megyék követei - így szólott - kik a nemeseket e teher alól
felszabadítani kivánják, meg tudnák mutatni, hogy megyéjükben csak egy földesúr
is elengedte a nemes jobbágynak a robotot, tisztelném liberalismusukat, de
midőn csak a szegény adózó nép rovására kivánják fölszabadítani a telkes
nemes embert az adó alól, ők pedig duplán is megveszik a robotot, sőt
contributió alól kihúzván a telket, róla utoljára a szegény nemes embert
elkergetik, s azt curiálizálják, akkor ezt nem liberalismusnak, de
elnyomatásnak és erőszakos elfoglalásnak kell tekinteni. De még az sincs
tudva, hogy az utasítások többsége a katonai táplálásnak tökéletes
megszüntetését vagy megváltását fogja-e kivánni». Gyertyánffy Dávid, Torontálmegye
követe, kivánatosnak tartotta a deperditák megszüntetését, az indítványozott
föltételt azonban nem fogadhatta el, «mert vajjon megegyezik-e az igazsággal,
hogy az esetre, ha a kormány szorgalmazásainkat nem teljesítendi, az adózó régi
állapotában átalában meghagyatván, az úrbéri földeket használó nemest
illető terhet ezentúl is viselje». Pfanschmied Zsedényi Ede, Szepesmegye
követe, ki a Deák és Bárczay indítványa közti különbségre figyelmeztette a
rendeket, a mennyiben az utóbbi a conditió sine qua non-t el nem fogadván, az
alimentatió terhét mindjárt meg akarta szüntetni, visszásnak látta Fáy
előadását, mert az úrbéri tanácskozások idején Pestmegye követe azok
között volt, kik a nemtelen jobbágyoknak a földesúri tulajdon sértésével
engedményt adván, ezen engedményekért semmi kedvező kárpótló választ nem
kivántak, de most, a midőn nemes jobbágyokról van szó, ezen kárpótlást
sürgeti. Az úrbér végrehajtását a módosítvány elfogadása által bizonytalan
időre nem akarta elhalasztani.
DEÁK FERENCZ: A liberalismus
elveiről vetélkedni senkivel sem szeret; átalában a gyakorlat mutatja azt
ki, t. i. a törvényhozás ösvényén a vélekedések előadása és a voksolás,
mert egyes emberek elveiről szó nincs. Azt hallja Pest vármegye követének
szemére hányatni a szepesi követtől, hogy akkor, midőn földesuri
jussokról volt a szó, nem kötötte hozzá semmi kárpótló válasz megnyerhetését,
most azonban hozzá köt feltételeket, s jó királyi választ óhajt. De vajjon mi
nemesebb? Mikor a földesurak hasznairól volt a szó, a pesti követ nem kivánt
semmi concessiót, mert akkor maga volt kész adni; ellenben most, mikor
leginkább az adózó terheltetéséről van a kérdés, akkor a kormánytól kiván
concessiót. Nemde nemesebb ösvényen jár ezen követ, midőn részrehajlás s
önhaszon vadászás gyanuja nélkül sürgeti annak könnyebbítését eszközöltetni?
Habár óhajtja is a szóló indítványának pártolását, de alig remélheti, mivel
tudja, hogy vannak a hazában oly megyék, melyek az eddigi alimentatióval s az
eddigi mód által nyomást nem szenvednek, mert kebelökben tanyázó katonaság nincs.
Azon okoskodás, melyet Trencsén vármegyének követe előhozott, nem egészen
alkalmazható az indítványra, mert a tornai és sárosi követek vele nem azt
mondották, ne adózzék a nemes ember, és csak egyedül az adózó nép viselje
továbbra is a deperditák terhét, hanem az adóbeli terheknek tisztábahozására
törekednek s annálfogva kivánják: hogy a kormány is a maga részéről
hozzájárulván, a deperditák terhét, mely nem igazságos, nem törvényes, nem
helyes, megszüntesse. Ez igen egyenes. Azon ellenvetésre, hogy ha a kormány e
kivánatot el nem fogadja, mi lesz belőle, azt jegyzi meg, hogy ezen
okoskodás, habár sokszor használtatik is, mindenkor valami morális gyengeségnek
jele. Maga az ellenvetést tevő követ megegyez a deperditák megszüntetése
eszközlésében, s nem teszi hozzá, «hogy ha a kormány el nem fogadja, annak mi
káros leend következése!»? Már a kettő közül mi sikerülhet inkább, akkor
fogadja-e el a kormány az alimentatiónak megszüntetését, ha a mi kivánságunkhoz
képest azt mint feltételt kimondjuk? mert ez oly dolog, mi a kormánynak is
szívén fekszik egy jól elrendelt státusban; vagy akkor, ha ahhoz simpliciter
semmi feltételt sem kötünk? Melyik esetben lehetőbb, hogy félre vesse azt,
miután nemcsak a nemességnek, hanem átalában az adózó népnek sorsáról van szó?
Vajjon melyik vélemény megy egyenesebben azon ösvényen, melyet a többség
követett az urbéri munkálatnak felvétele kezdete óta, az-e, ha bizonytalan
időre s minden feltétel nélkül halasztatik el a deperditák iránt az
intézkedés, vagy ha oly feltételekkel köttetik össze, melyeknél fogva a kormány
kénytelen alkudozásba bocsátkozni? azt a szóló a KK. és RR. itéletére bizza.
Azon észrevételre, hogy a küldők utasításai hiányzanak, azt feleli: épen
azért tanácskozunk, mert azoknak hijával vagyunk; ha hogy beérkezendnek, azon
esetben úgyis az fog történni, mit azoknak összehangzó többsége tart. Mi a
szepesi követnek abbeli ellenvetését illeti, hogy ez indítványnyal az úrbér
behozatala elhalasztatik, erre azt feleli a szóló: hogy igenis; de kérdi, nem
ugyanazon adózó nép javára-e, kinek javára kivántuk az úrbért alkotni?
Midőn nem magunk hasznáért, hanem egyedül az adózó nép kedveért teszszük
ezt, akkor tisztán áll a dolog isten és világ előtt, mert részrehajlás
nélkül cselekszünk. Azon vádakozásra, ha nem sikerülend az indítvány, az adózón
fogna maradni továbbra is az egész teher, azt viszonozza, hogy ugyanaz a
czélzás és törekvés; hogy ne maradjon, s ép azért gondolja szükségesnek a jelen
tárgy összeköttetését az urbáriummal; hogy annyival bizonyosabb alkalma legyen
a rendeknek a körülállások kivánata szerint czélirányosan intézkedni.
Midőn erről egy külön törvény készítését hozá javaslatba, indító oka
csak az volt, mert úgy vélekedett, hogy a nagy fontosságú tárgy felett
bővebben kivánandnak tanácskozni a KK. és RR.; de minthogy javaslatának
veleje csak az, a mi a tornaié, azt egészen elfogadja. Nem is áll Szepes
vármegyének azon ellenvetése, hogy ebben nincs meg a conditio sine qua non,
mivel tettleg már magában foglalja azt; a mit szóló kimondatni óhajtott; egyébiránt
nevezze azt valaki liberalismusnak vagy másnak, ő meg van
győződve, hogy semmi sem segít jobban az adózón, mint ezen deperditák
kérdésében a tornai inditvány értelmében hozandó igazságos törvény.
|