AZ ORSZÁGGYÜLÉS TÁRGYAINAK SORÁRÓL.

A KK. és RR. 1836. január 14-dikén tartott kerületi űlésében Marich István és Pogány József indítványt tettek, hogy a kevésbbé fontos tárgyak előtt, mint a minők a Ludovicæum, a muzeum, a játékszín, a budapesti hid, vétessék tanácskozás alá az adó megajánlása. Fáy András követni akarta az eddigi gyakorlatot, s az adót az országgyűlés végén akarta fölvenni, mert ennek hátratartóztatásában az országos egyezkedés többi tárgyára nézve némi biztosítékot látott. Deák F. kijelentette, hogy ha a deperditák végkép el nem töröltetnek, ez reá nézve egy főok lesz arra, hogy jóval kevesebb adót ajánljon, következőleg csak mindennek bevégzése után a diaeta végével kivánt az adó elhatározásába bocsátkozni. Marczibányi Antal nem akart a deperditák kérdésének oly köpönyeget adni, hogy ha megszüntetnek, több adó ajánltatik. Aczél Antal, Aradmegye követe, meg úgy találta, hogy a kik az adó fölvételét czélzó indítványt ellenzik, azt akarják, hogy az országgyűlés még tovább tartson, míg ő befejezését kivánja, s azért dolgozzunk - így szólott - folyvást, s az időt haszontalanul ne töltsük.

DEÁK FERENCZ: Korántsem az volt előbbi észrevételének helyes értelme, hogy ha eltöröltetik a deperdita, az adó felemeltessék. Ezt tenni semmi esetre sem czélja, hanem épen ellenkező irányban azt mondotta, hogy ha a deperditák iránt kedvező válasz nem érkezik, az adót jóval és annyival leszállítja, a mennyivel nyomja adózó népünket a deperdita. Az sem vala szándéka, hogy az idő meghatározásával kezét megkösse, hanem csak arra czélzott, hogy a mik hazánk javának előmozdítására, súlyos sebeinek orvoslására egyezkedés alatt forognak, szerencsésen bevégeztessenek, és miket a KK. és RR. lelkesedése félig már kivívott, oly alapon nyugodjanak, hogy őket az önkény parancsszava el ne sülyeszthesse. A diaetának berekesztését mindnyáján óhajtjuk; de nem minden áron, nevezetesen nem úgy, hogy a miket magas rendeltetésünk kötelességétől lelkesítve hazánk boldogságára megindítottunk, mindazok semmivé legyenek. És ha így érti Arad követe, t. i. hogy kivánjuk addig be nem rekeszteni a diaetát, míg sikert nem szerzünk a nemzet méltó kivánatinak, s nem teljesítjük reményeit, úgy igazsága van; de a szónok ügye szentségére támaszkodva, nyilván kimondja, hogy nagyon kételkedik, vajjon jobb uton indultak-e azok, kik az egyezkedés alatt lévő tárgyak megbuktatásával kivánják az országgyűlés berekesztését siettetni. A szóló követ legalább nem fél attól, hogy a KK. és RR.-re azon ösvényen, melyet többnyire nem Arad követe voxa szerint követtek, polgártáraik kedvetlen itéletet fognak mondani. Épen nem csodálkozik, hogy ha némelyek, kik helyzetünket s a körülmények akadályait voltakép nem ismerik, minket a keveset tevés vádjával illetnek. Minket bizodalom és szabad választás küldött ide, s a közvélemény választottjai a közvélemény itélete alól magokat el nem vonhatják; de ily itéletet attól soha sem várt, ki köztünk, ki kebelünkben van, a ki küzdésinknek sorsosa, s kinek helyzetünket nem ismerni nem lehet. Ettől, önmagok kebelökbeli tagtól, a RR. meg nem érdemlették, hogy csufosan megítéltessenek, s a szónok ezt ugyan a maga részéről soha el nem fogadja.