A FÖLDESÚR BÜNTETŐ HATÓSÁGÁRÓL.

A KK. és RR. 1836. márczius 17-dikén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak a főrendek 5-dik viszonüzenetéről a tisztviselők büntető hatóságáról szóló törvényjavaslat tárgyában. A főrendek nem fogadták el e törvényjavaslatot, hanem fönn akarták tartani az uri hatóságot, mint a mely «nem csak hazánknak annak alkotása óta divatozó törvényeiben és szünetlen gyakorlatában, de mintegy magában a természet törvényében is gyökerezik, s minden nemzetnél fönnáll úgy, mint az atyai és más egyéb ehhez hasonló hatalmak és hatóságok».

DEÁK FERENCZ: A főrendek okoskodásukat négy alapra építik. Első a törvény. Erre már megmondottuk, hogy nincs törvényünk, mely a földesúrnak eme követelt hatalmát bizonyítaná, s több izben felszólítottuk a főrendeket, hogy nevezzék meg, ha tudják, a czikkelyt, mely állításukat igazolhatná; de ők eleintén a kisebb hatalmaskodás (violentia) esetébeli impensióról szóló törvényt idézték, most pedig, midőn ennek e tárgyra nem alkalmazhatását megbizonyítottuk, csak átalános puszta hivatkozással takaródznak, a mire puszta tagadással szükség felelnünk. Második a törvényes és átalános gyakorlat. Hogy törvényes nem lehet, az már abból is eléggé világos, hogy nincs rá törvény; hogy átalános lenne, azt itt több törvényhatóságok képviselői ünnepélyesen tagadják. Hogy itt-ott egyes esetekben divatozhatott, vagyis inkább némely uraknak túlnyomó hatalma által, a nép szolgai érzésénél, s a köztisztviselők menthetetlen vigyázatlanságánál fogva bitoroltathatott, azt nem tagadjuk. Ilyes bitorlás azonban a törvényhozás intézkedéseiben vezérül nem szolgálhat. Divatozott a törvényszékeknél az angarialis 40 bot is, és divatozék örökös mozgásban az urbariális pálcza, a robot supererogatumok, s ezeknek volt is némi alapjuk a praxis criminalisban, a régi urbariumban, azért mégis azt mondottuk: ily divat nem lesz ezentúl, s vége van a derék divatnak. Harmadszor a természet törvénye. Ez valóban merész állítás. Sokat megfoghat az emberi ész, de hogyan lehet a földesúrnak büntető hatalmát a természet törvényéből következtetni, ezt megfogni mégis csak nehéz. Én nem tudom, melyik kiadását birják a főrendek a természeti törvénynek, az ő kiadásukban ez is és még sok egyéb is irva lehet, a mint ezt hosszú századok véres tapasztalásai borzasztón bizonyítgatják; de azon természeti törvényből, melyet Isten eltörölhetetlen örök betűkkel vésett az embernek szívébe, ama bitorlott hatalom bizonynyal nem következik. Már megérthették a főrendek üzenetinkből, a mit tudniok különben is lehetne: hogy a büntető hatalom, ezen legfőbb az életben, mely által a természettől egyenlőnek alkotott ember önszemélyét, mások itéletének alája veté, csupán és egyedül csak társaságos egyesületből veszi eredetét, s csak az összes status nevében, s egyedül az által gyakorolható, kit e végre a status megbizott. Hogy pedig a magyar status büntető hatósággal ruházott volna fel egy egész néposztályt, s annak különbség nélkül minden jövendő ivadékait, kik között sok féleszű, sok dühös, sok kegyetlen, sok ostoba is lehet és van is: nemzetünk becsületére legyen mondva, ezen utálatos képtelen mocsok hazánk törvényhozása évkönyveinek legsötétebb századjait sem undokítja, s roppantul csalatkoznak a főrendek, ha csak álmodni is képesek, hogy mi, a XIX. század férfiai, fogunk emlékezetünkre ily szennyet hárítani. De negyedszer más nemzetek példájára s az atyai hatalom hasonlatára is támaszkodnak a főrendek. Hogy Ázsiában s tán Európa északán is találhatnak ily gyönyörű példákra, azt nem tagadom; de ha úgy hiszik, hogy a mívelt világ széles köréből csak egy nemzetnek példáját is képesek erre felállítani, valóban furcsa statistikával kell ismeretségben lenniök. Én a statistikának ezen kiadásáról életemben semmit sem hallottam. A mi az atyai hatalmat illeti, ebből a főrendek alkalmasint azon patriarchalis hatóságot akarják következtetni, melyet világosan megemlíteni, Istennek hála és hála a t. RR.-nek, már mégis átallanak. Ha a nemzetek társaságos életének évkönyveit figyelmes szemmel vizsgáljuk, nyomról nyomra lehet követnünk, hogy a mely idomban fejlődött az értelem s vele az erkölcsi érzés, a mint emelkedett a nép, s benne az ember és emberiség, s a miként közelített a czélhoz, mely végett emberek társaságba gyültenek: oly mértékben szoríttatott szükebb és szükebb körre az a magasztalt patriarchális hatalom, míg végre egészen eltörölteték. Ezen haladás édes hazánk historiájában is nyilván kitünik. Azonban, ha csakugyan kellene még nálunk ilyes hatóságnak divatozni, mi volna rendesebb és megfoghatóbb: az-e, hogy a büntető hatalom, mely egyenesen csak a status nevében gyakoroltathatik, bizassék reá; vagy pedig az úr és a jobbágy közti kölcsönös viszony? Nem volna-e természetesebb azt mondani: mit adjon az úr jobbágyainak élelmére, s mit tartozzanak ezek uruknak adózni, szolgálni, azt mint atya és fiú intézzék el patriarchaliter egymás közt. No minek alkották hát a RR. az úrbért? minek ragadták ki az urbéri bot önkényét a földesúr kezéből? minek rendelték el tartozásait szabályosan? Hiszen a kegyes atyai hatalom édes gyermekiről kedvezőbben gondoskodhaték! Igen bizony, megköszönné a jobbágy ezen atyaiságot! De lehet-e már nagyobb anomaliat képzelni annál, hogy az a törvényhozás, mely úr és jobbágy között minden viszonyokat határozottan elrendelt, egyedül a fenyítés, a büntetés, a botozás szelid atyai hatalmát bizta az úr önkényére! Valóban ha oly malitiosus lenne valaki, hogy a közönséges ujságlevelekben nyilvánossá tenné, hogy a magyar főrendek azt, hogy a földesuri osztály, s annak boldog boldogtalan, eszes és eszelős, tudós és tudatlan, dühös és szelid, heves és hidegvérű, minden most élő, s Isten kegyelméből születendő tagjai különbség nélkül büntető hatalmat gyakoroljanak - az atyai hatalomból, a természet törvényéből következtetik, s mívelt nemzetek példájára hivatkozással támogatják: minden bizonynyal actiót kérnének ellene magok a főrendek mint oly ember ellen, ki a magyar alkotmány egyik oszlopát, a haza nagyjait, oly mocskos rágalommal illetni nem átallotta, s a külföld is méltán megbotránkozva kérdené: a statistikának melyik kiadása szerint ismeri a magyar a külföldet? Átalában, a főrendek üzenete nem hogy capacitálna valakit, sőt ha olvastatni fog a hazában, remélem nemes szégyenülést okozand azoknak is keblében, kik eme bitorlott hatalmat ekkorig itt-ott szeliden gyakorolhatták; nem kételkedem, el fognak attól önként állani s megfognak győződni, hogy a büntető hatóságot születésnél fogva különbség nélkül egy egész osztályra kiterjeszteni nem csak képtelenség, hanem borzasztón veszedelmes is. Itt hát hasznos szolgálatot tettek a főrendek üzenetjökkel. A t. RR: pedig vívni fognak továbbá is e törvényért férfiasan, s ha arra vagyunk kárhoztatva, hogy gondoskodásunk eme drágakövét haza nem vihetjük, én bizom törvényhatóságink lelkességében: pótolni fogják a törvény hiányát a felsőbb normativ rendelésekkel különben is egyező statutumokkal.