AZ ORSZÁGOS BIZOTTSÁG TAGJA NEM MARADHAT,
A KI KIRÁLYI HIVATALT VÁLLAL.

I.

A KK. és RR. 1836. ápril 27-dikén tartott kerületi űlésében elfogadtatott Borsiczky István, Trencsénmegye követe indítványa, hogy «ha a KK. és RR. által az országos választmányokhoz maguk közül szabad szavazattal választott tagok valamelyike kir. kinevezéstől függő hivatalt vállalna, az országos bizottság tagja lenni megszünjék». Másnap azonban, midőn az e tárgyban szerkesztendő üzenet volt szóban, Marczibányi Antal, Trencsénmegye 2-dik követe, megtámadta az indítványt, kiemelvén, hogy a többség máris választott olyan tagot küldötté, a ki kir. hivatalban van.

DEÁK FERENCZ: Csodálkozását jelenti ki, hogy a KK. és RR. soraiból egyedül Trencsén követének van kedve a végzéstől elugrani, holott Trencsén részéről történt az indítvány. Ez azonban szabadságában áll, csak ne igyekezzék a dolgot valódi állásából kifacsarni s elugrását ekkép gyámolítani. A KK. és RR. nem mondották, nem is mondják, hogy a ki kormányhivatalt visel, az iránt a nemzet bizodalommal nem viseltethetik, s hogy az országos küldött nem lehet, s ezt nem is mondhatnák a nélkül, hogy a választás szabadságát megsértsék s körét megszorítsák. Igen is lehet, hogy hivatalban lévő ember követté választatik, s mint követ a választmány tagjává is neveztethetik; de a mint ez áll, úgy azt sem lehet tagadni, hogy a minő politikai állásban volt valaki, midőn választatott, olyanban kell maradnia követi foglalatossága berekesztéséig, mert meglehet, hogy küldői nem választották volna, ha állása a választáskor más vala. S ha változik ezen állás a nélkül, hogy új választás útján megtudhatnók, vajjon mindamellett is birja-e még választói bizodalmát, igen természetes, hogy e kétes helyzetben a követi foglalatosság pályájáról le kell lépnie. Így van ez másutt is, Angliában nem csak hogy kormányhivatalt viselő férfiak követek lehetnek, sőt az institutiók belső organismusa csaknem mulhatatlanul szükségessé teszi, hogy némelyek, névszerint a miniszteriumnak, ha nem minden, legalább bizonyos tagjai követekké választassanak, úgy hogy nehézen állhatna meg azon miniszterium, melynek p. o. a budget előadásával köteles tagja annyi bizodalomra sehol sem találna az országban, hogy követté választatván, az alsóházban széket foglalhasson s szólhasson; de azért mégis, ha vagy egy követ a miniszteriumba lép, vagy akárminő kormányhivatalt vállal, követ lenni azon órában megszünik, s új választásra van szükség; ott azonban küldői ismét elválaszthatják, ha akarják. Ez igen természetes, s a KK. és RR. is csak ezen igen természetes elvet vették alkalmazásba. A törvényhatóság választhat követül olyan férfiut, a ki kormányhivatalban van; választ is, s ennek qualificatiója tudva lévén, az ország rendei is megtisztelhetik bizodalmukkal. De egészen máskép áll a dolog azokra nézve, kiket a RR. mint hivatalban nem lévőket választottak küldöttjeikké. Ha az ilyen később hivatalt vállal, meg kellene tudni új választás által, vajjon változott politikai állása mellett is megtartotta-e az ország bizodalmát? Úgy de a küldöttségek ép azon időre neveztetnek, midőn a választó testület, t. i. az országgyűlése együtt nincs, s új választás útján bizodalmát nem nyilvánosíthatja, és így semmi sincs természetesebb, mint hogy az ilyen tag országos küldött lenni megszünik. Ez a RR. végzésének természetes állása; nem kell tehát azt elfacsarni, s oly színbe öltöztetni, mintha azt mondanák a KK. és RR. átalában, hogy a ki kormányhivatalt visel, az az ország bizodalmára teljességgel nem méltó, mert ezt a RR. nem mondják s mondani nem is akarják.

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. A főrendek nem fogadván el az indítványt, viszonüzenetökre a KK. és RR. május 1-sején tartott országos űlésökből szóval tudtul adták a főrendeknek, hogy véleményöktől nem állanak el. A főrendek erre azt felelték, hogy ők is megmaradnak véleményök mellett, s hogy e szerint e tárgyban országos végzés nem keletkezhetik. A KK. és RR. ez üzenetet még az nap tartott kerületi űlésökben vették tanácskozás alá.

DEÁK FERENCZ: A főrendeknek adandó válasz mineműségéről kivánom véleményemet megmondani. E dolog szorosan csak e táblát illeti, s mivel nem arról van szó, hogy felőle törvényt alkossunk, vagy felirást tegyünk, hanem csak akaratunk kimondása forog kérdésben, nem sokat gondolok vele, akár tetszik ez a főrendeknek, akár nem. E táblának végzése e táblának tagjait és választottjait bizonyosan kötelezi; én legalább ünnepélyesen kinyilatkoztatom, hogy az országos küldöttségek azon tagját, a ki a kormány kinevezésétől függő hivatalt vállal, országos deputatusnak többé el nem ismerem, (Mi sem! Senki!) s nem hiszem, hogy oly szemtelen ember találkozhatnék, a ki hivatalt vállalván, ezen határozatnak ellenére az országos küldöttségekbe tolakodjék, s azokban részt venni akarjon. Ha mégis találkoznék, nem csak hogy országos küldöttnek el nem ismertetik, de a közvélemény egész életén keresztül újjal is fog reá mutatni, hogy ez az ember az, a ki az ország bizodalmát eléggé szemtelen volt ily rútúl, ily gyalázatosan megcsalni. Ám merjen hát valaki ezen határozat ellenére tolakodni a küldöttségekbe. (Úgy van! Úgy!) Ezt irjuk meg a főrendeknek azon hozzátétellel, hogy a KK. és RR. határozatjukat senki másra nem értik, mint azokra, kiket szabad szavazattal magok választottanak.