A KIRÁLY
RENDELKEZŐ JOGÁRÓL A KÖZLEKEDÉSI
VÁLLALATOK KÖRÜL.
A KK. és RR. 1836.
ápril 28-dikán tartott országos űlésében, melyen ő felségének a
budapesti híd és a szóbeli perek iránt érkezett kedvezőtlen válaszai
olvastattak föl, napi renden volt: a kerületileg készült fölirat javaslata
ő felségének a magánvállalatok tárgyában ápril 23-dikán kelt kir.
válaszára. Somssich Miklós indítványát, hogy az 1. §-nak azon
rendelkezése, mely szerint a vízcsatornák, vasutak iránti «vállalatok egész
vonalának meghatározása a törvényhozást illeti», ezzel toldassék meg: «s az ehhez
tartozó tárgyak iránti rendelkezések», az elnök ellenezte, kijelentvén,
hogy ezt a kormány el nem fogadja, mert ő felsége e rendelkezéseket a
kormányszékek hatóságára utasította, s hogy így a törvényből semmi sem
lesz.
DEÁK FERENCZ: El nem fogadván a
kormány az ország rendeinek javaslatát, a KK. és RR. az eltérés
kiegyenlítéséről gondolkoztak, s ámbár annak elhatározása, hol és
minő föltételek alatt lehet a kisajátításnak helye, tagadhatlanul nemzeti
jus, nem akarták mégis az e tárgy körüli rendelkezést csak magoknak
tulajdonítani, a mint csak a kormányra bizniok sem lehetett, hanem azt mondák,
történjék az összes törvényhozásban, hol nemzet és fejedelem együtt van. Ez
ellen a kormány kifogást nem tehet, s ha tesz, nyilván való igaztalanságot
követ el, s ellenkezésbe jő azon mondásával, melyet gyakran szeret száján
pergetni, hogy t. i. a közboldogság akkor van legerősb lábon, ha úgy a
fejedelem, mint az ország jussa semmiben sem csonkíttatik. Fenyegettetni
halljuk magunkat, hogy ha a nemzetnek eme világos jussát a kormánynak át nem
adjuk, s örökre el nem vesztegetjük, semmi sem lesz a törvényből. Szomorú
ellenvetés, mely képes a legkeserűbb érzést gerjeszteni. Oly ellenvetés,
mely le nem ver ugyan, de megrázkodtat. De valóban, ha csak azért nem lesz semmi
a törvényből, melyet hazánk java sürgetőleg kiván, mivel a nemzeti
just lábbal tapodni, s kereskedési közérdekeinket, birtokaink biztosságát a
kormány önkényének átadni nem akaránk, úgy hinnünk kell, a mit sokszor - hinni
nem akarva - hallottunk: hogy t. i. azért nem lesz semmi belőle, mert
Magyarországot boldogíthatná. Ha elesik ez is, mint sok egyéb elesett, a mit
hő kebellel szorított nemzetünk karjai közé a közvélemény, egy édes
álomtól válunk meg, melyben a mult időkre tekintve, talán nem is kellett vala
ringatódznunk. De ha így hullanak el legszebb reményeink, s elviszszük a
keserű érzést keblünkben, be fog az szivárogni küldőink szívébe,
erős gyökeret verend a közvéleményben, s ha nyer-e, ez által a kormány
valamit? megmutatja a következés. Én mindenesetre kinyilatkoztatom, hogy nagyon
csalatkoznak, a kik azt hiszik, hogy csak egy kis materiális nyereség csalóka
reményét kell előnkbe tartaniok, s mi azt minden áron bármely morális
áldozattal is megvásároljuk. Mi nem fogjuk megvásárlani, a nemzet jussainak
feláldozásával bizonyosan nem, senki a nemzet közűl, s mi, ezen jussoknak
őrjei, legkevésbbé.
|