A SZÓLÁS SZABADSÁGÁN EJTETT SÉRELMEKRŐL,
KÜLÖNÖSEN TEKINTETTEL A CURIA ELTÁRÁSÁRA.

I.

A KK. és RR. 1839. julius 3-dikán tartott országos űlése napi rendjén volt a szólás szabadsága tárgyában készült kerületi üzenet és felirati javaslat. Ez utóbbi elősorolván a szólás szabadságán ejtett sérelmeket, és kiemelvén, hogy az 1790-91. XII. czikk szerint a végrehajtó hatalom csak a törvények értelmében gyakorolható, s a biróságok csak a fennálló törvények szerint, nem pedig azokról, vagy azok ellen mondhatnak itéletet; kéri ő felségét, hogy az elszámlált szomorú esetekből eredő súlyos sérelmeket orvosolni, minden következésüket tettleg megszüntetni, s a nemzetet az önkény ellen minden oldalról biztosítani méltóztassék.

Az elnök a birói hatalom függetlenségére figyelmeztetvén a rendeket, a sérelmek orvoslására más utat ajánlott. Terjeszszék ugyanis ő felsége elé azon nézetüket, hogy azon törvények és törvényes szokások, melyekből mind a királynak szóban levő rendeletei, mind a curiának itéletei származtak, ez idő szerint többé nem olyanok, melyek akár a felségnek, akár a nemzet egy részének az alkotmány és a szólás szabadsága vagy a szólási szabadság korlátolása körül forgó aggodalmait megszüntethetik, s ennél fogva mondják ki ezek megváltoztatásának szükségét. Minthogy e részben előreláthatólag közös leend az országgyűlés megegyezése, meglesz az új törvények által jövendőre az elvre nézve a biztosítás; a mostani időt tekintve pedig terjeszszék ő felsége elé azon kérésüket, hogy az ezen megváltoztatni kivánt törvényekből és szokásokból eredett legfelsőbb rendeleteknek és birói itéleteknek következéseit kegyelem utján törölje el. Andrássy József úgy látta, hogy nem oly idő van most, midőn alkotmányoknak vesztét lehetne félteni, mert rövid idő leforgása alatt nyolcz alkotmány adatott a nemzeteknek, s csak egy enyészett el; de hogy attól lehet tartani, hogy a napról napra harapodzó ingerültség és minden rend ellen növekedő kárhozatos szenvedélyek veszélybe hozzák alkotmányunkat. Fölolvasta a törvényt, mely a törvényes szokásnak törvényt magyarázó, hiányt pótló, sőt törvényt rontó erőt ad. Kifejtette, hogy a felségsértési esetek iránt követett eljárási gyakorlat nem csak 1795-ben, hanem 1802-ben és egymásra következett több esztendőkben folytattatott, s sem az akkori, sem a későbbi országgyűléseken senki a felségsértési eljárás ellen nem szólalt föl. A birókról úgy vélekedett, hogy csak istennek és lelkiismeretüknek tartoznak felelni. Kérdezte, hogy ha a törvényhozásnak egyik része taglalhatja az itéleteket, vajjon a törvényhozásnak másik része, a fejedelem, miért ne avatkozhatnék szintén azokba ebből pedig a biróságok függetlenségének megszünése következnék.

DEÁK FERENCZ: Azon kérdés fejtegetésébe, ha vajjon a jelen sérelmek súlyosabbak-e, vagy az 1790- és 1825-diki sérelmek, nem akarok ereszkedni. Küldőim azért küldöttek ide, hogy sérelmeinket orvosoljuk, és ha ezeknek feszegetésébe bocsátkozunk, hasonlók leszünk azon orvosokhoz, kik a helyett, hogy a nyavalyának rögtöni orvoslásáról tanácskoznának, magok között arról vetélkednek, ha vajjon a betegnek mostani nyavalyája súlyosabb-e vagy az, melyben 20 év előtt sínlődött. Annyi bizonyos, hogy küldőim a történtekben súlyos sérelmeket látnak, s azokat orvosolni kivánják. Említették többen, hogy ezen orvoslás kegyelem utján történjék. Részemről hajlandó vagy ok a legszelidebb módokat elővenni, csak czélra vezessenek, s polgári kötelességünkkel megegyezzenek. Két oka van mostani fölszólalásuknak: a törvényeinken ejtett sérelmek s egyes polgártársaink szenvedése. Az igaz, hogy ez utolsóra nézve a kegyelem útja volna a legrövidebb; de ezen út helyreállítja-e a megsértett törvényeket? A megsértett törvényeknek helyreállítása kegyelemtől nem függhet, mert különben nem élnénk alkotmányos országban. Mikor sérelmeinket kivánjuk orvosolni, akkor törvényeinknek igazságát és nem kegyelmet követelünk. Azt hallottam, hogy a biró független, szent és sérthetetlen. Ez igaz, de ezen állításnak polgári társaságban nem lehet más értelme, mint hogy a biró senki mástól, hanem csupán a törvénytől függjön, különben, hogy még ettől is független legyen, ez képtelenség. Azt állitani tehát, hogy a biróság csak lelkiismeretének és istenének tartozik felelettel, annyit tesz, mint a polgári állás biztosságát a biróság lelkiismeretére bizni. Vajjon, midőn egy alkotmányos országban maga a fejedelem személyessége mellett még más garantiákról is gondoskodik a nemzet, csak a biróság lehet-e mindentől független? A törvénykezési rendszer egyenesen a polgárok biztosításául találtatott fel, s ezt szorosan meg kell tartani. Azt mondják a curia védelmére, hogy a jelen esetben a szokást követte, s felolvastatott azon törvény, mely a szokásnak törvényt rontó erőt tulajdonít; de figyelmezzünk, azt mondja azon törvény, hogy e szokásnak nyilvánosnak és köztudatunak kell lenni. De vajjon nyilvános volt-e a curia által követett rendszer; vajjon nem titkos parancsok által hozatott-e be, s volt-e azokról a nemzetnek tudomása? Kérdem, hogy a t. rendeknek csak egy harmada is, mielőtt a kérdéses itéleteket olvasta, tudta volna-e ezen birói eljárást előre megjövendölni? De magokra az itélő birákra hivatkozom, magok is tudták-e ezt? Nemde, előbb kénytelenek voltak azon felső titkos rendeléseket elővenni, hogy azokból az eljárási rendszert megtudhassák? Így tehát nyilvános consvetudo-e ez? Lehet-e ily titkos procedurát szokásnak mondani? S ha megengedem, hogy ilyen állított szokás fennállott, vajjon lehet-e e szerint ugyanazon kérdésben, ugyanazon perben egyszer így, másszor amúgy itélni? Wesselényi az ellene indított per ellen kifogást tett, a biróság a pert itélet által megállapította. Balogh János az idézet ellen tett kifogást; erre a biróság azt mondá: hogy az idézés elleni kifogásnak helye nem lévén, a biróság megállapíttatik. Itt rendes törvényes utat követett a curia, de már Kossuth kifogásaira azt itélte, hogy a kifogásoknak a hivtelenségi perekben nincs helyök. Hasonló történt a szokás magyarázatára nézve a kormány részéről. A kormány Kossuthot törvényhatósági levelezéseitől eltiltotta, holott országgyűlési tudósításait több évekig elnézte. Ha állott a törvényes rendelet, Kossuthot az országgyűlési tudósításoktól is el kellett volna tiltani, ha pedig nem állott, nem lehetett őt később sem eltiltani. Ezen ellenkező hivatkozások azt mutatják, hogy a kormány és curiatörvényeinket úgy alkalmazzák, mint Verbőczy a fassiókról mondja: aliquando valent, aliquando non. Ily állásban természetes, hogy ha a szenvedőkre csak kegyelmet kérünk, s nem törvényeink megtartását, akkor ennek szerencsétlen következései lesznek a hazára. Azt mondják sokan, hogy a törvények homályosak. De még ha így volna is, átalános elv az, hogy senkit oly törvény mellett, mely valamit világos véteknek nem mond, büntetésben marasztalni nem lehet. Azt mondják, hogy szükség lészen törvényeinket a század szellemében javítani. Erről azonban majd annak idejében lehet szólani. De addig, míg a mostani törvények változtatva nincsenek, azokat meg kell tartani; különben a biró a törvényhozó testen fölül állana, holott a törvényt, midőn nem felel meg a várakozásnak, csak az ország rendei a fejedelemmel együtt változtathatják meg. Azt is mondják, hogy törvényeinkben sok hiány van. De ezért azokat sérteni, vagy azoktól elállani nem szabad. Hallottam, hogy nincsenek most oly idők Európában, hogy alkotmányok megszüntetésétől kellene tartani; hallottam, hogy az alatt, míg nyolcz alkotmány született, csak egy veszett el. Épen ez az, mi engem szomorít. Én magamat Európának ezen állásával vigasztalni nem akarom. Igaz ugyan, hogy Európára nézve ezen számítással a purum lucrum hét, s a damnum csak egy. De vajjon ezen állással mit nyert a mi hazánk? Meglehet, hogy ha ismét nyolcz új alkotmány támad, ismét elveszhet egy, s nem lesz-e ez a mienk? Mily vigasztalás lesz akkor reánk nézve az, hogy Európa nyolcz új alkotmányt nyert? A mi a birák iránti bizodalmatlanságot illeti, ha ez átalános, kérdem, ki adott reá okot; azok-e, a kik a törvényeket meg nem tartották, vagy a kik a törvény megtartása mellett felszólaltak? Azt mondják, hogy ha mi kérdőre vonjuk a birót, ezt fogja tenni más esetekben a végrehajtó hatalom is. Én a fejedelemben két hatalmat látok egyesitve: a végrehajtó és törvényhozó hatalmat; a birói hatalom kivétetett ugyan a végrehajtó hatalom felsősége alól; de azért ebből nem következik, hogy a birót a törvényhozó hatalom feleletre ne vonhatná, s így a fejedelemnek is, mint a törvényhozás egyik részének, van joga a birák feleletre vonására, csakhogy a dolgot ide az országgyűlésére kell felhozni, s itt az összes törvényhozás által vonható a vétkes biró feleletre, s midőn ezen jogot a törvényhozás mindkét része egyformán gyakorolja, akkor ennek nincs káros következése. Az itéletek taglalásába bővebben ereszkedni nem akarok; a sérelmek is elő vannak adva az üzenetben; csak azt adom elő utasításom szerint, hogy törvényeket sérteni senkinek sincs joga, annál kevésbbé a biráknak, kik őrjei a törvényeknek. Vajjon sértették-e a törvényt a bírák, az országgyűlés előtt kell világosságra hozni, s ha sértették? azon kérdés támad, készakaratból történt-e a megsértés vagy nem? Ha rosszakaratot fogunk tapasztalni, akkor a törvényes büntetés kimondását fogjuk kivánni. Ezen esetben, midőn közönséges a bírák iránti bizalmatlanság, ő felségét is megkérjük, hogy azon birák helyett másokat nevezzen ki. A rossz tanácsosoknak pedig Ulászló törvényeinek értelmében megbüntetését kivánom. Nem tartom azt, hogy ezen törvények ereje megszüntetett volna, sőt az 1825-ki országgyűlési tanácskozások mutatják, hogy ezen büntetést kivánni jussa volt a nemzetnek, mert csak ő felségének megnyugtató igéretére állott el annak követelésétől. Ha ezen előadásom pártolást nem nyerend, akkor a kerületi üzenethez ragaszkodom.

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. A szólás szabadságán ejtett sérelmekről folytatott tanácskozások közben a junius 27-dikén tartott kerületi űlésben Nagy Pál a biráknak a kérdéses perekben követett eljárását és hozott itéletüket törvénytelennek mondotta; de a birák függetlensége tekintetéből nem kivánta itéletüket feszegetni. Wesselényire nézve nem tartotta az itéletet terhesnek, sőt ha bebizonyulna, hogy ő a szathmári gyűlésen mondottakat a törvényhozó test ellen mondotta, akkor a szóló itélete szerint a báró most nem volna Gräfenbergben.

DEÁK FERENCZ: Sopron követének előadásait nem tartja következeteseknek, mert törvényteleneknek tartja az itéleteket, és mégis azokat megszűntetni s a birákat feleletre vonni nem akarja, holott a kormányt feleletre lehet vonni. Wesselényi ellen mondott szavaira pedig azt jegyzi meg, hogy Sopron követének szíve jobb mint szavai, s meg van győződve arról, hogy a követ úr maga is örül azon, hogy Wesselényi legalább Gräfenbergbe bocsáttatott, s hogy azon sok áldozatáért, melyeket a mult vízáradáskor az emberiség ügyének tett, legalább szeme világa megmaradt. Ha ezt azonban nem így értette Sopron követe, úgy óhajtanám, hogy a kormány ilyen elvű férfiúnak hatalmat ne adjon, mert azt a legnagyobb önkény gyakorlatára fordítaná.