A MAGYAR NYELVRŐL HORVÁTORSZÁGBAN.

A KK. és RR. 1839. julius 16-kán tartott országos ülése napi rendjén volt a magyar nyelv tárgyában készült üzenet és törvényjavaslat. Ez utóbbi elősorolta azokat, miket a KK. és RR. a nemzeti nyelvnek mind a törvényhozásban, mind a közigazgatásban nagyobb virágoztatására élő törvény szavaival biztosítani szükségesnek láttak. Busán Herman, horvátországi követ, azt kivánta, hogy e rendelkezések a horvát nemzetre ne értessenek, Zselényi Ede pedig indítványozta, hogy e törvény rendelete a horvátokra csak tíz esztendő mulva terjesztessék ki. Ürményi József, Fehérmegye követe, elfogadván ez indítványt, abbeli nézetét fejezte ki, hogy a horvát nem nép, hanem nemzet.

DEÁK FERENCZ: Fehérrel nem tarthat, mert a horvát nem külön nemzet. Ezt igazolja az 1741: LX. t.-cz., melyben mondatik, hogy a horvátok Magyarországnak «filii nativi», s mind az egyházi, mind pedig a világi hivatalokban részesek; ha tehát mindenekben részesek, szükséges, hogy mindenekben is magyarok legyenek; mert különben, ha a horvátok külön nemzet csupán a magyar alkotmány alatt volna, akkoron felesleges volna reájok bármily hosszú időt szabni, mert ezt tenni nem volna jogunk. Most azonban csupán azért, hogy a törvény sikereltetését lehetővé tegye, a szepesi módosításhoz hozzájárul. Ő ugyan nem osztozik azoknak a véleményében, kik talán azt gondolják, hogy a horvátokat valaha megmagyarosítják, mert noha a nemzet magában kicsiny is, mégis van neki nyelve iránt nagy buzgósága, úgy hogy ha a magyarok oly lelkesedéssel pártolnák honi nyelvöket, mint ők a magokét, akkor bizonyára nem a mostani ponton állana az; mindenesetre azonban a magyar azt megkivánhatja a horvátoktól, hogy a holt latin nyelv helyett diplomatikus nyelvvé a magyart fogadják el.