A JOBBÁGYI TERHEK ÖRÖKÖS MEGVÁLTÁSÁRÓL.

A KK. és RR. 1839. szeptember 7-dikén tartott kerületi űlésének tárgya volt: «az 1832/6. évi országgyűlésen alkotott úrbéri törvényczikkelyek némely szakaszainak világosításokról, s részint módosításokról» szóló törvényjavaslat. A VIII. t.-cz. 2. §-a tárgyalása alkalmával Wenckheim Béla b. annak kimondását indítványozta, hogy a jobbágyi adózások ne csak ideiglenesen, hanem örökösen is megváltathassanak. Beöthy Ödön azt óhajtotta, hogy ez kötelezőleg mondassék ki, s «az ország különböző fekvéséhez képest különös kulcs állapíttassék meg, mely szerint minden jobbágy úri tartozásait örökösen megválthassa úgy, hogy a földesúr a megválthatást soha ne akadályozhassa».

DEÁK FERENCZ: A Békésmegyének követe által felhozott indítvány - ha jól felfogtam - épen az, mit a mult országgyűlés oly sokáig pártolt, t. i. az akkori V. úrbéri czikknek 2. szakasza. Ezt küldőim részéről pártolom, s kivánom, hogy ez most törvény által állapíttassék meg. A dolog szellemi részéről nem szólok; lehetetlen itt azon hatalmas szónokra, ki e tárgyat oly szépen és lelket rázólag kifejtette, vissza nem emlékezni. Szathmármegyének lelkes követe volt az (Kölcsey), kit az irigy sors közülünk oly korán kiragadott! Ki van már merítve e tárgy; ahhoz tehát csak gyakorlati tekintetből szólok. Zalamegyében a muraközi járás némely helységei közel 40 évek óta oly állapotban vannak az örökös megváltás által, hogy azokban a népesedés, szorgalom és ezekkel egyetemben a vagyonosság is leginkább előrehaladott, sőt merem állítani, hogy úrbéri és közadó alatti fundus sehol sincs az országban, melynek oly nagy ára volna, mint ezen helységekben, hol egy 1600 négyzetölből álló hold 8-9 száz, sőt ezer frton is eladatik; holott közel ezekhez a nemesi birtokon 80, 90, 100 frton szoktak eladatni. Nem kell tehát hosszas számolás és megmutatás, hogy ez mily hasznos a status oeconomiájához. De továbbá, tekintsünk vissza azon megváltásokra, melyek újabb időkben történtek. A tapasztalás mutatja, hogy a megváltási summa meghaladja a megváltott adózások tőkéjét. Ki veszit tehát? Sem a jobbágy, sem a földesúr. Vagy talán azt hiszi valaki, hogy utóbb az adózások ára nevekedni fog? Én az ellenkezőt hiszem, sőt azt mondom, hogy a statusnak legnagyobb kárára van a roboterőnek elpazarlása; ez idő és erővesztés, a status oeconomijának pedig egyik főelve a kettőnek jó és czélirányos használása. Országunk mostani helyzete kényszeríti a törvényhozást, hogy az örökös megváltást törvény által mondja ki, mert már több jobbágyok, sőt helységek is ilyes megváltások által felszabadíttattak. Ezek pör által ezen jóllétökből kiüttethetnének. Vajjon nem kötelességünk-e tehát arról gondoskodni, hogy annyi embernek sorsa oly sokáig bizonytalanságban ne maradjon? Az indítványt azonban Bihar követének értelmében nem pártolhatom, mert az - mint Torontál követe mondá - kényszerítést foglal magában a földesúrra nézve, s az ellen sok nehézségeket lehet támasztani; de midőn a törvény engedőleges (permissiv) és csak úgy rendelkeznék, hogy a két félnek szabad megegyezésére és alkujára bizatik az egész dolog, vajjon az ily törvény kinek jogát sérti? Sőt azt tartom, hogy ha a törvény az ily alkú köthetésétől a földesúrat eltiltaná, egyenesen annak az 1-ső r. 9-dik czímjében alapuló tulajdonosi jogát sértené meg. Az ősiség tekintetét fogják ez ellen felhozni. Az ősiségről sokat szólani nem akarok; dehogy ezen rémalak nem egy idős a magyar alkotmánynyal, elég itt utalni a magna chartára, melyben az ősiségnek semmi nyoma nincsen, s csak az Anjoui ház hozta azt be azon kiterjedésben, melyben az mostanig káros és veszedelmes. E tárgyról azonban annak idejében fogok bővebben szólani; most csak annyit mondok, hogy a mult országgyűlésen javaslott V. urbéri czikket, mely a földesur és jobbágy hasznára szolgál, és több száz embernek birtokát biztosítja, az ország közcsendessége tekintetéből is pártolom, s azt hiszem, kötelességünket mulasztanánk, ha ezt nem tennénk.