A BIRÓI VÉGREHAJTÁS ÚTJÁN ELADANDÓ
NEMESI BIRTOK ZÁLOGTERMÉSZETÉRŐL.

I.

A KK. és RR. 1839. november 2-dikán tartott kerületi űlésében, az 1832/6. XV. t.-cz. módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával, a körül forgott a vita, vajjon a birói végrehajtás útján eladandó nemesi birtok mint birói zálog mindenkor kiváltható legyen-e vagy nem? Marczibányi Antal ellenezte Deák Ferencz indítványát, hogy ha az ilyen jószágot egy év és egy nap alatt a tulajdonos ki nem válthatja, legyen az örökösen vagy legalább zálogkép 32 évig a vevőnek háboríthatatlan birtoka. «Vajjon - így szólott - ha az adósságban elfoglalt nemesi birtok nem azé, kitől elvétetett, hanem egy harmadiké, ne lehessen-e ezen harmadiknak joga tulajdonát 32 évig visszavenni? De még ha a birtok valóságos tulajdona volt az adósnak, nem történhetik-e meg, hogy az 1836. executionalis törvény engedékenysége mellett egy földesúr fölszedett adósságokat, s hitelezői betábláztatták magukat; azonban ezen úr új adósságokat szed föl, s kéz alatt biztosítja az uzsorásokat, hogy ezen mostani törvény szerint engedi magán végrehajtani a sommás per útján hozott itéletet? Mennyire kijátszatnék így az előbbi hitelezők elsősége. Egyébiránt is ezen egész kérdés belevágván az ősiségbe, erről mellékesen nem lehet rendelkezni, hanem akkor, midőn az ősiség tárgya ex professo fog fölvétetni».

DEÁK FERENCZ: Az előadottakból azt lehetne hinni, hogy Magyarországon a hitel igen jó lábon áll, pedig az bizonyos, hogy ott, hol az adósságban elvett jószág nem mint akármikor kiváltható jószág tekintethetik, ott a hitel erősebb lábon áll. Azt lehetne hinni, hogy nálunk igen megszaporodtak a tőkepénzesek s igen könnyen lehet pénzt kölcsön venni, hogy ettől a magyar aristokratia megijedt, s nehogy a külföldi pénzözön elborítsa hazánkat, mindenféle palisadokkal, régi törvényekkel akarja magát az ellen megóvni. Különös, hogy midőn - az angol aristokratiát kivéve, jószágra nézve nincs gazdagabb aristokratia a mienknél, még is pénz szükében van. Ennek oka az, hogy nincs hitel, mert a magyar az adósságban vett jószágát mindenkor kiválthatá, s visszaveheté azt ex neglecta pramonitione, prajudicio s több esetben, hogy az ősiség ne csorbuljon. A törvény azt rendeli ugyan, hogy az atya el nem idegenítheti vagyonát, de hány pazarló apa játsza ki már ezen ősiség törvényét? Vajjon nem volna-e jobb, ha az árveréskor eladott jószág örökösen a vevőé maradna? Igy sokkal drágábban adhatná el az adós vagyonát, s kielégítve adósságait, még a maga szükségeire is maradna, holott ily módon egy akármikor kiváltható birtokot csak igen kis áron lehet eladni, s így az adósság kielégítésére több jószágot kell végrehajtás alá bocsátani. Annál kevesebb jövedelmező tőkéje marad tehát az adósnak, melynek jövedelméből visszaválthassa a zálogot. Azt tartja Trencsén követe, hogy e tárgyról csak akkor lehet szólani, ha az aviticitás kérdése vétetik fel. Ezen ellenvetés már többször tétetett, valamikor javítások kérdése fordult elő. Valamint a tengerészetnél a vörös fonal az, mely végig megy minden köteleken, úgy nálunk az aviticitus keresztül leng minden törvényeink szellemén; kivánjunk bár a tizedekről, a kir. adományokról vagy a fiscus örökösödéséről rendelkezni, mindenkor az reá a felelet: hogy ezt ily röviden, mellékesen elintézni nem lehet. Igaz, hogy noha a nemzet hitelének igen nagy kárára van ezen aviticitás törvénye, azért még sem lehet egyszerre eltörölni; de lehet legalább lassankint tenni benne javításokat, mert azon haszon, melyet sokan az ősiségben képzelnek, csak papiroson van. A törvény kijátszására sok az alkalom; avagy mutasson valaki oly esetet, hogy egy szegényebb sorsú nemes ember zálogba adott jószágának visszaváltása által gazdagabbá lett-e? nem emésztette-e meg a temérdek perlekedés nagy részét vagyonának? avagy nem hamis-e 9/10 része a zálogos leveleknek, midőn nagyobb summa iratik be, mint valósággal felvétetett? nem demoralisatiója-e ez a statusnak? hozhat-e áldást a nemzetre az ily cselekvésre alkalmat szolgáltató törvény? Nem egészen a vámok hibás rendszere, nem is egyedül a kormánynak gyakori kihágásai, hanem az aviticitásnak fenmaradása gátolja nagy részben nemzeti előhaladásunkat. Tapasztaljuk, hogy a hitel előmozdítására a mult országgyűlésen hozott végrehajtási törvény nem felel meg czéljának, s azért azt javítani kivánjuk, s most újra az az ellenvetés, hogy a javaslott indítvány megrontaná az egyeseknek pralatio, superinscriptiobeli jussait; de én ezt nem találom, mert hazánkban úgy is igen ritka a superinscriptionalis pör; a jószágnak nem volt nagy ára, az indítványozott örök eladás pedig azon jó következéssel lenne, hogy drágábban lehetne a jószágot eladni s legalább reménysége volna a későbbi hitelezőnek is valamit kaphatni. Trencsén követe ezen javaslatot azért, mert nem egészen tökéletes, nem akarja elfogadni, s inkább megmarad a régi legtökéletlenebb mellett. Megtörténhetik ugyan az általa felhozott eset, hogy t. i. az adós egy harmadiknak vagyonát fogja executio alá bocsátani, de ez ritkábban fog előfordulni, s e tekintet miatt nem kell a hitelezőket biztosítás nélkül hagyni. Ha Trencsén követe javallott indítványomnál jobbat hoz elő, szívesen ahhoz csatlakozom, különben kérem indítványomat szavazat útján eldöntetni.

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. Nagy Pál az ősiséget védelmezte, mint a mely nélkül már csak igen kevés magyar nemzetség maradt volna az országban.

DEÁK FERENCZ: Sopron követének azon állitására, melylyel egyedül az aviticitas fennállásának tulajdonítja azt, hogy hazánkban még fenmaradtak a régi nemzetségek, azt feleli: hogy Németországban sokkal több régi nemzetség áll fenn, holott ott nincsen aviticitás. Egyébiránt, ha az ősiségnek ezen hasznait összevetem annak káraival, azt látom, hogy az csak hátráltatta nemzeti előhaladásunkat; pedig ott, hol egyes polgár jogai az egész nemzetéivel összeütköznek, az egyesek jólétét kell emennek alárendelni. Nem rettenek tehát vissza az ősiség eltörlésétől; de mivel ezen nagy tárgyat egyszerre eldönteni nem lehet, legalább lassankint kell azon javítani. Nem áll Sopron követének azon nézete sem, hogy ha előbb a zálogos törvények nem javíttatnak; a végrehajtási törvényeken sem lehet javitani, mert úgy mindig csak a régi szokásnál kellene megmaradnunk. Én azt látván, hogy a birói zálognak visszaváltása is szintén oly nehézségekkel jár, mint a szerződésbeli zálogé, azért javaslottam az örökös visszaválthatatlanság feltételét.