A DUNA JOBB VAGY BAL PARTJÁN ÉPÍTTESSÉK-E VASÚT?

I.

A KK. és RR. 1839. deczember 6-dikán tartott kerületi űlésében, a sérelmekről és kívánatokról folytatott tanácskozások alkalmával, tárgyaltatott Pozsonymegyének kivánsága, hogy a mennyiben a Ferdinand császár nevű északi vasút igazgatósága fővonalától Pozsonyig szárnyvonalat szándékozik építeni, s ő felségéhez több izben folyamodott azért, adja ki az engedélyt, hogy e vonal a Morva vizétől a fővonalig Ausztriának egy kis részén át vezetessék, azonban a folyamodvány siker nélkül maradt: kéressék meg ő felsége országosan az iránt, hogy az 1836: XXV. t.-czikk által kijelölt ezen vonalnak Ausztria egy részén keresztül vezetését engedje meg.

A tanácskozások közben megemlítették, hogy a Duna jobb partján, a budai oldalon, is szándékban van Bécsig vasút építése, melyre Sina György b. vállalkozik, míg a balpartit, a pesti oldalon, Ulmann társasága kivánja létrehozni.

DEÁK FERENCZ: Ha provincialis szellemből kellene kiindulnom, a Duna jobb partjabeli vasút mellett nyilatkoznám, mert megyémre és vidékére közvetlenűl ez volna a hasznosabb; de ha mint törvényhozó közszempontból elfogulatlan kebellel veszem fel a dolgot, úgy találom, hogy mind a két vonal ellen lehet több fontos kifogást tenni. Lehet mondani, hogy a jobbparti szállításnál a Bécsig levő különféle vámok és accisák miatt a termékek ára tetemesen fog csökkeni; a balparti ellen pedig azt lehet mondani, hogy az északi fővonal, melylyel a kérdéses szárnyvonal összeköttetni czéloztatik, maga is oly rosszul van építve, hogy a dologhoz értők alig igérnek neki néhány esztendőt, sőt a rajta történt többszöri szerencsétlenségek miatt a kormány meg is intette már az igazgatóságot, hogy ha még több szerencsétlenség történik, elveszti szabadalmát, s ez az oka, hogy az északi vasút részvényei is alább kezdenek szállani, s meglehet, hogy ezen szárnyvonal megnyitása által akarják azokat emelni, s így agiotage lehet a dologban. Lehetne - mondom - fölhozni több ilyeseket is; de mellőzve ezeket, csak átalános nézetekből indulok ki, s hasonló körülmények közt azt pártolom, a melyik hoszszabb, jobb és biztosabb, s azért ily fokozatot állítok fel: A vállalkozók egyike Debreczentől Bécsig, másika Pesttől Bécsig igéri vonalát vezetni. Ha már most mind a kettőnek létesülését hinném, bizonyosan a hosszabbikat pártolnám, valamint kisebb szakaszokban is inkább azt pártolnám, mely Gönyőtől Bécsig, mintmely csak Pozsonytól Bécsig visz; inkább pártolnám azt, mely Pestről Bécsig, mint a mely csak Gőnyőtől Bécsig megy. Továbbá, ha hasonló esetben Debreczentől Pestig két vállalkozó volna, s az egyik elegendő kezességet adna, a másik nem, akkor ahhoz állanék, a melyik kezességet nyújt. Végre különböző esetben, az egyik vállalkozó vasutat kivánna csinálni például Gőnyőtől Bécsig, a másik Pozsonytól Gänserndorfig, s ez elegendő garantiával bir, amaz pedig nem, akkor ehhez hajolnék, bár rövidebb vonalat akar, de mert inkább ad biztosítékot. Hanem én azt hiszem, hogy a Debreczen és Pest közti vonalra nézve alig van valaki a RR. között, ki velem együtt - tekintve a vasutaknak más országokbeli történetét, s hazánk ezen alsó részének statistikai és geographiai helyzetét, a fuvarnak e vidéken olcsóságát - álomnak ne tartaná azt, hogy itt valaha vasút létezhessen; ha pedig mégis találkoznék olyan, a ki ezt hiszi, nem bánom, aludja tovább édes álmát, sőt adja isten, hogy az én éberségem legyen álom, a ki ezt nem hiszem, az ő álma pedig valósuljon. Épen úgy nem hiszem azt sem, hogy Sina a vasutat Bécstől egész Pestig vigye. A dolog tehát úgy áll, hogy a vasút inkább létesűlhet Bécstől Pozsonyig, vagyis a másik parton Gőnyőig, mint ugyanonnan Pestig, de odáig mégis inkább, mint Debreczenig. Ily helyzetben mire alapítsam elhatározásomat, midőn sem egyik sem másik részről biztosító adatot nem látok? Meglehet, hogy mind a kettő létesül; de mint törvényhozó a nemzetre nézve ily érdekes tárgyban bizonytalan lépést tenni nem merek, s valamint egy részről Sina kezébe monopoliumot adni nem akarok, úgy más részről félek, nehogy a kérdésben forgó kis vonallal egy sokkal nagyobbat öljek el. Még a parallel vasutak megállhatóságára nézve sem tudtam magamat elhatározni. Néhol a tapasztalás azt mutatja, hogy ez föl nem állhat, más esetben pedig monopoliumot szül. Mindezek oly lépések, a melyek következéseire nézve a felelet terhét lelkiismeretemre nem vállalhatom. Ennélfogva azt hiszem, hogy miután itta positiv lépés nem kötelesség, én mint ovakodó ember következetes csak akkor leszek, ha sem egyikbe, sem a másikba nem avatkozom, hanem bizom mindegyiket a történetre. Most ugyan Pozsonymegye csak azt kivánja, hogy a magyar törvényhozás vesse magát közbe ő felsége előtt az északi vasúttársaság mellett azon kis részért, mely az ausztriai határra esik; én ugyan arra is ráállok, hogy Angliánál vetné magát közbe ő felsége a hasonló esetben; de mindaddig, míg egyik vagy másik, vagy mindkettőre nézve biztosító adatok által megnyugtatva nem vagyok, egyiket sem pártolhatom.

II.

Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. A kérdés körül folytatott heves viták közben Szentiványi Anselm, nógrádi követ, utalt a pesti hídra, «a melynél a nemzet 87 évre megberetváltatott», s nem tartotta tanácsosnak, hogy vasútnak hasonló monopolium adassék. Szluha Imre, jászkun kerületbeli követ pedig úgy nyilatkozott, hogy szeretné ugyan, ha a Duna jobb partján is lenne vasút, de mikor a haza közérdekéről van a szó, azt tartja, hogy a törvényhozónak nem kell zsebe körűl forgolódni kezével.

DEÁK FERENCZ: Nográd követének azt válaszolja, hogy ha hiba történt a híd kiadásánál, ez épen a miatt történt, a mit a RR. itt is tenni akarnak. A híd választmányának azt vetették szemére, hogy egyik vállalkozónak kedvezett a másik fölött, s ime most mi is épen így tennénk, ha adatok nélkül határoznánk. Szerettem volna - úgymond - felelni azokra, a mik itt mondattak, de fájdalmasan tapasztalom, hogy ezen tanácskozásokat az ingerültségnek egy különös neme vezérlette, mely ellen a legtisztább szándék sem volt képes magát a félreértéstől megóvni. Csupán a Jász-Kun kerület követének kivánok felelni. Én kezemmel soha zsebem körül nem forgolodtam, midőn a haza érdeke forgott kérdésben; tiszta keblemben tartottam mindig kezemet, s nyugodt lelkiismerettel húztam ki azt onnan. Adja Isten, hogy a kik e helyen mint a nemzet képviselői időnkint megjelennek, ezt szintén ily tisztaérzéssel mondhassák. A mi magát a tárgyát illeti, gondolkozni kezdtem, nem volna-e jobb az angol rendszert követve, minden vállalatra specialis törvényeket hozni; de a mai tanácskozás arról győzött meg, hogy az Isten ettől őrizze hazánkat.