A JOBBÁGYOK VÉGRENDELKEZŐ JOGÁRÓL.

A KK. és RR. 1840. január 30-dikán tartott országos űlésének napi rendjén volt a jobbágyok örökösödése iránt készült törvényjavaslat. A kerületi szerkezet 3. §-a így szólt: «a jobbágy azon javakról, melyek örökösödés útján szállottak reá, semminemű végrendelést nem tehet». A választmány javaslotta 3. §. pedig a következő volt: «a jobbágy azon javakról, melyek örökösödés útján szállottak reá, csak özvegyének tartására és gyermekeinek osztályára nézve tehet végrendelést. Ilyen végrendelésben egyik vagy másik gyermekének a többi fölött kedvezhet ugyan az ősi javakból is, de azokból egyik gyermekét sem szoríthatja kisebb részre, mint a mennyit az egyenlő osztály esetében egy gyermekrésznek hason fele tett volna».

DEÁK FERENCZ: A felolvasott kerületi szerkezetben új nemét látja az ősiségnek a jobbágyok közt, melyet ő részéről nem pártolhat és minthogy a nemes embereknél is kivánná, hogy bizonyos feltételek alatt az apa rendelkezhessék az örökségben kapott javak felett is, annál inkább kivánja, hogy ezen ősiség a jobbágyok közé be ne hozassék, hanem hogy az apa az örökségben is szabadon rendelkezhessék gyermekei és özvegye közt, nem pedig gyermekeinek kirekesztésével egy idegennek számára. Ezt pedig két okok ajánlják leginkább: 1-ör a szülők iránti vonzódás; 2-or a nemzeti ipar. Mi az elsőt illeti, ha az apa elöregedett és elgyengült és a gyermekei tudják, hogy az apa halála után az örökségben kapott vagyon mindnyájok között egyformán fog felosztatni, elöregedett apját segíteni egyiknek sem lészen ösztöne, s ez által a telek elpusztul s az erkölcstelenség előmozdíttatik; holott ha az apa az örökségben kapott vagyonnak is egy részében szabadon rendelkezhetnék, s gyermekeinek körülötte tett fáradságát megjutalmazhatná, gyermekeinek valamelyike megmaradván atyjánál, őt öreg napjaira ápolgatná, a telket pedig az elpusztulástól megmentené. Igaz, hogy erre az az ellenvetés, hogy ez nem tisztán fiui szeretet, hanem önérdek keresése; azonban moralisáljunk bármennyire, az ember csak ember marad s érdekek vezérlik őt, és ha a fiu önérdekéből is fogja az apját ápolgatni, az nékie még is jól fog esni. A másik ok, a mely ezt javasolja, a nemzeti gazdálkodás, mert ha az apa tudja azt, hogy holta után telkiben a fia marad, sokkal más javításokat tesz akkoron, mint midőn több gyermekei lévén, előre látja, hogy iparkodása és szorgalma gyümölcsét más éldelendi. Erre ugyan az vettetik ellen, hogy az eladás esetében a vevő a javításokat megfizetendi. Ez igaz. Vannak azonban oly javítások, melyek csak idővel gyümölcsöznek; ilyenek például a gyümölcsösök, melyek ha fiatal korukban becsültetnek, csak igen csekélyben számíttatnak. Már ha az apa tudja, hogy holta után telke el fog adódni, az ily javítások nemére nem igen nagy ösztöne lészen, mert nem vigasztalhatja magát azzal, hogy holta után iparkodásának gyümölcsét fia éldelheti. Ebből tehát látszik; hogy a felolvasott szerkezet nem csak erkölcstelenségre útat nyit, hanem a nemzeti gazdálkodásra is káros következéssel vagyon. E szerint tehát az volna e részbeli kivánsága, hogy a jobbágy az örökségben kapott vagyonnak e részben is szabadon rendelkezhessék, úgy mint az ezen tárgy kidolgozására kirendelt választmány javallotta. Rendelkezés által a vagyon nem csak hogy nem veszt, hanem nyer, mert javíttatni fog; institutióinkkal meg nem ütközik és nem káros, mert ez más európai nemzeteknél is jó sikerrel gyakoroltatik: mi végből ezen 3-ik szakaszt egészen úgy kivánja szerkesztetni, mint az a választmányi javaslatban foglaltatik.