A SZÓLÁS SZABADSÁGÁN EJTETT SÉRELMEK TÁRGYÁBAN.

I.

A KK. és RR. 1840. márczius 30-dikán tartott kerületi űlésökben tárgyalták ő felségének a szólás szabadsága tárgyában kelt kir. leiratát. Ő felsége benne kijelentette, hogy a nyilvános szólás törvényes szabadságának, mint a mely az ősi alkotmány oltalmán alapszik, mind a törvényhatóságok, mind egyenkint azok részére, kiket az illet, menten és épen maradását akarja; viszont mindazon által a kormányzás kötelességénél fogva hozzá tartozónak mondotta, hogy azon egyénekre nézve, kik az ezen szabadság és a vele ellenséges korlátlanság közti határokat áthágták, alkalmatos módot tálaljon, hogy az illető törvényszék előtt perbe vonassanak. S valamint meg van győződve arról, hogy a közügy épségével és magukkal az ország alaptörvényeivel semmi sem ellenkezik inkább, mint a birák törvényes függetlenségének kétségbe vonása, úgy hozzá tartozik azon gond, mely szerint arra, nehogy ama törvényes függetlenség valamely csorbulást szenvedjen, mindenkor szorgalmasan ügyeljen, s ennél fogva a fönebb érintett egyének ellen hozott itéletekre nézve is a törvényszékeknek e törvényes tekintélyét erősen föntartsa. Minthogy azonban ő felsége egyedül a közügy okáért szigorú, egyébiránt pedig készebb megbocsátani, midőn az idő helyes pillanata jelen van, mint a bosszuláshoz ragaszkodni, tanusított kegyelmének jogánál fogva biztosítja arról az ország rendeit, hogy e részben is soha nála fogyatkozás nem leend.

Szuchich Károly, Bácsmegye követe, indítványozta, hogy álljanak el a RR. az országos űlésileg elhatározott soproni záradéktól. A november 22-kén tartott országos űlésben ugyanis elfogadtatott Nagy Pálnak indítványa, mely szerint a rendek a katonaszükséget meg fogják ugyan tudakolni, a megtudás módjáról fognak tanácskozni, magát azonban a katona ajánlás iránti föliratot addig, míg a szólás szabadsága föl nem küldetik, nem fogják fölterjeszteni. Zsedényi Ede pártolta Szuchich javaslatát, mert - így szólott - noha a rendek az e tárgybeli feliratot a főrendek ellenzése miatt mind ez ideig föl nem terjeszthették, ő felsége előtt ismeretesek lettek a rendek kivánatai, s ime midőn az ezek iránti kir. választ veszszük, még többet nyertünk, mint remélhettünk, s így megérkezvén sérelmeinkre a kir. leirat, nincs szükség többé a záradékra. Somssich Miklós a záradék megtartása mellett emelt szót. Kegyelmet azokért, - ezzel fejezte be beszédét - kik törvény ellenére vádoltattak és itéltettek el, soha kérni nem fog, mert ezzel bűnösöknek ismerné el őket, s e kegyelmet ekkor meg is lehetne tőlük tagadni, hanem csak igazságért kiván fejedelme elé járulni.

DEÁK FERENCZ: Előre bocsátja, hogy alig volt életében pillanat, melyben helyzetének nehézségét annyira érezte volna, mint a mostani, mert meglehet, hogy e mai s a még hátralevő néhány heti tanácskozás eldöntő befolyással lesz a nemzetre, s így a tárgynak minden oldalról való komoly meggondolása után is csak aggódnia és aggódnia kell, mert a királyi leirat a szólót sem elégíti ki. Szentek ugyan és igazak annak átalános elvei, olyanok, melyeket a RR. maguk is kétségbe hozhatatlanoknak nyilvánítottak; azonban az elveknek az esetekre alkalmazása nem helyes. Itt a szóló a somogyi követ értelmében taglalá azokat. A kir. leirat végén látszó igéretre pedig azt jegyzi meg, hogy ha ez mint magános embert kedves érzéssel tölti is el, s hinnie kell, hogy ezen igéret teljesedésbe fog menni, de mint törvényhozónak nem szabad ezen igéretre alapítani cselekvéseit: mert utasítása és meggyőződése azt parancsolják, hogy mindaddig, míg a szólás szabadságbeli sérelmek nem orvosoltatnak, az ujonczokra nézve ajánlást ne tegyen. Én - úgy mond - mindig a sérelmek orvoslásától függesztettem fel az ujonczok ajánlásába ereszkedést, de minthogy ettől a többség elütött, azt kell pártolnom, a mi ehhez legközelebb áll: a sérelmeknek fölirat útján való fölterjesztését. Midőn a főrendek ebben sem egyeztek meg, jött végre egy kir. leirat; de vajjon ez is orvosolta-e a sérelmeket? Az abban foglalt igéret még nem orvoslás, s így tovább is sürgetnünk kell az e tárgybeli föliratot. A bácsi követ indítványát nem tekintem ugyan mint kegyelem kérést az elitéltekért, hanem mint a záradék megszüntetését; de ezt nekem, mint a sérelmek orvoslását kivánónak, elfogadnom nem lehet. A kir. leiratot sem lehet elfogadni, mert ha a közt kellene választani, hogy az ezen leiratban foglalt elveket s a törvényeknek ezek szerinti magyarázatát fogadjuk-e el, vagy szomorú következéseket kell várnunk az elitéltekre, megvallom, örömestebb nyúlnék a legszomorúbb következésekhez, mint hogy alkotmányos elveinket föláldozzuk, mert ekkor a jövendő biztosításának minden útja örökre el volna zárva előttünk, s még csak szólanunk sem lehetne sérelmeinkről. Én tehát koránsem hiszem, hogy volna valaki közöttünk, ki ezen kir. leiratnak a birói eljárás és függetlenség iránti elveit egészen elfogadni kész lenne, mert ha ezeket így elfogadnók, e nap volna a legszomorúbb hazánkra nézve, s így a mennyiben ezen kir. leirat nem orvosolja sérelmeinket, sőt helyesli azon tetteket, melyek ellen mi panaszkodni kivántunk: tovább is meg kell maradnunk előbbi föliratunk elvei mellett. A következetesség ugyan azt kivánná, hogy az orvoslási záradékot tartanók meg, s ezt, valahányszor mód és alkalom fogja magát előadni, mindenkor kivánni fogom; de ha el nem érhetem, akkor, mint egy gyönge nádszálhoz, kénytelen vagyok a legutószor fölállított fölterjesztési záradékhoz - a sopronihoz - ragaszkodni.

II.

A KK. és RR. 1840. ápril 1-jén tartott országos űlése napi rendjén volt a kerületi űlésnek márczius 30-dikán hozott végzése, melynél fogva a katonai ujonczok megajánlása a főrendekkel közlendő és ő felségéhez fölküldendő.

DEÁK FERENCZ: Küldői mindaddig, míg a szólás szabadsága tettlegesen orvosolva nem lesz, az ujonczok megajánlásába bocsátkozni nem kivánnak. A márczius 24-dikéről kelt e tárgyu kir. leirat e részben kielégítő nem lévén, ő részükről az orvoslási záradékot kivánná fölállítani, azonban azt el nem érhetvén, marad a február 20-dikán hozott végzésnél, s így a márczius 30-diki kerületi végzést nem pártolhatja.