A KERESKEDÉS KEZDÉSÉNEK FÖLTÉTELEIRŐL.

A KK. és RR. 1840. ápril 3-dikán tartott országos űlésében, a kereskedés kezdéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, Tretter György, Pest városa követe, fölszólalt a határtalan kereskedési szabadság ellen, melyet a javaslat megállapít, s hivatkozott a gyakorlatra, mely szerint mindenkitől, ki kereskedő akart lenni, megkivántatott, hogy incolatus joga legyen, hogy moralitását bebizonyítsa, hogy a kereskedést megtanulta, mint kalmárlegény szolgált légyen, és bizonyos mennyiségű tőkével birjon. Vághy Ferencz, Sopron városa követe, szintén időelőttinek és károsnak mondotta a korlátlan kereskedést, míg a czéhek s a mostani adózási rendszer fönnállanak.

DEÁK FERENCZ: A szólott városi követek azon véleményben lévén, hogy a kereskedés kinyitásának átalános megengedése a hitelre és magára a kereskedésre nézve káros, azt bizonyos feltételekhez kivánják szorítani; különösen Pest városa követe azt kivánja, hogy a ki a kereskedők sorába be akarja magát jegyeztetni, bizonyos mennyiségű tőkét mutasson ki, állítván, hogy ez által eszközöltetni fog, hogy az olyan ember, kinek a kereskedés folytatására elegendő értéke nincsen, kereskedő nem lesz. A szóló azonban azt hiszi, hogy ilyen rendelet haszontalan, mert azt igen könnyen ki lehet játszani. Az t. i. a ki kereskedő kiván lenni, s ily fundussal nem bir, azon időpontra, melyben a tőkét ki kell mutatnia, felkér valamely váltóháztól bizonyos summát, és mihelyest azt az illető helyen bemutatta, a tulajdonosnak visszaadja, és akkor már annál is kevesebbje lesz, a mi előbb volt, mert ezen egy pár órára az ilyes embereken a váltóházak a kölcsönzött tőkétől meg-megvesznek két, három, négyszáz forintot. Mondja ugyan Pest városának követe, hogy mivel ezentul rendes kereskedési könyvek fognak vitetni, s így a kimutatott tőke be fog iratni a cassa könyvbe és a capitális könyvbe, a tőkék kimutatása oly vakmerően nem történhetik, mert ha az ily kereskedő meg találna bukni, könyveiből kisülend, hogy a kimutatásnál csalást követett el; de erre elég azt felelni, hogy a bécsi tapasztalás ellenkezőt bizonyit, és hogy felette ügyetlen kereskedő volna, a ki úgy nem intézné el dolgát, hogy a bemutatásnál történt csalfálkodást el ne tudná palástolni. S így a tapasztalás mutatja, hogy tőkepénz kimutatása czélra nem vezet, sőt nehézséggel jár. Mondják, hogy a fundus kimutatása legfőbb básisa a hitelre kölcsönözésnek, mert ott, a hol a fundust ki kell mutatni a kereskedőnek, a hitelező biztosítva van; a tapasztalás azonban azt bizonyítja, hogy ez megfordítva áll: mert a hol minden ember tudja, hogy a summát nem kell kimutatni, ott ki-ki vigyáz, hogy meg ne csalják, s csak biztosan kölcsönöz; ellenben a hol a dolog oly csalókán áll, hogy a tőke kimutatását ki lehet játszani, azon hiszemben lévén a hitelező, hogy a kimutatott tőke tulajdona a kereskedőnek, könnyen hitelez neki, és megcsalatik. Kivánják továbbá, hogy a ki kereskedő akar lenni, mutassa ki a moralitását; de mivel a földmívelőnél - bátor közönségesen elismert igazság az, hogy a földmívelő a tiszteletre legméltóbb osztály, - nem kérdik, mily moralitásu, nem látja által, miért kell kérdeni épen a kereskedőnél. Mondhatja ugyan valaki, hogy a kereskedő jobban megcsalhat másokat, mint a földmívelő, tehát annál a moralitás kimutatása szükségesebb; de ez az ügyesség megtörténhetik, ha meg is mutatja, hogy jó. Tudjuk mily hamar reá ütik az emberre a becsület bélyegét. Nincs egy statusban is veszedelmesebb, mint mikor azt kell megbizonyítani, hogy az ember jó, mert minden emberről ezt fel kell tenni, és a status kötelessége bebizonyítani, hogy valaki rossz és azt meg kell büntetni. De ha már be kell bizonyítani annak, a ki kereskedő kiván lenni, hogy jó moralitásu, kérdi a szóló, kinek kezében lesz a jus ezt elhatározni? Magistratus kezében, melynek nagy része kereskedő? avagy gremium kezében, melynek tagjai épen mind kereskedők? Sokkal rövidebb út: azt rendelni, hogy kereskedőnek senkit be nem lehet fogadni, ha a gremium a befogadásba meg nem egyez; akkor bizonyára a kereskedők sorába senki sem fog felvétetni. Legkülönösebb a városi követeknek azon félelmük, hogy idegenek jönnek be a városokba kereskedőknek. A szóló azt hiszi, pénz nélkül nem kereskedik senki; miért félnek tehát attól, hogy pénzt hoznak be? Hiszen az industria, a szorgalom pénzt hoz be. Ha körül nézünk, s a dolgokat jól megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy a városok jól állásuk onnan van, hogy az idegen gazdag emberek bejöttek, mesterségeket, kereskedéseket kezdettek, s ez által a culturát, a míveltséget behozták. Kivánják a szólott városi követek, hogy a kik a kereskedők sorába magukat bejegyeztetni akarják, kereskedési tudományuk iránt biztosítást adjanak; de a szóló ezt épen szükségtelennek tartja, mert senkinek biztosabb büntetése nincs, mint az ügyetlen kereskedőnek, mivel ennek az a büntetése, hogy keveset nyer, vagy épen elpusztul, és ezt a mindennapi tapasztalás bizonyítja, mert ha csak valamely kereskedő lotterián nem nyert, és mégis meggazdagodott, csalhatatlan jele, hogy jó kereskedő volt. A szóló mindezek mellett is megegyezne, hogy bizonyos szabályokhoz alkalmaztassék a kereskedők felvétele, ha a visszaélésektől nem tartana, s ha nem félne attól, hogy ezen megszorítás a többi néposztályokra is, kik nem kereskednek, hanem speculálnak, kiterjesztetik, mert ki fogja az elválasztó vonalat megvonni a speculans és a kereskedő között? Ezen vonalat ugyan a közéletben könnyü kimondani, de a törvényben nehéz. Ha szükséges a megszorítás a kereskedőkre, szükséges a speculansokra is; arra a ki gubacscsal kereskedik, szintén oly szükséges a megszorítás, mint arra, a ki kávéval kereskedik, mert az épen úgy veszthet, mint a kávékereskedő. Vagy tehát meg kell ex identitate rationum mondani azt is, kinek szabad speculálni, kinek nem? vagy átalánosan meg kell engedni a kereskedést is. Már pedig, ha oly törvényt viszünk haza, mely elhatározza, kinek szabad speculálni, küldőink meg nem köszönik; ha pedig csak a boltra szorítjuk a szabályozást, az következik, hogy a mit a mult országgyűlésen egy kézzel adtunk a jobbágynak, más kézzel most elveszszük tőle, mert ha azoknak kereskedési tudományuk iránt biztosítást kell adni, alig lesz, a ki a próbát ki fogja állani, mivel a jobbágyok között kevés van, a ki selyemszövethez értene. Az ily rendelet tehát a jobbágyat korlátolná, mert meg nem tudná mutatni, hogy a kereskedést megtanulta, de korlátolná a földesurak jövedelmeit is, mert most a zsidó boltot nyit, attól az uraságnak árendát fizet, pedig ritka tett exáment. Vagy azt kell tehát mondani, hogy csak a királyi városokban nem szabad kereskedőnek lenni korlátlanul. De erre ismét az a felelet, hogy korlátlan kereskedés vagy káros a hazának vagy nem. Ha nem káros a hazának, a királyi városokban sem lehet káros, ha pedig káros, úgy mindenütt korlátolni kell. Mindezek szerint, minthogy a megszorításból kár következik a kereskedésre, az országra pedig semmi haszon, ő a megszorítás iránt tett javaslatot el nem fogadja. Ebbeli vélekedésétől nem mozdítja el őt azon tekintet sem, hogy ha mindenki korlátlanul lehet kereskedő, ezer idegen üzhetné a kereskedést a nélkül, hogy a polgári személyes terheket viselné, mert előttünk van a contributionale commissariaticum, annak felvételével el fog határoztatni, ki mitől fizeti az adót.