AZ ADÓ MEGAJÁNLÁSA TÁRGYÁBAN.

I.

A KK. és RR. 1840. ápril 13-dikán tartott országos ülésének napi rendjén volt a közadó tárgyában kerületileg készült üzenet és felirat. Ezek szerint a RR. a közadó eddigi mennyiségét el nem fogadták, hanem a Magyarországra és az ehhez csatolt részek összességére eső adó összegét évenkinti 4 millió frtban, a hadfogadási intézet elősegélyezésére pedig különösen 75 ezer frtban ajánlották meg. Klauzál Gábor kijelentette, hogy 3.800,000 frtnál többet nem ajánlhat. Busán Herman, horvátországi követ, fölhozta, hogy 1790-től fogva a mult országgyűlésig minden adóajánlási feliratban Horvátország ajánlása következőleg említtetett meg különösen: «és végre Horvátország rendei általuk nyilvánított módon, s föltételek alatt a beszámítandóknak beszámítása mellett ajánlottak». Kivánta, hogy e záradék a mostani feliratba is felvétessék, s ha kivánsága nem teljesednék, továbbra is fentartotta Horvátország azon jogát, mely szerint a magyarországi országgyűlésen külön ajánlhasson adót. Beöthy Ödön küldőinek azon kivánságát fejezte ki, hogy a rendek önkeblükben találják föl a módokat, melyekkel az adózókon könnyebbíteni lehessen, s ezért küldői azt óhajtják, hogy a nemes minden különbség nélkül közterheket egyformán viseljen; igaz, hogy küldőinek ezen kivánata az alkotmányba vág, azonban ők úgy vannak meggyőződve, hogy ott szabadság nem létezik, hol kiváltságok által a nemzet különféle osztályokra szakíttatik. Bezerédy Miklós nem pártolta az üzenetben foglalt leszállítást, hanem az adó előbbi mennyiségére szavazott, s különösen figyelmeztette a rendeket, hogy egyedül azon kisebb adózásokat, melyeket a mult diaeta elengedett, évenkint legalább is egy millió frtra lehet becsülni, s hogy az egész hazában, minthogy de exigibilitate contributionis non cavemus, minden 3-4 év alatt majdnem egy millióra rúg a hadipénztár restantiája.

DEÁK FERENCZ: Utasítását több izben ismétlé, hogy ő semmi ajánlásba nem bocsátkozik, míg az előleges és a szólásszabadsági sérelmek nem orvosoltatnak; azon fogva kénytelen kijelenteni, hogy ő ezen tárgyat felfüggeszteni kivánja mindaddig, míg az előleges és a szólás szabadsági sérelmek tettleg orvosoltatni nem fognak. Ha azonban ezen kivánsága a többség által nem pártoltatnék, azon esetben kényszeríttetvén a tanácskozásban részt venni, az üzenetben kitett feltételeket pártolja, a sommára nézve pedig összesen Horvátországgal 3.800,000-et, Horvátországot külön véve 3.500,000 ajánlott, s ekkép a tárgyhoz többet nem szólott volna, ha a veszprémi káptalan és a horvátországi követek kijelentései figyelmét magokra nem vonták volna, melyeket felelet nélkül nem hagyhat. Ugyanis a veszprémi káptalan követe azt mondá, hogy az adózó sorsa jobbíttatott, és így könnyebben fizetheti az adót. Erre azt feleli: hogy az isten mentse meg ezen elvtől a nemzetet, mert ha a concessiók vétetnének az adó alapjául, akkor ez csak annyit tenne, mint az adózónak valamit engedni azért, hogy azt más úton tőle elvenni lehessen. A concessiót tehát az adó ajánlásának alapjául venni nem lehet, hanem az adó alapját teszi a status szüksége, melyet fedezni kötelesség. Ha tehát a szükség több volna, azt be kellene bizonyítani; hogy pedig a szükség megtudassék, szükséges, hogy a status jövedelmei és kiadásai tudassanak, mert egyiket a másika nélkül megitélni nem lehet. A mit a veszprémi követ de inexigibilitate mondott, hogy azért az ország non cavet, e tekintetben köteles kijelenteni, hogy a veszprémi káptalan követének e részbeli, véleménye hibás, mert valamint az előtt is, úgy ezután is a hátra lévő adóért az adózó fog exequáltatni, azonban ezen záradéknak de inexigibilitate non cavent, mind historiai, mind diplomaticai tekintetben más az értelme. A kormány t. i. azt kiváná, hogy a földesurak kezeskedjenek az adóért, ezt azonban a nemzet soha elfogadni nem akarta, nem is akarja. 1715 előtt az adót, a mi volt, a földesúr beszedte és elköltötte; hogy ezen visszaélés eltöröltessék, hozatott törvény, melynél fogva a földesurak az adó beszedésétől eltiltattak; 1715-ben, midőn a VIII. törvény-czikkely által az állandó katonasággal az állandó adó is behozatott, a rendek ezen rendelkezés mellett megmaradtak, és az adó mennyiségét az akkori körülményekhez megajánlották, a nélkül azonban, hogy annak behajtását magokra vállalták, vagy arról kezeskedtek volna. Ezen a nyomon maradtak a mostani rendek is, azon záradékot ezen értelemben vették, s azt ezen értelemben is kell venni. Egyébiránt ezen kijelentése mellett csudálja, hogy a veszprémi káptalan követe a bihari indítványt nem pártolván, azt alkotmány elleninek jelentette ki, holott az ő kivánsága a bihariétól csak annyiban különbözik, hogy Bihar vármegye a nemeseket egyenesen kivánná adóztatni; a veszprémi káptalan követe pedig ezen adózást indirecte akarta behozatni. Ha tehát alkotmány elleni a bihari indítvány, épen azon mértékben alkotmány elleni a veszprémi követ e tekintetben tett kijelentése is. A mi már a horvátországi követnek előadását illeti, miszerint ő csak horvátországi adót ajánlván meg, azt külön kivánta tétetni, hivatkozván az 1791: LIX. törvényczikkre, erre nézve komolyan kérdi a horvátországi követet, akar-e ő az előbbi gyakorlatnál megmaradni, vagy pedig az 1791: LIX. törvényczikkely betű szerinti magyarázatához akar ragaszkodni? Ha az előbbi gyakorlathoz áll, akkoron a horvátországi adónak a magyarországi adóval együtt kell ajánltatni, mint ez máskor is történt; ha pedig az 1791: LIX. t.-cz. rendeletéhez ragaszkodik, azon esetben hiszi, hogy ezen törvénynek a horvátországi követ azon nevetséges magyarázatot adni nem kivánja, hogy a horvátországi adóhoz csak önmaga szólhasson; mert hiszen a felhívott LIX. t.-cz. azt mondja, hogy a horvátországi adó a magyarországi gyűlésen külön tárgyaltassék; már pedig a magyarországi gyülésnek ő és más megyék követei is tagjai, következésképen a horvátországi adóhoz hozzászólhatnak. Ha tehát a horvátországi követ csak azt kivánja, hogy külön tárgyaltassék a horvátországi adó, abban ő nálánál örömestebb senki sem egyez meg; mert ez által vége lesz egy súlyos kérdésnek, hogy t. i. Horvátországnak nincs annyi portája, mennyinek lenni kellene. Ő részéről az előbbi módnál akar maradni, hogy t. i. a horvátországi adó a magyar adóval együtt ajánltassék; noha Horvátország kivánságára, mint kijelenté, abban is megegyez, hogy az külön vétessék fel. A mi a sommát illeti, csak kényszerítve a többség által ereszkedik abba, s összesen véve Horvátországgal 3.800,000, Horvátországot külön véve 3.500,000-ben, a horvátországit pedig 300,000 frtban ajánlja meg.

II.

Busán H. Deák ellenében megjegyezte, hogy ő az 1836. márczius 9-dikén tartott országos űlésben épen azon szavakkal ajánlott adót Horvátország részéről, mint ajánlott ma.

DEÁK FERENCZ: Minthogy a horvátországi követ a mult országgyűlési tulajdon kijelentését gyakorlatnak tekinti, nehogy a mostani előadásokból jövendőre gyakorlatot követelhessen, megjegyzi, hogy ő gyakorlatnak csak azt tekinti, miszerint a horvátországi adó itt a magyarországi adóval közösen és az egész törvényhozó test által ajánltatott. Mit tett a szólott horvátországi követ a mult országgyűlésen, azt ő részéről gyakorlatnak el nem ismeri, s nehogy jövendőre a horvátországi követnek mai napon tett kijelentéséből valaki azon bal magyarázatot húzhassa, hogy a horvátországi adót csak maga a horvátországi követ ajánlja, és a magyarországi vármegyéknek ahhoz szólása se legyen, ezen magyarázat ellen ünnepélyes óvást tesz, s kijelenti, hogy ha Horvátország az 1791: LIX. t.-cz. betű szerinti magyarázatához ragaszkodik, ő részéről kész arra, hogy azon törvény értelmében a horvátországi adó külön szavaztassék, és azon esetben megyéje részéről a horvátországi adót 300,000 frtban kivánja megállapíttatni.