A VEGYES HÁZASSÁGOK TÁRGYÁBAN.

Deák Ferencz Kehidáról 1841-ben Wesselényi Miklós báróhoz intézett levelében a vegyes házasságok tárgyában ezeket irta:

«Itt most a vegyes házasságok kérdése foglal el minden megyét; a primás pásztori levelében nem csak az a hiba, hogy az ilyen házasságoktól az áldás megtagadtatik, de még nagyobb hiba az, hogy a reversalis nélküli vegyes házasságot a primás Isten és természet törvénye elleni bűnnek mondja, holott ez 50 évig bűn nem volt. Ez azért rosszabb, mert az áldás miatti bajból a jövő országgyűlése könnyen kivergődhetik egy oly törvény által, minőt a mult országgyűlésen már javaslott, hogy t. i. a vőlegény papja adja össze a házasokat és a gyermek az apa vallását kövesse; holott az utóbbit, hogy Isten és természet törvénye ellen vétkezik, a ki reversalis nélkül ilyen vegyes házasságra lép, nehéz lesz az egyházi rendnek visszavonni, s míg ezen tanítás fennáll, addig az mindig ellenkezésben áll a törvény rendeletével és sérti a törvények méltóságát. Ennyi bajt okoztak azok az Isten adta papok».

Zala vármegye 1841. január 11-dikén tartott közgyűlésében Deák Ferencz ez ügyben beszédet mondott és indítványt tett. Beszéde helyeseltetvén és indítványa öt és fél óráig tartott élénk vita után elfogadtatván, őt kérték föl a jegyzőkönyv erre vonatkozó pontjának szerkesztésére.

E pont így szól:

«3. sz. Nemes Vas vármegye közönsége értesíti e megyét, hogy a nagyváradi és rozsnyói püspököknek a vegyes házasságok iránt kiadott körleveleiben sulyos sérelmet látván, ennek orvoslásáért ő felsége trónja elébe föliratot határoztak, felszólítván e megyét: hogy tekintvén az ügy fontosságát, s messzire ható következéseit, részéről is mindent, mit törvényesnek és czélszerűnek ismer, elkövetve, ezen törvénysértés halasztást nem szenvedő orvoslását, vele kezet fogva, eszközölje, s gyászos eredményeit meggátolja, azon remény fejében, hogy győzni fog a nemzet erkölcsi ereje és egyetértése ezen kétes esetben is, s meg fogja gátolni azon eredményeket, melyek a hazafiak nyugalmát fenyegetik, s a haza szebb jövendője kifejlődését gátolják.

Teljes mértékben osztoznak e megyének rendei nemes Vas megyének a fennebbi levélben kifejezett hazafiui aggodalmában, s buzgó készséggel követik a rokon bizodalmu felszólítást, mert fájdalmasan érzik ők is, hogy azon egyházi rendeletek s pásztori körlevelek, miket az ország primása s a többi megyés püspökök a vegyes házasságok iránt legközelebb kiadának, sértik a hazai törvények szentségét, s egy veszélyteljes jövendőnek magvait szórják el.

Áldás gyanánt adta Isten a vallást az emberiségnek, s ezen legszentebb áldást is indulat s vakbuzgóság oly gyakran tevék már sulyos átkoknak forrásává! Számos évek hosszú során keresztül nyögött, szenvedett s vérzett a magyar haza is a vallásbeli viszálykodások iszonyú csapásai alatt, s annyi ezer élet, mely a rabigába görbedt hazájának megmentésére, s a feldúlt szabadság visszaállítására lett volna fordítandó, annyi erő és tehetség, mik a nemzetet nagygyá és boldoggá teheték vala, vallásbeli villongásokban egymást rontva és emésztve lettek elpazarolva. Kifáradtak ugyan időnkint a keserű küzdésben a hon polgárai, s nyugtatva, s a bajokat enyhítve többször közbenszólott már a törvényhozás. De felébredt ismét a viszálykodás lelke, s újabb erővel s növekedő keserüséggel folyt ismét a külömböző véleményeknek kiméletlen, sőt gyakran üldözésekkel párosult harcza.

A mult idők vérző sebeit orvosolni, s a béke és egyetértés áldásait jövendőre biztosítani kivánták és reménylették az ország rendei, midőn az 1790-ik esztendőben a XXVI-ik törvényczikkelyt alkották. De a sulyos bajok még sem enyésztek el, mert azon törvény rendelete gyakran elmellőztetett, értelme önkényesen s egyoldalulag félremagyaráztatott, sőt tartalma világosan megsértetett. Naponta szaporodtak ezen sérelmek, s az 1832/6. eszt. országgyűlésén képviselői által törvénysértést panaszolva, s orvoslást sürgetve szólalt fel a nemzet. Akkor ugyan e sérelmek ő császári kir. felsége királyi széke elibe nem juthattak, mert a két táblának egymástól eltérő véleményeit egyesíteni nem lehetett; azonban a közelebb lefolyt országgyűlésén ez is megtörtént, s a nemzet panaszai fejedelme elébe terjesztettek. Erősen hitték a megyei rendek azt, hogy visszatér már ismét valahára a hazába a béke angyala, kinek oltalmazó paizsa alatt a honfi honfival testvérileg egyesülve, közös erővel eszközölhessék a haza közjavát, s helyrehozhassák századok mulasztásait. Erősen hitték, hogy sok, eddig elfojtott anyagi és erkölcsi erő, sok, eddig szunnyadó tehetség a közérdek által ébresztve, a közlelkesedés által kifejtve, egy hatalmas nemzeti erővé alakul, mely által az időnek bármi viharai között boldog és virágzó lesz a haza, nagy és hatalmas annak fejedelme. Szép reményeik teljesüléséhez csak béke kellett, s lelki nyugalom, hogy semmi aggodalom ne zavarja, semmi veszély vagy keserüség szét ne oszsza a magas és szent czélra egyesített erőt. Felterjesztett sérelmeik orvoslását várva, meg valának a rendek győződve, hogy újabb vallásbeli sérelmek nem zavarják az egyetértést, s az 1790-ik eszt. XXVI-ik törvényczikkelynek rendeletén újabb sebek nem fognak ejtetni.

De szép reményeiket csökkentve fájdalmasan riasztá fel őket az ország primásának, az esztergomi érseknek, a vegyes házasságok iránt közelebb kiadott egyházi rendelete, melyet a többi megyés püspökök is magukévá tevének. A körlevelekben, melyek mellett ezen egyházi rendeletek behozattak, nyilván kimondatik: hogy azok, kik a házasság által magukat vagy leendő gyermekeiket a róm. cat. vallástól lehető eltérés veszedelmének kiteszik, nem csak az egyházi törvényeket sértik, hanem a természetnek és Istennek törvénye ellen is egyenesen és sulyosan vétkeznek.

Az illető lelkészeknek pedig meghagyatik: hogy a vegyes házasságokat, melyeknél a más vallású férj gyermekeinek a róm. cat. hitben neveltetéséről reversálist nem adott, meg ne áldják, azoktól az egyházi szokott szertartásokat megtagadják, a feleket nem a templomban, hanem a paplaknál, vagy más tisztességes helyen eskessék össze, nem egyházi öltözetben, hanem saját papi ruháikban, s csak mintegy bizonyságok legyenek jelen, az így megkötött házasságokat azonban az egyházi könyvekbe bejegyezzék.

Midőn az 1790-ik eszt. XXVI. t.-czikkelynek 15. szakasza világosan azt rendelte, hogy a vegyes házasságok mindenkor a róm. cat. lelkészek előtt köttessenek, nem azt akarta, hogy azok egyedül mint tanuk legyenek jelen, s az ilyes házasságokat nem egyedül polgári kötéseknek kivánta tekinteni, mert erre czélszerűbb lett volna ugy rendelkezni, hogy a házasság polgári hatóság előljárói előtt köttessék, kik bizonyosan nem kisebb hitelességű tanuknak tekintődhettek volna, hanem kétségen kívül azt kivánta, hogy a lelkész egyházi hivatalánál fogva ugy mint lelkész jelenjen meg, s ezen tisztében szolgáltassa ki a szentséget.

Hogy az említett törvény a vegyes házasságot is szentségnek tekintette, világos annak 16. szakaszából, mely az ezekből származó válópereket azért rendeli a róm. cat. szentszékek. által elitéltetni, mert ilyen házasságoknál mindenkor valóságos szentségről vagyon szó. Miképpen lehet tehát attól, ki ezen házassága által rom. cat. lenni meg nem szünik, a szentség kiszolgáltatásának szokott szertartásait megtagadni? Miképpen lehet azt a szentség kiszolgáltatásánál önvallása templomából kizárni? holott még a tridenti zsinat is a házasság szentségét az egyház szine előtt kivánja kiszolgáltatni. Miképpen lehet a lelkészt, mint olyant, hivatalának szertartásaitól elválasztani? vagy miképpen lehet a magyar egyházi rendnek, az említett törvénynyel ellenkezőleg, azt állítani, mire a felhozott pásztori körlevelek is mutatni látszanak, hogy tudniillik az ilyes vegyes házasságok valóságos szentségeknek nem tekintethetnek?

Továbbá, midőn az említett törvény alkottatott, alkotásának az egyházi rend nyilván ellene mondott, mert annak tartalmával megelégedve nem volt. De minthogy ellenmondása az ország köztörvénye ellen semmi erővel nem birt, a törvény rendeletét szigoruan teljesiteni polgárilag köteles vala; nem csak hihető azonban, hanem kétségtelen is, hogy azok, kik a törvénynek ellene mondottak, annak teljesítésében bizonyosan többet nem tevének, mint a mire szorosan kötelesek valának; és mégis ugyanazon egyházi férfiak, kik az említett törvény alkotásán jelen voltak, kik annak hosszas vitatásaiban oly nagy részt vevének, kik a törvényhozásnak czélját, akaratját és értelmét bizonyosan ismerték, habozás vagy kényszerítés nélkül megáldottak minden vegyes házasságot, habár reversálisok nem adattak is; azoknak kötésében minden egyházi szertartásokat megtartottak; szóval ezek között s más házasságok közt külömbséget nem tevének. Folytatták ezen gyakorlatot, mely a törvényből származott, s a törvény alkotásától fogva minden napi, nyilvános és szakadatlan volt, az egyháznak minden szolgái ötven éven keresztül a jelen időig kivétel nélkül; és most egyszerre az egyházi rend a törvényt, melynek világos értelmén ötven évig nem kételkedett, a nélkül, hogy abban legkisebb változás történt volna, önkényesen s egyoldalulag, eddigi gyakorlatával ellenkezőleg, máskép akarja magyarázni, holott még akkor is, ha a törvény értelme felett kétségek támadnának, azt az 1790-ik eszt. XII. czikkely szerint csak az összes törvényhozás magyarázhatná; addig pedig az egyházi rend kétségbe nem vett, nem mások által reá tolt, nem erőszakkal kényszerített, hanem önkényt s meggyőződésből követett értelmében köteles azt teljesíteni.

A természet törvénye és Istennek örök igazsága szent és változhatatlan. Ha bűn volna ezek ellen a vegyes házasság, melyben a gyermekek neveléséről reversális nem adatott, és pedig sulyos bűn, mint azt az említett pásztori levél állítja, akkor bűn volt az eddig is, mert az egyházi rend bűnöket oldhat, de nem teremthet. Bűnt követtek el akkor Isten és a természet törvénye ellen a magyar anyaszentegyháznak sok jeles főpapjai, kik eddig a vegyes házasságokat megáldották, dispensátiókkal, egyházi szertartásokkal elősegítették; pedig ezek között számosan valának, kiknek közönségesen ismert széles tudománya hinni nem engedi, hogy ne tudták volna az Isten és természet törvényeit, s a vallás szabályait; számosak valának, kiknek példás erkölcsös élete, s apostoli buzgósága kezességül szolgál, hogy a hitben szakadást nem akarnak; vallás és egyház ellen árulók ők nem lehettek; azt pedig, hogy ámbár Isten és a természet törvénye elleni bűnnek tartattak is az ilyes házasságok, csak azért áldotta meg azokat a magyar anyaszentegyház, azért segítette elő egyházi szertartásokkal minden külömbség és kivétel nélkül, mert voltak esetek, melyekben reversálisok által a vallás terjeszthetését reménylette, még csak távolról is feltenni annyi volna, mint homályba borítani az anyaszentegyház tisztaságát, s lealacsonyítani méltóságát; mert roszszat cselekedni, hogy abból jó következzék, sulyos bűnben megegyezni, sőt azt elősegíteni bármi haszonért vagy nyereségért, annyi volna, mint Istent, vallást, erkölcsiséget megtagadni; ily vádat pedig a magyar anyaszentegyház senkitől soha meg nem érdemlett, ily gyanu keserű méltatlanság volna ellene.

A vegyes házasságokat a hazai törvények nem csak megengedik, sőt pártolják is, midőn azt rendelik: hogy azoknak semmi szin alatt akadályok ne tétessenek. Lehet-e pedig súlyosabb akadály, mint midőn az ilyen házasság az egyház nevében Isten és a természet törvénye elleni bűnnek állíttatik, midőn azon róm. cat. személytől, ki vegyes házasságra lép, az egyházi szertartások megtagadtatnak, s az némüleg az anyaszentegyház kebeléből kizáratik? Ez is sulyos megszegése, vagy legalább kijátszása a törvénynek; de még sulyosabb az, hogy a polgári törvényre bűnnek bélyege nyomatik, midőn a pásztori levél Isten és a természet törvénye elleni bűnnek mondja azt, mit a polgári törvény világosan megenged, sőt határozottan pártol. Összeütközésbe hozza ez a polgári törvényt a lelkiismerettel, s a polgári törvények iránti tiszteletet teszi semmivé; mert azon törvény, mely bűnt és pedig Isten és a természet törvénye ellen sulyos bűnt pártol, csak erőszakkal eszközölhet engedelmességet, de tiszteletet soha sem nyer. Összeütközésbe hozza a polgári hatalmat a vallás hatalmával, felbontja a közállomány minden szelidebb köteleit, s ekképpen a vallás szent nevében titkos, de mély keserüségü harczot kezd a törvény s közállomány ellen.

De még erkölcsi s vallásos tekintetből is sulyosak ennek következései, mert az anyaszentegyháznak véleménye és tanítása a házasságokról, s különösen arról, ki a házassági szentségnek valóságos kiszolgáltatója, még elhatározva nincsenek, s mégis ezek közbeszédek, tanácskozások s oktatások tárgyaivá levének már, és félni lehet, hogy a nép ezen el nem határozott kérdést is félreértve, könnyen téveszti a külömböztető vonalakat. Csökkenni fog a házasságok tekintete s tisztasága, mik pedig az erkölcsiségnek alapjai; csökkenik továbbá azon tisztelet is, melyben a vallás tanítóinak a nép előtt állni kellene, mert könnyen bizodalmatlanság s tiszteletlenség támad a népnek kebelében azok iránt, kik bűnnek mondják, mit a törvény pártol, kik az egyháznak oly sok jeles főpapjait hibával vagy bűnnel vádolják, s ezek felett kimélés és szeretet nélkül törik el a kárhoztatás pálczáját; kik egy oly gyakori, s a közéletben minden nap előforduló tárgyról, minő a házasság, most egyszerre mást, sőt ellenkezőt tanítanak, mint a mit eddig hittek, tanítottak, sőt követtek; kik ujabb rendeleteiket csak azzal menthetik, hogy vallási tanításaikban, eljárásukban ötven évig hibáztak, mert vagy nem tudták a vallás szabályait, vagy tudva követték a elősegítették azt, mit Isten és a természet törvénye elleni bűnnek tartottak. Csökkenik végre a tiszta vallásosság is, mely a hittel szeretetet kapcsol össze, s melynek határtalan buzgó szeretet egyik legfőbb alapja; azon vallásosság, mely nem üldöz, nem kárhoztat kimélés nélkül, mely nem gyilkolja meg a szeretetet, hogy a hitet terjeszthesse. Csökkenni fog ez a vallásosság, mert felzavarják ezen egyházi rendeletek s pásztori körlevelek sok ezernek házi nyugodalmát, azon legdrágább kincset, mit ember e földi pályán birhat; s azokban, kik eddig a törvény engedelmes pártolása mellett vegyes házasságra léptek, ha eme tanítás szivükbe száll, iszonyú aggodalom fog támadni, mert visszaborzadnak ártatlannak vélt, s eddig boldogul élt napjaiktól, melyeket e tanítás szerint sulyos bűnben töltöttek; visszaborzadnak férjeiktől, kiket bűntársaiknak fognak tekinteni, s ártatlan gyermekeiket bűn magzatinak nézik. És a bűnnek ezen nyomasztó érzetével lesznek kénytelenek a vélt bűnt folytatni, mert a házasságot felbontaniok nem lehet; átkozni fogják a törvényt, melynek pártolásán kiindultak; átkozzák az egyházat, mely őket tudva bűnhöz kötötte, s a kötést megáldotta. Mások ismét nem fognak-e a kétkedésnek reményt ölő tengerében elmerülni? ha midőn a vallás szabályai szerint Isten irgalmát, s a vallás vigasztalását keresve, mint gyónók járulnak az egyház férfiához, s attól feloldozást csak úgy nyerhetnek, ha bűneiket s még azt is, hogy vegyes házasságra léptek, megbánják, ők pedig ezt nem tehetik, szivükben bánat nem kelhet, mert a házassági élet tisztaságában ártatlanok, s férjeiknek és gyermekeiknek szeretetében boldogok. Végre azok, kik hinni nem fogják, hogy Isten és a természet törvénye elleni bűn legyen, a mit eddig a törvény pártolt, s maga az egyház elősegített s megáldott, ha egyszer kétkedni kezdenek a vallás szolgáinak egyik tanításán, könnyen átviszik kétkedéseiket más dolgokra is, s ennek kivált a nép között csak igen hamar hidegség, s utóbb vallástalanság lehet következése; a népnek vallástalansága pedig a közállománynak is sulyos ostora, mely hamar megvesztegeti az erkölcsiséget, mely nélkül sem törvény, sem anyagi jóllét, sem világi hatalom biztos boldogságot nem adhat, s megfosztja a társaságot a törvényeknek titkos, de biztos őrétől, a lelkiismeretnek intő szavától.

Nem egyedül egyháziaknak tartják ezeket a megyei rendek, hanem olyanoknak, mikre a közállománynak ügyelni legszentebb kötelessége; mert fennállásának alapja van megrázkódtatva, midőn ezek megbomlanak. A törvények szentsége felett őrködni, s a sértett törvény mellett felszólalni, e megye rendeinek polgári kötelességük; hódoló tisztelettel, de egyszersmind fiui bizodalommal ő cs. kir. felségét tehát megkérni elhatározták, hogy legfőbb fejedelmi hatalmával, ugy is mint apostoli király, ezen törvénybe ütköző egyházi rendeleteket megsemmisíteni, a haza főpapjait a törvények s törvény iránti tiszteletnek sértésével kiadott körleveleik visszavételére szorítani, a megzavart nyugodalmat visszaadni, s a haza polgárai fájdalmas aggodalmait megszüntetni méltóztassék.

Ezen felül, minthogy az 1647: XIV. törvény világosan azt rendeli, hogy mindenek ellen, kik az országnak a vallás iránti határozatit megszegik, legyenek bármely világi vagy egyházi főméltóságuak, a megyei hatóság haladék nélkül az ezen törvényben kijelölt rövid uton járjon el, s őket haladék nélkül büntetésre vonja, elhatározták a megyei rendek azt is, hogy az említett törvény rendelete mindazon egyházi személyek ellen is haladék nélkül eszközlésbe vétessék, kik a vegyes házasságok kötésénél az 1790: XXVI. törvényczikkelynek rendeletét megszegnék, s az ezen törvény értelmében eddig folyvást követett gyakorlatot az áldásra és egyéb szertartásokra nézve megváltoztatnák. Mihelyest tehát ilyen eset valamelyik alispán urnak bejelentetik, ez azonnal a törvényszegőt a törvény rendeletének teljesítésére intse meg, ha pedig a megintés nem használand, a törvénysértő ellen a tiszti ügyésznek felperessége alatt az említett czikkelyben kitüzött törvényes eljárásnak leend helye. Ugyanazért a felhozott törvény 2-ik szakaszához képest ezennel a cat. és evang. vallásbeli felekezetből a törvény értelméhez képest egy törvényszék neveztetik ki, mely minden efféle esetekben biráskodni fog; tagjai pedig ezen törvényszéknek következők, ú. m.: mindenik alispán, Deák Ferencz, Hertelendy György, Szabó János és Kuthy Pál táblabirók, egyik rendes jegyző s legalább két szolgabiró esküdt társaikkal.

Végre, hogy addig is, mig e részben az ő cs. kir. felségétől kért, s méltán reménylett teljes mértékü orvoslás megérkezik, a népnek ezen egyházi rendeletekből származó aggodalma legalább némüleg enyhíttessék, s a félreértések a lehetőségig elkerültessenek, a vidékbeli szolgabirák értesítsék az iránt a lakosokat, hogy a törvény a vegyes házasságokat nem kárhoztatja, sőt egyenesen elhatározta, miszerint azok semmi szín alatt ne gátoltassanak, és hogy a törvényesen köttetett vegyes házasságok, habár azoktól az egyházi áldás, vagy egyéb egyházi szertartások megtagadtatnának is, minden tekintetben törvényesek, s minden következéseikre nézve teljes erejüek.»