MIÉRT NEM FOGADTA EL DEÁK FERENCZ
1843-BAN AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETSÉGET.

Az 1832/6-diki országgyűlésnek az urbérre vonatkozó intézkedései a birtokosság egy részében elégedetlenséget keltettek. Deák Ferencz Kehidáról 1836. augusztus 18-dikán Kossuth Lajoshoz intézett levelében erről így nyilatkozik:

«Az új törvényekkel sokan, igen sokan nincsenek megelégedve, s fájdalom! nem azért, hogy keveset adhattunk a népnek, hanem a robotbeli feljebb szolgálást és a botozás megszüntetését sajnálják. Nyilván nem mernek szólani, de magok közt panaszolkodnak, szidnak bennünket, átkoznak és minden bokorban revolutiót látnak és keresnek. Egyik nem kapott aratókat, mert elfogyott gabonája, s mert nem adta volna meg a munkabért, s már azt az új törvényeknek tulajdonítja; a másik nem kapott kaszásokat, mert keveset akart fizetni; a harmadiknak hajduját a korcsmán megverték bor közben, a negyediknek kocsisa szökött meg, mert több botot kapott mint kenyeret: s mindezek az új törvényt okozzák s talán ha mernék, a májusi fagyot, az azótai szárazságot, egy szóval minden bajt nekünk tulajdonítanának. Még eddig gyűléseken nem igen jelentgették boszuságokat; jövendőben a mi történik, előre nem látható! Azonban mindezek nem váratlanok előttem, mert hiszen tudtuk és sokszor beszéltünk magunk között mindezen következésekről, s úgy hiszem, így volt, így lesz ez mindenkor, az igazságnak, a változtatásnak igen sok ellenségei voltak mindenkor, kivált azok, kik materialiter vesztenek».

Zala-Egerszegről 1836. szeptember 10-dikén Kossuth Lajoshoz irt levelében Deák Ferencz ezeket irja:

«Ne igen örüljön édes barátom! Zalának és gyűléseinek, mert nálunk is sziszegve fejet emelt a kígyósereg. Horváth Muki a vezérök, vagyis inkább ő alkotója egy ellenpártnak, mely minden haladást gátolni, minden szabadelmü végzést fölforgatni készül. Ő már természeténél s megszokásánál fogva nem vala eddig is barátja a népnek s a nép szabadságának, s most az urbéri törvények által megsértett vagyonbeli érdekei, egy pár adat hiusági vegyületek annyira fölforralták keblében a mérget, hogy mindent elkövet pártot szerezhetni. Egyenkint szólítja meg az urakat, hogy ellenünk, kik vele egyet nem értünk, mint veszedelmes emberek ellen szövetkezzenek; a kikre szava nem hat, még asszonyok által is magához kivánja vonni; sok pártost talál, mert az urbér sokaknak nem tetszik, s készül rontani, a mit oly nehezen építettünk, rontani pedig nem mesterség, kivált midőn az engedmények áldozatba kerültek. Az urbéri törvényeknek behozataláról most tanácskozik együtt egy megyei választmány; ebben Horváth mindent elkövet, hogy azon törvényeket, melyek neki nem tetszenek, a földesurak részére magyaráztassa; de még eddig, bár pártja indulattal segítette, boldogulni képes nem volt, mert azon egyszerü igazság, hogy törvényt a megye nem magyarázhat, a törvénynek egyes esetekre leendő alkalmaztatása pedig az itélőszékek dolga, oly igen czáfolhatatlan vala nekik, hogy reá felelni sem valának képesek. Ha kérdik Horváthot, mi czélja pártoskodásának, hiszen az urbéren segíteni nem lehet, azt feleli: hogy a szabadelmü ideák haladását akarja meggátolni. Valóban óriási munka! ha ezt a titkot kitalálja, nagy jutalmat várhat a szent szövetségtől; azonban nekünk mégis sok kárt és még több alkalmatlanságot okozhat, s valóban féltem mult gyűlésünk végzéseinek nagy részét; mert kevesebb ész kell ahhoz, hogy valaki a vak és vad aristokratiát fellármázza, mint ahhoz, hogy azt megbuktassa. Személyemre nézve mindezekkel nem törődöm, sőt némüleg örülhetnék neki, mert nemcsak ürügyet, de just adnak annyira óhajtott független magányomba vonulni, ha elveink elbuktak; de ezen elvek bukását vérző szívvel sajnálnám, mert igazaknak s a haza boldogítására szükségeseknek vélem azokat. Horváth pártja jelenleg inkább lármás, mint veszedelmes, de félünk, hogy Kerkápoly 2-dik alispán fog közelíteni hozzájok. Ennek véleményét még nem tudom, mert eddig határozottan még ki nem jelenté magát. Közelítő, egyesítő szerepet játszik, mi igen hamar a szárnyas egér sorsára juttathatja az embert. Számolása könnyen hibázhat. Ő pedig a protestansok feje s így nem csekély fontosságu. Azonban az idő és ügynek igazsága sokon segíthet.

Furcsa látni s hallani a kormánynak és a kormány embereinek félelmét; még a kisebbek is rémképeket alkotnak maguknak, s azzal ijesztgetik magukat is, egymást is; ők makacsul hátat fordítanak a fölkelő napnak s önárnyékukat iszonyu rémnek nézik; pedig ha ismernék a hazát, ismernék az embert és embereket, szintúgy tudnák, mint mi tudjuk, hogy alig van ország Európában, hol kevesebbet lehessen revolutiótól tartani, mint jelenleg nálunk; csak majd ők féltökben olyan balgatag lépéseket ne tegyenek, melyek nem zendűlést, de zavart okozhatnak. De ők félnek s a bokrokban mozgó nyulat is rablónak vélik, pedig: est genus unum stultitiæ nihilum metuenda timere».

1843-ban izzó harcz fejlődött a közteherviselés kérdésében támadt mozgalomból. Zala vármegyének a megválasztandó országos követek utasítása tárgyában kiküldött bizottsága tanácskozásairól egy akkor kelt levél ezeket irja: «A házi adó ügye a választmány űléseit oly népessé tevé, hogy a közgyűlések is ritkán oly népesek. A köznemesség közül nem csak azok jelentek meg, kik járásonkint a közgyűlés végzése szerint berendeltettek, hanem igen sokan a nem hivottak közül is. Deák Ferencz lelkes szónoklata a felizgatott kedélyeket annyira lecsillapítá, hogy az adózás elve a választmányban diadalmaskodott». Egy másik levél e bizottság tanácskozásairól így szól «Deák Ferencz az igazság elvéből indulva ki, az adó mellett igen hatályos beszédet mondott, melynek végén kinyilatkoztatá, hogy őt sem mocskolás, sem fenyegetés, sem gyilkosság elvétől elrettenteni nem fogja. Csak egyetlen ellenszó nem emelkedett, s így az adó keresztülment. Mind e mellett a kívül szárnyaló rossz hirek nem kis aggályban tartanak bennünket jövő áprili közgyűlésünk kétes eredménye felől».

Az utasítások tárgyában kiküldött választmány javaslata ellenében Forintos György, ki az adózni nem akarók pártjának élén állott, a közgyűlés előtt a következő levelet terjesztette a köznemesség között:

«Isten áldja és jókra vezérelje nemes uraimékat! Miután több izben összefogva hazafiuságból és ősi alkotmányos törvényeinkhez vonzó buzgó ragaszkodásból kiindulva, összevetett vállakkal a közjó előmozdításában együttmunkálkodni szerencsés valék, most midőn a házi adónak a nemességgeli elvállalási életkérdése a ránk jövő április 3-kán tartandó közgyülekezetünkben Zalaegerszegen tárgyaltatás alá fog jönni, nem kétlem: hogy szántói járásbeli nemességgel együttartva, vérrel szerzett nemesi szabadságunk vezéreltetése érdemében segédkezet ne nyujtsanak. Az adónak elvállalásával következhető veszélyek e következendők: mihelyest annak csak egy részét elvállaljuk, azonnal vérrel szerzett!!! felséges királyunk által biztosított nemzeti szabadságunknak megcsorbítására alkalmat adunk, és végét nem érjük a folyton folyvást növekedő adók sorának; ezt fogja követni az hogy - a nagyobb birtokosok ki fogják vinni azt - p. o. 200 pengő forint jövedelmen avagy 500 holdon alul biró nemesnek szavazati joga nem leszen, s ekkor a köznemességből ily jövedelmes, avagy hold számmal biró nem találkozván, általában eltöröltetik szavazati joguk; azután pedig, ha még az ősiség és birhatási jog is eltöröltetik, akkoron a már adóval megterhelt szegény nemesség fizetni nem tudván, annak javai elkoboztatnak, és idegen nemzet birtokába jutandnak; ez megtörténvén, a már nemes javakkal eltellett idegen nemzet és pórnép ki fogja vinni az országgyűlésen küldötte által leendő megjelenhetését és szavazati jogát, és így mint birtokosabb, és nagyobb számmal levők nemcsak fejünkre és birtokunkra törvényeket alkotnak, hanem vérrel szerzett nemesi szabadságunkat is eltörlik, vagy végre nemzetségünket megsemmisítik. Ennek következtében nem kétlem, ki utódjai átkát magára vállalni nem akarja, az ápril 3-ikai gyülekezetre Zalaegerszegen meg fog jelenni; ki egyébiránt szivességökbe ajánlott, maradok a nemes urakkal egy értelemben lenni kivánó barátjok

Kis-Görbőn, 1843.

Forintos György, táblabiró».

Miként a «Nemzeti Ujság» 1843. 33-dik számában egy zalai levél irja, a fölingerelt köznemesség szájából mindenfelül ezt lehetett hallani: «Vérrel szereztük szabadságunkat, vérrel védjük azt; legyenek a parasztok is oly erősek, mint a mi apáink, kik ezen országot szerezték, s ha nem tetszik, vagy nehezükre esik az adó, menjenek a török szélekre, s szerezzenek maguknak, ha tudnak, külön országot; Deák Ferencz, Horváth János kamarás és Csányi László uraknak, a hazaárulóknak, meg kell halni; ki először szól, lelőjük, majd reped a kaput!»

Az izgatások következtében a köznemesség Zala vármegye 1843. ápril 4-dikén tartott közgyűlésében mind a házi adót, mind az országos közpénztárra, utakra; hidakra stb. elvállalandó költségeket fölkiáltás útján megbuktatta. A «Világ» 1843. 30-dik számában e gyűlésről ezeket irja:

«A gyűlés künn az utczán a megye háza előtt szabad ég alatt tartatott, hol a nyers tömeget, mely a zöld asztalt eleve körülállta, alig lehetett arra birni, hogy a tisztviselői karnak helyet engedjen. A rendre és a nap komoly kérdéseire intő első alispánunk beszéde után székre állíttatott egy kortes, mivel a vezér (Forintos) az általa összegyüjtött tömeget csendességre birni képes nem volt, s a csend helyreállítása után a választmányi munka olvasása megkezdetett. A 8. pont olvasásánál, mely a beligazgatási költségek és terheknek a néppel együtt birtokaránylagos elvállalását tárgyazza, a «fizetés» szónál kitört a nyers erő harsány hangja, s a fizetni nem akarás csillapíthatlan kiabálásban nyilvánult. Erre az elnök alispán lelkes beszéde által a szólásszabadságnál fogva mindenkinek kihallgatására inté a kortestömeget, mely mintegy 3000 főre terjedett; az előbbi nyersen szóló tömeg némileg lecsillapult, s így 22 szónok a választmány indítványát a házi adó ügyében támogathatá, 20-an általánosan helyeslék, egy különös nemesi pénztárt, egy pedig subsidium czím alatt kivánta azt. Bajos vala szólani, mert valahányszor fizetésről történt szó, a nyers erő vezére és a kortestömegben elszórt igazgatók által tett jeladásokra félbenszakasztattak, az adó mellett még nagy számmal szólani akarók ki nem hallgattattak; a mint egy táblabiró a zöld asztal közepén épen déli harangozáskor szónoklott, a tömeg kiáltozá: jobb lesz inkább imádkozzék, hogy az isten neki szent lelket adjon, s így az adóról és fizetésről ne beszélhessen. Meg kell jegyezni, hogy jobbadán minden szónok a zöld asztalra fölállván, innét szónoklott. Végre a nyers erő főnöke egy hosszu, nem igen érthető, hihetőleg mástól készített irott beszédet akadozó hangon olvasva mondott el a tolakodó népnek, s ámbár az értelmes rész jól tudta, hogy a zöld asztal körül álló kortesek szürujjaikban töltött pisztolyokat rejtegetnek, mindazáltal az irásból declamáló vezér kénytelen volt a józanabb rész némely egyéneitől gyakrabban igen hangosan kimondott ily értelmü szavakat megtorlás nélkül hallani: «ej szemtelen, ej gyalázatos, de vastag pofáju»! S így kárhozatos beszédének befejezése után, midőn «vérrel szerzett szabadságunkat ne engedjük s ne adózzunk» mondotta, a vakon engedelmeskedő néptömeg megyénk gyalázatára, s utódaik boldogtalanságára kimondta a «nem fizetést» általánosan mindenre, s miután a házi adó ügye reggeli 10 órától kezdve délutáni fél óráig folyt, s a vezér és 3000 egyén által gyakori megrohanást szenvedett volna, megbukott».

A megye jegyzőkönyvének e tárgyra vonatkozó pontja így szól:

«1007. sz. Bemutattatott ezekután a folyó évi tavaszutó 14-re Pozsony szabad kir. városba rendelt országgyűlésére ezen n. megye részéről küldendő követ urak számára kivántató utasítások kimunkálása végett az ugyan e folyó évi télutó hó 13-án tartatott közgyűlés jegyzőkönyvének 525-dik szám alatt kelt végzése által kirendelt választmánynak javallatos jelentése.

Mely az igen nagy számmal egybengyült Karok és Rendek előtt pontról pontra felolvastatván, azok iránt következő rendelések tétettek:

A 8-ra: Miután a Rendek egybegyült többsége által a megyei belközigazgatási költségek viselésében a nemesi Rendnek akár adózás, akár segedelemképen való részesülése meg nem ajánltatott, sőt bármi fizetésnek elvállalása is általában megtagadtatott volna, azért a választmánynak e pont alatti javaslata el nem fogadtatott, s ennélfogva a 9-ik pont alatt az országos pénztárnak alakítására kivántató ajánlás iránt tett választmányi javaslat is csak oly móddal fogadtatott el, hogy sem a hazán kívül mulatók javaiktól valamit fizetni ne tartozzanak, se azon pénztár gyarapítására a nemesi rendnek évenkint is fizetni ne kellessék.

A jelentés 23-ik pontja alatt a nemzeti hitel, földjövedelmi és törlesztési bank létesítése iránt tétetvén javaslat, minthogy ezek az országos közpénztáron volnának alapítandók, a megyei rendek többsége által pedig annak alakítására a 9-ik pontnál tett határozat szerint a mellékes jövedelmeken kívül pénzbeli segedelem nem ajánltatott volna, ezekhez képest tehát követurak oda utasíttatnak: hogy mivel a n. megye részéről a jelen pontban c) alatt javaslott fizetés ezen tervezett nemzeti bankokra nézve itten is meg nem ajánltathatik, létesítését az érintett és még eszközölhető más országos jövedelmeken alakíttatni eszközleni igyekezzenek, de ezen tárgyak érdemében - mielőtt ők ajánlást tennének - előbb a további utasítás adása végett jelentésüket a ns. vármegyének megtegyék.

A 27-ik pontjára nézve a választmány azon jelentésének, melyben az országos pénztárnak a királyi kincstártól felvett s 446,606 frt 29¹/₈ krkat tevő adósságának országos segedelemképen való visszafizetése javaltatik, valamint a 29-ik pontja iránt is azon választmányi jelentésnek, melyben az országgyűlési költségek és szállásbérek miképen teendő fizetése iránt a választmánynak véleménye a n. vármegyének előterjesztetik, követ uraknak utasításul adatik: hogy miután a fölebb már előbocsátottak szerint a rendek többségének akaratjánál fogva ezen n. megye részéről a közigazgatási költségek födözésére semminémü fizetések akár adózás, akár segedelemképen meg nem ajánltattak volna, követ urak tehát midőn ezen tárgyak az országgyűlésén elővétetni fognak, a ns. vármegyét, hogy azok iránt pótoló utasítását megtehesse, tudósítsák.

A választmány jelentésének minden egyéb pontjai helybenhagyatva megerősíttetvén, s az azokban foglalt tárgyak eszközöltetésére követ urak utasíttatván, mind a választmányi jelentés, mind ezen végzés azon országgyűlési követ uraknak utasítás, arány és alkalmaztatás végett egész terjedelmükben kiadatni rendeltetnek».

Még a gyűlés napján a következő levelet irta Deák Ferencz Kossuth Lajosnak:

Zala-Egerszeg, ápril 4-én 1843.

Kedves barátom!

E pillanatban végződött az űlés, melyben közel 1600 köznemes mind a házi adót, mind az országos közkassába, utakra, hidakra az elvállalandó költségeket felkiáltás által megbuktatta. Fenyegetések az űlés előtt számosak voltak, és gyalázó kifakadások a kortesek között személyem ellen, és mások személyei ellen, de zavar és rendetlenség az űlésben nem történt; kihallgatták a szólókat csendesen, kik közül csak egy (Forintos György) szólott ellene az adónak, a többi, valami 20-24 mellette nyilatkozott; szólottak volna talán még százan is, mert az egész intellegentia igen kevés kivétellel mellette volt, de a szólás teljesen sikeretlen volt, mert a tömeg igen fel volt izgatva. Forintos György táblabiró, Horváth Pál táblabiró, két egykor megbukott tisztviselő, voltak a pártnak látható fejei; láthatatlanok tudja Isten kik.................

Megbukott tehát nálunk is ezen szent ügy, s én, mint mondám Neked, a jövő országgyűlésére nem megyek. Csak egyre kérlek: ha Pesten valaki szóba hozná megválasztatásomat, kérlek az Istenre és barátságunk szentségére, hátráltasd és hárítsd el a dolgot, mert én megválasztva sem vállalhatnám el más megyéből a követséget; sok okaim vannak és elhatározásom e részben is ingatlan; csak kellemetlen érzésnek volnék tehát kitéve, ha megválasztatva, magának a megyének mondanék le. Eszközöld tehát, hogy ez ne történjék, s ha szükséges, megmondhatod: hogy én nem vállalhatom el és nem vállalom el a követséget. Ha erre nem kerül, jobb szeretem.

Zalából kik mennek követül, nem tudhatni még közelítőleg sem, mert menni senki nem akar. Utasításunk egyéb pontjai bizonyosan jók lesznek.

Még egyet: a hirlapban, ha majd a zalai tudósítást közlöd, személyemről semmivel ne szólj többet, mint más személyéről, s oly keveset, a mint csak lehet; tudod, hogy nékem igen kellemetlen az ilyen kiemeltetés, most kivált talán káros is volna. Minden esetre kerüld úgy szólni rólam, hogy bárkinek hiusága sértve legyen, ezt kérem, ezt várom barátságodtól. Isten veled kedves komám; közöld levelemnek a gyűlést érdeklő tartalmát minél előbb privative rendes postán Klauzállal és Bezerédyvel, s mond meg azt Eötvösnek is. Isten veled

                    hű barátod

Deák.

A «Pesti Hirlap», mely ápril 6-diki számában a Zalában történteket «gyászhir» czíme alatt közölte, ápril 13-dikán megjelent számában ezeket irta:

«A mint ápril 6-diki gyásztudósításunk Budapesten széthordaték, két-három óra alatt már uton utfélen általánossá vált a meggyőződés, hogy Pestmegyének önmaga s a hon iránti kötelessége Deák Ferenczet követül választani, s gyakorlatilag megmutatni, hogy a megyei szerkezetnek oly szellemi separatismust kifejteni nem szabad, miszerint a nemzet jelesbjeit sajátuknak csak azon megyék vallhatnák, melyekhez lak vagy birtok által csatolvák. És 3-4 száz főnyi tömegekben járt a pesti középponti nemesség a megye hatályosabb tagjainál kijelenteni, hogy ők követül Deák Ferenczet kivánják, és Pestmegyének rég designált, utóbb pedig közakarattal meg is választott követei vetélkedtenek egymás között, hogy melyiküknek jusson a szerencse visszavonulni; és valóban Deák Ferencznek Pestmegye követévé elválasztását csak azon körülmény gátolhatá, hogy legmeghittebb barátainak szomoru, de becsületbeli kötelességök vala, a legpositivumabb, legfélremagyarázhatlanabb, s a reménynek még csak árnyékát is elzáró adatok nyomán kijelenteni, hogy Deák Ferencz most Pestmegye követségét semmi kigondolható conjuncturák között el nem vállalja; elválasztása tehát őt csak azon kellemetlen helyzetbe tenné, hogy lemondani legyen kénytelen, mit egy díszes megyének tisztelő bizalma ellenében megtenne bár kétségtelenül, de csak fájdalommal tehetné meg. És Pestmegyének lelkesült rendei sokkal inkább tisztelik őt, sokkal nagyobb bizodalommal méltányolják a fontos okokat, melyek őt reá birják, hogy ingathatlanul úgy határozzon, mintsem oly lépést tegyenek, melynek minden eredménye csak fájdalom lehetett volna, és pedig annak okozott fájdalom, kinek hazafiui keblét az, a mi Zalában történt, már úgy is keservesen megérintheté».

Zalamegye közgyűlésének második napjáról - ápril 5-dikéről - a «Pesti Hirlap» ápril 13-án megjelent számában a következő tudósítást közli:

«Megnyilik az ajtó, halálcsend terjed el a teremben, s Deák Ferencz a jó, a tiszta öntudat nyugalmával arczán és keblében lép be. Zajos, szünni nem akaró és 13-szor ismételt éljenvihar fogadja az érkezőt. A közös fájdalom nyilvánításai után a választmány javaslotta követutasítás olvasása folytattatott. Ennek végével Csányi Elek főszolgabiró ama gyászos hír kijelentésével siet a terembe, miszerint a - megye ápril 4-diki közgyűléséből - haza menő köznemesség közül mintegy 35-en Kehidán keresztül utazván, bősz dühökben az utczákon égő taplót szórtak el, s Deák udvarát esti 8-9 órakor megrohanván, ott széltiben lövöldöztek; mire a kötelességöket ismerő és teljesíteni akaró éjjeli őrök a haramiacsoport elébe állván, egyikök, egy 18 éves ifjú, azonnal megöletett és többen megsebesíttettek. Erre a falu derék lakósai közül számosan a csata helyére sietvén, a csendzavarókat és gyilkosokat a faluból kiverik s közőlük ötöt elfogának. Későbben a haramiák közül egyet halva találtak, egy másik pedig - úgy beszélik - halálos sebben várja végperczét. E jelentésre a RR. a köznemességet felbújtogató proclamatió koholója Forintos György és czimborái ellen azonnal tiszti nyomozást kivántak rendelni; de Deák Ferencz, ki nemcsak mint polgár, hanem mint ember is oly nagy, Deák, mondom, közbeveté magát, s a csínt egyszerüen gyilkosságnak kéré tekintetni, mire az elfogott bűnösök a megyei börtönbe kisértetni rendeltettek».

A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:

«1036. sz. Bemutatta Csányi Elek főszolgabiró úr Huszár János kehidai kasznárnak hozzá irott azon tartalmu levelét, melyben tudósítja: hogy április 4-kén esteli 8 és 9 óra között Kehida helységben a birkaakol előtt mintegy 30-35 egyének a közgyűlésről hazatért nemesek közől nagy lármával összeseregelvén, és onnét együtt Deák Ferencz táblabiró úr lakóházának kapujáig menve, megállapodván, az udvar felé irányzott több lövéseket tettek, és midőn a helységbeli éjjeli őrök őket, miután jövet is április 2-kán lövöldöztek, és tüzet ütvén az égő taplót rossz akarattal az utczán eldobálták, utjoknak illően leendő folytatására intették, nem csak az intésnek helyt nem adtak, sőt azt botokkal és fejszével viszonozván, közülök - Major József és ifjú Pap Mihály bizonyításaik szerint - Büki Kun Gábor: 18 éves Mészáros József kehidai adózót bal válla alatt meglővén, annak rögtöni halálát okozta; mely irtózatos tettre a helybeli lakósok a hegyről és lakjaikból összecsoportozván, eszközökkel ellátva a közcsendet zavaró nemesek közül Büki Kása Jánost, Varga Pétert, Vitai Patkó Ferenczet, Köszvényesi Csepeli Józsefet és Rezi Simon Jánost megtagolva elfogván, a helység birójához vezették, s ott jelenleg is fogva tartatnak; a lövéstől büdös puskát el akarták ugyan Kun Gábortól venni, de a nemességcsoport erősebb levén, a jobbágyokat elverték. Ennek folytában jelentette továbbá főszolgabiró úr: hogy midőn ő április 4-én Egerszegről Halasy Ignácz táblabiró úrral haza utazott, az utána ment nemesek utána lőttek; a kehidai malom mellett pedig egy holttest találtatott.

Keserü fájdalomtelte kebellel értették a most felolvasott levélből a megye rendei a köztanácskozások helyéről visszatért nemesek által Kehida helységében a közcsend és bátorság fentartásával ellenkező merény tetteknek, sőt 18 éves Mészáros József kehidai adózó agyonlövettetésének elkövetését; miután tehát e vétkes kiszökés példás megfenyítését nem csak a panaszlottaknak tette vétkessége, hanem a közpélda és ily szomoru események eltávoztatása szükségképen megkivánná: ugyanazért Csillagh Lajos 2-od alispán, Chernel Ignácz tábla-, Sepsey Ádám, Sümeghy Ferencz alszolgabiró és Barcza Sándor tiszti első alügyész urak a szükség esetére melléjök veendő és most akkorra ezennel megrendelt hatalomkarral a végre küldetnek ki: hogy a fogva levő és a jelentésben megnevezett nemeseket, mint a közcsend zavaróit, és a vádbeli tény elkövetésén és így véren éretteket, bilincsben a megye fogházába kisértessék, és mind ezek, mind pedig a gyilkosságot elkövetni állított Kun Gábor, s a befogatottak kitanulandó társaik, úgy azok ellen is, kik Csányi Elek főszolgabiró úr után lőttek, és kimerítőleg az egész eset iránt szoros tiszti vizsgálatot teljesítvén, a bűnösöknek találandó egyéneket birtok hiánya esetére a törvény értelmében befogassák, és jelentésüket a teljesítésről a n. vármegyének bemutassák; nehogy pedig a kehidai helységbeli lakósoknak akár személybeli, akár vagyonbeli bátorságok az általok megfogott nemeseknek bekisértetése miatt netalán felingerült többi nemesek által veszélyeztessék, a végzés kiadásával Csányi Elek főszolgabiró úrra bizatik: hogy irt lakósok biztosítására helységökbe fél commando megyei foglárokat helyezzen. Minthogy továbbá ez alkalommal szóval az is jelentetett: hogy a gyűlésre jött köznemesség közül némelyek Türjén és Káptalanfán a megyének a helységekbeni lövöldözéseket tiltó végzése ellenére lövöldöztek, azért a végzés kiadásával ifj. Bogyay József és Gaál Endre alszolgabiró urak oda utasíttatnak: hogy ellenök tiszti vizsgálatot teljesítvén, ez érdembeni jelentésöket a n. megyének bemutassák».

Zala vármegye 1843. ápril 24-dikén tartott közgyűlésének tárgya volt: az országgyűlési követek megválasztása. E gyűlés lefolyásáról a «Pesti Hirlap» ápril 27-dikén megjelent számában a következő tudósítás van:

«Követválasztásra kijelölt közgyűlésünket ma 10 órakor nm. gróf Batthyány Imre főispánunk éljenkiáltások közt nyitván meg, miután az országgyűlésre meghivó kir. levél fölolvastatott volna, ő excja fölhivá a számosan jelenvolt RR.-et kötelességök teljesítésére; és e fölhivást a megye termében jó ideig tartó halásos csend követé, s e csend még soká nem szakasztatott volna meg, ha első alispánunk meg nem kérdezte volna a RR.-et vajjon ő excellentiájának fölhivását hallották-e? s erre elkövetkezett a harsogó «hallottuk!», mire Csányi László táblabiránk emelt szót, fájdalommal jelentvén ki, hogy igen hallottuk, s hogy mindemellett mégis halálcsend uralkodott a teremben, annak okát, úgy hiszi, mindnyájan egyformán tudjuk, kebleinkben egyformán érezzük; mert üresen látunk termünkben egy széket, annak székét, ki egyedül lehetne méltó tárgya a fölhivásnak; de mivel követeket választani mégis törvényes kötelességünk, e kötelesség teljesítésére a RR.-et ő is szorgalmazá; és ismét csend lőn, mert a számosan jelenvolt köznemesek kijelölést vártak; de miután értesítve lettek volna, hogy szabadon, kijelölés nélkül kell követeket választani, egyszerre kitört Deák neve, harsogott a RR., harsogott a tömeg közt, s a zajt lecsillapítani nem volt könnyü, a mikor első alispánunk értesíté a közgyűlést, hogy Zalának mostani körülményei közt Deák Ferencz úr a követséget semmi esetre el nem vállalja, mit csak tegnap kapott tulajdon levelével is valósíthat. Hertelendy Károlyt harsogtatánk ezután, ki nyilvánítá, hogy Deák nélkül az országgyűlésen meg nem jelenni már szavát adá s ha ezt megszegné, érdemessé tenné magát az egész hon által szószegőnek tartatni; s kifejté még azt is, hogy becsületes ember becsülettel Deák Ferencz helyét Pozsonyban el nem foglalhatja, s azért, ha a RR. bizodalomra érdemesítik, csak Deák Ferenczczel vállalja el a követséget, a nélkül pedig nem. Kerkápoly István első alispánunk lett azután fölhíva, ki ezen polgári kötelességét már teljesítve lenni állítá, midőn kérése ellenére a RR. bizodalma egy országgyűlési követséget reá ruházott, azért ő el nem fogadja. Következett Horváth János kamarás úr; nyiltan magyarázá ez azon kötelességet, melylyel minden honpolgár hazájának s megyéjének tartozik, s kettősnek nevezé a vétket, melyet azon kötelesség nem teljesítésével elkövethetni: haza s megye elleni véteknek; de egyszersmind kimondá azt is, hogy az ember kebelében egy érzés létezik, s ezt ő becsületérzésnek nevezi, mely bizonyos körülmények között a bizodalmat el nem fogadni parancsolja, e bizonyos körülmények közt van jelenleg Zala; ápril 4-dike óta Zala nem az előbbi többé, ápril 4-dikén előbbi fényét, dicsőségét elvesztette, ily megyének pedig követe lenni nem akar. Sorba megválasztók ezek után Csányi Lászlót, Hertelendy Györgyöt, Csillagh Lajos megyei alispánt, ki hivatalát is letenni kész volt, ha a RR. mint hivatalbelit kényszeríteni akarták volna, báró Putheány József, Horváth Vilmos, Farkas Károly, Bogyay Lajos és Csertán Sándor táblabiráinkat, kik mindnyájan sértve lenni állíták magokat e bizodalom nyilvánításával, s azért többen kimondák, hogy Zala mostani körülményei közt e bizodalmat meg sem köszönik; táblabiráink e hosszú során keresztül vándorolva, követet nem találtunk; a főispán ő excellentiája tehát, hogy a hosszú zajnak véget vessen, jónak látá fölszólítani Zala minden rendeit, miként legjobb volna, ha maga magát nyilatkoztatná ki, ki a zalai követséget elvállalni akarja; s mi helyeslők e fölszólítását, de nem jelenté magát senki, sőt minden oldalról, minden szájból hallók harsogtatni a «senki sem»-et. Megjegyzésre méltó e közben, miként egy Tapolcza mezővárosi nemes megkérdezé a RR.-et, ha a megye meggyaláztatásának vádja azokat, kik a múlt gyűlés történeteinek eszközei nem voltak, érdekli-e? mire megnyugtató választ nyervén, rögtön indítványozá, hogy mindazok, kik a múlt gyűlés történeteit okozák, a követválasztási jogból hagyassanak ki; de értesítve lőn, hogy ez nem lehet. Csányi László táblabiránk ekkor a mai gyűlés történeteiből fejtegeté reményét, hogy a Zalának egére borúlt fellegek nemsokára eloszlani s a nap fényes sugarainak éltető erejét tapasztalni fogjuk ismét, ha a keblünkben dühöngött izgatás-szülte indulatok helyett a hideg ész tanácsait követendjük, s bizodalommal viseltetünk azok iránt újabban, kik eddig is a becsület s dicsőség ösvényén vezettek; figyelmezteté azután a RR.-et mai gyűlésünk következményeire, s elmondá: hogy törvényeink értelme szerint a királyi ügyész megyénket kereset alá vonandja a törvényes büntetésnek, 800 arany forintnak, megvétele végett; de ugyanazon törvények értelméből megmagyarázá azt is, hogy bennünket a büntetés súlya alig érhet, miután követeket a törvény értelmében választani mi nem makacskodánk, az pedig a megye vétke nem lehet, ha nem találkozott egyén, ki a követséget elvállalta volna: föl kell tehát küldeni megyei ügyészünket, mihelyt megidézve leszünk, Pozsonyba, hogy bennünket ez értelemben védelmezzen. Egy ó-hidi nemes szólalt föl ezután, köszönetet mondva az eddig vezető férfiaknak, de - mint mondá - ma «restaugrálni» vagyis követet választani jöttünk, azért sok másokkal egy értelemben lévén, kéri Babos József és Oszterhueber József táblabiró urakat kinevezni, és mi utána kiáltozók mindnyájan a kijelölteket, kik közül azonban Babos József személyesen jelen lévén gyűlésünkön, kinyilatkoztatá, hogy vason sem engedi magát elkisértetni; a másik nevében pedig Hertelendy György szólalt föl, kijelentvén, hogy a mennyire Oszterhueber József urat ismeri - s mi mindnyájan úgy ismerjük - a követséget el nem vállalja. Első alispánunk pedig azt jelenté, hogy már maga is fölszólítá a követség elvállalására, de előtte határozottan el nem vállalni kijelenté. Főispán ő excellentiája tehát kimondá, hogy a fölszólított egyének sokasága, de fölebbi általános fölhivása által is meggyőződött arról, miként jelen körülmények közt a követséget senki sem vállalja el, s azért a követválasztást kedvezőbb időre halasztani szükséges.»

A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:

«1221. sz. A közelgető országgyűlésre e megye részéről küldendő követek elválasztására a mai napra kitűzött közgyűlekezetben igen nevezetes számmal jelenvolt megyei Karok és Rendek közt, miután a nagyméltóságú gróf főispán úr a Rendeknek iránta viseltető valódi tiszteletök és szeretetök legnyilvánosabb jelei, s hosszasabb ideig tartott éljenkiáltások közt megjelent, s elnöki székét elfoglalta, ő cs. kir. felségének f. é. tavaszelő 15-éről a ⁴⁷⁴⁷/_527. sz. alatt kelt, s a f. é. tavaszhó 3-iki közgyűlésben az 1009. sz. alatt már egyszer kihirdetett azon kegyelmes kir. levelét, melyben az ország gyűlésének f. é. tavaszutó 14-dikére Pozsony sz. kir. városába lett kitűzettetését e megyének is hirűl adja, egyszersmind a Rendeknek, hogy a törvény parancsolatja és ősi szokás szerint magok kebeléből ők is az ország gyűlésére két alkalmatos egyéneket mint követeket választva elküldjenek, újabban kihirdettette volna, - a Karokat és Rendeket felszólítá: hogy ő felsége ebbéli a törvényeken alapult parancsolatjának engedelmeskedve, részökről a szükséges minőségekkel bíró egyéneket országgyűlési követeiknek válaszszák el.

A nmgú gróf főispán úr ezen előadását egy hosszabb, s majdnem egy óranegyedig tartó, és semmi által félbe nem szakasztott mély csend követé, melyre első alispán úr a Rendeket, leginkább pedig a köznemességet figyelmeztette, hogy talán a nmgú gróf főispán úrnak előadását vagy kellőleg nem értették, vagy annak értelmét föl nem fogák, azért a követek választásához, mint a jelen közgyűlekezet első czéljához, kezdjenek hozzá; s miután ezek részéről is az, hogy az előadottakat jól fölfogák, nyilváníttatott, a Rendek, kik a törvény parancsoló szavának hódolni, s mindazt, mit azok rendelnek, teljesíteni soha se késedelmeznek, általános fölkiáltással, s csak nehány köznemesek ellenintegetései mellett Deák Ferencz és Hertelendy Károly táblabiró urakat, mint a lefolyt közelebbi két országgyűléseken e megye részéről volt, s a várakozásnak tökéletesen megfelelő követeket leendő követeikké kikiáltották; de Deák Ferencz táblabiró úrnak, mint a gyűlekezetben még jelen sem levűnek, nevében első alispán úr a Rendeknek előterjesztette: hogy tisztelt Deák Ferencz úr, mind előtte már előbb szóval, mind legújabban írott, és a Rendeknek meg is mutatott levelében változhatatlanúl a követség el nem fogadását nyilatkoztatta, és hogy a követséget a jelen körülményekben semmi esetre elfogadni nem fogja, kimondotta, a helyett tehát a Rendek más követről gondoskodjanak.

A mint Deák Ferencz úr nevében e nyilatkozat tétetett, Hertelendy Károly táblabiró úr is oda nyilvánúlt: hogy ő is részéről számtalanszor kijelentette azt már, hogy az országgyűlési követséget egyedül csak Deák Ferencz úrral, és senkivel mással és a nélkül elvállalni nem fogja, ő nehogy szavát szegve a becstelenség bélyegét magára süsse, a követséget részéről is, miután azt Deák Ferencz úr el nem fogadta, szintén el nem fogadhatja.

Látván a Rendek, hogy a kikiáltott két egyének közől egyik is a megyét a közelgő országgyűlésen képviselni nem akarja, a Rendek Kerkapoly István első alispán, Horváth János cs. kir. kamarás, Csányi László, Hertelendy György táblabiró, Csillagh Lajos másod alispán, báró Putheány József, Horváth Vilmos, gróf Batthyány Károly, Farkas Károly, Bogyay Lajos, Csertán Sándor, Oszterhueber József és Babos József táblabiró urakat az elsorolt rendben egymásután követeknek kikiáltották, s a követségnek elvállalására fölszólíták. De az elsorolt egyének is mindnyájan (Oszterhueber József táblabiró urat, ki személyesen a gyülekezetben jelen sem vala, s ezért nevében a nyilatkozás elsőbb Hertelendy György táblabiró, később pedig első alispán úr, mint e végett megbizott által különösen tétetvén) egyhangulag kijelentették: hogy miután a folyó hó 4-dikén tartott közgyűlésben némely elvetemedett megyei egyének által fölizgatott megyei köznemesség világosan s határozottan kijelentette, hogy Zala vármegye részéről az országgyűlésen semmi néven nevezhető, s az ország közboldogsága és java előmozdítására szolgálható ajánlások nem tétethetnek, az ezek által fölizgatott köznemesség nem csak a megyék beligazgatási költségeinek s terheinek aránylagos viseléséhez való járulását, hanem még a valóságos, és a becsület által is tartozott bárminémű fizetések tételét egész elhatározottsággal megtagadta, s ez által a megyére az ön magánhaszon szennyes bélyegét sütötte, közülök senki ily körülményekben az országgyűlésen a megyét becsülettel és díszszel nem képviselheti, és ezen ellenutasítás miatt a haza közjavát önlelkiismerete s legbensőbb meggyőződése szerint nem eszközölheti, azért tehát a követséget közülök senki és semmi esetre elvállalni nem fogja.

Miután az elsorolt egyének közül a követséget senki el nem vállalá, a már hosszabb ideig tartott választás s előadások után a nmgú gróf főispán úr fölszólítá a jelenvolt Rendeket: hogy mivel azok közül, kik a követségre kikiáltattak, csak egy is a megbizatást el nem fogadta, tehát a jelenlevő Rendek közűl azon egyén, a ki a követséget elvállalni kész, ha egyébiránt a törvény által megkivántatott minőségekkel bir, nyilvánuljon, s magát, hogy választathassék, jelentse. Ő nagyméltóságának ezen előadását ismét egy hosszas csend követé, s miután e fölszólítás első alispán úr által is ismételtetett, általános fölkiáltással, s egyéb külső jelekkel kijelentetett, hogy a jelenlevő Rendek közől senki a felebb már elősorolt okoknál fogva mostan s a jelen körülmények közt a követséget e megye részéről elvállalni nem fogja.

Ez eset a megye Rendeit, kik a törvény parancsolta szent kötelességek teljesítésében restek vagy makacsok nem voltak, mélyen meghatá, és fájdalommal telt kebellel kijelenteni kénytelenek: hogy a legjobb szándék, és a törvények iránti legtisztább engedelmesség mellett is, a hazai törvényeknek, s különösen az 1498: I., 1635: LXXIX. és 1662: LIII. törvényeknek sértésében legártatlanabbúl keverednek, minthogy a hazai törvénykönyvben csak egy czikkelyt sem lelhetnek, melylyel bárkit is, ki országgyűlési követnek elválasztva a követséget el nem fogadná, az elvállalásra kényszeríthetnék, s ezért sajgó kebellel ugyan, de a haza közjava, a nemzet jobbléte s boldogsága iránt szakadatlanúl lángoló érzettel várni kénytelenek azt, mi ez érdemben felettük törvényszerűleg határoztatni fog».

Az ápril 26-án folytatólag tartott közgyűlés a házi adó ügyében a következő végzést hozta:

«Midőn a n. vármegye szellemi életének veszélyborús egyik korszakát bélyegző jelen ápril hó 4-dik napján történt gyászos eseményeket a megye rendei hideg s komoly elhatározásuk mellett is sajgó kebellel fontolgatják, hivatásuk ösvényeit két oldalról látják leginkább fölnyiltaknak állani maguk előtt, melyek egyike az, hogy okulva azon szomorú tapasztaláson, midőn t. i. az alkotmányos szabadságokhoz úgy, valamint a haza és nemzet boldogsága előmozdítását eszközlő tényekhez is eddigelé oly híven és dicséretesen ragaszkodott köznemességnek kebleit némely kárhozatos érzésű egyének ártalmas és alaptalan elveik magvainak belészúrásával oly könnyen megvesztegetheték; ugyanazért szükséges, hogy oly hathatós fölvilágosítások és közoktatások tétessenek, melyek még azon hajlékony és könnyenhivő osztályzatát is a nemeseknek annyira fölvilágosíthassák és meggyőzhessék, hogy a hitegetők bármi maszlagos ámításaikkal és ármánykodásaikkal is azokat többé el ne tántoríthassák. Ezek tekintetéből tehát Kerkapoly István első alispán úr elnöklete alatt és báró Putheány József, Csányi László, Oszterhueber József, Hertelendy Károly, Plander Ferencz novai esperes, Orosz Ferencz, Babos József, Csertán Sándor, Inkey Sándor és Mezericzky Péter táblabiró, Tuboly Mihály főjegyző és Molnár János tiszti főügyész urak kinevezésével egy választmány kiküldetvén, annak utasításúl adaték, hogy a házi adót és annak természetét s miből állását, úgy nemkülönben annak egyenesen a nemesi rendet illető beligazgatási költségekkeli ugyanazonosságát, és az azzal együtt járó hasznokat, vagy el nem fogadásából származó minden nyomós sérelmeket, s a hazának és közboldogságnak azzal kapcsolatban levő hasznait és veszélyeit oly körülményesen és könnyen foghatólag kimunkálja, és a ns. vármegye eleibe terjeszsze, hogy az helybenhagyás után kinyomatván, és a megye minden részein kiosztatván, a szerint nemcsak az együgyű nép világosíttathassék föl, hanem még az ármánykodó hitegetők is a szabadság álleple alá rejlesztett ármánykodásaik elenyészésével veszélyes mámoraikból fölébresztessenek.»

Az ápril 26-dikán kiküldött választmány a házi adó ügyében a következő nyilatkozatot szerkesztette, mely kinyomatván, a köznemesség közt terjesztetett:

«Zalamegye jelen nyomasztó állásának - miszerint ez az országgyűlésen nem képviseltetvén, a nemzet boldogítására törekvő törvényhozásban részt nem vehet - megszüntetésére munkálkodni mindnyájunknak mulaszthatatlan kötelessége lévén: mindenekelőtt is a megye ezen állásának okával szükséges megismerkednünk.

Fájdalommal emlékezünk április 4-dik napjára, midőn nemességünk nagy száma szinte számos azon férfiainkat, kiknek közbizodalom engedte befolyásuk által megyénk nem csak mindenkor czélirányosan kormányoztatott, hanem a többi megyék általi becsültetésnek polczára is feljutott, jobbára félreértésen s balfelfogáson épült okokból kellőkép meg sem hallgatva, az országgyűlési követeknek adandó utasítások javaslatának azon lényeges részét, mely a megyei beligazgatásra megkivántató költségeknek a nemesség által is birtokához képesti igaz arányban leendő viselését tárgyalá, el nem fogadta, sőt ellenkezőt határozott. Minthogy pedig Zalának azon fiai, kik megyéjöket a magyar törvényhozó test előtt méltóképen képviselni tudnák, a nemesség által tett ezen határozattal mindannyian ellenkező meggyőződésüek volnának, az országgyűlésen pedig lelkük meggyőződése elleni utasításnak előterjesztői, sőt, mi egy követnek mindig kötelessége, pártolói nem lehetnének, az előbb érintett határozat szükségképen maga után voná azt, hogy az országgyűlési követséget egy sem vállalta el.

A történeteknek rövid vázlata s Zalamegye jelen feszült állapotjának egyetlen oka ez lévén, minthogy jelenleg a megye fiainak kebleit visszavonás dúlja, s társulatunk kötelékei szinte felbomláshoz közelíteni látszanak, nehogy ez tovább is így maradjon, s a fölzaklatott indulatok le nem csillapíttatván, sziveink egymástól továbbra is távol maradjanak, s ekképen nemcsak megyénk dicsősége s az egész haza előtti eddigi becsültetésünk eltemetve legyen, hanem a jótékony haladásnak s átalakulásnak e fontos szakában honunk java és fölvirágzása is akadályoztassék, s nehogy megyénk ezen feszült állásában tovább is tengődjék, mindenekelőtt is a kebleinkből számüzött s megyénk nemességét mindenkor különösen jellemző egymás iránti bizodalmat, s ebből eredő egyetértést szükséges helyreállítani, erre pedig egyedűl az vezethet, ha a nemesség a beligazgatási költségek elvállalásának okairól és szükségéről fölvilágosíttatik. Ezen tekintetből tehát szükséges megmutatni: 1. hogy a nemességnek jogai eddig sem feküdtek a nemfizetésben; 2. hogy a beligazgatási költségek fizetése a nemességnek is hasznokat hozand; 3. hogy azok elvállalása igazságos és 4. hogy azok nemfizetéséből a nemességre, sőt az egész hazára bizonyos veszedelem háruland.

Az elsőre nézve: nem volt időszak, melyben a nemesség hazájának nem csak életével és vérével, de vagyonával is áldozni kénytelen nem lett volna, mert ő védelmezte a hazát, s ki állítaná azt, hogy e czélra élet és vér elegendők voltak, költség pedig nem kivántatott? Már Kálmán első könyvének 40-ik fejezete szerint fizetett a kiváltságolt szabad ember; 1-ső Lajos királyunk alatt pedig, midőn a magyar birodalom a történetirás szerint az adriai, balti és fekete tengerig terjedett, az 1351: VI. t.-cz. által kilenczed azért rovatott a parasztra, hogy a nagy királynak hadaiban katonáskodó nemesség a költségeket könnyebben viselhesse. Ugyanazon esztendei törvénynek XII. czikkje szerint, a haza védelmén kívül a kincstári nyereség neve alatt ismeretes adóhoz is járult a nemesség, mert azon törvényczik azt rendeli: hogy a kincstári nyereséghez a Dráva és Száva folyók, nem különben Posega és Valpó közti nemesség úgy, mint az országnak egyéb nemessége járulni tartozzék. 1-ső Mátyás alatt a nemesség néha igen is sok költségekkel terheltetett, pedig Mátyásról mondta a magyar: megholt Mátyás király, oda az igazság». A beligazgatási költségekre nézve az 1486: LXIV. t.-cz. különösen parancsolja: hogy a megye által rendelendő költségeket kivétel nélkül a nemesség fizesse, s ezen törvénynek rendeletét az 1659: LXVIII. t.-cz. szorosan megtartandónak rendeli. Hogy a nemesség megyei költségeket fizetett, bizonyos onnét is: mert Mátyás 6-ik törvényének LXIV. czikkelye, s az 1665: XXXVII. s 1647: CXXXIV. törvényczikkek az országgyűlésen személyesen megjelenőket, vagy ezeknek követeiket a megyei költségekhezi járulástól fölmentik; az 1723: XC. t.-cz. pedig az akkori törvényhozásnak becsületére egyenesen kimondja, hogy a ki a közállomány hasznaiban részesül, részesülnie kell annak terheiben is. És valóban, a házi adó először az 1723: LX. törv.-czikkben említtetvén meg, ezen törv. czikk szerint a megyei beligazgatás költségeihez megyei határozat által megállapítandó mennyiségben az armalisták is járulni tartoznak, s hogy a nemesség a megye költségeit viselte is, azt többek közül Zalamegye levéltárában látható több iromány, s ezen költségekről vezetett számadások tanusítják. Ámbár tehát elődeink több okból, nevezetesen: mert idejökben a megyei tisztikar kevés tagokból állott, s ezeknek is rendes fizetésök nem volt, a mai időkben sokba kerülő közlekedési eszközök pedig, mint jobbára nem létezők, költségeket nem kivántak, sőt a megyének, mely hol Csáktornyán, hol Kapornakon, hol Szent-Gróthon tartá gyűléseit, háza sem volt, törvényszékek, megyei szolgák pedig a mai számban szinte nem léteztek, a mostani beligazgatási rendes és tetemes költségekről mit sem tudhattak s így bizonyos pénztárba nem is fizethettek, a fentebb idézett törvényekből azonban csakugyan világos az is, hogy a magyar nemesség adómentességet sohasem élvezett, sőt a megyei költségek viselése egyedül őt illeté. Nem áll pedig némelyeknek abbeli magyarázatuk, mintha az állandó katonaságot felállító s annak fizetését a parasztra rovó 1715: VIII. törv.-czikknek következtében azon időn túl minden költségeket az tartoznék viselni: mert ezen magyarázatot egyenesen megczáfolja a 8 évvel később alkotott 1723: XC. t. cz.; hol mindenki kötelesnek lenni mondatik a közállomány terheiben akképen részesülni, a mint annak hasznát élvezi; hasonlókép nem áll azon okoskodás is, mintha a nemesség birtokának egy részét az adózó népnek azért adta volna oda, hogy ez a közigazgatásra megkivántató költségeket abból ő helyette is viselje, mert a fentebb mondottak szerint rendes megyei költségek előbbi időkben nem is létezvén, a nemesség vagyonát annak fejében, a mi nem létezett, oda nem adhatta, olyan költségeket pedig, melyek idővel kifejlettek, még akkor sejdíteni sem lehetett. De nem is ellenkezik a megyei beligazgatás költségeinek elvállalása a nemesi szabadsággal, mert a szabadságot csak azon teher sértheti, mely idegen befolyás által rovatik valakinek nyakára, ellenben megfontoló belátással s szabad akaratból magára vállalni valamit embernek legszebb szabadsága; egyébiránt is pedig hatalmában állana a nemesi rendnek ezen beligazgatási költségek bizonyos és állandó rovatira esendő mennyiséget, melyhez az állandó katonaság tartásából, szállásolásából s szállításából eredő, s a jelenlegi adózó nép által viselt költségek soha semmi szin alatt sem lennének számlálandók, egyik országgyűléstől a másikig törvény által megállapíttatni, s a beligazgatási költségekből a nemesi rendre esendő mennyiséget, ha úgy tetszenék, maga által választandó pénztárnok által a nemtelenek pénzétől különválasztva kezeltetni.

2-szor: A beligazgatási költségek elvállalásából a nemesi rendre tetemes haszon háruland. Nemességünk ugyanis általában véve földmívelő, s egy vagy más termesztményének felemésztése a termesztő vidék által nem történhetvén, annak továbbvitele szükséges, mire minél több s jobb karban lévő közlekedési eszközök kivántatnak, mert csak ezek által lehet nagyobb számu vevőket, ezektől ismét termesztményeinknek nagyobb árát reményleni. Zalamegye például, kivált pedig annak szegényebb sorsu nemessége, bort termeszt legtöbbet, s a termesztőnek helyzete az által, hogy a vevők a rossz utak miatt gyakran huzamosb ideig elmaradnak, nyomasztóvá tétetik, s ha vevő jön is, az a rossz utak rovására a termesztményt olcsóbb áron fogja vásárolni, miből ismét az a tanuság, hogy a magyar termesztő, akár ő hozat valamit máshonnan, akár pedig az ő termesztményeit viszik máshová, rossz utjaitól a vámot mindenkor ő fizeti meg. Kellenének tehát jó közlekedési eszközök, minthogy pedig az adózó nép napról napra növekedő terhei miatt azokat jó karban tartani, annál inkább ujakat létrehozni nem képes, alig van egyéb hátra, mint hogy ezekre a nemesség is áldozzon garasokat akkor, midőn bizonyos, hogy azok neki forintokkal fognak kamatozni. Vannak nemeseink közt olyanok is, kiknek csekély vagyonuk levén, sorsukat fuvarozás által javíthatnák, de csak úgy, ha mostani rossz utaink, melyeken gyakran kidőlnek a fuvaros lovai, a nemesség pénzbeli segedelmének is hozzájárulásával kellő állapotba tétetnének; ez esetben pedig, minthogy az utak - mert csináltatásuknak eddigi kezelése czélhoz úgy sem vezet - más mívelt országok példájára készpénzen fogadott munkások által lennének csinálandók, ezeknek csinálásához a nemesség is nem munkájával, hanem pénzével lenne járulandó. De ezen anyagi hasznokon kívül vannak más hasznok is, melyek a beligazgatási költségek elvállalásából a nemességre háramlanának. Ilyen például azon haszon is, miszerint ezen költségeknek elvállalása személyeinknek s vagyonainknak biztosságát is erősbítené. Ezen biztosítás ugyanis megyei tisztviselőink és szolgáink által eszközöltetvén, ezeknek olykori hanyagságuk jobbára azon körülménynek tulajdonítható, miszerint jelenleg épen az által nem vonathatnak feleletre, ki őket fizeti. Már ha a nemesség, mely a közgyülekezetekben részt vesz, aránylag a tisztviselők és szolgák fizetéséhez járuland, ezekkel hivatalos eljárásuk iránt szorosabban fog számolni; ezen fölül pedig már nevezetes haszon származandik az egész hazára a beligazgatási költségek elvállalásából az által is, hogy azon pénzmennyiség, melyet a jövedelmeiket külföldre hordó nagy birtokosok ezen költségekből rájuk esendő mennyiség fejében fizetni fognak, honunkban fog maradni.

De 3-szor igazságos is, hogy a beligazgatási költségek viseléséhez birtokaránylag a nemesség is járuljon, mert a megyének számos tisztviselői vannak, kiket a nemesség választ, kiknek hivatalos foglalkozásaival a nemesi rend él legtöbbször, s kiket mindemellett is az adózó nemtelen nép fizet. A rendőröket, kik a nemesi rendnek személyét s vagyonát biztosítják, az adózó nemtelen nép fizeti, a megyei épületeket az tartja fönn, az utakat csinálja, s rajtok vámot ő fizet, sőt a papirost is, melyre a nemesnek nemességéről szóló bizonyítványa, uti levele, egyéb irományai iratnak, az adózó nemtelen nép fizeti. Nem igazságos-e tehát, hogy ezen költségeknek fölmért birtokaránylagi viseléséhez a nemesség is járuljon?

De mindezen okoknál komolyabban int bennünket a beligazgatási költségeknek aránylagos elvállalására 4-szer az, hogy nekünk Európa keleti tartományainak megsulyosodott körülményei miatt hazánknak már nemzetiség tekintetéből is igen különböző lakosait, legalább közállományi érdekekben, a lehetőségig összecsatolni, nemzetiségünk veszélyeztetésének feltétele alatt, sietnünk kell; pedig vizsgáljuk csak meg az alkotmányok szerkezetéből eredő néposztályi érdekeket, nem fogunk ezek között találni egyet is, mely egyik osztály részére a másiknak hajlamát jobban biztosítaná, mint a közterheknek igazságos aránybani együttviselése, s nincs érdek mely egyik osztályt a másik előtt gyűlöletesebbé tudná tenni, mint a közterhekbőli magát kivonás. És mi magyar nemesek, kiknek honában a fentebb érintett tartományok körülményeit megsulyosító orosz hatalommal milliónyi hit- és nyelvsorsosi laknak, nem félemlünk hazánk különféle érdekek által megoszlott lakosinak egybeolvasztását a haza oltárára teendő, magunknak is bizonyos gyümölcsökkel kinálkozó néhány forintnyi fizetésnek megtagadásával késleltetni, és különösen mi zalamegyeiek, kiknek mint nemzetünket az orosz hatalom terjedésére először figyelmeztetőknek igen jól kell tudnunk azt, hogy egy-két szomszéd tartománynak áldozatul esése után az enyészet órájának első kondulása hozzánk fog szólani. Egyesítsük tehát a haza minden lakosinak érdekeit és pedig haladék nélkül, mert Magyarországnak lakosi még most csak egyesülve nincsenek, de jövőre széjjelszaggatva lehetnek, s az orvosló szernek elkéstéből egyes embereknél ugyan többnyire, de nemzeteknél mindenkor bizonyos halál következik. Kétségen kívül fog nyomorult önérdek támadni, mely megkisértendi legtisztább hazafiui szándékunknak gátot emelni, s isten tudja, - tán herostratusi dicsőséggel fel is fogja égetni a szép templomot, de a történetirás feljegyezvén az elégetőt, a fáklyát átkozandja, az építőket pedig dicsőítendi, s a maradék a romokat századok mulva is szép munka maradványinak fogja tekinteni és Zala vármegyének akkor is leend azon dicsősége, hogy a haza boldogulását tettleg elősegítni - legalább akarta. Oly időben élünk, hol hazánknak adózó népe a mindennapi surlódásokból igen jól megértette már azt, hogy a közterheknek a nemesség által is leendő aránylagos viselése forog kérdésben, s ezen kérdésnek részére kedvezően leendő eldöntését tőlünk várja, mi ha megtörténendik, bizonyosak lehetünk benne, hogy őt legnagyobb részben magunkhoz csatoltuk, s irántunk szivében hálát s köszönetet ébresztettünk. Engedjünk tehát okosan engedélyeinkből, s legyünk meggyőződve, hogy a megyei költségekbeni aránylagos osztozás a nép és nemesség közt az eddig nem létező bizodalmat meg fogja teremteni, s hazánknak a nemzetiségünket fenyegető viharoknak kiállhatására módokat fog nyujtani».

Zala vármegyének 1843. május 22-dikén tartott közgyűlése ujra foglalkozott az országgyűlési követek választása ügyével. A «Pesti Hirlap» jun. 1-jén megjelent száma e gyűlésről a következő tudósítást közli:

«Zalából május 23. F. hó 22-kén ismét közgyűlésünk volt. Nádor ő fensége ugyanis nmltgu főispánunkhoz küldött elnöki levele szerint óhajtotta volna, hogy ha az ápril 24-diki követválasztási gyűlésünkön először megválasztottak megyénk képviselését elvállalták volna s egyszersmind sajnálkozását jelenté ki az eset rendkívülisége mellett is, ha a megye, sőt véleménye szerint az elválasztott egyének is a törvényes büntetés sulya alá esendnek, ha csak jó idején a dolgon nem segítünk. Szeretve tisztelt főispánunk ezen elnöki levelet első alispánunkhoz küldé azon utasítással, hogy mult gyűlési határozatunk szerint 8 nap alatt közgyűlést tartván, ezt tárgyaltassa, s f. hó 22-kére ki lőn hirdetve a közgyűlés, még pedig követválasztásra. Ápril 24-ki gyűlésünk jelleme után aggodalom nélkül vártuk a kitűzött napot, mert nem hittünk előidézhetőnek eseményt, mely megyénket ujabb homályba dönthetné, vagy hazánknak ujabb veszteséget okozhatna, és mégis a gyűlés előtti napokban lepett meg bennünket azon hir, hogy az izgatás hydrafeje ismét mutatkozik, s Forintos, a gép ujra mozgásba tétetvén, több ezer nemessel szándékozik, hihető, követeket választani; de a hir nagyobb volt a valóságnál. F. hó 21-kén este jöttek nemesek számosan, jöttek izgatottak és nem izgatottak, vezetve és nem vezetve, jöttek 22-kén reggel is, s a tömeg 5-600 körül lehetett, minden esetre oly szám, mit ily rövid idő alatt összegyűlni nem remélénk; de e tömeg nem volt az ápr. 4-ki bőszült észnélküli embercsoport, s abból csak egy kis töredék mutatkozott, mely hasonlíthatlanul kevesebb volt a részint egészen megtért, részint lecsillapodottaknál. Gyűlésünket első alispánunk 10 órakor a megyeház előtti téren nyitá meg, komolyan intvén a nemességet csendes magaviseletre, s miután fölolvastattak volna nádor ő fenségének, s főispánunknak fönnebb említett levelei, értesíté a gyűlést arról, hogy bár ő fenségének, országunk nádorának, levele ápril 28-káról kelt legyen, ő azt csak május 12-én este felé szinte a stájer határszéleken, hol azon időben hivataloskodott, kapta meg, s így későbben, semhogy országgyűlés kezdete előtt közgyűlést tartani lehetett volna: azonban mind e mellett a tárgyát tanácskozás alá terjeszteni szükségesnek látta. Mire Csányi László táblabiránk megyénk jelen állását tekintve mutogatá, mikép az ápril 24-ki követválasztási gyűlésünk után körülményeink miben sem változván, mostani követválasztásunk nem lenne egyéb következetlenségnél, mi a megye jellemét, méltóságát sértené meg a nélkül, hogy bajunk orvosolva lenne, miután úgyis már az országos űlések harmadik napján igen hihetőleg a perbe idézés ellenünk elrendeltetett; hasonló értelemben nyilatkozott Horváth János kamarás is, és harsogott minden felül a «nem választunk, úgy sem vállalja el senki» oly igen nagy többséggel, hogy még elnök első alispánunk ujabb figyelmeztetése is a törvény iránti hódolásra s azon bajra, hogy megyénk az országgyűlésen képviselve nem lévén, alkotmányos jogunkból magunk magunkat zárjuk ki, siker nélkül hangzott el. Jelen volt ez alkalommal Forintos is, de látván emberei csekély számát s a körülményt, hogy követje úgy sem leend senki, maga is hol választunk, hol nem választunkra integetett, s így ismét ott állunk, hol előbb. Ezután gyűlésünk a terembe vitetett föl, mert a szabad ég alatt jól megáztunk, hol több felsőbb parancsok fölolvasása után első alispánunk szóba hozá, miként megyénk jelen körülményei megváltoztatása minden igazi honfi kebelnek hő óhajtása levén, a közbéke és egyetértés helyreállíthatására talán egy közgyűlést tartani nem lenne felesleges, s ez indítványt Csányi László nyomban pártolá, értésökre adván a jelen volt nemeseknek, hogy szeretett hazánk s tulajdon jólétünk előmozdítását csak összevetett vállakkal, egyetértéssel, nem pedig a magyar nemzetet átokkint terhelő örökös czivódással eszközölhetjük, s mindnyájunk érzelmét tolmácsolá nekik, hogy az egyetértésre s kibékülésre nekik baráti kezet nyujtani készek vagyunk. Hasonló értelemben s meleg kebellel nyilatkozott másod alispánunk is, figyelmeztetvén a nemességet azon rendkívüli állásunkra, hogy jelenleg a törvényt nálunk nélkül, befolyásunk, megegyezésünk nélkül alkotják, s legfőbb alkotmányos jogunkat nem gyakorolhatjuk, mert megyénk nincs képviselve. S ekkor lett zaj a teremben; a «nem fizetünk» nem csak kalapok csóválásával mutatták ki egyezni nem akaró szándékukat, míg a többiek kézcsattogtatással megegyezésüket jelenték; a többség ismét a mienk volt, s végzés lőn, hogy első alispán úr megyénk megidézése után, mielőtt a megjelenési idő bekövetkeznék, alkalmas időben gyűlést tartson».