|
A SUBSIDIUMRÓL.
I.
Zala vármegye 1844. szeptember 26-dikán tartott
közgyűlésében fölolvastatott az országgyűlési tárgyakkal foglalkozó
megyei választmány munkálatának első része, melyben javasoltatott, adassék
a megye követeinek utasításul, hogy a nemesi rend által fizetendő három
millió segedelempénzt négy évre szavazzák meg, s a vukovár-fiumei vasutra
országos kölcsön által fedezendő külön ajánlatot tegyenek. A választmány
munkálata többi pontjának fölolvasása előtt fölállott Forintos György és
kijelentette, hogy ő elfogadja az országos költségeket, de csak
kicsinyenkint, mert fontolva kell haladnunk. A jelenlevő mintegy 500
fejű köznemesség helyeselte ez előadást, csakhamar azonban «semmit
nem adunk» kiáltásával meg akarta akadályozni Deák Ferenczet a felszólalásban.
DEÁK FERENCZ: Kijelenti, hogy ebbeli jogától csak erőszakosan
lehet őt megfosztani, minek azonban utolsó pillanatig ellenszegül; azért
valamint ő tiszteli másoknak szólásjogát, ugy ezt a maga részére is
követeli. S ezzel a szőnyegen lévő tárgyra áttérve, így folytatta:
Hazánk állapotáról van szó, nem béke, hanem háboru idején, t. i. a vetélkedés
korában. A hajdani háboruk nem voltak a magyarra nézve oly veszedelmesek, mint
e tulajdon értelmében vett béke ideje, mert a háboru szüntével kiemelkedett a
magyar veszteségeiből, de béke ideje óta azt kell tapasztalnunk, hogy
mindinkább elszegényedünk, s arra kell fakadnunk: hogy nincs rajtunk isten
áldása igazságtalanságunkért. Európa több nemzetei a béke ideje óta óriási
lépésekkel haladtak előre, s nekünk nem csak ily minket messze elhagyott
népeknek iparával és kereskedésével kell vetélkednünk, hanem helyzetünkből
származó állapotunkkal is küzdenünk kell. Egy kis tekintet helyzetünkre meg fog
bennünket győzni, hogy a magyar gabonát a galicziai nem sokára kizárja a
bécsi piaczról. Fiume felé volna tehát még kivitelünk, de nevetséges mit kiviszünk,
s a magyar tengerpart orosz kenyérrel látja el magát. És az ujabb időkben
ujabb versenyzője támadt a magyarnak a kicsiny Oláhországban. Ha ez igy
megy, a külföld kizár minket minden kereskedésből s végső
elszegényedésünktől semmi sem ment meg bennünket. Pedig mennyire viszi az
elszegényedés egy országot, tudhatják, kik a világ történetében jártasak. A
hajdan népes és gazdag Sicilia, Rómának tárháza, most alig bir 1 millió
háromszázezer lakossal s ezen csekély népességének is alig termeszt elegendő
gabonát. Azonban nincs itt erről szó, fizetünk-e? mert a fizetés elve már
el van határozva, a RR. elfogadták a fizetést.
II.
A köznemesség «nem fogadtuk el» «nem fizetünk»
közbekiáltásokkal szakította félbe a szónok előadását.
Csak imént - így folytatta Deák - midőn Forintos
György ur ugyanezt mondotta, helyeselték a RR., ha azonban mielőtt tudnák,
mi szent czélra kiván az országos választmány segedelmet, már azon határozattal
jöttek ide, hogy semmi subsidiumot nem fizetnek, ha ez az akarat, akkor a
tanácskozás tere rá nézve be van zárva. Valamint azonban a nemes urak
kötelességöknek hiszik kimondani, hogy nem fizetnek, ugy ő is szent és
elmulaszthatatlan kötelességének hiszi kimondani, hogy ezen szegény haza valaha
felvirágozhassék, részéről többet is kész fizetni. Ezután lelkesedéssel
festé a haza és utódaink iránti kötelességeket és kétes jövendőket s
befejezé előadását azon buzgó óhajtással «adná isten, hogy e megyéből
a haza szeretete soha el ne távozzék; adja isten, hogy a segedelem későn
ne jőjjön, mert ha ez a nemesi rend összeroskad, ha sírja szélén állunk e
hazának, akkor még a jobb érzésű ember is azt fogja mondani, hogy az ily
anarchiát tovább türni nem lehet, s épen a köznemesség leend legnagyobb
áldozat». Bármi történjék azonban, ő szégyennel és szívsérelemmel hagyja
el e helyet, de keble megnyugtatva leend, mert polgári kötelességének eleget
tett, s ám történjék bármi, de a mely nemzet magán nem segít, sorsát
megérdemli.
A közgyűlés a választmány javaslatát elvetette és
kimondotta, hogy semmit sem ajánl meg.
|