UNIÓ ERDÉLYLYEL.

Az «Erdélyi Hiradó» 1845. május havi számában ezeket irta: Óhajtásunk teljesült. Deák Ferencz nemzetünk nagy fia és koszorus költőnk Vörösmarty Mihály Zsibóról - hová egy hona fölött már csak lelki szemeivel virrasztó derék hazánkfia s barátuk látogatására mentek volt - felénk vevén utjokat, f. hó 16-át városunkban töltötték. Ünnepe volt e nap Kolozsvárnak, melyet minden jó keblű polgára szent kegyelettel ült meg; mert lehet-e igaz magyar, kinek keble e két férfiu csak nevének is hallatára, mennyivel inkább körében szemléltére, magasztos érzettel föl ne dobogna. Mennyiben itt mulatásuk rövid ideje lehetségessé tevé, külső jelek sem hiányoztak e honfiérzelem nyilvánítására: főbbjeink versenyezve iparkodtak a kedves vendégek itt töltött kevés perczeit kellemesekké tenni; fiatalságunk fáklyás zenével s üdvözlő beszéddel tisztelgett. Szabadjon ez ünnepély részletesb leirását megkisértenünk. Este tíz óra tájt több mint száz fáklya világánál a helybeli hangászkar magyar indulója mellett roppant számu minden osztály- s karbeli nép ment a nagy casino szállásáról kiindulva gr. K. S. ő ngához, ki ismert szíves vendégszereteténél fogva barátságos estebédre hivta meg az ünnepelteket. Itt az urilak előtti vásártéren nagy kör képeztetvén, háromszoros éljenharsogás s megdicsőült Kölcseynk hymnusának a tisztelgő fiatalság általi eldallása után egy ifju barátunk csinos beszéddel tolmácslá a közérzelmet. Üdvözlé ő a nagy Deákot, kivel az ég jó kedvében áldott meg egy nemzetet, kinek honáért lángoló keble tisztaságát soha önzés, pártérdek nem homályítá, s jellemszilárdsága s szellemi felsőségének tisztelve hódol minden véleményfelekezet. Örömét, mindnyájunk osztatlan örömét fejezé ki, hogy Kolozsvár történetszentesítette falai között üdvözölhetjük a nagyobb testvérhonnak e két derék fiát; a testvérhonnak, melynek testéből átkos pártviszály által kiszakasztva, e kis honrész önerején nem birja az izmosabb iker haladó lépteit követni. Betegnek mondá e nemzetet, s Deákot orvosának, ki a gondviseléstől küldve van, hogy gyógyítson. Áldást esde a nagy honfi élete, sikert nemzeti átalakulásunk körüli fáradozására, hogy egykor, kiket most tisztelet s barátság láncza füz hozzá, mint ugyanazon egygyéforrt közanya gyermekeit láthassuk egymást. Üdvözlé a koszorus dalnokot - Vörösmartyt - ki nemzetünknek szintén büszkesége s azon óhajtással végzé beszédét: tartsa meg Isten őt sok időn át nekünk s érje meg, mit apáink meg nem érhettek, hogy midőn a magyar nemzet két hazája egyesülésének nagy napját ülendi meg, ő dicsőithesse lantjával az ünnepet. Harsány éljenzés követte e beszédet, s Deák Ferencz, ki derék utitársával együtt a fáklyáskörbeni megjelenésökkel örvendeztette meg a tisztelgőket, lélek- és szívható s adná isten, mindazok keblében, kik hallották, magasb ihletű szent igék gyanánt örökre megőrzendő szavakkal válaszolt.

DEÁK FERENCZ: Köszönetét nyilvánítá az iránta tanusított részvétért. Beszéde alapjául az eldalolt hymnus azon szavait: «Megbünhödte már e nép a multat s jövendőt» s érzelmeink tolmácsának ama kifejezését tévén, mely szerint a testvérhon egy első rendű bajnoka példájára őt beteg nemzetünk orvosának mondá, érzékenyül rajzolá a nem két testvér, hanem egyazon anyahon két részének pártviszály okozta elválását, mely a magyar nemzetre nézve annyival sulyosabb csapás, mert elszigetelve áll; bármerre tekintsünk Európaszerte, nincs nemzet, melyhez közös eredet, nyelv- vagy jellemrokonság csatolná. Kórjelek mutatkoznak - ugy mond - e nemzet életén az igaz; de meggyógyulását nem egy vagy más orvos, hanem maga a nemzet eszközölheti, eszközölheti pedig azáltal, ha a veszélyes kóranyagot, mely minden bajainak főoka, a pártviszályt, kiirtja kebléből. Egy elhunyt barátja szavait hallá itt eldaloltatni. Hogy megbünhödte légyen a nép a multat s jövendőt, szükség, hogy polgárai számüzve körükből minden visszavonást, egyenetlenkedési szellemet s egy közös szent érdekben öszpontosítva erőt és akaratot, egyetértve munkáljanak a czél felé, mely a hon fölvirágzása. Erő, kitartó munkásság és egyetértés legyen tehát jelszavunk, úgy a törvényhozási, mint a socialis téren, s valósulandnak a halhatatlan Kölcsey szavai, s akkor nem leend szüksége orvosra e nemzetnek. Ismétlé köszönetét azon óhajtása kiséretében: vajha egykor - s adná isten minél előbb - midőn ismét körünkbe jövend, mint egy összeforrt haza polgárai úgy találkozhassunk!