KÜLÖNBÖZŐ SÉRELMEK TÁRGYÁBAN.

I.

Zala vármegye 1846. márczius 3-kán tartott közgyűlésében tárgyalta Pest vármegyének 1845. november 12-dikén tartott közgyűléséből kelt körlevelét. E szerint Horvátország tartományi gyűlésének eseményei Pestmegye rendeinek az alkotmányos jogok fölött őrködő figyelmét fölhiván, a legnagyobb megütközéssel győződtek meg, hogy az ottani mozgalmak közelebb oly fejleményt vettek, melynél fogva azok többé nem csupán nemzetiség iránti féltékenységből eredett gyűlölségnek, hanem egy párt által magának a magyar haza egységének fölbontására irányzott és a kormánynak legalkotmányellenesebb eljárásával erősített intézkedéseknek tartandók. Eddigelé, midőn Pestmegye rendei Horvátországban egy, magának nemzetellenes czélokat kitűzött párt mozgalmait tapasztalták, erre több izben és sürgetőleg figyelmeztették a kormányt, nem is képzelhetvén, hogy ha a kormány cselekvésre induland, föllépésének más irányt is adhatna: az anyaország és a kapcsolt részek közti kapocs megrontására czélzó pártnak törvényes eszközökkel rendre igazításánál. Ily várakozás után aggodalmaikat megkettőztetve érzik, midőn a kormánynak rég várt föllépését azon alkotmányos szellemü rész működésének elnyomására látják irányzottnak, mely a Magyarországgal való törvényes viszony fentartására törekszik, s megütközéssel tapasztalják, hogy e föllépéssel a kapcsolt részek czéljai ellen törekvő illyrismus és ez által a magyar korona egysége ellen fölkelt vétkes lázadás védetik. Ugyanis a horvátországi tartományi gyűléshez szeptember 14-dikén rendelet küldetett, mely szerint a tanácskozásokbeli rendnek ürügye alatt parancsoltatik, hogy a tartományi gyűlés - ezúttal fölveendő - munkájának befejezéseig és ő felsége által való jóváhagyásáig, a szavazati jog - kizárásával az eddig ott részt vett nemességnek - egyedül azok által gyakoroltathassék, kik vagy a bántól meghivatvák, vagy hatóságok küldötteiül jelentek meg, s hogy az e részbeli határozatok is egyedül a mondottak szavazatára alapíttassanak. Minthogy a magyar hon és törvényhozás egységét csorbító ilyen rendelkezés még azon esetben sem tartathatnék törvényesnek, ha törvényesen volna is alakítva a tartománygyűlés, mert az ilyetén változtatás egyedül a köztörvényhozás hatóságához tartozik; minthogy továbbá a magyar kapcsolt részek nemességének jogai a közös országos törvények oltalma alatt állanak, s az 1791: X. és XII. t.-czikkek a rendeletekkel való kormányzást világosan tiltják: a kormány által, a horvátországi nemességnek az ottani tartományi gyűlésen azelőtt birt - törvényes gyakorlattal erősített - részvéte és befolyása ellen, az érdekletteknek önhatalmilag mellőzésével és így alkotmányellenesen tett intézkedést oly törvénytelen eljárásnak és sérelemnek tekintik, mely a tartományi gyűléseknek ily önkényes átalakítása által - a mennyiben azoknak egyik főbb köre és hatósága a magyar országgyűlésre küldendő követek választása és az adandó utasítások kidolgozása - a magyar törvényhozás függetlenségét is megtámadja. A kormány továbbá azon törvénytelen intézkedést tette, hogy ámbár a turmezei nemességnek Zágrábmegyében gyakorlott szavazata arányát az 1831. julius 12-dikéről, 1833. február 13-dikáról, 1835. junius 1-jéről és 1836. julius 26-dikáról kelt intézményekkel a törvény által végkép elintézettnek jelentette ki, mégis e tárgyat ujabban fölélesztve, f. év szeptember 21-kéről kelt rendeletében azon arány iránt az előadottak szerint törvénytelenül és a horvát nemességnek tettleges kizárásával önkényesen rendezett tartományi gyűléstől kivánt véleményt, s ekkép a turmezei nemességnek törvényes gyakorlat adta alkotmányos jogai fölötti intézkedést a törvényellenesen és maguknak a turmezeieknek is kizárásával alakított gyűlés határozata alá terjesztette, minek az lett az eredménye, hogy a tartományi gyűlés a turmezeieket Zágrábmegyében addig személy szerint illetett szavazati arányt megszüntetni, s azt csupán a grófjuk által és csak egy szavazatban gyakorolhatónak véleményezte elrendeltetni. Ezeken kivül tudomással birnak Pestmegye rendei a már érintett rendeletek következményeiről, jelesen arról, hogy a nemzeti közczélok ellen föllázadt illyr párt, bizakodva a kormány fönnebbi intézkedéseiből részére kimagyarázott kedvezésekben, a kapcsolt részeknek külön igazgató kormányszéket javasol, s ez által megsértve a természetes egységet, mely szerint a kapcsolt részeknek az anyaországtól külön kormányzási rendszere, következőleg külön kormányszéke se lehet, s ekkép belevágva a magyar törvényhozás függetlenségébe, szintúgy mint a megoszthatatlan végrehajtói hatalom önállásába, tettleges szakadást és az anyaország és a kapcsolt részek közti viszony erőszakos felbontását czélozza; egyszersmind ismét a magyar köztörvényhozás függetlenségének tekintetbe nem vételével beleavatkozott annak is elhatározásába, kik birjanak szavazati joggal, s mellőzve a III. rész 3-dik czíme rendeletét, a csupán törvényhozási uton nyerhető szavazati jogot a törvények által nem ismert főispáni helytartóknak és a váltótörvényszék elnökeinek osztogatja. Ennyi és ilynemü sérelmet látván a kormány eljárásában, s látván hogy ezen intézkedések más hatóságok irányában is és minden alkotmányos jog ellenében megkisértethetnek; látván végre, hogy hasonló törvénytelen intézkedéseknek eredménye volna a nemzetnek a jogosság teréről a kegyelemére sülyedése: Pestmegye rendei alkotmányos jogaik érzetében fölhivatva kijelentették, hogy a törvényesen szükséges föltételeket a kormány intézkedéseiben nem találván, ezeket az 1791: XII. t.-cz. erejénél fogva érvényteleneknek tartják; kijelentették, hogy ily törvénytelen intézkedések ellenében az alkotmányt minden törvényes eszközökkel megvédendik; hogy a megtámadott jogok oltalmára a törvényes korlátok közt fölállandanak és a jogaiban sértett nemzet törvényes kivánatait jogok polczára emelendik. Azon meggyőződésben azonban, hogy e jogtámadások ő felsége tudtán és befolyásán kívül történtek, de kormánya eljárásának eredményei, s bizván ő felsége jogérzetében, föliratni rendelték: «hogy a magyar társországok nemességének jogai közös törvények oltalmával védetnek, s hogy az 1790: X. és XII. t.-czikkek a rendeletekkel való kormányzást világosan tiltják, s így a törvénytelen rendeletek ellen tiltakoznunk kell; továbbá feliratni rendeltük, hogy a horvát tartományi gyűlésnek törvényes uton kívül és alkotmányellenesen lett alakítása a magyar törvényhozási hatalom független intézkedési jogát csorbítja, s ezért sem azon akkép alakított gyülekezetet Horvátország tartományi gyűlésének, sem követeit törvényesen választott küldötteknek, sem utasításait a horvát nemzet akarata kifolyásának, sem semmi tetteit törvényeseknek nem ismerhetjük el, hanem alkotmányos jogainknak a kormány általi megtámadtatásául tekintjük, következőleg az ily alkotmányellenes lépést tanácsló, az ily törvénytelen rendeletet a királyi eskü szentségének megvetésével s a nemzeti jogok elárulásával aláirt tanácsosoknak a törvény értelmébeni feleletre vonatását országgyűlésről országgyűlésre követelni el nem mulasztandjuk». Egyszersmind ő felségét megkérni határozták: «hogy a nem törvényes tartományi gyűlés helyett egy mást, a törvényes elemek egybehivásával szerkezettet tartatni, azt a törvényes korlátok közt maradásra s a törvényhozási hatalom körébe nem avatkozásra utasítani, s ekkép a dolgot törvényes folyamába visszavezetve, az e részben mulhatlanul támadandó aggodalmakat és ingerültséget is kegyelmesen megszüntetni méltóztassék». Panaszaiknak ő felsége legmagasabb trónjához juttatásáról magukat biztosítandók, a rendek érzéseiknek és kérelmeiknek szóval is tolmácsolásául kebelükből küldöttséget biztak meg. Végre, mivel a kormánynak Horvátországban közelebb tett alkotmányellenes eljárása az alkotmányos önállás ellen halálos csapásul tekintendő, Pestmegye rendei a többi megyét határozatukról értesíteni és fölkérni rendelték: «méltóztassanak a mostani kormány ujabb rendszerének czélját s titkainak naponkint jobban kitünő irányát figyelemmel kisérni, s méltóztassanak e tekintetből a törvényes korlátok közt erélyesen intézkedni, ez által önmaguknak a teljesített polgári kötelesség öntudatát megszerzendők, ez által egyszersmind, ha a tán használandó erőszaknak jogokat tiporni sikerülendne, a nemzet emlékét az elvesztegetett szabadság átkától menten tartandók».

Ezzel kapcsolatban tárgyaltatott Pozsony vármegyének 1846. január 5-dikén kelt körirata. Ebben panaszolja, hogy föliratot határozván el a horvát ügyben ő felségéhez, s küldöttséget választván annak átnyujtására, ettől királyi leirattal eltiltatott.

Olvastatott továbbá Pest vármegyének 1846. január 31-dikén tartott közgyűléséből küldött körirata, melyben a többi megyével közölte a horvát ügyben kelt fölirata tárgyában történteket. József nádor 1845. deczember 10-dikén Pest vármegyéhez a következő levelet intézte:

«Értésére esett ő felségének, hogy azon küldöttség, mely uraságtok f. év Szent-András hava 12-én tartott közgyűlésükből Horvátország körülményeit illető feliratnak ő felségénél leendő benyujtása végett neveztetett, mindamellett, hogy uraságtok szintúgy mint a küldöttség az e részben előre nyerendő legfelsőbb engedelem szüksége iránt figyelmeztetve voltak, ezt mellőzve, folyó hónap 15-dike körül Bécsben megjelenni szándékozik, s ennek folytában kegyelmesen megparancsolni méltóztatott, hogy abbeli legfelsőbb megmásolhatatlan akaratát jelentsem ki, minél fogva ő felsége sem ezen, sem más bármely, az 1770. évtől fönnáló legfelsőbb rendeletek ellenére maga útján előre nyert legfelsőbb engedelem nélkül nevezett küldöttséget el nem fogad. Mely legfelsőbb parancsolatot ahhoz való alkalmazás végett oly hozzáadással tudatom uraságtokkal, hogy azt időrövidség tekintetéből egyúttal első alispánjuknak is, mint az érdeklett küldöttség elnökének azon utasítással adom tudtára, hogy erről a küldöttség tagjait is értesítvén, ily körülmények közt szándéklott bécsi útjokkal fölhagyjanak».

A küldöttség tagjai azonban ekkor már útban voltak Bécs felé. Miként Pest vármegyének 1846. január 31-kén tartott közgyűlésében jelentették, Bécsben 15-dikén érkeztek meg, s az alispán mint a küldöttség elnöke magára vállalván, hogy a főcancellárt megkéri az idő kijelölésére, melyben a küldöttség nála udvarolhasson és előadhassa az ő felségéhez bocsáttatás és kihallgattatás kieszközlése iránti kérelmet: a főcancellártól válaszul azt nyerte, hogy ő felsége egyenes parancsa következtében mind ő, mind a kormány többi organumai el vannak tiltva attól, hogy a megbizottakat küldöttekül fogadják, s ezért a küldöttek ő felségéhez bocsáttatásuk reményében hasztalan várakoznak és lépéseket siker nélkül tesznek, mivel küldöttségül fogadtatni sehol nem fognak. A küldöttség erre elhatározta, hogy a főcancellárnál válasza meghallgatása végett testületileg jelenik meg. Az udvari cancellária házában azonban Zsedényi Ede udvari tanácsos a főcancellár parancsából tudatta velük, hogy ő felsége positiv parancsával mind a cancellár, mind a kormánynak többi organumai eltiltattak attól, hogy a megjelenteket küldöttségül fogadják, ellenben az egyes tagokat egyenkint és mint magánosokat a főcancellár kész fogadni. A küldöttség tagjai erre kijelentették: minthogy a főcancellár őket küldöttekül nem fogadja, nekik pedig mint egyeseknek vele dolguk nincs, az eljárást irányában bevégzettnek tekintik. Mivel azonban kiküldetésük az, hogy küldőik panaszát ő felsége szine elé juttassák, kötelességükben állónak hiszik ennek eszközlésére más törvényes módot is megkisérelni, s mert a főcancellár üzenete szerint a kormány minden organuma el van tiltva fogadtatásuktól, czéljuk elérése tekintetéből azokhoz járulandanak, kik állásuknál fogva a kormány organumainak nem tekinthetők. Ezek előadása után eltávozott a küldöttség, s újabb tanácskozás közben abban állapodott meg, hogy az uralkodó ház tagjait kéri meg a közbenjárásra, még pedig hogy a főherczegek a küldöttség panasza és kérelme tárgyáról és fontosságáról értesüljenek, részükre a dolgok állását a megye fölirata értelmében előterjesztő emlékiratot szerkesztett. Először is Ferencz Károlyhoz mentek, mint a korona præsumptiv örököséhez, ennek udvarmesterétől azonban néhány nap eltelte után azt az értesítést kapták, hogy a főherczeg a küldöttséget nem fogadhatja, mire az emlékiratot a főudvarmesternél hagyták azzal a kéréssel, hogy adja át a főherczegnek. Ezután Lajos és végül Károly főherczegnél jártak, de egyik helyen se fogadtatván, mindenütt hátrahagyták az emlékiratot.

Ő felsége a fölirat tárgyában Bécsből január 24-dikéről a következő leiratot intézte Pest vármegyéhez:

«Minél éberebb figyelemmel őrködünk Magyarországunk jogainak épsége és azon törvényes viszonyoknak, melyekkel a kapcsolt részek ahhoz csatoltatnak, föntartása fölött, annál váratlanabb volt. Előttünk 1845. november 12-kén tartott közgyűléstekben hozott és főispáni helytartótok által meghagyásunk folytában. Elénkbe terjesztett azon végzéstek, mely szerint az 1791: LVIII. t.-cz. értelmében a kapcsolt részek benső viszonyai iránt ugyanazoknak legközelebb tartatott tartományi gyűlésükhöz adott legfelsőbb rendeleteinket, melyek figyelmezve a törvényeknek. Általunk minden időben szentül megőrzendő sérthetetlenségére, csak annak föntartását tárgyazták, mi a kapcsolt részek tartományi gyűlésein folytonosan követett gyakorlaton alapultnak ismertetett, mindamellett nem csak sérelmeseknek állítottátok, hanem még azoknak keletkezését és irányát is, mintha általuk a magyar korona egységének fölbontására czélzó bármely törekvések előmozdíttatnának, vagy a magyar törvényhozási hatalom csorbíttatnék és az egyéni sarkalatos jogok sérthetetlensége veszélyeztetnék, gyanuba venni; ezen végzéstekből eredő felirástoknak királyi székünk elé terjesztésével pedig - mellőzve az ily esetben szükségelt legfelsőbb engedelmünk előleges kikérését - küldöttséget megbizni, más törvényhatóságokat hasonnemű intézkedésekre fölhíni, s e szerint egyedül alattvalóink boldogítására és az ősi alkotmány biztosítására fordított törekvéseinket egyoldalu előadástok következtében nem csak magatok félremagyarázni, hanem azoknak elferdítésével másokban is alaptalan aggodalmakat ébreszteni és ingerlő fölirástok által a kedélyeket azon bizodalomtól és nyugalomtól megfosztani akarni nem általlottátok, mely mindenkor, de főkép a magyar hon jelen teendőinek dús évszakában az üdvös előhaladásnak nélkülözhetetlen föltételét teszi. Ezért is királyi rendeleteinknek általatok vakmerően tulajdonított, s mind a korona egysége, mind az alkotmányos jogok szentsége iránti hű ragaszkodásunkkal merően ellenkező irány és értelem Bennünk a legméltóbb neheztelésnél egyebet nem gerjeszthetvén, eljárástokat, mely a kedélyek nyugalma és a kormányunk alatt levő népek közti egyetértésnek fölháborgatásával Magyarországunk valódi javának tettleges előmozdítása ellen csak nehézségeket és akadályokat gördíthet, komolyan rosszaljuk és királyi tekintélyünknél fogva titeket szigoruan intvén, parancsoljuk: miszerint a köztanácskozások törvényes határaira gondosan ügyelve, legfelsőbb rendeleteinknek elmagyarázása által ezeknek mind atyai szándékunkhoz, mind adott királyi szavunk szentségéhez nem férő irányt tulajdonítani szorosan ovakodjatok, s valamint méltán várhattuk volna, hogy az általatok megbizott küldöttség tagjai, miután el nem fogadtatásukról eleve értesítve, sőt annak további szorgalmazásától legfelsőbb meghagyásunknál fogva eltiltva lettek, az e részben teendő további lépésektől elálljanak, úgy minekutána ezen egyének viseletéből ellenkezőt valánk kénytelenek tapasztalni, azoknak ez úttal királyi rendelményeink ellen elkövetett engedetlenségüket szigoruan rosszaljuk».

A helytartótanács Pest vármegyéhez ez ügyben intézett átiratában emlékeztette a megyét a törvényes korlátokra és ezek áthágásáért megfeddette.

Az udvari cancellár január 24-dikén kelt rendelvényével ő felségének e tárgyban kiadott külön leirata következtében visszaküldötte a megyének azon emlékiratokat, melyeket a megye küldöttei a főherczegeknek benyujtottak.

Végül fölolvastatott Zágrábmegye rendeinek panaszos levele, melyben Zala vármegyét értesítik az illyr párt által a magyar nemzetiség és a magyar korona egysége ellen már több évek során elkövetett törvénytelenségekről, s az utolsó tartományi gyűlésen alkotott jogsértő és törvénytelen határozatokról, s egyúttal tudósítják Zala vármegyét a sarkalatos jogokat és alkotmányt sértő ama főbb kormányi rendeletről, melylyel a horvátországi nemességnek a tartományi gyűléseken gyakorlott szavazó joga megszüntetik, s e jog egyedül azokra szoríttatik, kik a tartományi gyűlésre báni levéllel hivatnak meg.

DEÁK FERENCZ: Alkotmányos kötelesség törvényhatósági állásunkban fölszólalni a kormánynak oly cselekvései ellen, melyek a törvénybe ütköznek. Ne higyje senki, hogy mi az ily alkalomnak örülünk, hogy mi keressük a sérelmeket, hogy szivesen veszszük, ha alkalmunk van sérelemről panaszkodni. Higyjék el a t. KK. és RR., keserű kénytelenség az, midőn a hazához, törvényhez és fejedelemhez egyformán hű polgárok kényszerítve vannak fölszólalni azon hatalom ellen, melynek legelső és legszentebb kötelessége a törvényeket föntartani és védeni. Ezen kénytelenség mindig igen keserű; de kétszeresen keserű hazánk jelen állásában, midőn naponkint mindinkább terjed a nemzetben azon meggyőződés, hogy a művelt világnak fokonkint emelkedő fejlődésétől s a kornak parancsolva sürgető kivánatitól oly sokban elmaradtunk, s hogy szükség minden erőt, minden tehetséget, minden figyelmet arra fordítanunk, hogy lerázva a gyáva tespedésnek ónsúlyát, fokonkint emeljük mi is nemzetünknek elhanyagolt szellemi és anyagi erejét. Századokon keresztül el van hanyagolva a nép nevelésében, művelődésében; az erő, mely a nemzet kifejlődését eszközölhetné, majdnem egyedül a kiváltságolt osztályra van szorítva, és ezen osztálynak kellene leginkább eszközölni, hogy a nép emelkedjék, a haza boldog legyen. Felséges urunk maga tűzte ki a közelebbi országgyűlésen a korszerű haladás zászlóját, és mi ezen zászló körül oly szivesen csoportozunk, készek önmegtagadással is hozzáfognia nehéz, de szép reménynyel kecsegtető munkához. És épen midőn fönálló törvényeink javításán, a polgárok egymás közti viszonyainak tisztább és igazságosabb rendezésén, az alkotmányos szabadság áldásának czélszerű terjesztésén szivvel, lélekkel akarnánk dolgozni, akkor kényszerítnek bennünket a körülmények a megsértett törvényeknek, a megtámadott. szabadságnak törvényszerü védelmére fordítani erőnket és figyelmünket. És mi erőben megfogyva, magunk közt véleményben, érdekben megszakadva, mindig távolabb esünk azon sikertől, mit elérni óhajtunk, mi a nemzet kifejlődése.

A szónok azokról, a mik történtek, indulat nélkül akar szólni, nem azért, mintha keserű érzés nem szállotta volna meg kebelét, hanem mert azt hiszi, hogy hazánk körülményei olyanok, melyekben a keserűségtől el nem fogódva, nem indulattal és nem indulathoz szólva kell előadni nézeteinket. Ő nem keres titkos czélt, és nem akar szándokot gyanusítni, mert csak isten előtt ismeretesek a szívnek rejtekei; a szónok hiszi, hogy a kormány rendet akar, rendet, mely oltalma legyen az alkotmányos szabadságnak, nem pedig annak elnyomója; akarja hinni, hogy szellemi és anyagi kifejlődésünk eszközlésére törekszik; hiszi mindezt, mert tudja, hogy a kormánynak ezek legelső és legszentebb kötelességei, melyekről megfeledkeznie soha sem szabad, s melyeket, ha szándékosan mellőzne, megcsalná a fejedelem bizodalmát. De miképen indult a kormány a czél elérésére? Nézzük az ösvényt, a kitűzött czél felé vezet-e, vagy annak ellenére látszik lenni? A tényeket szárazan adandja elő. A rend mulhatatlan kellék a status boldogságára. Ő nem tartja a rendet a status egyedüli czéljának, hanem a rendet szükségesnek tartja arra, hogy a status czélja elérethessék. Erősnek óhajtja a kormányt, de nem csak anyagilag, hanem szellemileg is, mert az erős kormány legbiztosabb támasza a törvénynek, és azért, mert védője a törvénynek, támasza a szabadságnak. Csak az erős kormány képes a nemzet erejét egy czélra pontosítani, s a nemzet kifejlődését eszközölni. De a szellemileg erős kormány hódol a törvény parancsainak, kiméli mások törvényes jogait, és eltűri, sőt tiszteli hatalmának törvényszabta korlátait még akkor is, ha ezen korlátok neki nem kedvesek.

Nem keresve titkos irányt, rejtett okokat, tényeket hozand föl állítása mellett.

Horvátországban évek óta visszavonás, gyűlölség és pártoskodás ütötte föl vésztterjesztő táborát, párt párt ellen, ember ember ellen, polgár polgár ellen föl van fegyverkezve, elannyira, hogy igen keveset állít, ha annyit mond, hogy Horvátország a status kitűzött czéljától alig lehetett valaha távolabb, mint épen most. És a kormány, mely a rend föntartásának szükségét annyiszor emlegeti, tett-e erőteljes lépést Horvátországban a megzavart rendnek helyreállítására? noha ezt egyesek panaszai, számos törvényhatóságok föliratai, sőt a közelebb mult országgyűlésen a nemzet képviselőinek fölszólalásai is sürgetve kérték? Egyik első lépése az vala, hogy a polgárok egyik osztályát gyakorlati jogaitól megfosztotta; egy parancsot küldött a tartományi gyűlés elnökének, mely szerint a bán csak azok szavazatait számítsa, kik levél által vannak a tartományi gyűlésre meghíva. Ezentúl tehát a horvátországi köznemesség, mely a bán által meg nem hivatik, nem bir szavazati joggal azon tartományi gyűlésen, mely czélul tűzte ki magának a tartományi gyűlés rendezését. Ezen felső parancs tettlegesen sérti a törvényes gyakorlatot és alkotmányos szabadságot. Voltak, kik vitatták, hogy a horvátországi köznemesség nem volt a szavazási jognak gyakorlatában. Ha ez így volna, akkor a dolog más színben tünnék föl; de miben áll az eddigi gyakorlat? Abban, hogy egyes szavazatok nem szedettek eddig, mert nem volt eset, mely szavazást tett volna szükségessé; de ha ebből azt lehetne következtetni, hogy Horvátország köznemességének a tartományi gyűlésen szavazata nincs, mert szavazata eddig fejenkint nem számíttatott, akkor ugyanazon következtetés állana a tartományi gyűlés egyéb tagjaira nézve is, mert nem kerülvén a fenforgó tárgyak eldöntése egyes szavazásokra, az ő szavazataik sem számíttattak. Horvátország nemességének eddig gyakorlott szavazati joga mellett Pestmegye levele igen sok okot hoz föl. De a szónok maga is igen jól emlékszik, hogy a magyar országgyűlésen Verőcze megye követe azt felelte Horvátország követének, ki neki szemrehányásokat tőn, hogy miért kel ki a horvátországi utasítás ellen, midőn Verőcze megye is részt vesz az utasításadásban: «Köszönöm az oly részvevést, midőn Verőcze megyéből két követünk jelenik meg csak a tartományi gyűlésen, hová köznemességünk a távolság miatt nem mehet, s a zágrábmegyei követek és köznemesek összejövén, bennünket leszavaznak.» Ezt mondá Verőcze követe a kerületi ülésben, és Horvátország követe a tényt nem tagadta. Ha szükséges volna, sok esetet tudna fölhozni Pozsega, Verőcze és Szerémmegye jegyzőkönyveiből, melyekben a megyék panaszkodnak, hogy szavazatukat a zágrábi számos nemesség szavazatai megsemmisítették. De ezen kívül kezében van hiteles másolata azon választmány munkálatának, mely 1836-ban Horvátországban a tartományi gyűlés rendezésének elkészítésével volt megbízva. Ezen választmány ezt mondja: Quod illi a loco servandorum generalium congressuum multum distent, ergo nobilitas exigua comparere possit, ablegati autem Jurisdictionum cum gremiali nobilitate Zagrabiensi occasione discrepationis opinionum, luctam nullam inire valeant, conclamationibus tantorum, ubi etiam gregaria nobilitas comparere solet, omnia vinci, repræsentationem itaque suam eo usque nullius ponderis futuram, donec coordinatio comitiorum horum in æquitatis basi non fuerit stabilita. Quærelæ hic sub qualibet congregatione repetebantur, vel quod adusque successu caruerint, spes coordinandæ Dietæ quoque Hungariæ, quæ etiam similibus nævis referta est, causa fuit». Továbbá az 1837-diki választmány munkájának egy másik pontjában ez foglaltatik: «Cum interim eo non obstante dum status et ordines ad regni congregationem in simul convenerunt, singuli quoque tam magnates, quam et regni nobiles tantum sessionibus regnicolaribus intervenire potuerint, et nonnulli reipsa intervenerunt, sed et opiniones suas depromere soliti fuerint, depromtorumque per eosdem votorum reflexio habita fuerit, illud in aprico est etc.»

Abba nem kiván ereszkedni, helyes-e vagy nem a köznemességnek a tartományi gyűlésen való részvétele; vagy abba, szükséges volna-e a tartományi gyűlést czélszerűbben rendezni? De akármit kivánnak a körülmények, annyi bizonyos marad, hogy alkotmányos nemzetnél nem szabad a fönálló törvényes gyakorlatot a végrehajtó hatalomnak via facti parancscsal megváltoztatni. Íme tehát ez azon egyik lépés, melyet a hatalom tett a rend érdekében, midőn, tekintetbe nem véve az alkotmányos jogok sérthetetlenségét, parancsolat által alkotmányos jogokat szüntet meg, és tettleges végrehajtáson kezdi azt, mit előbb törvény által kellett volna elhatározni.

Hontmegyében a főispánnak hivatalos eljárása ellen súlyos vádak emeltettek, a panaszkodók vizsgálatot kértek ő felségétől, hogy a vétkes büntettessék. Ezen kérelmet pártolta több megye, a többi közt Zala is, és mit tett a kormány, mely a rendet akarja föntartani? Talán vizsgálatot rendelt? mert ezt kellett vala tenni nem csak alkotmányos országban, hanem oly közállományban is, melyben a legfőbb hatalmat alkotmány nem korlátolja. Nem, hanem figyelembe sem véve a folyamodók panaszát, vizsgálatot nem rendelve, és egyedül a főispáni helyettes jelentésére hivatkozva, helyeselte annak cselekvéseit, és a panaszkodókat szigorúan megróvta. Vajjon az ily eljárás a rendnek érdekében történik-e? Hiszen a rendnek csak igazság lehet biztos alapja, az igazság pedig azt kivánja, hogy a főbb hatalom egyiránt méltányos legyen panaszkodó és panaszlott iránt, s részrehajlatlan eljárásának szigorúságát politikai tekinteteknek soha föl ne áldozza.

Biharmegyében évek óta rendetlenség háborog. Azon szép tartomány, mely egy kis országnak beillenék, viszálkodásoknak, sőt vérengzéseknek színhelye. Biharban már működött királyi biztos a zavarok megszüntetésére, s a működésnek egyik eredménye az lőn, hogy ő felsége parancsot bocsátott ki, melyben világosan kimondja: «ha a főispán valaki ellen actiót rendel, azt meg kell indítani még akkor is, ha a rendek többsége ellenkezőt határozna»; de ezen rendelet a főispánt, a megye elnökét, a rendektől nem csak elkülönzi, hanem a rendek többsége akaratának fölébe állítja. Kérdi, alkotmányos fogalom szerint rendhez tartozik-e az, hogy az elnök különvált hatalom legyen azon testülettől, melynek elnöke és nem ura? hogy a testület határozatát az elnök egy parancsszavával megsemmisíthesse? Fájdalmasan érinti meg azon eseményeket is, melyek Biharban évek óta történtek, különösen a deczemberben tartott közgyűlésnek véres eredményeit, mikről mindenki a rémülés kebellázító érzetével emlékezik. Fölötte sajnosnak tartja azonban, hogy azon véres események óta hónapok múltak el, és a szükséges vizsgálat, melyet erőteljes kormány nem csak megrendelni, hanem nehány hét alatt teljesíteni is tudott volna, rendelve van ugyan, de még nem teljesíttetett, sőt el sem kezdetett. Az 1832-36: XXI. t.-czikk határozottan azt rendeli, hogy Kraszna, Zaránd, Középszolnok megyék és Kővár vidéke Magyarországhoz teljesen és tökéletesen visszacsatoltassanak. Tíz év folyt le már ezen törvény alkotása óta, s tíz év alatt sem teljesíttetett a törvény világos rendelete. A közelebb lefolyt országgyűlés közkereset alá vétetni rendelte az említett törvényhatóságokat, mert az országgyűlésen meg nem jelentek, a törvényes biróság azokat elmarasztalta, és az itéletnek végrehajtása tettleges erőszakkal gátoltatott, és ámbár egy esztendő folyt le már, mióta ezen botrány történt, a kormány mai napig sem eszközölte a törvényes biróság itéletének végrehajtását.

A horvátországi köznemességen ejtett sérelmet oly súlyosnak látták az ország több törvényhatóságai, hogy némelyek fölirat által kértek ő felségénél orvoslást, mások pedig küldöttségeik által kivántak a királyi széknek zsámolyához járulni, s ott súlyos aggodalmaik megszüntetéseért könyörögni. Pest megyének küldöttei meg is jelentek Bécsben, s megkisérlettek mindent, hogy urunk királyunk elébe juthassanak. De a királyi palotának ajtai zárva maradtak előttök, s a kormánynak egy tisztviselője által azon üzenetet vették, hogy őket, mint Pest megyének küldötteit, ő felsége nem fogja elfogadni, sőt kijelentetett előttök az is, hogy a kormánynak minden organuma el van tiltva a küldöttségnek elfogadásától. Később hasonló küldöttséget határoztak Pozsonymegye rendei. Csakhamar érkezett azonban még azon gyűlésre egy dorgáló királyi leirat, mely a megyének azon cselekvését rosszalja, hogy engedelem nélkül, a főispáni helyettes kijelentésének ellenére is, merészlettek küldöttséget nevezni, nekik egyszersmind meghagyatván, hogy ezentúl az 1770. évi felsőbb rendelethez tartsák magokat, s közdolgokban föliratokkal terjeszszék föl panaszaikat ő felségéhez.

Ha nem említi is azt, hogy régibb törvényeink tartalma szerint az ország törvényhatóságai gyakran küldöttségeik által adták elő súlyosb sérelmeiket ő felsége előtt; hogy az 1770. rendelet nem törvény, és hogy azon rendelet óta is voltak esetek, melyekben a magyar királyok személyesen fogadták a törvényhatóságok küldöttségeit: azt mégis kénytelen nyiltan kimondani, hogy azon törvényhatóságok, melyek a fejedelem személye iránti határtalan bizalommal akartak a királyi szék zsámolyához járulni, a jobbágyi hódolatnak, szeretetnek és ingatlan ragaszkodásnak ezen világos tanuságáért ilyen viszszautasítást nem érdemlettek. Nem leghasznosabb szolgálatot tesz a hazának és fejedelemnek azon kormány, mely nyitva nem tartja mindenkor a király ajtaját a panaszkodó előtt; monarchiai rendszerben, bármennyire korlátolva legyen is a törvények által a legfőbb hatalom, a fejedelemnek magas személye több, mint első tisztviselője a közállománynak; ő atyja egyszersmind népének, s a fejedelem és nemzet közt az atyai szeretet és fiui bizalom szorosabb kapcsainak is kell fennállani, s ezen viszonynyal nem egyeztethető az, hogy a fejedelem ajtaja zárva legyen a polgárok előtt. De saját érdekét sem tisztán fogja föl azon kormány, mely nem siet útat nyitni a királyi szék elébe azon panaszkodónak is, ki a kormány ellen intézi panaszát, mert könnyen azon gyanut ébresztheti az elutasítottnak keblében, hogy nem akarták, hogy a fejedelem önszemeivel láthasson, és elfogultság nélkül itélhessen azoknak eljárása fölött, kiket bizalmával megajándékozott, s országának érdekében hatalomra emelt. Nem is volt még eddig elzárva az egész monarchiában senki elől a fejedelem ajtaja. Csak Magyarország köztörvényhatóságitól lőn most megtagadva, mit eddig bármely egyes polgár megnyerhetett.

Nem akar értekezni azon egyes kormányi tisztviselők tetteiről, kik közhír szerint az elveknek és okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül sok más eszközt s néha nem a leghelyesebben használnak, hogy az egyes törvényhatóságokban a kormánynak bármi nézete vagy cselekvése mellett többséget szerezzenek. Erről nem szól, mert akarja hinni, hogy a kormány őket erre meg nem bízta: A ki rendet akar, a ki a nemzet kifejlődését kivánja eszközölni, annak ily eszközökre nincs szüksége. Nincs a magyar királynak szüksége arra, hogy részére valaki többséget hajhászszon; királyi széke nem csak hatalmának anyagi erejében, hanem hű magyarjainak hódoló tisztelettel párosult buzgó szeretetében ingatlan támaszszal bir, és az egész nemzet nem hajhászott, hanem a kebelnek mélyéből önként fakadó bizalommal állja körül alkotmányos királyának szentséges személyét. A magyar király, midőn a törvényhozói hatalmat a nemzettel együtt közösen gyakorolja, nem akarhatja, hogy a nemzet azon részből, melyhez neki joga és befolyása van, mesterséges utakon kitaszíttassék, nem akarhatja, hogy a nemzet szava oly többségnek szava legyen, melyet a kormány saját érdekében szerzett össze, mert az ily többségnek szava csak mesterséges visszhangja volna a kormány kivánságának, nem pedig tiszta kiömlése a nemzet akaratának. Ily többség mellett a fejedelem soha nem ismerhetné a nemzetnek igazi óhajtását, s a törvényhozó hatalmat csak a fejedelem gyakorolná. A magyar király, mint a végrehajtó hatalom feje, nem akarhatja, hogy kormányának mikénti eljárására nézve a nemzetnek törvényszerű szabad fölszólalása helyett oly többségnek szavát hallja, melyet a kormány mesterséggel szerzett magának. De a kormány maga sem örülhetne ily többségnek, mert hol az eszközök nem tiszták, ott a legtisztább czél mellett sem adhat az öntudat megnyugvást a kebelnek; az ily módon szerzett többség ingatag és változó mindenkor, az ily módon szerzett többséggel nem dicsőség a győzelem s midőn a többség megszűnt, a bukás kétszeresen keserű, mert a szégyennek égető fájdalmával van párosulva. Ismétli, hogy akarja hinni, miszerint a toborzások nem a kormánynak egyenes megbizásából történtek, sőt meg van győződve, hogy azok által lealacsonyíttatik a királyi hatalomnak magas méltósága. Tudja, hogy a kormánynak alig lehetne parancsoló szózattal szabályozni a kormányi tisztviselők minden lépteit, még azokat is, miket nem szorosan hivatalos körben tesznek; de meg van mégis győződve, ha a kormány mindazokkal, kik vele hivatalos viszonyban vannak, határozottan tudatná, miszerint nem szereti, ha a kormányi tisztviselők a kormány részére a megyékben föllépnek, alig volna kormányi tisztviselő, ki ennek ellenére tenni akarna. Pedig ez és a kormánynak mindenben törvényszerű eljárása jobban emelnék a kormány tekintélyét és méltóságát, mint a dorgáló, bizalomra intő, megnyugvást parancsoló kormányi rendeletek; szilárdabb többséget gyűjtenének a mindenben részrehajlatlan kormány körül, mint a kormányi tisztviselőknek működései.

A szónok, összevonva az általa előadottakat, azon véleményét jelentette ki, hogy miután az e tárgyban több törvényhatóságok által eddig fölterjesztett föliratok sikertelenek maradnak; miután a megyéknek küldöttségei előtt zárva vannak a királyi palotának ajtai: jegyeztessenek föl mindezek, mint súlyos sérelmek, és adassék utasításul a jövő országgyűlésre küldendő követeknek, hogy e sérelmeket mindenek előtt orvosoltatni igyekezzenek, egyszersmind pedig a megyének e tárgy fölötti nézetei az ország minden megyéivel testvéri szeretettel és bizodalommal közöltetvén, azok az igaz ügynek pártolására fölszólíttassanak. Meg van győződve a szónok, hogy ha az ország többsége osztozik e nézetekben, az országgyűlésnek panaszos fölszólalása előtt nem lesznek a fejedelem ajtai elzárva.

II.

Az elnök rövid vita után kimondotta, «hogy a megyei rendek a történteket, mint a jövő országgyűlésen előlegesen orvosolandó sérelmeket, följegyzik és nézeteik pártolására fölszólítják a törvényhatóságokat».

A megyékhez intézett körlevél, mely Deák Ferencz műve, így szól:

Kedves barátaink s atyánkfiai!

Alkotmányos állásunkban polgári kötelességünk nyiltan fölszólalni a sértett törvények oltalmára. Nem keresünk mi titkos czélokat a kormány cselekvéseiben, nem gyanusítunk szándokot, mert csak Isten előtt tárvák a szívnek rejtekei. Akarjuk hinni, hogy a kormány rendet akar, oly rendet, mely oltalma legyen az alkotmányos szabadságnak, nem pedig annak elnyomója; s akarjuk hinni, hogy a kormány szellemi s anyagi kifejlődésünk eszközlésére törekszik. Akarjuk hinni mindezt, mert tudjuk, hogy ezek legelső s legszentebb kötelességei a kormánynak; oly kötelességek, melyekről megfelejtkeznie soha nem szabad; melyeket, ha szándékosan mellőzne, megcsalná a fejedelem bizodalmát, s árulást követne el a haza ellen. Erősnek óhajtjuk mi is a kormányt, s erősnek nem csak anyagilag, hanem szellemileg is; mert meg vagyunk győződve, hogy csak a szellemileg erős kormány képes a nemzetnek érdekében czélszerűen használni azon hatalmat, melyet a törvény s a fejedelem bizalma kezeibe tett le. De fájdalommal mondjuk ki aggodalmunkat, hogy azon ösvény, melyen a kormány némely közelebbi cselekvései által megindult, nem vezet a nemzet és fejedelem érdekében kitűzött magasb czél felé. Fájdalommal mondjuk ki, hogy a kormány ezen ösvényen nem eszközli az alkotmányos szabadságnak oltalmával párosult rend föntartását, s nem fogja elősegíteni a nemzetnek kifejlődését. Tényeket hozandunk föl állításunk mellett, s nem keresve titkos irányt, rejtett okokat, csak azokról fogunk szólani, mik a kormány törvény elleni cselekvéséből vagy káros mulasztásából származtak. Ugyanis:

Az 1836: XXI. törvényczikkely határozottan azt rendeli, hogy Kraszna, Zaránd s Középszolnok vármegyék és Kővár vidéke Magyarországhoz teljesen és tökéletesen visszacsatoltassanak. Közel tíz esztendő folyt le már ezen törvénynek alkotása óta, s a kormány tíz esztendőnek elforgása alatt nem teljesítette a törvénynek világos rendeletét. A közelebb lefolyt országgyűlés alatt közkereset alá vonattak ezen törvényhatóságok, minthogy az ország gyűlésére követeket nem küldének. Eljárt hivatalos körében a törvényes biróság s a törvényszabta büntetésben elmarasztotta a vádlottakat; az itélet végrehajtása megkisértetett, de gátolva lőn tettleges ellentállással, s ámbár egy éve már, hogy ezen botrány történt, a kormány még sem tett erőteljes lépéseket a törvényes itélet végrehajtásának eszközlésére. Tíz év óta gátolja tehát a kormánynak hanyagsága az országnak törvényben kimondott, s királyi hitlevelekben is biztosított kiegészítését. Tíz év óta nem engedelmeskedik a törvény parancsainak. Tíz év óta mellőzi a fejedelemnek törvényben kijelentett akaratát, s elnézi, hogy a törvényes biróság itélete sikeretlen maradjon, sőt éppen sikertelensége miatt gúnynak s megvetésnek tárgyává tétessék.

Horvátországban évek óta visszavonás, gyűlölség és pártoskodás ütötte föl vésztterjesztő táborát. Egymást váltva érkeztek onnan a legszomorúbb hírek, rémüléssel s aggodalommal töltvén el kebleinket a kétes jövendő iránt. Fájdalmas panaszokat emeltek Horvátországnak számos lakosi, sőt még egyes törvényhatóságok is, azon szomorú s valóban borzadalmas állapot ellen, melyet indulatos kitörések, a közbátorságnak veszélyeztetése, sőt vérengzések bélyegeznek. Fölszólaltak ez ügyben Magyarországnak is számos törvényhatóságai. Fölszólaltak a múlt országgyűlésen a nemzet képviselői, s a kormány évek óta nem akart vagy nem tudott sikeres eszközökhöz nyúlni, hogy ezen állapotot megszüntesse. Királyi biztosok valának oda küldve, hogy vizsgálatot tegyenek, nyomozódásaik eredménye azonban titokban tartatik, s a kormány még annyira sem méltatja Magyarország törvényhatóságainak kérelmét, annyi tekintettel sincs az országosan egybegyűlt rendek fölszólalása iránt, annyi figyelmet sem mutat a törvényhez s fejedelemhez egyaránt hű polgárok súlyos aggodalma iránt, hogy azon esetben, ha ezen aggodalom alaptalan volna, a vizsgálatok nyilvánításával, s a csendnek, békességnek és rendnek helyreállításával igyekeznék az aggódókat megnyugtatni; ha pedig csakugyan vétkes törekvéseket s törvény elleni cselekvéseket hoztak a vizsgálatok világosságra, törvényes hatalmával erőteljesen lépne föl, a vétkeseket szigorú feleletre vonná, s a méltatlanúl üldözötteket hatályosan pártolná. És a kormány ezen részvétlenségének vagy talán hanyagságának szomorú következménye az: hogy azon egyének, kik közvélemény szerint a horvátországi mozgalmakat tettleg megindították, vagy legalább élénken táplálják, hir szerint, önmagok a kormány pártolásával dicsekszenek, s ezen hiedelem terjedni kezd Horvátországban, sőt terjedni kezd már Magyarországban is; mert a kormány semmit nem tesz, mi által azon ámítókat tettleg megczáfolná, s ezen terjedni kezdő kártékony, bizodalmat ölő, gyűlölséget nevelő hiedelmet elfojtaná.

De nem csak hanyagsága, nem csak mulasztása által követett el súlyos hibát a kormány Horvátországban. Azon főbb parancsolat, mely a horvát tartományi gyűlésre legközelebb érkezett, s melyben azon gyűlés elnökének meghagyatik: hogy csak azok szavazatait számítsa, kik báni levél által vagynak a tartományi gyűlésre meghíva, tettleges megsértése a törvényes gyakorlatnak s alkotmányos szabadságnak; mert Horvátországnak nemességét önkényesen s törvénytelenül fosztja meg azon alkotmányos jogától, miszerint a tartományi gyűlésekben tettleges részt venni, s a fönforgó tárgyak fölött eldöntőleg határozni szabadságában állott mindenkor. Ha Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen szavazata nem volna, miután Horvátország részéről Magyarország gyűlésére a tartományi gyűlésből küldetnek követek, Zágráb, Varasd és Kőrös megyék pedig Magyarország gyűlésére külön követeket nem küldenek, Horvátországnak nemessége semmi közvetlen befolyást nem gyakorolhatna azon képviselők választásában, kik az ő nevében s érdekében vesznek részt a magyar törvényhozásban, pedig a magyar törvényhozás Horvátországnak is törvényt szab. Ilyen képviselet ellenkeznék alkotmányunk szellemével és egész rendszerével. De a szakadatlan törvényes gyakorlat is bizonyítja Horvátország nemességének ezen kétségtelen jogát. Nem szólunk fejedelmek kiváltsági leveleiről; nem szólunk főbb rendeletekről, melyek Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen leendő megjelenését parancsolják. Csak azt említjük meg: hogy Pozsega, Verőcze és Szerém vármegyék küldöttjei sok izben panaszkodtak a tartományi gyűlésen, miszerint ezen megyéknek nemessége a tartományi gyűlések helyének nagyobb távolsága miatt ott számosabban meg nem jelenhetik, Zágráb megyének közel lakó köznemessége pedig gyakran seregestől részt vesz a tartományi gyűlés tanácskozásaiban, s így ezeknek eldöntő sokasága ellen ők küldőik érdekében egyes szavazataikkal semmit nem eszközölhetnek. Már pedig alaptalan, sőt képtelen lett volna ilyen panasz, ha a megjelent nemesség a tartományi gyűlésen szavazati joggal nem bírt volna. De megemlítjük még ezenfelül azt is, hogy azon választmány, mely a tartományi gyűlés rendezése iránti javaslat készítésére volt a tartományi gyűlésből kiküldve, 1837. esztendőben készített munkájában a horvátországi nemességnek ezen gyakorlatáról több helyeken világos, határozott szavakkal kétségbe nem vonható bizonyságot tesz, s a czélszerű elrendezés tekintetéből ezen gyakorlatnak megváltoztatását indítványozza. Már pedig ha valaki, tehát bizonyosan az említett választmány szólhatott öntudománya után a nemesség szavazatjogának mibenlétéről és csakugyan szólott is azt világosan bizonyítólag, s inditványozván annak megváltoztatását, elismerte az eddig gyakorlott jognak kétségtelen létezését. Alkotmányos joga volt tehát Horvátország nemességének tettleges és elhatározó részt vehetni a tartományi gyűlésekben, s ezen alkotmányos jogot a szakadatlan törvényes gyakorlat is szentesítette. A kormány azonban, nem tekintve az alkotmányos jogok sérthetetlenségét, nem tekintve a fönálló gyakorlatot, mellőzve a törvényhozás rendes utját, főbb parancsolat által fosztja meg azon nemességet jogától, törvényes szabadságától. Ha igazság, méltányosság, és az ország közjava változtatást kivánnak a tartományi gyűlés rendezésében; ha más módot és rendet szükséges behozni a szavazatok elosztásában s arányosításában: történjék az törvényhozás utján, a közállománynak hatalmával. De a végrehajtó hatalomnak önkényesen, parancsolatok által ily változásokat behozni nem szabad, s midőn ily lépéseket tesz, áthágja hatalmának törvényszabta korlátait. A kormánynak ezen lépése súlyosan sérelmes a jogától megfosztott horvátországi nemességre nézve, de súlyosan sérelmes az nekünk is, nem csak azért, mert ők, a jogaiktól megfosztottak, nekünk testvéreink, s velünk ugyanazon egy hazának polgárai; hanem azért is, mert a magyarnak és a horvátnak alkotmánya egy, alkotmányos szabadsága ugyanaz. Minden jogsértés tehát, mi azokon elkövettetik, sértése a mi jogainknak is, minden veszély, mely őket fenyegeti, minket is fenyeget. Az 1790: XII. t.-cz., mely egyik alaptörvénye alkotmányunknak, világosan mondja: hogy Magyarországban és a kapcsolt részekben a nemzet és fejedelem közt van megosztva a törvényhozó hatalom, s törvényt alkotni, magyarázni s változtatni országgyűlésen kívül nem szabad, és hogy Magyarország s a kapcsolt részek parancsolatok által kormányoztatni soha nem fognak. És mégis a kormány országgyűlésen kívül alkotványos jogok fölött parancsolat által határoz, s Horvátország tartományi gyűlésének rendezését önkényes hatalommal kezdi meg. Parancsolat által alkotmányos jogokat szüntet meg, s tettleges végrehajtáson kezdi azt, mit előbb törvény által kellett volna elhatározni.

Nem hozzuk föl most mindazokat, mik még a mondottakon kívül Horvátország iránti aggodalmainkat nevelik. Nem szólunk a sajtónak méltatlanul egyoldalú kezeléséről, s a könyvvizsgálatnak igazságtalan részrehajlásáról, mely gyakran engedékenyebbnek mutatkozik azok iránt, mik a magyar nemzetiséget, s a Horvátországgal eddig fönállott alkotmányos kapcsolatot gúnynak, gyűlölségnek tárgyává teszik, ellenben önkényes és szigorú azok iránt, mik a méltatlan megtámadások ellenében nem is megtorlásul, csak czáfolatul iratnak. Azért nem szólunk pedig ezekről, mert itt a fősérelmet nem egyedül a méltatlan részrehajlásban, a viszonyosság hiányában, hanem leginkább a sajtó lebilincselt állapotában látjuk, s meg vagyunk győződve: hogy sajtószabadság nélkül biztosítva soha sem leszünk a sajtó kezelésének egyoldalusága ellen, mivel azon hatalom, mely az előleges könyvvizsgálatot kezeli, gyakran hajlandó azt egyoldalulag is önérdekében használni. Csak annyit jelentünk ki e részben, hogy az előleges könyvvizsgálatnak törvényességét el nem ismerjük, a sajtónak horvátországi működéseire nézve pedig nem titkolhatjuk aggodalmunkat: hogy ezen működések nem Horvátországnak, nem Magyarországnak, de nem is az összes monarchiának tisztán fölfogott érdekében történnek. Nem hozzuk föl továbbá Horvátország tartományi gyűlésének ő felségéhez fölterjesztett azon kivánatit, melyek, ha valósulnának, Horvátországnak egyházi és közigazgatási tekintetben Magyarországtól különválását húzhatnák magok után; mert ezen különválás lényegében s eredményeiben alkotvány elleni, káros, sőt veszélyes volna mind Magyarországra, mind a kapcsolt részekre nézve, azt tehát a magyar király, ki fejedelmi szavának és esküjének szentségével biztosította polgári alkotványunk föntartását, ki nem akarja s nem akarhatja, hogy hű népei között az érdekegységnek, kölcsönös szeretetnek fönálló kapcsai szétszakadjanak, elfogadni soha nem fogja.

A horvátországi eseményeket, s azon kormányi rendeletet, mely által Horvátország nemessége a tartományi gyűlésen eddig gyakorlott szavazati jogától megfosztatik, oly súlyosan sérelmesnek, oly terhes aggodalmat ébresztőnek látták az országnak több törvényhatóságai, hogy némelyek fölirat által kértek ő felségénél orvoslást, mások pedig küldöttségeik által kivántak a királyi széknek zsámolyához járulni, s ott urunknak királyunknak szentséges személye előtt kitárni kebleiknek fájdalmát, elmondani súlyos panaszaikat, s aggodalmaik megszüntetéséért könyörögni. Pest megyének küldöttei meg is jelentek Bécsben, s ott megkisérlettek mindent, hogy urunk királyunk elébe juthassanak, jobbágyi hódolattal előadandók megbizóik aggodalmát s esdeklését. De a királyi palotának ajtai zárva maradtak előttök, felséges urunkhoz nem bocsáttattak, s a kormánynak egy tisztviselője által azon üzenetet vették: miszerint őket, mint Pestmegyének küldötteit, ő felsége nem fogja elfogadni; sőt kijelentetett előttök az is: hogy a kormánynak minden organuma el vagyon tiltva a küldöttségnek elfogadásától. Később hasonló küldöttséget határozának Pozsony megyének rendei, s ámbár a főispáni helyettes a gyűlésen nyilván kijelentette, hogy a megyének küldöttsége ő felségéhez juthatni nem fog, nem ingadoztak a fejedelem személye iránti határtalan bizodalomban, s küldöttjeiket meg is választották. Csakhamar érkezett azonban még azon gyűlésre egy dorgáló királyi leirat, melyben a megyének cselekvése rosszaltatik, a megye rendei keményen megrovatnak, hogy engedelem nélkül, a főispáni helyettes kijelentésének ellenére is, merészlettek küldöttséget nevezni, s nekik meghagyatik: hogy jövendőre azon főbb rendelethez tartsák magokat, mely 1770. évben országszerte kihirdettetett, s melyben az ország törvényhatóságai oda utasíttatnak, hogy közdolgokban föliratokkal, nem pedig küldöttségek által terjeszszék föl panaszaikat ő felségéhez.

Ha nem említjük is azt, hogy már régiebb törvényeinknek tartalma és szelleme világosan oda mutat, miszerint az ország törvényhatóságai gyakran küldöttségek által adták elő súlyosabb sérelmeiket a hódolva tisztelt király előtt; ha nem említjük is, hogy az 1770-diki főbb rendelet nem törvény, mely általánosan, s minden esetben kötelező erővel bírjon; ha nem említjük is, hogy azon főbb rendelet óta is voltak esetek, melyekben a magyar királyok személyesen fogadták és kihallgatták egyes törvényhatóságoknak küldöttségeit azt kénytelenek vagyunk mégis nyiltan kimondani, hogy azon törvényhatóságok, melyek a fejedelem személye iránti határtalan bizodalommal akartak a királyi széknek zsámolyához járulni s panaszaikat, súlyos aggodalmaikat, küldöttjeik által a fejedelemnek atyai kebelébe kiönteni, a jobbágyi hódolatnak, szeretetnek, s ingatlan ragaszkodásnak ezen világos tanúságáért ilyen visszautasítást nem érdemlettek. Nem leghasznosabb szolgálatot tesz a hazának és a fejedelemnek azon kormány, mely nyitva nem tartja mindenkor a királynak ajtaját a panaszolkodó előtt. Monarchiai rendszerben, bármennyire korlátolva legyen is törvények által a legfőbb hatalom, a fejedelemnek magas személye több mint első tisztviselője a közállománynak. Ő atyja egyszersmind népének, s a fejedelem és nemzet között az atyai szeretet és fiui bizodalom szorosabb s édesebb kapcsainak is kell fönállani. Ezen atyai s fiui legszentebb viszonynyal pedig miképen egyeztethető az, hogy a fejedelemnek ajtai zárva legyenek a hű polgárok előtt; hogy minden panasz, minden kérelem, minden fölszólalás csak szárazon, hivatalos úton juthasson a fejedelem elébe; hogy szólni se lehessen a fejedelemmel másképpen, mint kormányának magas hivatalnokai által? De saját érdekét sem tisztán fogja föl azon kormány, mely nem igyekszik a királyi szék elébe útat nyitni még azon panaszolkodónak is, ki a kormánynak cselekvése ellen intézi panaszát; mert könnyen azon gyanút - pedig néha talán alaptalan gyanút - ébresztheti az elutasított folyamodónak kebelében: hogy a kormány éppen azért, mert saját cselekvése volt a panasznak tárgya, nem akarta, hogy a fejedelem önszemeivel láthasson, s elfogultság nélkül itélhessen azoknak eljárása fölött, kiket bizodalmával megajándékozott, s országának érdekében hatalomra emelt. Ilyen gyanú pedig csökkenti mindenkor a kormánynak magas méltóságát, s a polgárok bizodalmát megingatja. Nem is volt még eddig elzárva hazánkban, s az egész monarchiában felséges urunknak ajtaja bármely egyes folyamodó előtt. Volt légyen bármi csekély, bármi alaptalan kérelme, oda juthatott urához királyához, kitől vigasztalást remélt. Csak Magyarország köztörvényhatóságaitól lőn most megtagadva, mit eddig bármely egyes polgár megnyerhetett; csak a megyék küldöttségei előtt van elzárva azon út, mely mások előtt folyvást nyitva áll. Egyesek panaszai jobbára csak egyes tisztviselők eljárását érdeklik, de a sérelmek, melyeket az ország törvényhatóságai akartak ő felségének jobbágyi hódolattal előadni, az összes magyar kormány cselekvéseiből származtak. Érdekében, sőt kötelességében állott volna tehát az összes magyar kormánynak azon igyekezni: hogy a küldöttségek, melyek ő felsége előtt ezen sérelmeket előadandók valának, személyesen ő felségéhez járulhassanak. Mert ily módon vagy azon küldöttségeknek sikerült volna fölvilágosítani ő felségét minden körülményekről, s orvoslást nyerni vérző sebeiknek; vagy legalább bizonyságát adta volna a kormány tiszta szándékkal párosult szellemi erejének az által is, hogy azon vádaktól sem fél, melyek nem az ő kezein keresztül jutnak felséges urunk kezeibe, s igazolni kész minden cselekvéseit a király és haza előtt minden időben. E helyett azonban hidegen és szárazon elutasíttatott Pest megyének küldöttsége, elutasíttatott a királyi palotának ajtajától, s a magyar kormánynak semmi organuma által el nem fogadtatott. Az 1770-diki királyi rendeletet hozza föl a kormány ezen éppen nem méltányos visszautasítás támogatására, azon rendeletet, mely nem törvény, s mely tettleg el vala már nem egyszer mellőzve. Hetvenöt évek előtt, kiadott főbb rendelet szabályai közé akarja-e tehát a kormány szorítani a fejedelem és népe között fönálló atyai és fiui viszonyt? Ilyen szabályok mintájára kivánja-e vonni az ingatlan bizodalomnak tiszta kitörését? Azt akarja-e, hogy urunk királyunk mindig és minden esetben egy régi főbb rendeletnek szabályai miatt utasítsa el szentséges személyétől a nála esdeklőket? Hetvenöt évek múlva is meg tudott a kormány emlékezni egy oly főbb rendeletről, melynek tartalma nem méltányos, sőt sérelmes az ország törvényhatóságaira nézve. Szigorún tudta alkalmaztatni a kormány e parancsnak tartalmát a fájdalmasan panaszolkodókra; holott más esetekben, más tárgyakban még a törvényeknek és pedig későbbi törvényeknek rendeletéről is megfelejtkezett, s azokat; például az 1836: XXI. törvényt, épen nem teljesítette.

Hont vármegye főispáni helyettesének hivatalos eljárása ellen súlyos vádak emeltettek. Vizsgálatot kértek a panaszkodók ő felségéhez terjesztett föliratukban, s azt kivánták, hogy bűnhödjék, ki a részrehajlás nélküli vizsgálat után vétkesnek találtatik. Pártoltuk mi is föliratunk által a panaszolkodóknak igazságos kérelmét, semmit se kételkedve, hogy a vizsgálat meg fog rendeltetni, s annak folytában szigorú feleletre vonatik mindaz, ki törvényt sértett, és Hont vármegyének megzavart nyugalma ismét helyreálland. De a joggal kért, s méltán reméllett vizsgálat helyett királyi leirat érkezett Hont megyéhez, melyben a vádlott főispáni helyettes jelentésének folytában annak eljárása helyeseltetik, a panaszolkodóknak fölszólalása pedig szigorúan rosszaltatván, azok keményen megrovatnak. Nem csak alkotmányos országban, de még oly közállományban is, hol a kormánynak hatalmát alkotmányos törvények nem korlátolják, a rendnek s igazságnak érdekében mulhatatlanúl szükséges, hogy midőn valaki törvényes jogainak sérelméről panaszolkodik, midőn vádat emel a köztisztviselő ellen, hogy az túllépett hivatalos hatalmának korlátin, a panasz és vád szigorúan megvizsgáltassék. És mégis a magyar kormány határozott Hont megye főispáni helyettesének ügyében, a vádakat figyelmére sem méltatva, egyedül a vádlottnak jelentésére hivatkozva. Határozott a panaszolkodók ellen, kik panaszaiknak s vádjaiknak bebizonyíthatására vizsgálat kiküldését várták, azoknak bővebb meghallgatása nélkül. Ilyen kormányi eljárás nem biztos ösvény az alkotmányos szabadsággal párosult rendnek föntartására; mert a rendnek csak igazság lehet biztos alapja; az igazság pedig azt kivánja, hogy a főbb hatalom egyaránt méltányos legyen panaszolkodó és panaszlott iránt, s részrehajlatlan eljárásának szigorúságát politikai tekinteteknek soha föl ne áldozza. Meg vagyunk győződve, hogy a kormány méltóságát, s a kormányi tisztviselők tekintélyét semmi annyira nem csökkentené, mintha a kormány önmaga palástolná tisztviselőinek hibáit, s a vádakat, mik azok ellen emeltetnek, vagy figyelem nélkül mellőzné, vagy kimélő kedvezéssel mentegetné, sőt védené. Mert akkor mindazon keserűség, mely a panaszlott tisztviselők hibás cselekvéseiből származott, az összes kormányra megy által. A mesterséggel ápolt, s az erőszakkal föntartott tekintély szellemi gyengeségnek jele mindenkor, s ugyanazért biztos és állandó soha sem lehet.

Bihar megyében, hol a főispáni helyettes és a megye rendei már több idő óta keserű ellenkezésben háborognak egymás között, a kormány egy főbb parancsolat által azon elvet állította föl, hogy midőn a főispáni helyettes valakit a gyűlésen széksértési kereset alá rendel vonatni, a tiszti ügyésznek kötelessége a megrendelt keresetet azonnal megindítani, habár a megyei rendeknek többsége a keresetnek helyét nem látná is, habár az iránt egyenesen ellenkezőt határozna is. Alkotványos országban bármi fenyítő közkeresetnek megindítását elrendelni egyes embernek akaratjától soha sem függhet; a szabadon tanácskozó testületeknek természetével pedig ellenkezik az, hogy azon testület elnökének parancsoló szava elnyomhassa, megsemmisíthesse a testület többségének határozatát. Hazánkban a megyéknek s megyei gyűléseknek törvényes önállása egyik főrésze a polgári alkotvány rendszerének; a főispán első tisztviselője a megyének, elnöke, de nem ura a megye közgyűlésének, s ugyanazért a megye végzéseit meggátolni, fölforgatni, s önakaratját a többség akaratjának ellenében parancsoló hatalommal fölállítani törvényes joga nem lehet. És mégis ily jogot adott a kormány említett rendelete Biharban a főispáni helyettesnek, őtet mint a gyűlés elnökét különválasztotta a megyének gyűlésétől, s hatalmát a többség törvényes hatalmának fölébe emelte. A széksértési büntetésnek nem csak a megyei gyűléseken, hanem az itélőszékek üléseiben, sőt az ország gyűlésen is vagyon helye törvényeink szerint; s kinek juthatna valaha eszébe azt állítani, hogy akár az itélőszékek ülésében, akár az ország gyűlésén egyenesen s egyedül a tanácskozó testület elnökétől függ a testületnek valamely tagját, a többség határozata nélkül, sőt annak ellenére, közkereset alá vétetni? Pedig sem a törvény, sem a széksértési keresetnek természete nem tesz e részben különbséget a megyei gyűléseknek és a fönemlített egyéb testületeknek tanácskozásai között. De hol is volna egyes ember ily hatalmának határvonala, s mi adna biztosítékot, hogy azon elnök, ki ma valamely széksértési esetben semmisítette meg parancsoló szavával a többségnek határozatát, holnap más határozatok megdöntésére nem fogja terjeszteni hatalmát? Az ilyen főbb rendeletek nincsenek a rendnek érdekében, mert a rendnek főkelléke: tisztelni a jogokat, össze nem zavarni az egyeseknek és testületeknek törvényes hatalmát, le nem rontani, által nem hágni a hatalomnak törvényszabta korlátit.

Fájdalmasok azon események is, mik Biharban évek óta történtek, de különösen borzadalmas a múlt évi deczember hónapban tartott közgyűlésnek véres eredménye. Nem soroljuk el az akkor történteket; hiszen ki az, a ki utálatnak, rémülésnek s kebellázító keserűségnek fájdalmas érzetével nem emlékeznék azokról? Fölötte sajnosnak tartjuk azonban, hogy közel három hónap múlt már el azon véres események óta, s a szükséges vizsgálat, melyet erőteljes kormány nem csak megrendelni, de néhány hét alatt teljesíteni is tudott volna, rendelve van ugyan, de még nem teljesíttetett, sőt talán el sem kezdetett.

Mindazok, miket elsorolánk, a kormány cselekvései vagy mulasztásai valának. Nem szólunk az egyes kormányi tisztviselők tetteiről, kik a hazában mindinkább terjedő közhir szerint az elveknek s okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül sok más eszközöket, és pedig néha nem helyeselhető eszközöket használnak, hogy az egyes törvényhatóságokban a kormánynak bármi nézete, bármi cselekvése mellett többséget szerezzenek. Nem szólunk ezekről azért, mert akarjuk hinni, hogy a kormány őket ilyen toborzásra soha meg nem bizta. A ki rendet akar, a ki a nemzet kifejlődését kivánja eszközölni; annak megvesztegetéshez nyulni nem szabad. A megvesztegetés nem vezet törvényes rendre, hanem első lépés mindenkor az anarchiára; megvesztegetett népben nemzeti erő kifejlődni nem fog. De nincs is a magyar királynak szüksége arra, hogy részére valaki többséget hajhászszon. Királyi széke nem csak hatalmának anyagi erejében, hanem hű magyarjainak hódoló tisztelettel párosult buzgó szeretetében is ingatlan támaszszal bir, s a nemzetnek többsége, de nem csak többsége, hanem az egész nemzet, nem hajhászott, hanem a kebelnek mélyéből önként fakadó bizodalommal állja körül alkotmányos királyának szentséges személyét. A magyar király, midőn a törvényhozó hatalmat a nemzettel együtt közösen gyakorolja, nem akarhatja, hogy a nemzet szava oly többségnek szava legyen, melyet a kormány saját érdekében keresett és szerzett össze, mert az ily többségnek szava csak mesterséges visszhangja volna a kormány kivánságának, nem pedig tiszta és el nem fogult kiömlése a nemzet akaratjának. Ily többség mellett a fejedelem soha nem ismerhetné a nemzetnek valóságos óhajtásait, ily többség mellett a törvényhozó hatalmat tettleg mindenkor egyedül és kizárólag a fejedelem gyakorolná, s a nemzet nem annak lényegében, hanem csak formájában venne részt. A magyar király, midőn a végrehajtó hatalmat kormánya által gyakorolja, nem akarhatja, hogy kormányának mikénti eljárására nézve, a nemzetnek törvényszerü szabad felszólalása helyett, oly többségnek szavát hallja, melyet a kormány nem eljárásának törvényszerűsége s ingatlan szilárdsága által, nem intézkedéseinek, s a haza érdekében tett minden lépéseinek tisztasága és czélszerűsége által, hanem mesterséggel s talán ámítással szerzett meg magának. De a kormány maga sem örülhetne ily többségnek, mert hol az eszközök nem tiszták, ott a legtisztább czél mellett sem adhat az öntudat megnyugvást a kebelnek; s az ily módon szerzett többség ingatag és változó mindenkor. Az ily módon szerzett többséggel nem dicsőség a győzedelem, s midőn a többség elrepült, a bukás kétszeresen keserű, mert a szégyennek égető fájdalmával van párosulva. Ismételve mondjuk tehát, hogy akarjuk hinni, miszerint ha vannak kormányi tisztviselők, kik nem helyeselhető eszközökkel hajhásznak többséget a kormány részére, azok nem a fejedelemnek akaratjából, nem a kormánynak egyenes megbizásából cselekesznek; sőt lealacsonyítják toborzásaik által a királyi hatalomnak magas méltóságát, s nem tisztán fogják fel a kormánynak valódi érdekét. Tudjuk, hogy a kormánynak alig lehetne parancsoló hatalommal szabályozni a kormányi tisztviselők minden lépteit, még azokat is, miket nem szorosan hivatalos körben tesznek; de meg vagyunk még is győződve, hogy ha a kormány mindazokkal, kik vele hivatalos viszonyban vannak, nyiltan s határozottan tudatná: miszerint nem akarja, nem szereti, ha kormányi tisztviselők a kormány részére többséget hajhásznak, s az okoknak meggyőződést eszközlő erején kivül bármi nem tiszta s nem helyeselhető eszközöket használnak, alig volna kormányi tisztviselő, ki ennek ellenére tenni akarna, vagy merészlene. Pedig ez, és a kormánynak mindenben törvényszerű eljárása, szigoruság a törvények végrehajtásában, s a beligazgatásnak ebből származó javulása, jobban emelnék a kormány tekintélyét s méltóságát, mint a dorgáló, bizodalomra intő, megnyugvást parancsoló kormányi rendeletek; tisztább és szilárdabb többséget gyűjtenének a mindenben részrehajlatlan kormány körül, mint egyes kormányi tisztviselőknek bármi toborzása.