CSAK TÁBLABIRÁK VÁLASZTHATÓK-E
TÖRVÉNYSZÉKI BIRÁKNAK?

I.

Zala vármegye 1846. november 9-dikén tartott közgyűlésében a következő kir. leirat olvastatott föl: «Magyar kir. helytartótanácsunk fölterjesztéséből a legnagyobb nehezteléssel értettük, miképen ti, tekintetbe nem vévén, hogy bár abbeli végzéstek, melynél fogva törvényszékeitek táblabiráivá a főispán által táblabirákul ki nem nevezett egyéneket is alkalmazni kivántatok, mint a folytonos törvényes gyakorlattal ellenkező, legmagasabb nevünkben megsemmisíttetett, s későbben, midőn azt ennek ellenére föntartatni jegyzőkönyvileg igyekeztetek, ebbeli tettetek ismét legfelsőbb királyi nyilatkozatunk szerint helyteleníttetett, mindazonáltal ahhoz továbbá is ragaszkodtok. Mi tehát ismételt engedetlenségteknek legkomolyabb rosszalása mellett legfelsőbb királyi kötelességünknél fogva, melylyel az 1826: III. t.-cz. által is figyelmeztetve, az 1723: LVI. és az ezzel hason értelmü 1536: XXXVII. t.-cz, rendelése és a megyék kományzóinak ezek szerinti hatósága, s ekkint az ősi rend föntartására ügyelünk, nektek ezennel a legszorosabb felelet terhe alatt meghagyván kegyelmesen parancsoljuk, hogy az e tárgyban a m. kir. helytartótanács által hozzátok bocsátott rendeletekhez és ezen kormányszéktől az 1790: XIV. t.-cz. erejénél fogva adott utasításhoz magatokat alkalmaztatni legszorosabb kötelességteknek tartsátok; s egyszersmind, minthogy kir. helytartótanácsunknak ugyanazon fölterjesztéséből értettük, miszerint törvényszékeitekhez tiszteletbeli jegyzőket, ügyészeket, nem különben esküdteket napidijak fizetése mellett alkalmaztattok, miután ez sem a törvényben, sem pedig az 1835-ben kiadott, minden megyével tudatott kegyelmes szabályos rendeletben nem alapszik, sőt ezzel merőben ellenkezik, ezen kiadásokat tüstént megszüntetni el ne mulaszszátok». Csányi László a megye határozatát az 1613: XXIV. t.-cz. világos szavain alapulónak mondotta, s a kormányt hevesen megtámadván, a leiratot a sérelmek közé vélte igtatandónak. Sümeghy Mihály a leiratot, mint törvénybe ütközőt, cum veneratione félre akarta tétetni. Plander Ferencz, novai plébános és esperes azt a tételt állította föl, hogy Magyarországon kétféle törvény van: irott és szokásbeli. Az irott törvényről áll az, hogy ha életbe nem léptették, megszünt törvény lenni. Ellenben a szokás, ha életbe lép, törvény erejével bir. A törvény, melyre a megye határozatát alapítani akarják, életbe nem lépett, mert a megye eddig mindig csak kinevezett táblabirákat választott törvényszéki tagokká, meg kell tehát ezen gyakorlat mellett maradni, míg egy új positiv törvény ezen gyakorlatot meg nem szünteti. Gyarmathy János, kis-vásárhelyi lelkész, nem akart e tárgyban nyilatkozni de - így szólott - Csányinak a kormány ellen intézett heves támadása kényszeríti reá. Erre nagy zaj keletkezett és nem akarták Gyarmathyt meghallgatni.

DEÁK FERENCZ: Engedje meg a tisztelendő úr, hogy a rend tekintetéből közbeszólhassak. A t. RR. között vannak sokan, a kik nem érdemesek a szabadságra, kik nem tisztelik mások jogait, kik nem tudnak sorra várni, hogy a szó, mely czáfolatra, talán büntetésre méltó, megczáfoltassék, büntettessék, hanem korcsmai hangon belekiabálnak. A szónok ismétli, hogy Csányi László táblabiró úr szavai csipősek voltak, de nem csak csipősek, hanem élesek és kemények, még pedig méltán. Elleneinknek nem adhatunk hatalmasabb szövetséget, mint a magunk indulatosságát. A nyugodt megfontolás sokkal erősebb támasza az ügynek. Az igaz ügy legyen nyugodt és megbizva igazában. Ha valakinek joga nem volna is a tanácskozásban részt venni, ha szólani kiván, a szónok ezt örömmel megengedné neki, mert a gyűlésbe nem jött oly elfogult véleménynyel, hogy az dönthetlen. Halljuk tehát a tisztelendő urat: megfogja-e változtatni hitünket? Ha előadásában valakit megbánt, bántalma vagy a hely szentségét, vagy egyes személyt sérthet. A hely szentségének sértését megboszulja a fiscus, a magán bántalmakat pedig meg fogja boszulni tudni, a ki megbántatik. Ne rontsuk a dolgot indulatossággal. Hallgassunk ki mindenkit.

II.

Gyarmathy János ezután előadta, hogy az 1723-diki törvény a főispánok és helyetteseik jogait fejtvén ki, azt mondja, hogy «publicorum negotiorum et administrationis curam habere» köteleztetnek, s hogy így a birák választására is befolyásuknak kell lenni.

DEÁK FERENCZ: Az 1613: XXIV. t.-cz.-ben világosan az foglaltatik, hogy szükség esetében a megyék választhatnak a rendes táblabirákon kívül más törvényszéki bírákat is, ezeket föleskettetik, és ezek fognak itélni. Itt tehát a megyék közönségének jog van adva, hogy akkor, a mikor szükségesnek látják, az igazság kiszolgáltatásának gyorsítása végett a rendes táblabirákon kivül másokat is választhassanak. Nem az van parancsolva, hogy kötelesek választani, hanem jog adatik nekik, hogy a hol szükség van rá, választhassanak. Ez ellen két tisztelendő úr a gyakorlatot hozta föl. Az egyik azt mondja: nem tudjuk megmutatni, hogy azon törvény gyakorlatba ment volna. Megtudjuk mutatni a gyakorlatot, még pedig magából a törvénykönyvből, t. i. az 1681: X. t.-cz.-ből. Az általunk felhozott törvény alkottatott 1613-ban, 1681-ben pedig, tehát 68 évvel később nem csak megerősíttetett, hanem mint fundamentalis törvény egy sorba van téve a primæ nonus és egyéb fundamentalis törvényekkel. Ha ez a törvény elenyészett volna, nem lett volna szükség azt 1681-ben a sarkalatos törvények között megemlíteni; ha ezen törvényt mint szükségtelent tekintették volna, azt a fundamentalis törvények közé beleszőve meg nem ujították volna. S hogy ezt tették, arra mutat, hogy őseink azt nem tartották olyan törvénynek, mely effectusba soha nem ment, hanem inkább olyannak, melyet érdemes volt az 1681: X. t.-cz.-ben kiemelni. Ezen törvény tehát gyakorlatba ment és nem csekély fontosságunak tartatott.

Hogy az újabb időkben meddig tartott, milyen volt ez a gyakorlat: ha a levéltárakat fölkutatjuk, találhatunk reá példát. Egyébiránt abból, hogy az utóbbi időkben ezen törvény gyakorlatba nem ment, mikor azon körülmény áll fenn, hogy gyakorlatba vétele szükséges nem volt, mikor azon körülmény áll fenn, hogy a t. RR. nem szorultak rá, hogy az ezen törvényben adott jogukkal éljenek, mivel a nélkül is eleget tudtak választani a kinevezett táblabirák közül: mindezekből azt következtetni, hogy ezen törvény elavult, igen nyomorult publicistai állítás. Igen szomorú dolog volna, ha mindazon jog, mely csak azért nem vétetik gyakorlatba, mert nincs rá szükség, ezért elenyésznék. Ha tudná a tisztelendő úr, hogy mi van azon végzésben, melynek helytelenségét vitatja, logikáját talán máskép állította volna föl. A logikának az a természete, hogy csak egy hamis állítás engedtessék meg, s a legiszonyúbbakat lehet következtetni. Itt is azon hibás állítás van felhozva, hogy a főispánnak joga van törvényszéki táblabirákat kinevezni, minthogy a közadministratióra fölvigyázni köteles. De ez szinte úgy meglehet a t. RR. által választott birákkal, mint a főispán által kinevezettekkel. Azt egy törvény sem mondja, hogy csak a főispán által kinevezett táblabirákból lehet törvényszéket alakítani; ellenben van törvény, mely szükség esetében nem táblabirákat is enged a törvényszékre választani. Nálunk nem is tényt dorgálnak, mert a szónok felvilágosítja a tisztelendő urat, hogy Zala megye ezen végzés hozatala után sem választott olyan birát, ki táblabiró nem volt. Jó volna előbb tudni azon dolgot, melyről az ember szól. Addig valami dolgot vitatni, míg azt nem ismerjük, szörnyű bajos. A dolog így történt: Indítvány tétetett az iránt, hogy válaszszunk törvényszékre olyan birákat, kik nem a főispán által kinevezett táblabirák. Erre az mondatott, hogy nekünk nincs rá szükségünk, mert van elég táblabiránk; sőt ha akarnánk is olyanokból állítani törvényszéket, kik nem táblabirák, fennakadnánk; mert hiszen megyénkben alig van alkalmatos ember, ki táblabiró nem volna. Azonban végzésileg kimondottuk, hogy az 1613: XXIV. t.-cz.-nél fogva van jogunk szükség esetére olyan egyéneket is választani törvényszéki tagokká, kik nem táblabirák; s mi ezen jogunkhoz ragaszkodunk. Most mit kivánnak tőlünk? Hogy azt mondjuk: azon 1613: XXIV. törvény nem úgy rendelkezik, mint mi hiszszük? Ezt erőltetni túlesik a kényszerítés körén. A szónok most is ugy van meggyőződve, hogy az 1613: XXIV. t.-cz. szerint van jogunk olyakat is választani törvényszéki birákká, kik nem táblabirák. Ez jogunk; ezen joggal azonban élni nem fogunk, mert nincs rá szükségünk és mert alkalmunk sincs rá. Daczoskodásból pedig tenni nem fogjuk. Mikor a consilium ezen végzést legelsőben rosszalta, akkor is azt felelte a megye: nem választottunk, de úgy hiszszük, hogy van jogunk szükség esetében választani. A leiratot félre nem tehetjük azért, mert az nem parancsolja, hogy tegyünk valamit, hanem az mondatik benne, hogy jogunkkal ne éljünk, oly jogunkkal, melylyel élni, jelenleg élni nem is akarunk. Itt elvkérdés forog fenn; azért a leiratot félre nem tehetjük, hanem azt mondhatjuk, hogy az 1613: XXIV. t.-cz. szerint a t. RR.-nek joga lévén szükség esetén nem táblabirákat is választani, minthogy ő felsége bennünket azért, hogy ezen véleményünket kimondottuk, megdorgál, jogunkat tagadja: ezt a parancsolatot mi nem tartjuk törvényesnek, s azért azt országgyűlésre sérelemkép felterjesztjük. Itt mi a kormánynyal tettleges összeütközésbe jönni nem fogunk; mondja ki a törvényhozó testület: volt-e igazunk vagy nem? Azt pedig nem fogja tagadni a tisztelendő úr, Hogy mihelyt valaki azt hiszi, hogy az 1613: XXIV. t.-cz. szerint van joga birát választani, arra nézve az oly parancsolat, mely e jogát megtagadja, sérelmes. Azt mondja talán valaki, hogy a sérelmek iránti reprasentatiók nem használnak? Ettől elállanunk még sem lehet, mert ez a constitutionalis ösvény. A sanctio pragmatica előtt a sérelmi út helyett más orvoslásmód volt, t. i. a libera resistendi facultas. De mióta ez megszünt, helyébe az van rendelve, hogy a sértett fél az országgyűlésen adja elő sérelmét. Ha oly rendelet adatik ki, mely a törvénynyel ellenkezik, kötelességünk nyilvánítani, hogy azt sérelmesnek tartjuk, és oda vinni a dolgot a hová tartozik; s ha az ország rendei is azt mondják, hogy azon tett törvénytelen, akkor a sérelem már nem csak a mienk, hanem az egész országé. Minő haszna van a sérelmeknek, megmutatta az 1823-iki sérelem, mert annak következtében kijelentette ő felsége az 1825-iki országgyűlésen, hogy atyai szivét a történtek fájdalommal tölték el stb. A ki azon eszközt nem használja, melyet a törvény kezébe ad, az a maga törvényes kötelességét mulasztja el.

Már most, mikor azon indítvány itt tétetett, mi volt kötelességünk? Felelni azt, a mit hittünk. Vagy azt kelle mondanunk: van jogunk, de nincs szükség azzal élni, vagy pedig, hogy nincs jogunk. Mi úgy voltunk meggyőződve, hogy van; és a szónok nem hitte, hogy találkozzék valaki, ki meggyőződésünk ezen kijelentésén fennakadjon, annál kevésbbé hitte a helytartótanácstól. Az ily helytelenségek, azon alkalom keresése, hogy hol találnak betüt, melybe bele köthessenek, csak káros következményeket szülhetnek. Nem várták meg, hogy a megye válaszszon, hanem mielőtt az jogával élni akart volna, véleményének puszta nyilvánításáért megdorgáltatását eszközölték. Nem arról van szó, hogy azon végzést teljesedésbe vegyük-e, mikor arra nincs szükség, de alkalom sincs. Ily körülmények között daczból csak azért is tenni, nevetséges dolog volna. Hanem vagy repræsentáljunk és jelentsük ki ő felségének, hogy mi úgy hiszszük, hogy van jogunk nem táblabirákat is törvényszéki tagokká választani; vagy ha ennek hasznát a t. RR. nem hiszik: mondják ki, hogy a k. leirat után is meg vannak győződve, hogy az 1613: XXIV. t.-cz. nyomán jártak, midőn meggyőződésöket kijelentették, hogy van joguk törvényszéki birákat a nem táblabirák közől választani, s hogy most minket a leirat ezen meggyőződés kijelentéseért megdorgál, ezt sérelmesnek látják, s annak idején meghagyják követeiknek, hogy a dolgot az országgyűlésen orvosolni iparkodjanak. A mi a tiszteletbeli tisztviselők napi díját illeti, ezt a megye pro celeriori justitiæ administratione hozta be. Mivel ez a része a parancsolatnak a szegény adózó nép javára czéloz, fogadják el a t. RR. Talán lesznek a tiszteletbeli tisztviselők között, kik a jegyzői és tiszti ügyvédi hivatalt napi díj nélkül is fogják segélni munkálataikkal.

A közgyűlés Deák F. indítványát elfogadta.