ZSEDÉNYI ÉS AZ ELLENE INTÉZETT ZAVARGÁSOK ÁLTAL
MEGSÉRTETT KÖZBIZTOSSÁG ÜGYÉBEN.

I.

Az országgyűlésnek 1848. márczius 29-dikén tartott elegyes ülésében fölolvastatott a márczius 28-dikán kelt és ő felsége nevében Zsedényi Eduárd által aláirt kir. válasz a független felelős miniszterium alakítása iránt készült törvényjavaslatra. A válasz azt kivánta, hogy «az 1. §. e szavakkal: «ő felségének a királynak személye szent és sérthetetlen» fejeztessék be, úgy mint melynek csak első része tartozik a jelen törvény köréhez, mely ő felségének az országgyűlés iránti jogaira nem terjeszkedhet.» E szerint elejtését akarta e szavaknak: «az országgyűlésen hozandó törvényeknek szentesítése egyedül őt illeti.» A törvényjavaslat 2. §-a ez volt: «2. §. Ő felségének az országbóli távollétében a nádor és királyi helytartó, az országban és ahhoz kapcsolt részekben, a korona egységének s a birodalom kapcsolatának épségében tartása mellett, a végrehajtó hatalmat a törvény s alkotmány ösvényén teljes hatalommal gyakorolja s személye ez esetben hasonlóképen sérthetetlen.» A kir. válasz e §-t így kivánta szerkeszteni: «ő felségének az országbóli távollétében a mostani nádor és királyi helytartó főherczeg István az országban és ahhoz kapcsolt részekben stb.» Az 5. §.-hoz pedig, mely szerint a miniszterium székhelye Budapest, azt kivánta világosan hozzátétetni: «miszerint ő felsége, tanácskozás végett, a miniszterek akármelyikét, bármikor maga eleibe hívni, magának fentartja.» A törvényjavaslat 3. 6. és 7. §§. így szólottak. «3. §. Ő felsége, s az ő távollétében a nádor s királyi helytartó, a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar miniszterium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a miniszterek egyike által is aláiratnak. 6. §. Mindazon tárgyakban, melyek eddig a m. kir. udvari kanczelláriának, a kir. helytartótanácsnak s a kir. kincstárnak, ide értve a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári és egyházi, kincstári, katonai tárgyakban ő felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar miniszterium által fogja gyakorolni. 7. §. Azon tárgyak, melyek a 6. §-ban említett kormánytestületek által végelhatározás végett ő felségéhez szoktak felterjesztetni, ő felségének az országbóli távollétében a miniszterium által a nádor s kir. helytartó elhatározása alá terjesztendők.» Ezekről a kir. válasz így nyilatkozott: «Mi a 3-ik, 6-ik és 7-ik szakaszokat illeti, melyek egymássali szoros összefüggésben állanak: legfőbb királyi tisztével járó kötelességei s fejedelmi jussainak és az álladalom épségének fentartása, úgyszinte a rögtönzés veszélyes következéseinek mellőzése végett kegyesen figyelmezteti az országos KK. és RR.-et: hogy azon tárgyak, melyek - az eddig kezelt egyéb közigazgatásiakon kívül - jelenleg a magyar kir. udvari kanczellária köréhez tartoznak, háromfélék legyenek. Az első rendüek ugyanis azok, melyek az egyházi és világi méltóságok, érsekek, püspökök és egyéb főpapok, úgy az ország zászlósai nevezését s a királyi adományozásokat illetik. Ezek iránt ő felségének kegyelmes elhatározása abban pontosul, hogy az illető miniszternek előterjesztésére, s illetőleg meghallgatásával, e kinevezések s adományozások továbbá is mindenkor egyenesen a koronás fejedelmet illessék, azonban a király elhatározása az illető miniszter által irattassék alá. A másik rendbeli tárgyak a kegyelmezés jogának gyakorlatára, a nemességnek, czímeknek és rendeknek adására (mikre nézve az illető minisztereknek fenmarad előterjesztéseket tenni), továbbá az itt tartózkodó honfiaknak magánjogi törvényes viszonyaikra és a magyar udvari kanczelláriát, mint törvényes hitelességű helyet illető mindennemű tárgyalásokra vonatkoznak; melyek iránt ugyanezt figyelmezve az 1687-iki 8-ik törv.-czikkre - maga törvényes hatóságában továbbá is megtartatni kivánja. A 3-ik rendbelieket a magánperlekedésekben formák hiánya miatt kivánt orvoslatok s a visszahelyeztetési perek képezik; melyekre nézve azt a legközelebbi országgyűlésen jelen törvényjavaslat 17-ik szakasza értelmében teendő további törvényes rendelkezésig, szinte a mostani gyakorlatban hagyatni kivánja. A királyi kincstár tekintetében végre a királyi udvar fentartására szükséges s az öszves álladalmi költségeknek, melyek az egész birodalom, tehát Magyarország és az ahhoz tartozó részek érdekében is tétetnek, Magyarországot illető arányos részének fedezése iránt ő felsége a KK. és RR.-nek nyilváníttatni rendelte: hogy, az e végre Magyarországból jelenleg befolyt s kellőleg kimutatandó jövedelmek a birodalom középponti pénztárába továbbá is beszolgáltassanak, ezeknek minden felebbemelése ellenben országgyűlési egyezkedésnek tárgya legyen; minden vám és pénznemi s kereskedelmi intézkedések pedig az illető német örökös tartományi közigazgatósági organumokkali kölcsönös értekezés útján történjenek. Mikhez képest e szakaszok újabban szerkezendők lesznek.» Ezután így folytatta a kir. válasz: «A 12-ik szakasznak f. alatti pontja a fentebbiek szerint levén módosítandó, a honvédelmi miniszteriumra nézve kegyesen megjegyeztetni rendelte ő felsége, hogy e miniszterium hatáskörének, mindenek előtt az országosan egybegyűlt KK. és RR. által is kedveltnek tartott ama legszorosb kapocsnak kellő méltánylásától, mely a pragmatica sanctio által egyesült örökös tartományok közt létezik, - különösen pedig ő felségének, mind a pragmatica sanctio fentartására, mind a fegyveres seregnek törvényszerű alkalmazása s a katonai hivatalokrai nevezésekre vonatkozó jussától - melyet ő felsége magának továbbá is fenntart - kell szükségképen feltételezve lennie, úgy mint melyekhez ő felsége nemcsak jussainak szentségénél fogva, hanem kedvelt Magyarországa s annak részei bátorsága s boldogítására törekedő atyai szándokához képest is királyi tiszte s kötelessége szerint állandóan ragaszkodik. A 14. §-hoz, mely így szólott: «A keblébeni ügykezelés módját a miniszterium maga határozandja meg», a kir. válasz hozzáteendőnek kivánta: «a nádor jóváhagyása mellett». A törvényjavaslat 18. §-át: «A külügyeknek ő felsége személye körül leendő minisztere mellé a kivántató hivatalos személyzettel két állodalmi tanács rendeltetik, kik jelenleg a magy. kir. udv. cancellária előadó tanácsosai közül fognak az illető miniszter előterjesztésére neveztetni», a kir. válasz ekként kivánta befejezni: «az illető miniszter előterjesztésére ő felsége által neveztetnek ki». Végül a 35. §-t akkint kivánta módosítani, hogy a miniszterium tagjainak hivatalbeli fizetéseit, a törvényhozás további rendelkezéseig, a fenséges főherczeg nádor s kir. helytartó javaslatára, ő felsége határozandja meg».

Batthyány Lajos gr. miniszterelnök a kir. válasz fölolvasása után úgy nyilatkozott, hogy az sem a nemzet törvényes igényeinek, sem az országos rendek méltányos várakozásának eleget nem tesz. Ezért arra kérte a nádort, eszközölje átalakítását, mert ha ez nem történik, sem ő, sem társai a felelős miniszterséget elvállalni nem képesek. A nádor erre kijelentette: «Ünnepélyesen szavamat adom, hogy azon észrevételeket, melyeket a felelős miniszterek nekem e tárgyban átadni fognak, ő felségénél nem csak előterjeszteni, de átvinni is fogom, és ettől, ha kell, állásunkat is függővé teszem».

«Mindenek előtt szükséges lévén az országgyűlést bevégezni, - irja Lónyay Menyhért 1848. márczius 29-dikén Lónyay Albertnek - a mult hét végével fölmentek Bécsbe a nádor, Batthyány és Deák, kivált azért, hogy a felelős miniszteriumról szóló törvényjavaslat szentesítését kieszközöljék; azonban sokáig fönnmaradván, itt igen nagy nyugtalanság támadt, míg végre tegnap megérkezett a két miniszter. Deákkal beszéltünk mindnyájan. Ő azt mondá, hogy első akadály volt azon kívánság, vállaljuk el a státusadósságok egy részét. Ez iránt capacitálta őket, s arra reáállottak, hogy az udvartartás és közös monarchiai költségek fejében fogjuk az előbbi jövedelmeket követelni - vagy talán ennél is kevesebbet. A hadi miniszteriumot egyenesen ki akarták hagyatni; azonban ebben is engedtek. A fölség fönn akarta magának tartani nehány hivatal kinevezését. Deák egyébiránt azt mondá, hogy a mi a leiratban kiegyenlíteni való lesz, ki lehet egyenlíteni; ha a nádor ki nem vihetné, egy fölirás által meglesz. Igy állottak a dolgok tegnap estve. Egy férfiún kívül mindenki örvendett, hogy így alakulnak ügyeink. Ma reggel a nádor Bécsből megérkezett. Nem sokára köztudomású lett, mit hozott, s azonnal megkezdték az agitatiót az ifjuság között. 1 órakor volt az elegyes ülés. Már 12 órakor tömve volt a terem. A hallgatóság nagy izgatottságot mutatott, minek lecsillapítására Teleki nyilvánította, hogy a nádor ki fogja egyenlíteni a dolgot, s ehhez köti állását; ennél fogva őt nagy éljenekkel fogadták, holott ellenkezőleg talán lepisszegik. Fölolvastatván nagy mozgás közt a leirat, Batthyány társai nevében leköszönt; a nádor megtette ígéretét. Én azok után, miket Deák mondott, nem igen reménylettem más leiratot.»

Az elegyes ülés után márczius 29-dikén tartott kerületi ülésben Madarász László, Somogy vármegye követe, hevesen megtámadta Zsedényit és őt, mint rossz tanácsost, Ulászló törvénye szerint kivánta büntettetni. A kerületi gyűlés azonban elmellőzte a Zsedényi perbefogatása iránt tett indítványt. Az nap estve egy tömeg ifju - köztük nemzetőrök - Pozsonyban a piaczon elégette a kir. válasz egyik példányát, s ezután megrohanta b. Meskóné szállását, mert azt hitte, hogy ott találja Zsedényi Eduárdot. Széchenyi István gr., Mosony vármegye követe, szóba hozta e kicsapongást a márczius 30-dikán tartott kerületi ülésben, s keményen megrótta. Szavait a követeknek és a hallgatóságnak nagy része méltánylással fogadta, de pisszegés is hallatszott. Utána Deák Ferencz emelt szót.

DEÁK FERENCZ: Nem akarja elhinni, hogy az érintett esemény valami egyébből, mint túláradó hazafiui buzgóságból származott, mert óhajtja, hogy csak abból származott legyen. Legyen reform, legyen ennél több, a mit teszünk: mindez csak az által lehet gyűlöletessé, ha a rendet mi magunk bontjuk meg. Francziaországban rövid idő alatt két revolutió volt, melyek elseje dynastiát, másodika kormányformát is változtatott. És hallottunk-e oly eljárásról, hogy magánlakokba törtek, s egyes személyeket is üldöztek volna a francziák? És mi becsüljük őket, mert ők becsülni tudták a személy- és tulajdonbiztosságot. A legutóbbi februári napokban még a napszámosok is engedelmet kértek ott a véletlen utczai lökésekért. Ha hinnie kellene, hogy a mi történt, rendbontó szándékból történt, ezt Magyarország jövendője halálának tartaná, mert ez oly veszélyes jel volna, mely a dolgok új fordulatától mindenkit elriasztana. Isten látja lelkemet, - úgymond - gyermekkoromtól fogva epedtem a dolgok átalakulása után; de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle. Tudom, hogy az újjáalakulás sok convulsióval jár; de a személy- és vagyonbiztosság oly szentségek, melyek minden kormányforma mellett főczélok, s melyeket minden körülmények között tisztelni kell. S a legbotorabb eljárás volna, ha ugyanakkor, midőn a rossz kormányformát megváltoztatjuk, önmagunk rontanók le a korlátokat, melyek körülveszik a személy- és vagyonbátorságot, melynek épentartása a jó kormányformának első föladata. A ki tehát az említett esetet helyeselhetné vagy a nem helyeslést gyávaságból s félelemből elhallgatná, vétene a haza ellen. Nem oly időben élünk, hogy meg kellene szaggatni az újjászületett nemzet testét; sőt azokat is, kik a jelen átalakulásnak nem barátai, igyekeznünk kell barátaivá tennünk; csak kezet fogva érhetünk czélt, s ha magunk közt összebomlunk, nem is kell külső ellenség, mert az ország maga teszi magát semmivé. Pedig ha ez ország a legvirágzóbb, a legfényesebb ország lesz is, de nem lesz Magyarország: nekem nem lesz benne örömöm; már pedig minden megszakadás egyenesen ide vezet. Ne menjünk hát a régi idők ösvényén, midőn egyes pártok s egyes személyek valának gyűlölség tárgyai, s a pártokat demonstratiókkal s egyes személyek üldözésével szoktuk gyöngíteni. Ha a szabadság ily védelemre szorul, hogy miatta egyes, kevéssé fontos egyéneket veszünk üldözőbe; ha a szabadság iránt egész lelkesedésünk csak ebben van: úgy menjünk inkább haza kertünk fáinak árnyékába, úgy reánk nem lehet bízni a haza javát. Kerüljünk mindent, mi szakadást okozhat; most egyek vagyunk, s párt közöttünk nincs; az erőt pedig, melyet keblünkben érezünk, tartsuk fel nagyobb dolgokra. Mi tette oly nagyszerüvé a franczia eseményeket? Nem az, hogy párt párt ellen küzdött, s az egyik párt győzedelmeskedett, mert ez már sokszor történt; hanem az, hogy midőn a demokratia győzedelme kivívatott, a különböző pártok képviselői mindnyájan egyesültek annak zászlója alatt, s Odilon-Barrot és a St. Germaini töredék egyaránt felajánlák szolgálatukat azon új kormányformának, melytől remélék a béke és szabadság megszilárdítását. Ez tette nagygyá a franczia revolutiót, s ily emberekben bízhatik a haza. Francziaországban nem hallánk személyes üldözésekről; a felelős miniszterek megtámadtattak ugyan, de nem személyes megrohanás, hanem per útján, a charta értelmében. Ezután eszmekapcsolatnál fogva Somogy követének tegnapi nyilatkozatára tért ki. Ulászló törvényeit, az elavult corpus juris-t, melyet a változott körülmények fordulata egészen félretett, épen nem tartá alkalmatos fegyvernek a nemzet új átalakulásában. Ki akarna most ily elavult fegyverekkel harczolni, s lehet-e azokkal élni különösen az új rendszer emberének? A nézetek tévedhetnek; de a ki e körülmények közt egyenetlenség magvát szórja e hazában, feleletterhet vesz magára isten, a haza s az összes civilizált világ előtt. Egyes személyekkel vesződni ily nagy dolgok közepette, kicsinykedés. Reméli, hogy mindenki, ki hazáját szereti, legyen bár nemzetőr vagy nem, őre lesz a személy- és vagyonbátorságnak. Ha feláll a felelős miniszterium, teljesíttessék rajta a törvény; de akkor sem tettleg, s a törvényhozó és birói hatalom elmellőzésével. E tábla tegnap nem mondta ki azon határozatot, hogy bizonyos tanácsosok büntetés alá vonassanak, s ha kimondta volna, bizonyosan tudta volna azt végrehajtani is.

II.

Madarász László Széchenyi István gr. és Deák Ferencz előadására azt felelte, hogy «nem tudja, mily alakban hozathatott itt elő a tegnapi esemény, hogy t. i. a nemzetőrség némely tagjai dúlást vittek végbe. Ha ez miniszteri plakát, nem itt a helye azt fölfüggeszteni.» Zsedényit ismételten «menthetetlen bűnösnek mondotta, mentse bár őt a pyramisoknál is magasabban álló hazafi». «A dolgot itt fölhozni fölösleges volt, s arról határozni sem a közlekedési miniszternek, sem a táblának nem föladata.»

DEÁK FERENCZ: Az előtte szólott miniszteri plakátról tett említést. Tudtára eddig csak egy miniszter van, és ez gróf Batthyány Lajos, a többi ekkorig csak miniszteri jelölt. A szóló még nem miniszter, s isten kezében van, lesz-e miniszter? őt tehát Somogy követének a miniszteri önkény elleni kifakadása nem éri. Egyébiránt az önkénynek sok neme van, s önkény az is, ha egyik követ a másiknak felszólalási jogát kétségbe veszi. Az említett esetet nem miniszterek, hanem Mosony és Zala követei hozták elő, kiknek épen olyan joguk van itt szólani, mint Somogy követének. Míg nem miniszter, addig semmi felelősséget el nem vállal, s a mit mond, úgy mondja, mint Zala követe; azon joga, hogy felszólaljon, kétségbevonhatatlan; czáfolja meg előadását, a kinek tetszik; de oly visszautasítást, hogy előadása nem volt helyén, soha el nem ismer. (Helyeslés.) Azon joggal szólok mint akárki, - mond hévvel - s a szabadság és a rend érdekében szólani fogok, míg össze nem roskadok. (Hosszas éljenzés.)

Az ügy Széchenyi István gr. ama kérésének nyilvánításával ért véget: «legyen béke közöttünk és egyetértés, béküljünk ki, s bocsássák meg nekem, hogy őszintén kimondtam, a mit keblem istene sugalt!»

«A mai kerületi ülésben - írja 1848. márczius 30-dikán Lónyay Menyhért Lónyay Albertnek - Széchenyi, Deák a tegnap Meskónénál történt kihágások miatt megrótták az ifjuságot. Kossuth - igy folytatja - a képviseleti rendszert oly alapokra kivánja fektetni, hogy a suffrage universel-től nem messze áll. Csudálom Batthyányt és többi minisztertársát. Meg kell neki adni, Kossuth hatalmas ember, ki e nemzetet vagy függetlenné vagy nyomorulttá teszi, vagy szabadságot teremt vagy az országot vérbe borítja és a nemzetet végmegsemmisüléséhez közel vezeti. Pedig most állunk a forduló ponton. Staféta által fölhívták ma a miniszteriumot Bécsbe. Eötvöstől hallám, ki lélekszakadva ment készülni. Andrássy Gyulával sétáltam, ki épen a választói kis qualificatió ellen heveskedett, midőn Deákkal találkoztunk, a ki jót a fölhivásból sehogy sem tud magának kimagyarázni; ő csak azt látja, hogy ezen dieta nem mint dieta fog végződni. József főherczeget az éjjel Bécsbe vitték; ez is egyik adat arra, a mit én a lehetőségek határai közt látok, hogy Istvánt le sem bocsátják többé, ha a concessiókat nem akarják megadni. Ez - úgy hiszem - egyedűl a küldolgoktól függ. Oly állapotban vagyok, hogy nem is merek gondolkozni; ágyban fekve nem birok elaludni. Ha Ausztria akarja, nemzetiségek háborúja támad hazánkra.»