A MINISZTERIUM MEGALAKÍTÁSA S A FŐBB KÖZÖS
ÜGYEK KIADÁSAIHOZ IDEIGLENESEN MEGHATÁROZANDÓ
JÁRULÉK MEGAJÁNLÁSA ÜGYÉBEN.

A nádor - miként Szőgyény László, 1848. márczius havától fogva a magyar kanczellária vezetésével megbízott alkanczellár, naplójában írja - márczius utolsó napjaiban Bécsbe ment Batthyány Lajos, Deák Ferencz, Eötvös József báró és Széchenyi István miniszteri jelöltek kiséretében, hogy a felelős miniszterium alakításáról szóló eredeti javaslat elfogadását kieszközöljék. A Ferencz Károly főherczeg elnöklete alatt e tárgyban tartott értekezleten a kanczellária részéről jelen voltak Szőgyény László és Bartal György. Szőgyény László előadta, miről van szó, figyelmeztette az országos küldötteket azon nagyszerű engedményekre, melyeket az ország már nyert, és azt vitatta, hogy ezeknél még tovább menni nem lehet. Erre Batthyány Lajos szárazon és daczosan sürgette az országgyűlés kivánatának teljesítését. Ugyanezt tevé szokott hosszadalmas és geniális modorában Széchenyi István, azonban minden illedelemmel és tisztelettel a királyi család iránt. Legmérsékeltebben és tiszteletteljesebben szólott Eötvös József, a ki abbeli sajnálkozását is kifejezte, hogy a dolgok ennyire jutottak és a ki az akkori pillanatban az ellentállást az országgyűlés kivánatával szemben lehetetlennek tartotta. Annál ingerültebben szólt Deák Ferencz. Végre Bartal jutott szóhoz, a ki elmerült történeti és diplomatiai ismereteiben, és a helyett, hogy a kormány nézeteit pártolta volna, azt igyekezett kimutatni, hogy Magyarországnak tulajdonképen már első Ferdinánd idejétől fogva úgy kellett volna kormányoztatnia, mint a hogy most terveztetik. Ezek után a tanácskozmány, a nélkül, hogy eredményre vezetett volna, berekesztetett. A magyar küldöttek eltávozván, Hartig gróf és - Szőgyény kérésére - Jósika Samu báró hivattak a kanczelláriába és velük beszélték meg a tárgyat. A megállapodás az volt, hogy az országgyűlés kivánatának elfogadása, főként a pénz- és hadügyminiszteriumok és az ő felsége civillistája iránti javaslat, a császárnak nem ajánlható. István főherczeg, Széchenyi István és Eötvös József báró azonban felkeresték a főherczegeket, csillapították aggodalmaikat és rábirták őket a javaslat elfogadására.

A KK. és RR. 1848. márczius 31-dikén tartott kerületi ülésében Kossuth Lajos jelentette, hogy egy márczius 30-dikán érkezett távirati sürgöny következtében Batthyány Lajos gr. miniszterelnök, Deák Ferencz, Eötvös József b., Széchenyi István gr. miniszteri jelöltek Bécsbe mentek értekezni a királyi család tagjaival, s hogy egy ujabb sürgöny szerint déli 12 órára jön a leiratot hozó hajó, s azon maga a nádor is. Nem szeretné, - így szólott - ha akár tulságos reményeknek, akár tulságos aggodalmaknak adatnék hely; azt azonban tudja, hogy a nemzet soká várakozni nem fog kivánatai teljesítésére, s hogy azok fölött alkudozni annyi volna, mint az országot anarchiába dönteni.

A KK. és RR. 1848. márczius 31-dikén estve tartott kerületi ülésében fölolvastatott Ferdinánd királynak ugyanazon napról kelt leirata, melyben a független felelős miniszterium alakítása iránt készült törvényjavaslatot jóváhagyja. A törvényjavaslat 6. §-át illetőleg arra szólította föl e leiratban ő felsége a rendeket, hogy «addig is, míg azon közállodalmi költségek aránya iránt, melyek az összes birodalmat közösen érdeklik, kölcsönös értekezés után a jövő törvényhozás királyi megegyezésemmel intézkednék, királyi udvaromnak föntartásához s a közös diplomatiához és a magyar hadsereghez megkivántató különbféle katonai testületek ellátására szükséges költségekről jövendő beszámítás iránt, jóváhagyásom mellett, ideiglenes rendelkezés tétessék».

DEÁK FERENCZ: A felelős független magyar kormány megvan. Fölösleges mondani, hogy a felelős kormány csak forma, s annak a nemzet ereje ad életet. Ugyanazon felelősségi törvény mellett egyik miniszterium zsarnoka volt Francziaországnak, mert a nemzet nem mutatott elég erőt fékentartására; Polignac miniszteriuma pedig keményen büntettetett, mert a nemzet erőt fejtett ki. Ezen leirattal minden meg van adva, a mit papiron adni lehet; a többi a nemzet gondja. A leirat dicséretére mit sem szól; szóljanak azon érzelmek, melyek mindnyájunk kebelében élnek. Nagy becse van annak, nem csak azért, mert általa a nemzet kivánata teljesíttetett, hanem azért is, mert sok ezer ártatlan polgár életét kiméli meg, a mennyiben a polgári háború vészes ösvényétől rántá vissza a hazát. S a szóló ebben találja a legnagyobb nyereséget, föltéve, hogy a nemzetnek elég ereje lesz a felelősséget, melyet papiron bír, életbe is léptetni. Csak a két utolsó pontra kiván véleményt mondani, melyekre nézve okvetetlenül intézkedni kell. A független kormány legfőbb lényege, hogy a nemzet a maga pénzügyéről önmaga rendelkezzék; és itt első lépés, s a külön, független financiának természetes folyadéka: a király udvartartásának, a civillistának meghatározása. Eddig költöttek, a meddig csak telt, és számot senki sem adott; most mi határozzuk meg, mennyit adunk. A jövő országgyűlés teendői közé fog tartozni, hogy meghatározza a civillistát, a közös diplomatiai költségeknek aránylag reánk eső részét, és ismét a közös katonai testületek, mint mérnökség, tüzérség stb. költségeinek illető, aránylagos részét. A pénzügyminiszterium hivatásához tartozik, a jövő országgyűlést e részben adatokkal látni el, s törvényt projectálni. De mivel ezen elhatározás csak a jövő országgyűlésen történhetik, szükséges, hogy most egy általános somma adassék, erga imputationem, mint a kir. leirat kivánja. Vagy adni kell ily általános összeget, vagy ellátatlan hagyatik a kir. udvar, vagy végre kénytelenek lesznek e terhet helyettünk mások viselni. E két utóbbit bizonyosan senki sem akarja; senki sem kivánja, hogy a magyar királyának udvara ellátatlan maradjon, vagy hogy jó német barátink és szomszédink tartsák fel helyettünk a magyar király udvarát, és ezért most kell azon sommát meghatározni, mely azután a jövő országgyűlésen imputáltatni fog. A civillista felett alkudni igen kényes dolog, s más országokban is előleges értekezés utján, vita nélkül szokott az megszavaztatni. A kellő mennyiséget számítások nyomán eruálni nincs többé idő, és így nem lehet egyebet tenni, mint valamely általános sommát ajánlani, mely azután a jövő országgyűlésen a forma szerint megszabandó civillistába beszámíttassék.

A követek helyeselték Deák Ferencz előadását. Kossuth Lajos szintén úgy látta, hogy a nemzet urává van téve önsorsának. Én - így folytatta - egyszerű polgár vagyok, nekem semmi hatalmam, semmi befolyásom nem volt más, mint a mely van azon igazságban, melyet isten lelkembe oltott; és ime ilyenek a gondviselés csodás utai! Én, egyszerű polgár, nehány óráig azon helyzetben voltam, hogy e kéz döntőleg határozott az ausztriai trón sorsa fölött, s most is, ha kimondom e leiratra: nem kell! - polgárvér folyna szavaim után. De mélyen érzem, miként, ha oly alávaló lehetne valaki, hogy keresné az alkalmat, polgárháború szövétnekét vetni e nemzetbe, oly roppant felelősséget venne magára, melyet a legszigorubb büntetés, a pokol minden kínja sem büntethetne méltóképen; mert nem képzelhetni átkosabb, undokabb bűnt, mint játszani a polgárok vérével és egy nemzet nyugalmával. Midőn ekként gondolkodom; midőn e nemzetet saját sorsa urának látom; midőn látom, hogy ha egyik-másik kedvencz eszménk nincs is még e perczben biztosítva, de van lehetőség azokat kivívhatni: vissza kell borzadnom a polgárvértől, s forrón óhajtom, hogy a kik itt vannak, s kik itt nincsenek, egyenlően érezzék e szent kötelességet, hogy ily körülmények közt polgárvért ontani a legnagyobb bűn volna, mit ember elkövethet.

A fölirat, mely e tárgyban ő felségéhez intéztetett, így szól: «Addig is, míg azon közálladalmi költségek iránt, melyek az összes birodalmat közösen érdeklik, kölcsönös értekezés után a jövő törvényhozás intézkedendik, a kir. udvarnak fentartásához, a közös diplomatiához és a magyar hadsereghez megkivántató különféle katonai testületek ellátására szükséges költségek fejében, minden esetre jövendő beszámítás mellett, 3.000,000 pftokat, Felségednek mult márczius hó 31-dikén kelt kegyes kir. leirata folytában ezennel megajánlunk.»