VÁLASZ MADARÁSZ JÓZSEF VÁDJAIRA.

A minisztertanács 1848. julius 8-dikán tartott ülése jegyzőkönyvének egyik pontja így szól: «Szóba hozatván Kossuth Lajos pénzügyminiszter által azon körülmény, miszerint a trónbeszédre adandó válaszfölirati vitatkozások előtt kívánná a katona és hitel megadását eszközölni, s a minisztertanács ezen javaslatot elfogadván, a kérdésben levő tárgy indítványba hozatalára Kossuth Lajos pénzügyminiszter bízatott meg.»

A képviselőház 1848. julius 10-dikén tartott ülésében az elnök jelentvén, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter julius 11-dikén indítványt akar tenni a haza védelme tárgyában, azon véleményét fejezte ki, hogy ezt kellene a tanácskozás első tárgyául kitűzni s azután át lehetne térni a válaszföliratra. Nyáry Pál ennek ellenében indítványozta, hogy legelőször is a válaszfölirat tárgyaltassék. Madarász József már előre kimondotta, hogy nem ajánl meg pénzt és katonát semmi áron, «mert - mint bizonyosan tudja - a mult országgyűlés óta nagy részben ármány kezelé e hazának rábízott képviseletét; nem ajánlja meg, mert tudja, hogy a 200,000 katona csak arra lesz megadva, hogy szünidő köttessék lázadókkal azoknak további megerősítésére.» Kossuth Lajos fölszólítására, hogy bizonyítsa be állítását, «különben kinyilatkoztatja isten és ember előtt, hogy a ki e szót kimondotta és be nem bizonyítandja, azt ő az ország belbékéje felháborítójának és jövendője koczkáztatójának fogja nyilvánítani», Madarász József kijelentette, hogy «ő az ármányt arra értette, hogy vannak némelyek, kik a lázadókkali fegyverszünet kötése által a nemzet elleni erőt nevelni engedték, a mi erőnket pedig ez által fogyasztották.»

DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Madarász József képviselőtársunk csak a maga szavainak tulajdonítsa, ha félreértetett. Én szavait azért hallgattam nagy figyelemmel, mert először kötelességem figyelmezni a fontosabb tárgyakban a fontosabb szavakra, de másodszor azért, mert beszéde menetéből azt kellett hinnem és a ház tagjainak is azt kellett hinniök, hogy az egyenesen a kormányra vonatkozik. (Felkiáltások: Úgy van!) Nem vala szokásom soha szavakon kapkodni, vagy azokat feljegyezni; de azért, mert tudtam, hogy kötelességem feleletet adni rájuk, tüstént feljegyeztem azokat azon pillanatban, midőn a szóló szájából elperegtek. A szavak ezek valának: «A mult országgyűlés óta ármány kezelte nagy részben az országnak reábízott képviseletét.» Ennek uraim egy betüje sem volt másként mondva; hivatkozom azokra, kik úgy vigyáztak, mint én, s kezeskednek érette ép érzékeim és önök előtt ismert igazságszeretetem. Nincsen ember, ki magyarul tud, ki e szavakat máskép értheté, mint a kormány eljárására, mert a mult országgyűlés óta az országnak képviselete másra nem volt bizva, mint a kormányra, és itt az van mondva, hogy «az országgyűlés óta ármány kezelte nagy részben az országnak reá bízott képviseletét.» Uraim! ha az urak közül valaki pusztán, okadatolás nélkül, azt fogja mondani, hogy neki a miniszterium iránt semmi bizodalma nincsen, jogom sincs őt okadásra felhívni; ha valaki azt mondja, hogy a miniszterium kifolyása az ügyetlenségnek, a tactikátlanságnak; hogy szerencsétlen maradványa a régi táblabírói politikának, jogom sincs őt feleletre kényszeríteni. (Halljuk!) De ha valaki a miniszteriumról e ház előtt nyiltan azt állítja, hogy ármánynyal kezelte az ország képviseletét az országgyűlés óta bármi részben is, ez már bizonyítást kíván, még pedig nem csak azért, mert egyes ember becsülete van vele sértve, hanem azért is, mert ha ez igaz, a miniszterium becsülettel kötelességének teljesítésében egy óráig sem járhat el, (Közbekiáltások: Az olyannak fejét kell venni!) mert nem csak alkalmatlan és ügyetlen, hanem áruló is, az ilyennek kezébe pedig a haza nem teheti le a hatalmat. Ha magánkörben és társaságban lett volna e szó kimondva, lehet, hogy barátságosan figyelmeztettem volna a szólót, hogy nyelve talán mást mondott, mint a mit akart, vagy a szavaknak nem azon értelmét érti, nem azon gondolatot rakta beléjök, melyet minden embernek bennök keresni kell. Hanem a ház előtt nyilvánossággal mondott ezen szavakra, midőn a sajtó útján minden szó széthordatik, a miniszterium nem hallgathat, mert ha elmellőzi azokat, és azok a lapokban terjesztetnek, minden ember azt fogja mondani: ime ez mondatott és nem mertek reá felelni. Uraim! hívják fel önök feleletre a minisztereket, kérjék elő az adatokat, vizsgálják meg azokat; de a kárhoztató, becstelenítő szót kimondani senkinek, nem mondom, nem illik, hanem azt mondom, nem szabad. (Felkiáltások: Ugy van! Nem szabad!) Ezt követelni a világon minden egyes embernek megvan a joga, s megvan azon testületnek is, melyet a nemzet és a fejedelem bizodalmával megajándékozott, s ezzel a joggal bírni fog, míg a nemzet és a fejedelem által a bizodalom tőle el nem vétetik. Egyeseknek megcsökkenhetik bizalma, elmondhatják, hogy nem akarják, hogy a testület így álljon fönn tovább is; hanem a vádat be kell bizonyítani vagy azt kimondani nem szabad. Ha pedig Madarász úr nyiltan a mellett marad, mit most mondott, hogy nem a kormányra értette azon szavakat, akkor azon szavaknak olyan értelmű mondását, mint a hogy mi fölfogtuk, visszavonta, és én tovább nem szólok.

Madarász József közbeszól: Becsületemre mondom, nem úgy értettem! (Felkiáltások: Nyilatkozzék a szószékről!)

DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Egyébiránt nagyon szerettem volna, és ezt nem csak mint miniszter, hanem mint képviselő is szerettem volna, ha a képviselő úr előadásának és magyarázatának másik része is, mely szerint akár a miniszteriumnak, akár másoknak vétkül tulajdoníttatik ama bizonyos fegyvernyugvás a lázadókkal, nem pusztán odavetve a ház elé, hanem interpellatió alakjában mondatott volna; mert lehet, hogy a miniszterium felvilágosította volna a dolgot a házat kielégítőleg; lehet, hogy a kérdést tevő nem lett volna megelégedve és azt mondotta volna, hogy az urak hibáztak, ha az vala meggyőződése, hogy vétettek; hanem megrovólag ilyen dolgot odavetve pusztán előadni a nélkül, hogy interpellatió tétetett volna, ez más tekintet alá jön, ez, nem mondom hogy vétek, hanem parlamentáris hiba. Méltóztassanak az iratokat előkérni a miniszteriumtól, szívesen fogja a miniszter e részbeli kötelességét teljesíteni, és akkor aláveti magát a ház helyeslésének vagy helytelenítésének. Hivatkozom tehát minden emberre és Madarász úrnak jobb érzésére, vajjon azon szavakat, ezen a helyen ülvén, szó nélkül hagyta volna-e? Nem lett volna szabad azokat szó nélkül hagynia, mert a ki ezt teszi, azon szavakat megérdemli. (Felkiáltások: Igazság! Nyilatkozzék Madarász!)

Madarász József ismételve kijelentette, hogy «szavait a kormányra nem értette.»

A ház ezután elfogadta az elnöknek a napi rendre vonatkozó javaslatát.

Madarász József támadása a szerb lázadókkal kötött fegyvernyugvásra vonatkozott. Kossuth Lajos ez ügyet a képviselőház julius 11-dikén tartott ülésében következőleg derítette föl: Míg a seregek összevonulnának, Csernovics Péter kir. biztos jónak látta a békéltetés eszközeit megkísérteni, s érintkezésbe bocsátkozván a pártütés főnökeivel, egyezkedést kötött, melynek tartalma az, hogy tiz napi fegyvernyugvás adatik, miszerint azon idő alatt a pártütés vezérei szétoszlatván seregeiket, a törvény iránti engedelmességre mind maguk visszatérjenek, mind az elcsábított szerencsétlen népet visszatérítsék. Ezen fegyvernyugvás kötésének ideje julius 4-dikén járt le, s ezen kötést a kir. biztos önfelelősségére tette; különös meghatalmazással erre nem volt fölruházva, de ki volt küldve kir. biztosul oly általános fölhatalmazással, hogy a megzavart csendet minden szükséges eszközökkel állítsa helyre, s ő úgy vélte, hogy azon eszköz a csend helyreállítására alkalmas leszen.