A VÁLASZFELIRATI JAVASLAT TÁRGYALÁSÁNAK MÓDJÁRÓL.

A képviselőház 1848. julius 20-dikán tartott ülésének napi rendjén volt: a trónbeszédre készült válaszfelirat javaslatának általános tárgyalása. E javaslatnak az olasz kérdésre vonatkozó pontja így szólott: «A mily hő örömmel érté a nemzet, miszerint Felséged és a külhatalmasságok legtöbbjei közt sértetlenül fönnáll a béke és egyetértés, mit jövőre Felséged kegyelmes atyai gondjai csak állandósíthatnak: oly sajnálattal értesült, hogy a lombard-velenczei királyságban, hol a sardiniai királynak s némely más olaszországi hatalmasságoknak seregei harczczal támadták meg Felséged seregeit, a háborút bevégezni nem sikerült. És a mily őszinte azon hódolat, melylyel a hű Magyarország Felséged iránt viseltetik, szintúgy óhajtja, hogy e kérdés a trón méltóságához s a viszonyos jogos igényekhez képest oldassék meg.» Kossuth Lajos pénzügyminiszter fölvilágosítást adott a miniszteriumnak a horvát bonyodalmak iránt, s az olasz kérdésben követett politikájáról, s ez utóbbira nézve fölolvasta a julius 5-dikén tartott minisztertanács jegyzőkönyvét. Ennek 3., 4., 5. és 7. pontjai így szólnak:

A minisztertanács «abban állapodott meg, hogy ő fenségét megkérje, miszerint az olasz dolgokra vonatkozólag a trónbeszédben egyszerűen azon ténynek megemlítésére szoritkozni méltóztassék: hogy a lombard-velenczei királyságban, hol ő felségének seregeit a sardiniai király s némely más hatalmasságok seregei is megtámadák, a háborút még bevégezni nem lehetett.

Midőn azonban a miniszterium ő fenségének ezen javaslatot teszi, egyszersmind közakarattal jegyzőkönyvbe iktatni elhatározá: miként ezt korántsem kivánja oly értelemmel vétetni, mintha a pragmatica sanctióból, melynek alapján a birodalom kapcsolatának épségben tartását az 1848: 3-ik t. cz. 2-ik szakasza is kikötötte, Magyarországra háruló azon kötelezettséget, miszerint ő felségét külmegtámadás ellen védeni tartozik, kétségbe vonni akarná.

Sőt inkább az ő felsége iránti hűségre s törvény iránti engedelmességre letett esküje szerint kinyilatkoztatja a miniszterium, hogy mihelyt a magyar koronának territorialis épsége tökéletesen biztosítva, annak területén, a kapcsolt országokat s a határőrvidékeket is világosan ide értve, a rend és törvényeink iránti engedelmesség helyreállítva és bátorságba helyezve; nem különben hazánk törvényes önállása és szabadsága minden csorbítási törekvések felhagyásával tökéletesen megóva, s az ausztriai kormány részéről is, jogszerűség, igazság s a köztünki szövetség természete szerint nyiltan és minden kivétel és hátratartott gondolat nélkül elismerve; szóval hazánknak és királyunk koronájának materialis és moralis integritása teljes biztosságba helyezve lesz: a miniszterium összesen és egyenkint az országgyűlés irányában állását is kész ahhoz kötni, hogy az országbani rendes hadseregnek azon része, mely az országbani rendnek, békének, s a nemzet jogainak és szabadságának védelmére nem szükséges, ő felségének külmegtámadás ellen dispositiójára bocsáttassék a pragmatica sanctio értelmében.

Midőn azonban a miniszterium az országbani rend és béke biztos helyreállításának és az ország önálló, materialis és moralis épségének biztosítása esetére ő felségének külmegtámadás elleni ótalmazására a pragmatica sanctio értelmében igérkezik, világosan megjegyezni kivánja, miként az ellen, hogy ezen igéret a lombard-velenczei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándékára magyaráztassék, világosan tiltakozik; s ez ügyben csak arra lehet a fentebbi esetben segédkezet nyujtani hajlandó, hogy a lombard-velenczei nemzettel oly béke és egyesség megkötése eszközöltessék, mely egyrészt ő felsége méltóságának, másrészt az olasz nemzet jogainak, szabadságának, méltányos kivánatainak egyiránt megfelel.»

Miután a miniszterium politikájához többen hozzászólottak, Halász Boldizsár kérdésére: ki áll jót a miniszteriumnak arról, hogy ha Ausztriát az olasz háború bevégzésében segítjük, Ausztria irányunkban teljesíteni fogja azon föltételeket, melyeket kikötünk, Kossuth Lajos pénzügyminiszter így felelt: «E részben mi önmagunk állunk magunknak jót, mert Magyarországot assecurizáltatni akarjuk minden beavatkozástól, valamint a csendet, a békét, az ország szent koronájának épségben maradását, a magyar nemzet önállóságát, jogait és szabadságát is; s csak ha ezek elérésére nekünk tiszta, őszinte barátsággal segédkezeket nyujtottak, ha mindezek teljesültek: csak akkor fordulhat elő azon kérdés, hogy mi segítsük őket az olasz háború becsületes bevégzésében». «Mondatott továbbá, - így folytatta beszédét Kossuth Lajos - hogy ha segítséget nyujtunk Ausztriának az olaszok elleni háboruban, az lesz e politikából, hogy az absolutismus érdekében az olasz nemzet el fog nyomatni. Erre nézve figyelmeztetem a házat, hogy a miniszterium protocollumának utolsó pontja e részben világosan kimondja, miként mi arra, hogy az olasz nemzet elnyomassék, segédkezet nyujtani nem akarunk, sőt egyenesen tiltakozunk ellene. A parlamentáris kormány természete azt hozza magával, hogy ezen itt kijelentett nézetet a magyar kormány természetesen csak akkor fogja valósítani, ha mindazokat, miket ennek valósításához kötött, megnyerte. Nevezetesen, ha az országban rend, csend és béke lesz is, nem fogjuk mi simpliciter azt mondani: tessék seregeinkkel disponálni; hanem megkérdjük az ausztriai miniszteriumtól, mit adtok az olaszoknak? Itt mindenekelőtt kikötjük azt, hogy az olasz nemzetnek a legszabadabb institutiók garantiroztassanak, legyenek bár azok még szabadabbak, több önállást, több jogokat nyujtók, mint mennyivel a magyar az ausztriai kormány irányában bír, szóval, legyenek azon institutiók a legszabadabbak, mik a monarchiai kormányzat alatt lehetségesek, - mi ezen alapon fogjuk a kibékéltetést megkisérteni. Azt nem akarjuk mondani, hogy az ausztriai kormány alatt az olasz tartományokból semmi se maradjon; hanem azt fogjuk mondani, hogy Ausztria assecuráljon magának egy oly strategicus vonalt, - legyen az Etsch folyó, vagy bármi egyéb határvonal, - mit a körülmények szerint kivánatosnak fog tartani. S az ezen vonalon kívül eső rész ne csak szabad alkotmányos institutiókkal láttassék el, hanem egyszersmind annak Ausztriátóli elszakadásába is beleegyezünk. Azon részre pedig, mely Ausztriánál maradna, mindenesetre a legszabadabb institutiók garantiroztassanak. Tehát mi az olaszoknak azt kivánjuk mondani: itt van független kormánytok, itt van alkotmánytok; függetlenségtek s alkotmánytok elismerésének ára az, hogy segítsetek az ausztriai monarchiának terheit viselni, melyek minket is nyomnak; mert banqueroute fenyeget bennünket. Én banqueroute-ot nem akarok. Ha isten békét ád, három év mulva Magyarországot paradicsommá lehetne változtatni: semmi sem fáj annyira a becsületes ember szivének, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik a veszély elhárítására, melynek perczét arra kellene fordítanunk, hogy hazánkat paradicsommá tegyük. Mi a parlamentáris kormány terén vagyunk. Ezen szempontból véve fel a dolgot, a miniszterium szavai alatt nekünk az értelmet kell nézni. Mit mond a miniszterium? Azt mondja: legyen béke, ha tetszik a béke ily és ily föltételek alatt a lombard-velenczei népnek. Ha pedig el nem fogadják az olaszok a békét ezen föltételek alatt, akkor azt mondom: te haszontalan, te méltatlan ember vagy, te nem akarsz szabadságot, hanem egyebet; azért én segítem az ausztriai császárt. Ez az értelme annak, mi a minisztertanácsi jegyzőkönyvben foglaltatik.»

Nyáry Pál kijelentette, hogy nincs magával tisztában az iránt, vajjon a miniszterium politikája az-e, a mi Kossuthé? Ha az, s ha Kossuth Lajosnak most tett nyilatkozata betétetik a válaszföliratba, akkor tökéletesen meg van nyugtatva. Indítványozta, hogy a válaszfölirat ez új pontjának formulázásával Kossuth Lajos bizassék meg. Kossuth Lajos pénzügyminiszter erre azt felelte, hogy igen szerencsésnek fogja magát érezni, ha magyarázatával azon sikert eszközölheti, hogy a ház közegyetértéssel vagy többséggel dönt a kérdésben. A formulázott szöveg előterjesztését a következő ülésre igérte meg. Batthyány Lajos gr. miniszterelnök tiltakozott ellene, hogy azon kitétek, melyekkel Kossuth élt, a válaszföliratba tétessenek. Ebbe csak az való, a mit ő felségének akarunk mondani. Kossuth Lajos fölvilágosításai csupán határozatba igtatandók.

DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én a háznak tanácskozási modorára nézve akkor, midőn a tárgyalást megkezdette, nem akartam észrevételt tenni, mert azt hiszem, hogy e háznak tökéletes szabadságában állott - ámbár megállapíttatott az, hogy a válaszfelirat, melynek több fontos része van, először általánosságban tárgyaltassék - annak egyik pontját, mely a ház és a miniszterium politikáját tárgyazza, a nélkül, hogy a ház a válaszfeliratnak egyéb pontjait egyáltalában s szellemére nézve is tárgyalta volna, kikapni s felette tanácskozni. Ez a háznak szabadságában állván, csak azt óhajtanám, hogy ha már arra hajlik a háznak nem csekély része, hogy formuláztassék az, mit Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr előadott s elhatároztatni kivánt, valamint az is, mit a miniszterelnök úr feleletül előadott, most vegyük elő a válaszfeliratot pontonként, és vegyük elő előbb azon pontokat, melyek előbb következnek, s midőn majd azon kérdéses pontra rátérünk, akkor lehetne tanácskozás alá venni a két formulázott határozatot, és bennök végezni. Ezt kivánná a dolog szoros logikai rendje. Igaz ugyan, hogy ezen válaszfeliratban nincs egy pont is, melyre nézve a vélemények annyira eltérők volnának, mint épen a szóban volt pontra nézve; igaz az is, hogy ez a pont nagy befolyással van a háznak és az országnak politikájára: de mégis nem teszi főtárgyát a válaszfeliratnak, és nem első pontja annak. Azt hiszem tehát, hogy nem igen van során, a válaszfeliratnak végéből egy pontot, mely érdekesebb, kikapni, átugorva a többit, s ezeket kevesebb figyelemmel tárgyalni. Ez nekem olyannak tetszik, - hogy a magam szakáról hozzak fel példát - mint ha egy codexet terjesztenék a ház elé, és a ház annak egyes pontjait, melyek érdekesebbek, kiválogatná s előre tárgyalná. Azért bátor vagyok indítványozni, hogy mivel az általános tárgyalással - mely most történt - meglehetősen ott állunk, hogy sok embernek van már határozott nézete a dologban, hanem abban akadunk meg, hogy a mindenfelé ágazó vélemények nem positivumot támadnak meg, hanem hypothesisekre mennek át: várjuk be azon határozatot, melyet Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr formulázva fog előterjeszteni, valamint azt is, mit a miniszterelnök úr mondott, s ekkor minden szakaszról külön lehet tanácskozni. (Fölkiáltások: Holnap!) Ha ma nem, lehet holnap. Nekem azon gyengeségem van, hogy szeretek ragaszkodni a logikai rendhez, még pedig nem pedansságból, hanem azért, mert tapasztaltam, hogy semmi sem segíti elő annyira a tanácskozásnak vitelét s annak hamarítását, mint a logikai rendnek követése. Ha azt ezúttal is követtük volna, nagyrészt keresztülestünk volna már a válaszfeliraton, most pedig el van vesztve az idő. (Fölkiáltások: Nincsen!) Nincsen annyiban, ha e tárgyalásnak azon szerencsés eredménye lett, hogy az egyik rész a másikat némileg capacitálta; s lehet azon haszna is, hogy meglehetősen meguntuk a tárgyalást, s az ismétlésektől megkiméltetünk. Ezen haszna lehet a tárgyalásnak, azontúl nincsen semmi. Várjuk be tehát a formulázást holnapra, és menjünk azután a válaszfeliratnak pontonkénti tárgyalásába.

Kossuth Lajos pénzügyminiszter nyilatkozata után, hogy «nem indítványozott semmit, politikát fedezett föl, s csak magyarázta azt, mit a ház kivánata szerint holnap formulázva fog előterjeszteni», az ülés eloszlott.