|
A
JOBBÁGYOKNAK SZEMÉLY- ÉS VAGYONBELI BÁTORSÁGÁRÓL.
I.
A KK. és RR. 1833. junius
15-dikén tartott kerületi ülésének napirendjén volt: az urbér tárgyában készült
VIII. t. cz. javaslata a jobbágyok személy- és vagyonbeli bátorságáról. Ennek
Dessewffy Antal, Temesmegye követe, által szövegezett két §-a azt rendelte,
hogy a jobbágyok csak akkor háborgattathatnak vagyonukban vagy személyükben, ha
törvényesen rendelt biró által kihallgattatva, a törvény rendelete szerint
itéltettek el; továbbá, hogy minden követelésüket és személyük sértését akárki
ellen tulajdon fölperességök mellett kereshetik. Aczél Antal, Aradmegye
követe, a javaslatot hevesen megtámadta. «Benne oly elveket, oly fogásokat -
így szólott - lát elrejtve, melyekből alkotmányunknak, s az egész nemesi
karnak végromlása következnék, s azért ő soha semmi szín alatt reá nem
áll». Hasonló nézeteket fejtegetett Rohonczy János, Veszprémmegye
követe. Utána fölszólalt Deák Ferencz.
DEÁK FERENCZ: A javaslott 8-dik czikkely
iránt nekem különös utasitásom nincs; de mivel abban az emberiség legszebb
jussai határoztatnak meg, pártolom azt szívem érzése szerint, és pártolni csak
akkor szünhetem meg, ha ettől küldőim egyenes rendelése eltilt. Van
egy törvény, mely minden polgári törvények felett örök és változhatatlan,
melyet a világ kezdetétől ennyi századokon keresztül semmi álokoskodás
sarkaiból ki nem forgatott, semmi hatalom és erőszak el nem nyomhatott;
egy oly törvény, melynek legkisebb sértését keserű bosszúállás követte
mindenkor; egy oly törvény, melyet az alkotó minden jobb embernek szívébe
vésett, mely nélkül polgári alkotmány erősen nem állhat, mely nélkül irott
törvény igazságos és boldogító nem lehet és ez: a természetnek szeghetetlen
szent törvénye. Ezen törvény parancsolja, hogy minden embernek személye
sérthetetlen legyen, ez öntött minden ember kebelébe önvédlési ösztönt és
akaratot; ez adott neki hatalmat arra, hogy sértője ellen gátolva és bosszúlva
erőszakot használhasson. De polgári társaságban ezen hatalmat az írott
törvény sok esetben kivette az egyes polgárok kezéből, mert a mindenkori
önvédelem és bosszúállás a társaság czéljaival meg nem férhet; ugyanazon írott
törvénynek kötelessége tehát a haza minden lakosának személybeli bátorságát oly
lábra állítani, hogy törvényen kívül önkény szerint senki mást ne bánthasson.
Hazánkban is gondoskodtak erről törvényeink, de csak a nemesekre nézve;
meghatároztatott az, hogy nemest itélet nélkül bántani nem lehet. De a szegény
nemtelen jobbágy felejtve vala mindenkor; őt a földesúrnak birósága alá
adták törvényeink még ott is, hol a biró egyszersmind kereső fél vala;
őt törvény nélkül, gyakran meg sem hallgatva, oly vétekért büntette indulatos
felhevülésében az uradalmi tiszt, mely által önszemélyét vélte sértve lenni, s
ez akkor nem annyira büntető birónak, mint bosszútálló
erőszakoskodónak tekintethetett volna. Így eredtek a törvény hiányossága
miatt visszaélések; így gyakorlotta sok földesúr azt, a mit rendes társaságban
gyakorolni senkinek nem szabad: önügyében a biróságot, önszemélyének sértése
miatt a bosszút. De eltörölték már a RR. ezt az itélő hatalmat; ennek
eltörlése után tehát a büntető hatalmat előbbi állapotában hagyni
helytelen lenne. Nem lenne nehéz Veszprém vármegye követének azon állítását,
hogy a magyar parasztnak személybeli bátorsága eddig is elegendő vala,
esetek felhozásával megczáfolnom. De hosszas volnék, ha elszámlálnám, hány
ártatlant sértett az önkény, hány visszaélés maradott a törvény hiánya miatt
büntetlenül. Nincs is szükségem efféle fejtegetésekre, mert vagynak
bizonyításaim, melyektől a hitelt megtagadni senki sem fogja; bátran
hivatkozom azokra, s ezek a RR. tapasztalásai. Tegyük kezünket szívünkre és
feleljünk nyiltan, ha nálunk a jobbágynak személybeli bátorsága eddig az önkény
ellen törvény által védve volt-e? Én is tisztelem a hazai constitutiót, de a
javaslott törvényczikkelyből azon káros következéseket származni nem
látom, melyeket Veszprémnek követe jövendöl. Itt a személybeli bátorságról
vagyon szó, nem a büntetések módjáról; magát a vétkes nemes embert is bizonyos
esetekben tüstént befogattatni rendelik törvényeink s erről a javaslatban
is tétetik említés; továbbá a személybeli bátorságról s nem az adónak általunk
viselendő terhéről szólunk itt. Ez a két tárgy pedig egymástól
különböző; noha kénytelen vagyok azt is megjegyezni, hogy küldőim a
házi adó terhének egyrészben leendő elvállalásával is kivánnak az adózókon
segítni; de ezért őket a consitutió ellenségeinek mondani nem tűröm s
minden ilyes következtetéseknek ellene mondok. Mivel tehát a javaslott czikkely
a jobbágyok személybeli bátorságát eszközli, a t. RR.-ket annak elfogadására
kérem. Nem úgy kérem én ezt, mint kegyelmet vagy ajándokot, hanem úgy sürgetem
mint igazságot, melyet az emberiség jussainak sértése nélkül meg sem lehet
tagadni; nem új engedményt kivánok én, hanem azon just, mely a természet
törvénye szerint jobbágyainkat is illeti, s melyet a földesurak gyakran
visszaélésekkel súlyositva bitorlottak, kivánom én visszaállíttatni; kivánom
nyolcz százados constitutiónknak nyolcz százados igazságtalanságát enyhíteni. A
haza ügyének nevében óhajtom ezeket; mert a közboldogság ott általános nem
lehet, a nemzet virágzása nem képzelhető, a hol még a személybeli bátorság
is csak privilegium, s a hol azt a kisebb rész csak kizárólag gyakorolja.
II.
Ugyanabban a tárgyban a
junius 17-dikén tartott kerületi ülésben még egyszer szólott. Több követ
ugyanis a nemeseknek a Hármaskönyv I. része 9-dik czímében foglalt kiváltságát,
hogy idézés nélkül és törvény utján kivül senki sem háborgattathatik, a nem
nemesekre kiterjeszthetőnek nem tartották.
DEÁK FERENCZ: Sokat hallván a sokszor
érdeménél feljebb is dicsért, sokszor ellenben méltatlanul is gyalázott I. r.
9. cz. változatlanságáról, szakaszonkint felveszi azon törvényt és
megvizsgálja, alkotásától fogva minő változások történtek rajta. Az
első szabadságon, mely a nemest egyedül a tetten engedi befogatni,
változást tett az 1625: XIII., mely a birtoktalan nemest minden idézés nélkül,
az 1655: XXXVIII., mely vizsgálat után, az 1687: XIV. s az 1723: V., melyek
vizsgálat előtt is befogatást rendelnek; úgyszintén az 1715: VII., mely
felségsértés esetében hasonlót határoz minden kihallgatás nélkül, a mi viszont
a második szabadsággal ellenkezik. A harmadik szabadság: libere rebus suis
utendi fruendi potestas változást szenvedett, midőn az 1548: XXXIV. és
XXXVI. s az 1550: XI. a jobbágyság szolgálatját bizonyos napokra és módokra
határozta; midőn az 1723: XVIII. a jobbágyi birtokot elvehetetlennek
rendelte. A harminczad alól való kivétel az 1569: XVII. és 1655: LXXXIII. által
csak az allodialis termékekre, az 1723: XIV. által pedig csak az örökös
tartományokra szoríttatott. Végre az utolsó szabadság, mely az egésznek
biztosítására alkottaték, nem csak megszoríttatott, de hová lett? a RR. igen
jól tudják. Ha tehát őseinknek szabad volt megváltoztatni, megszorítani,
eltörölni az I. r. 9. cz. azon részeit, melyeket a status czéljára nézve
károsoknak itéltek, miért ne szabadjon nekünk oly intézkedést tenni, mely még
csak meg sem szoritja az I. r. 9. cz.-ét? Hasonló érintetlen kényességűnek
mondatik az 1741: VIII.; úgy de ebben az 1723: VI. alaposnak mondatik, melynek
4. §-ában az armalisták taxáltatni rendeltetnek; ezt azonban az 1715: XIX. és
1805. I. elrontották, és hogy az 1741: VIII. czikkelyt, melyről csak
szólni sem szabad, megváltoztatták a nélkül, hogy a diarium csak legkisebb
ellenmondásnak is jelét mutatná. Hogy állhatna tehát a változhatatlanság ideája
ellent a javaslott törvényczikkely alkotásának, mely se repraentatióról nem
szól, sem az adóról nem rendelkezik, hanem egyedül arról, hogy a paraszt is a
törvény oltalma alatt él, hogy személye sérthetetlen, s hogy perét, panaszát
előterjesztheti, a mi más szóval annyit tesz, hogy a magyar paraszt is
ember; nem tartom én őt rabszolgának, sőt azt hiszem, hogy őt
annak tartani nincs köztünk, a ki ne pirulna.
|