A
KÉPVISELŐK ÁLTAL BEJELENTETT
INDÍTVÁNYOK TÁRGYALÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848.
augusztus 10-dikén tartott ülésében arról folyt a vita, hogy az egyes
képviselők által bejelentett indítványok az osztályokhoz utasíttassanak-e?
Széll József ez idő szerint az indítványokat sem az osztályokhoz
utasítani, sem a házban tárgyalni nem kivánta, kivévén a katonaállítás, a
pénzügyek, a hűbér és az erdélyi unió iránti törvényjavaslatokat. Többen a
bejelentett indítványoknak egyenként való fölvételét sürgették. Széchenyi
István gr., közlekedésügyi miniszter, a hosszas tanácskozást az ország
körülményei közt egyenesen polgári bűnnek állította. Madarász László
Széchenyi előadását puszta szalmacsépelésnek mondotta. A sok szó épen a
miniszteri székekből jön. Álljon elő a kormány a maga javaslataival;
de épen a kormány részéről volt a katonaállítás elhalasztva.
Mészáros Lázár hadügyminiszter ugyanis a képviselőház
augusztus 7-dikén tartott ülésében azt kérte, halasztassék el egy időre az
ujonczállítási törvényjavaslat tárgyalása, mert neki személyes tudomást kell
magának szereznie arról, hogy az alsó részeken kitört zavarok fékezésére
megtett intézkedések végrehajtatnak-e?
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én nem a
sok beszédben látom a szerencsétlenséget, hanem mindinkább sajnálkozásra bír az
országgyűlésnek azon typusa, hogy az emberek örülnek, ha a másiknak
valamit szemére vethetnek; joggal vagy jogtalanul, alaposan vagy alaptalanul,
szükséges vagy nem szükséges a közdolgok viteléhez, nyer vele a haza, vagy nem
nyer, tisztább lesz általa a tárgy vitatása vagy nem, nekik az mindegy; de
örülnek rajta, ha másnak valamit szemére vethetnek. Ez bizonyosan nem a
testvéri szeretet, nem a szabadság, nem az egyenlőség alapján folytatott
tanácskozás; jellemezni nem akarom, bélyegezze kiki magának, a mint tetszik.
Azt mondják, hogy a miniszterium igen gyakran szól? Meglehet, hogy az urak
között vannak, kik az eddigieket is sokallották; voltak, kik szemünkre
vetették, hogy ritkábban szólunk, mint szeretnék, voltak mások, kik ennek
ellenkezőjét szeretnék. Én bizony nem igen alkalmatlankodtam a háznak
eddigi előadásaimmal; ime most is egy hétig vitatkoztak az urak, s csak
egyszer szóltam. Egyébiránt az nem is baj, ha valaki többször szól a dologhoz,
szólási szabadsága minden embernek van, csakhogy oly tárgyak ne vétessenek
vitatkozás alá, melyek ez idő szerint talán nem épen szükségesek. Most
leginkább csak ezért szólalok fel az indítványokra nézve is, és azt mondom, ne
töltsük az időt annak elhatározásával, hogyan kezdjük el a dolgot, mert
eddig mindig ilyesekkel töltöttük el az időt. Tegnap az ülés végével a
legingerültebb, a legélénkebb vitatkozás volt, olyan, mely megszünt tanácskozás
lenni, s az ingerültséget az a kérdés okozta, hogy ezen vagy azon módosítást
bocsássuk-e szavazás alá, pedig úgy hallom, hogy az első módosítás
érdemileg ugyanaz volt, a mi Pázmándy szerkezetében foglaltatott. Az ülés
eloszlott, a nélkül, hogy a tárgy befejeztetett volna, mi különben, ha azon
ingerültség nem keletkezik, egy óra alatt megtörténik. Nekem tehát mindegy,
akárhogy megyünk bele az indítványokba; tökéletesen egyetértek vele, akár így,
akár úgy: csak menjünk, s nehogy ismét azt mondják némelyek, hogy tudja isten
hány miniszter és hány ízben szólt ezen indítványok valamennyiére, kimondom
ezuttal nézeteimet. Nagy része a benyujtott indítványoknak olyan, hogy a
tanácskozásra kijelölt négy tárgy egyikével atyafiságban van, s vele együtt
tárgyalható; így p. o. a nádori tiszti díj, midőn a financterv
előkerül, szépen megvitathatik; a királyi kisebb haszonvételek, az ital-
és húsmérés, midőn az 1848: IX. t. cz. szerint a miniszterium a szükséges
intézkedésekről javaslattal előálland, éppen úgy megvitathatók, mint
azon indítvány, melyet Nyáry Pál beadott. A dolognak œconomiája ez, és nem is
lehet más. Itt van p. o. egy indítvány a tulajdon szentségéről; ez oly
dolog, melyet nem akarok törvényben kimondatni, hanem a törvényhozás által meg
akarom tartatni; mert ha a törvényben kimondjuk és meg nem tartjuk, semmi
sikere nem lesz; ha pedig megtartjuk, nem lesz szükséges törvénybe tenni;
azonban ha kimondjuk és meg nem tartjuk, akkor tettleg rontjuk meg a törvényt.
A katonáskodó székelyekre, majd ha az erdélyi unió kérdése előjön, lesz
figyelem, a mennyire lehet. Az egyházi szerzetekről: ez olyan tárgy, a
mivel nem érdemes tölteni az időt; ezek a jó barátok olyanok, kik
megmaradhatnak, a nélkül, hogy kárt okoznának, a jövő ülésszakig; a
cultusminiszter úr majd gondoskodni fog rólok, hogy addig is ne zavarják a
rendet. Ezek nem olyan dolgok, hogy megérdemelnék a hosszabb időtöltést. A
nemesi hadnagyszékek megszüntetése sem olyan, hogy perfunctorie el lehetne
végezni: ennek a polgári törvénykönyvvel szoros összeköttetése van, ez pedig
még most kézen nincs; szeretném tudni okát, miért ne maradhatna el ez is a
jövő cyclusig. Itt jön még egy utolsó indítvány. Ez egyikkel sincs
atyafiságos összeköttetésben, ez oly külön indítvány, mely egy egészet foglal magában,
t. i. a községek jegyzőiről. Ez ismét nagy fontosságú, de
perfunctorie nem lehet elvégezni, mert mindenesetre a pénzalap lesz a
legnagyobb kérdés, mit itt fel kell találnunk; nem látom át, miért ne lehetne
ezt is egy pár hónapra elhalasztani. Ezen indítványok nagy részben olyanok,
melyek akár a beadott, akár a beadandó, mulhatatlanul felveendő
tárgyakban, mint a pénzügy, katonaállítás, erdélyi unió, hűbéri viszonyok
iránti törvényjavaslatokban, mind absorbeálják magukat: nem látom tehát okát,
az osztályok ily egyes indítványokkal most miért töltsék el az időt. A mi
a katonai ügy elhalasztását illeti, ez a mennyire tudom, úgy keletkezett, hogy
Mészáros hadügyminiszter lement a hazának azon részébe, hol a lázadás dúlong, s
a ház visszajöveteléig elhalasztani kivánta a törvényjavaslat tárgyalását. Az
iszonyú vád volna, a mi itt mondatott, hogy azért ment el, hogy a katonaságot
ki ne állítsa. Akár a hadügy, akár a pénzügy vétetik elő, legkisebb
különbséget sem tesz; a pénzügy is olyan, melybe be lehet menni; én tehát nem
értem azon vádat, kin van a felelősség, hogy a hadügyminiszter elment, s
be nem adta a törvényjavaslatot. Ha tette volna, érdemes volna vitatkozni
fölötte, Nehogy a sokszori szólással vádoltassam, nézeteimet most egyszerre
voltam bátor előadni; méltóztassanak, ha tetszik, akár egyenként voksolás
alá bocsátani az indítványokat, akár egyszerre, a hogy jobbnak látják.
Az indítványkönyv
fölolvastatván, a képviselőház az egyes indítványok miként leendő
tárgyalása iránt határozott.
|